A Karmelitához is elvitte Tompos Márton a „Fidesz illegális szemetét”

  • narancs.hu
  • 2023. november 19.

Belpol

Az országgyűlési képviselőt igazoltatták a rendőrök. 

„Itt vagyunk Lentiben és hoztunk a polgármester úrnak egy kis ajándékot, aki nem akar mit kezdeni a Fidesz szemetével. Ugyanis egy államtitkár bátyja, Benkő Ádám 28 ezer tonna abroncshulladékot hordott a zajdai laktanyába illegálisan” – mondta élő bejelentkezésében Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese, miközben az illegális szemétből több gumit is elhelyezett  a polgármesteri hivatal előtt vasárnap. 

Az országgyűlési képviselő Lenti után a Karmelita kolostor felé vette az irányt. Mint a párt fogalmaz közleményében, a Rogán államtitkárának testvérének illegális és környezetszennyező gumi-szemetét ide is elhozta Tompos. 

„Most idejöttünk a Karmelitához, a NER szimbólumához és elhoztuk a devecseriek üzenetét: nem kérnek a Fidesz szemetéből”

– mondta a Karmelita előtt a Momentum politikusa és a kolostor elé vitt több abroncsot.

Tompos Márton ezzel az akciójával tiltakozott az illegális és környezetszennyező gumi-lerakatok ellen, ahol NER-es cégek 28 ezer tonna hulladékot helyeztek el. A Momentum politikusát igazoltatták a rendőrök, áll a közleményben. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.