A Fradi-stadion mellett a Sorsok Házát is a Market Építő húzza fel

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2014. január 6.

Belpol

Mintegy 5,5 milliárdért vállalták a munkát. A Wallis-csoporthoz tartozó cégben vezérigazgató-helyettesként dolgozott a Sorsok Háza projektet irányító kormánybiztos, Fürjes Balázs. Ahogy a céget tulajdonló WING-ben is.

Még a karácsonyi ünnepek alatt, december 26-án tette közzé a Közbeszerzési Értesítő, hogy a MÁV által meghirdetett tenderen a Market Építő Zrt. győzött. A cég összesen 5,48 milliárd forintért vállalta a „Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megvalósításához szükséges engedélyes és kiviteli tervek” elkészítését, „valamint a beruházás I. ütemének teljes körű” megvalósítását.

false



Az időpont azért érdekes csupán, mert az építkezés már december 17-én – a kihirdetés előtt jó egy héttel – elindult; erről a Népszabadság számolt be elsőként. A lap ekkor érdeklődött is Fürjesnél, hogy „melyik cég kapott megbízást a kivitelezésre”, de választ a kormánybiztos munkatársa csak későbbre ígért. (A Sorsok Házával kapcsolatos többi közbeszerzésről keretes írásunkban olvashat.)

Korábbi munkahelyek
A 2011-ben 2,2 milliárd, 2012-ben pedig 972 millió adózott eredményt elérő Market Építő Zrt.-nek jelenleg két tulajdonosa van a cégadatbázis szerint: Scheer Sándor és a WING Ingatlanfejlesztő Zrt. (Korábban egy offshore cég is tulajdonos volt, ám ezt tavaly tavasszal törölték.) A WING Zrt. pedig két dolog miatt érdekes: egyrészt a Portfolio.hu-n található életrajza szerint Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, aki egyebek mellett a Sorsok Házának megvalósításáért is felel, itt volt korábban vezérigazgató-helyettes. Az életrajz szerint Fürjes a Market vezérigazgató-helyettese is volt 2004 és 2006 között.

false



Másrészt a WING – ahogy ezt az atlatszo.hu korábban már megírta – a Veres Tiborhoz köthető Wallis-csoport tagja. (Erről lásd korábbi cikkünket: A Wallis és Bajnai)

A Market Építő neve a közelmúltban több alkalommal is felmerült: 228 millióért ők végezték a bontási munkákat az Orczy kertben a Közszolgálati Egyetem igényei szerint, de ők az új FTC-stadion kivitelezői is 13,48 milliárd forintért. Ez utóbbi két projekt egyébként a már említett Fürjes Balázs hatáskörébe tartozik: azaz lassan közelíti a 20 milliárd forintot a kormánybiztos korábbi munkahelyének munkadíja, amelyet a kormánybiztos jelenlegi hatáskörébe tartozó projektekből nyert.

Budai építkezések
A Market építette a második kerületi polgármester, Láng Zsolt házát is. Tavaly márciusban az Index írt arról, hogy a második kerületi polgármester „saját kerületében, a Rózsadomb egyik kedvelt részén építkezik. Láng január végén leadott, tavalyi évre vonatkozó vagyonnyilatkozata erre semmilyen módon nem utal. A politikusnak a becsléseink szerint több mint százmillió forintos építkezés mellett készpénzvagyona is jelentősen gyarapodott. Láng ezt örökléssel és családi segítséggel magyarázta. Cikkünk megjelenése után a Blikk vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a politikus ellen, az Országgyűlés mentelmi bizottsága pénteken ezt elutasította.” Továbbá a Market Zrt. részt vett a Rogán Antallal sajtóinformációk szerint baráti kapcsolatot ápoló Csipak Péter emlékezetes hármashatárhegyi villájának építésében is.

Közbeszerzések a Sorsok Háza projektben

Lebonyolítói és műszaki ellenőri feladatok: ezt a Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt. látja el 132,5 millió forint plusz áfa értékben. A cég – a hvg.hu írása szerint – „számos szálloda, irodaház, lakópark és bevásárlóközpont építése, a kecskeméti Mercedes-gyár megvalósítása vagy az Audi győri üzemének” bővítése mellett korábban már szintén a Fürjes Balázs felügyelte Sportaréna építésében is részt vett. Tavaly, a Kossuth tér újjáépítése során a beruházáslebonyolítói és műszaki ellenőri feladatokat látta el, de hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás során a Szépművészeti Múzeum is ezt a céget bízta meg egy tervpályázat lebonyolításával. Az FTC stadionja kapcsán 288, a Ludovikánál 22,5 milliós megbízást kaptak: ezek szintén Fürjes Balázshoz köthető projektek. A cég felügyelőbizottsági tagja volt 2007-től egészen főpolgármesteri megválasztásáig Tarlós István is.


Szakmai program: ezt a Terror Házához kötődő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTK) nyerte, melyben Schmidt Márián kívül kuratóriumi tag Tőkéczky László történész is. Érték: hirdetmény nélküli tárgyalásos úton 39,3 millió forint plusz áfa.

Látványtervek: ezt a Cube Design, a Terror Háza létrehozásában is részt vevő F. Kovács Attila cége végzi. A kiíró a KKETTK. Érték: hirdetmény nélküli tárgyalásos úton 15 millió forint plusz áfa.


Kommunikáció: a Reklám és Arculat Kft. az „intézménynév kreatív megalkotására”, valamint „az előzetes kommunikációs terv kidolgozására” kapott megbízást. A kiíró a KKETTK. Érték: hirdetmény nélküli tárgyalásos úton 15 millió forint plusz áfa. Érdekesség, hogy a hirdetményt szeptember 23-án adták fel a Közbeszerzési Értesítőben, jó tíz nappal azután, hogy Schmidt Mária bejelentette: Sorsok Háza lesz az intézmény neve.


Tervezés: egyes tervekre a Fernezelyi Basa Iroda kapott hirdetmény nélküli megbízást. Az irodához számos építészeti elismerés és innovatív épület tervezése kötődik. A 2001-es hannoveri világkiállításon az iroda két névadója tervezte a magyar pavilont. Érték: 23,48 millió forint. A MÁV a tendert eredetileg „Holokauszt tervezési szerződés” tárgyában írta ki. A vasútcég később elnézést kért, és a korlátozott karakterszámokkal magyarázta a félresikerült megfogalmazást.

Figyelmébe ajánljuk