15 millió forintot oszt szét az MSZP a rászorulóknak

  • narancs.hu
  • 2021. november 23.

Belpol

A párt a három éve létrehozott Szolidaritási Alapjából adakozik, ebbe a képviselők fizetésének egy része megy. 

15 millió forintot oszt szét az MSZP az idei karácsonyi karitatív akciója során a rászoruló családok, egyedülállók, a munkájukat elvesztők számára – jelentette be Tóth Bertalan, a párt társelnöke online sajtótájékoztatón kedden.

Tóth emlékeztetett rá, hogy az MSZP parlamenti képviselői a 2018-as, Fidesz által áterőszakolt törvénymódosítás óta a párt által létrehozott Szolidaritási Alapba juttatják el a fizetésemelésüket, a Szolidaritási Alapon keresztül pedig a párt különböző karitatív és segélyakciókat támogat.

Az elmúlt 3 évben rászoruló családokat támogattak, költöttek belőle 12 tonna tartós élelmiszer vásárlására, az iskolakezdés költségeinek enyhítésére és a járvány elleni védekezésre, és a karácsonyi ünnepek szebbé tételére is. Emellett az MSZP „közvetlen segítséget tudott nyújtani a frontvonalban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók számára tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésével” – idézte most fel Tóth Bertalan. 

A politikus azt mondta, a Fidesz-kormány „torz társadalompolitikája és elhibázott válságkezelése miatt” még nehezebb az ünnepi időszak a veszélyhelyzetben, ezért rendkívüli segítségnyújtásra van szükség, mert mélyült a szegénység, soha nem volt ilyen drága a kenyér és az alapvető élelmiszerek, folyamatosan veszít értékéből a forint, és rengeteg embernek került veszélybe a megélhetése. 

Ezért döntött úgy a párt, hogy ismét hozzányúl a Szolidaritási Alaphoz, a 15 millió forint szétosztását az MSZP megyei szervezetei koordinálják – közölte.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk