684 forint az étkezési normatíva a gyermekotthonokban, nincs pénz megemelni ezt az összeget

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 17.

Belpol

Napi ötszöri étkezést kell ennyiből kihozni.

"Nincs most pénz a szánalmasan alacsony, 684 forintos étkezési normatíva megemelésére a gyermekotthonokban - ezt írja a kormány, aki amúgy épp egy gyermekvédelmi népszavazást akar az országban. Napi ötszöri étkezésről beszélünk, és mintegy 7 ezer gyermekről és 684 forintról" - írja a Facebook-oldalán Szél Bernadett.

Ahogy a független országgyűlési képviselő írja, megszerzett egy dokumentumot az ombudsmantól, amit az Emmitől is kért ugyan, de azok a jogi kiskaput kihasználva 45 napot kértek egyetlen dokumentum csatolására. A dokumentum szerint "az emberi erőforrások minisztériuma az étkezési normatíva emelésével szakmailag egyetért, azonban ennek megvalósítása a mindenkori költségvetési helyzettől függ."

Az ügy, aminek kapcsán erről most szó van, a kalocsai gyermekotthonban folytatott vizsgálat és az arról készült ombudsmani jelentés, de a normatíva országosan ennyi, jegyzi meg Szél, majd hozzáteszi, hogy a botrány kapcsán 60 napja volt a Kásler-minisztériumnak, hogy reagáljon az ombudsman javaslataira, aminek része volt a gyermekotthonok 10 éve változatlan étkezési normatívájának emelése. Erre írta Fülöp Attila azt, hogy "az a mindenkori költségvetési helyzettől függ."

Magyarán erre nincs pénz, és nem volt pénz az elmúlt évtizedben egyszer sem.

Szél megjegyzi, mindez úgy történik, hogy a Fidesz azt hirdette óriásplakátokon, hogy Magyarország jobban teljesít.

"Meg dübörög a gazdaság. Most meg "gyermekvédelminek" hirdetett propaganda-népszavazásra meg konzultációs kampányra költ el tízmilliárdokat, amiből bőven meg lehetne sokszorozni a gyermekotthonban gondozott gyerekek étkeztetésére fordított kiadásokat és egy füst alatt végre megemelni 30 százalékkal a szociális és gyermekvédelmi dolgozók bérét. Mert ott is nagy a gond, a kormány nem költött a botrányosan alacsony, a garantált bérminimumnak megfelelő bérek rendezésére és ismerek olyan dolgozót, aki maga hordja be az otthonba az ételt, hogy kipótolja ezt a szégyenletes normatívát és ne éhezzenek a gyermekek" - teszi hozzá a politikus.

Szél szerint szégyen az, hogy míg magát "gyerekvédőnek" tartja a kormány, addig sajnálja a gyerekektől és gondozóiktól a pénzt.

Külön szégyen, hogy Magyarország legkiszolgáltatottabb, intézetis gyermekeivel csinálja meg ezt, akiknek a legkevesebb érdekérvényesítő képességük van. 684 Ft, per nap, per fő. Jegyezzük meg ezt a számot.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?