Az új kulturális államtitkár portréja

A Tank kitérői

szerző
Vári György
publikálva
2012/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Százszor is rászolgált gúnynevére, a Tankra: L. Simon László ambiciózus, jó szervező, és nemritkán kivételesen erőszakos lobbista, aki lépten-nyomon hangsúlyozza lojalitását. Nem híve a kultúrharcnak, de mindent elkövet a hozzá közel álló "jobbos", kultúrharcos írószervezet helyzetbe hozásáért. A tehetetlen és inkompetens Szőcs Géza után egyszerre lehetőség és fenyegetés kulturális államtitkári kinevezése.


Fotó: Németh Dániel

L. Simon László 1972-ben született, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban végzett (mint Orbán Viktor). Először az ELTE Tanárképző Főiskolai Szakán tanult irodalmat és történelmet, majd magyar szakos főiskolai diplomáját egyetemi végzettséggé bővítette. 1996-ban bekerült Kenyeres Zoltán irodalomtörténész Nyugat-kutatócsoportjába, 1998-tól PhD-hallgató, de doktori fokozatot nem szerzett. Máig jó kapcsolatot ápol a Kenyeresétől markánsan eltérő tudományos és tudománypolitikai preferenciákkal rendelkező Kulcsár Szabó Ernővel is, egy ideig az ő tanszékének is hallgatója, és természetesen a Hallgatói Önkormányzat tevékenységébe is belefolyt. Ha tudományos fokozatig nem is, további diplomákig azért eljut: 2008-ban a Károly Róbert Főiskola szőlész-borász mérnöki karán végzett, és ugyanekkor az Eötvös József Főiskolán kulturális menedzseri képesítést kapott.

 

A 90-es évek második felében a legkülönbözőbb irodalmi szervezetekben és az üzleti életben is feltűnt. A részben az édesapja által alapított Ráció Kft.-ben 1997-ben kezdett tevékenykedni résztulajdonosként és ügyvezetőként, ekkor vált a cég teljesen családi vállalkozássá, melynek két fő tevékenységi köre mezőgazdasági és kiadói munka, összhangban L. Simon érdeklődésével. A sokat nyüzsgő fiatalember az avantgárd iránti érdeklődésének köszönhetően a képzőművészet és az irodalom határterületein is kísérletezik, saját könyveit is szereti maga létrehozni: részben ez magyarázza a könyvkiadás (borítótervezés, tipográfia) iránti érdeklődését.

Művészet és cégvezetés

Akkoriban indult költői pályája is az avantgárd és a neoavantgárd ihletésében, ráadásul 1996-ban a párizsi magyar emigráció nagy avantgárd folyóirata, a Magyar Műhely szerkesztője lett; az emigrációs évtizedek alatt a lapot jegyző régi gárda akkor adta át a kiadványt a fiataloknak. L. Simon 1998-ban írószövetséget is alapított társaival, Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) néven, melynek ő az első elnöke, egészen 2004-ig. Az első Orbán-kormány alatt Hámori József kultuszminiszter tanácsadó testületének a tagja a miniszter 1999-es távozásáig.

A 90-es évek közepén betársul egykori tsz-elnök édesapja rendszerváltás után, 1991-ben alapított mezőgazdasági cégébe, a Simon és Simon Kft.-be. Ez a cég és L. Simon személyesen is része lesz annak a kiterjedt és tőkeerős céghálózatnak, amelynek középpontjában egy mélyépítő cég, a Kiter Kft. áll (ezt a Népszava portréja térképezte fel). Ennek a tulajdonosai között egy időben olyan offshore-gyanús cég is szerepel, amelynek kézbesítési címzettjeként a cégjegyzékben L. Simon neve van megadva. A feltehetően Rehus Ernőhöz, a buszközlekedésben érdekelt, velencei illetőségű, baloldalközeli üzletemberhez kötődő cégcsoport egyik közlekedési cégének L. Simon 2000-től bő éven át a vezérigazgatói teendőit is ellátta; ebből az üzletből és a cégbirodalomból 2004-ben száll ki. Édesapja korai, 2009-es halála után átveszi a Simon és Simon irányítását; gyümölcsöt termeszt, panziót és borászatot működtet 80 hektárra kiterjedő (fele saját tulajdon, fele bérelt) családi gazdaságában. A földeket a kuláknak minősített dédapa elvett földjei után kapta a család kárpótlásként a 90-es években.

Az ezredforduló után bővítette szerteágazó irodalomszervezői tevékenységét, 2002-től a Ráció Kiadó gondozásában irodalomtörténeti és tudományos munkák (elsősorban a Kulcsár Szabó Ernőhöz kapcsolódó irodalomtudományi iskola kiadványai) jelentek meg, elszórtan némi szépirodalom is; és L. Simon könyvei közül is több itt jön ki. Ugyanekkor indítja útjára az irodalmi és folyóirattermést "szemléző" Szépirodalmi Figyelőt, amelyet máig a Ráció ad ki. (L. Simon az alapító szerkesztő, 2003-tól 2007-ig főszerkesztő.) A Szépirodalmi Figyelő szerkesztőtársai közt megtaláljuk Bednanics Gábort és Thimár Attilát, akik ma a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) - az L. Simon-i átalakítás nyomán erősen csökkentett számú - kollégiumai közül kettőt elnökölnek, a könyv és a folyóirat-kiadási kollégiumot. Bednanics követte L. Simont a FISZ elnöki székében is, amely szervezetnek Thimár is alapító tagja. A harmadik, részben irodalmat is dotáló kollégium elnöke az írószövetségi lap, a Magyar Napló egyik szerkesztője.

Ez azért fontos, mert L. Simon 2003-tól az Írószövetség másik lapja, a Kortárs szerkesztője lett, 2004-ben pedig, miután leköszönt a FISZ elnökségéről, az Írószövetség titkára - de facto első embere - Kalász Márton, majd Vasy Géza elnökök mellett. Elismert szervezőkészségével megkísérelte - nem is eredménytelenül - dinamizálni, megfiatalítani az idős és sértett "népi" írók fórumaként funkcionáló Írószövetséget, roppant hangosan lobbizott érdekükben a kulturális kormányzatnál is. "Állandó probléma volt 2002-től a szövetség finanszírozása, bár minden miniszter, Görgey és Hiller is plusztámogatást adott nekik - emlékezik vissza egy akkori minisztériumi forrásunk. - L. Simon megjelentével erőteljesebb lett a támogatás követelése, annál is inkább, mert az addig alacsony állami támogatással rendelkező Szépírók Társasága nagyságrenddel többet kapott, mint addig. Többfordulós egyeztetés után úgy rendeztük el az Írószövetség könyvtárának ügyét, hogy bár pénzügyi támogatást nem kaptak, szakmai segítséget igen, ezért nem kellett bezárni és felszámolni. Meg tudtunk állapodni a volt Postás Művelődési Ház fenntartójával, a TEMI-vel (Területi Művelődési Intézmények Egyesülete - a szerk.) a közös fenntartásban. Ilyen ügyekben racionálisan és korrektül együtt lehetett működni vele."

Akkoriban mindenki megjegyezhette a nevét, aki a kulturális irányítás területén dolgozott: egyre jobban beleásta magát a kultúraigazgatás és -finanszírozás kérdéseibe, és egyre többször megnyilvánult a kultúrpolitika elvi és praktikus kérdéseiben. Ekkor már mindenki jól érzékelte: L. Simon akár középtávon a tárgyalóasztal másik oldalára kíván kerülni. Titkárrá választása évében száll ki teljesen a Rehus-féle cégbirodalomból is.

Bár mindvégig hevesen támadta az MSZP-SZDSZ-kormányok kultuszminisztereit, Hiller Istvánnal máig rendszeresen konzultál. Noha az Írószövetségnek mint szervezetnek azóta is hűséges és erős lobbistája, áporodott esztétikai nézeteitől meglehetősen távoli az ízlése. A 2006-2010-es ciklusban a kulturális és sajtóbizottság alelnökének, a nála halványabb és jellegtelenebb Halász Jánosnak a munkáját segítette, ráadásul a számára fontos megyei politikában is szerepet vállalt a Fejér Megyei Közgyűlés oktatási és kulturális bizottságának vezetőjeként. 2005-ben felkérik a Pázmány óraadójának, 2007-ben pedig Hillertől veheti át a József Attila-díjat.

Kultúrcsaták

A 2006-ban indult Kommentár folyóirat is számított szerkesztői rutinjára, és a 2007-ben létrejött, szintén a "mérsékelt konzervatív" szellemi körhöz, konkrétan Navracsics Tiborhoz kapcsolódó Jobbklikk portál állandó szerzői közt is megtalálható.

2009 májusától 2010-ig a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagja, régi barátjával, Gál András Leventével együtt. Ciklus közben érkezett, és még a ciklus vége előtt lemondott: "Viszonylag gyorsan kezdte magát beleélni abba a téves szerepbe, hogy elnökségi tagként majd jól eldönt itt dolgokat, leginkább a kulturális műsorok ügyeiben" - ahogy e korszakának egyik tanúja fogalmaz. Volt emiatt néhány kisebb-nagyobb ütközése, amíg felmérte a lehetőségeit; utána rendesen tette a dolgát, majd nemsokára távozott, hiszen országgyűlési képviselőjelölt lett. Azonban műsorszerkesztési ötleteit nem felejtette el. A Heti Válasznak nyilatkozva például nehezményezte, hogy a közmédia "a kereskedelmi adókkal próbál konkurálni temérdek közpénzből", és jelezte, hogy elődjével, a jelenleg az MTVA kulturális főszerkesztőjeként szorgoskodó Rockenbauer Zoltánnal szorosan együtt kíván működni a kulturális kínálat bővítésén, például a Marslakók című sorozat rovására.

A 2010-es fideszes taroláskor az első fordulóban egyéni mandátumot szerzett. A rajt-cél győzelem egy pillanatig sem lehetett kérdéses, L. Simon legfeljebb azzal tűnt ki, hogy igyekezett magát távol tartani a forró kampánytémává vált Sukoró-ügytől - noha a település az ő körzetében van. Lapunknak később nyilatkozza: azért, mert "nem fekete-fehéren látja a dolgokat".

A kulturális és sajtóbizottság élére került, ahol felkészültségével és rámenősségével sikerült ellensúlyoznia a tehetetlen Szőcs Géza államtitkárt. Egy ideig a kulturális kormányzatban is volt szövetségese: Kálnoki-Gyöngyössy Márton helyettes államtitkár. Közösen érték el, hogy a Hiller idején központosított ásatási jogok visszakerüljenek a megyei múzeumokhoz, de Kálnokinak - Szőcs Gézának köszönhetően - bő fél év után, 2011 januárjában mennie kellett. Hamarosan a múzeumi szférára is rossz idők jöttek: az első Fidesz-kormány alatt megszületett kulturális örökségvédelmi törvénynek a beruházásokat megelőző ásatási-feltárási munkálatokra vonatkozó részét tavaly októberben a befektetők számára kedvezően, az érintett múzeumok számára kedvezőtlenül módosították. (Lásd: Mi marad a magyar régészetből? , Magyar Narancs, 2011. október 27.) L. Simon abban a kettős helyzetben találta magát, amelyben bizottsági elnöki pályafutása alatt igen gyakran: bírálja a módosítást, amit ő maga jegyez. Alighanem ez volt L. Simon legmegalázóbb veresége. Legkomolyabb eredménye viszont a hírhedt médiatörvényhez fűződik: ő jegyezte (Pálffy Istvánnal együtt) azt az elfogadott módosítót, amely lehetővé teszi, hogy a Médiatanács által kiszabott bírságokat ne kelljen a jogerős bírósági ítélet megszületéséig kifizetniük azoknak az orgánumoknak, amelyek megtámadják a döntést - ez adott esetben akár az életet is jelentheti egy-egy médiumnak. Bár változtatni nem tudott rajta, óvatosan kritizálta a Médiatanács egyszínűségét, azt, hogy minden tagját a Fidesz-KDNP jelölte. Médiaügyekben utóbb még egy fontos próbálkozása volt: a "lex Klubrádió" ügyében benyújtott módosítóját, amely valamivel jobb helyzetbe hozta volna az adót, Áder János dobta vissza, mivel beterjesztése házszabályellenes volt.

Következő nagy meccse a 2011-es költségvetés és az előadó-művészeti törvény módosítása volt. Próbálta módosítókkal fékezni kultúrharcos párttársai rombolását, például megmenteni a filmes önkormányzatiság szerveként működő Mozgókép Közalapítványt azzal, hogy a számára betervezett egymilliárdhoz további három és felet rendelt volna - ám ez nem jött össze. Átmenetileg viszont sikerült - Karácsony Gergely és Kukorelly Endre módosítója mögé állva - megmenteni a független színházaknak járó garantált támogatást a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság támadásaival szemben, még ha a mértéke csökkent is némileg. A Narancsnak öntudatosan nyilatkozta akkor: "Attól, hogy a Teátrumi Társaság egy része nem híve a VI-os kategória rögzített, biztos támogatásának, én még nem értek velük egyet", mivel - mint mondta - egyedül ebből a szférából érkezhet inspiráció a magyar színház megújulásához. Később azonban a szintén általa benyújtott új színházi törvény eltörölte ezt a garanciát, sőt az eddig önállóan kezelt úgynevezett VI-os kategóriát is. (Lásd: Az utolsó fillérig, Magyar Narancs, 2011. szeptember 15.) Amikor rákérdeztünk a miértre, L. Simon "a változó gazdasági környezettel" magyarázta a döntést, de bízott abban, hogy a következő évben több pénzre pályázhatnak a független társulatok.

Legutóbb a megyei múzeumi rendszer szétverését nem tudta megakadályozni. A kormánytöbbség adósságuk "konszolidálására" hivatkozva elvette a megyei önkormányzatoktól a múzeumok kezelését, és először a megyei kormányhivatalokban működő intézményfenntartó központokra bízta volna őket. Végül határoztak, hogy az intézményeket a területileg illetékes települési önkormányzatok vehessék át. Az "átszervezés" kaotikusságát jól mutatja, hogy az akciót elvben az eladósodott megyei önkormányzatok terheinek csökkentése indokolta - miközben a települési önkormányzatok is úsznak az adósságban. L. Simon a rendszer egyben tartását és központi, minisztériumi kezelését szorgalmazta; tudható, hogy ez szívügye, talán komolyan gondolja mindazt, amit a Fidesz-KDNP a vidék kulturális esélyegyenlőségének megteremtéséről meg a kultúra és a nemzeti identitás kapcsolatáról szokott mondani. L. Simon ráadásul erős nosztalgiát érez egy képzeletbeli, patriarchális, gazdálkodó kisnemesi idill és a "vármegyei" politizálás tradíciója iránt is: ezért is viseli rosszul, hogy a közigazgatás átszervezése során a megyéket "kivéreztetik" párttársai. Vereségei után azonban mindig hangsúlyozza: a döntésnek, amellyel nem értett egyet, aláveti magát, és törekedni fog a leghatékonyabb végrehajtására.

L. Simon kevés dologban értett egyet Szőcs Gézával - ezek egyike Alföldi Róbert ügye volt, amikor Novák Előd ocsmány támadásaitól védte a Nemzeti Színház igazgatóját. (Evvel a kereszténydemokratáknak is üzent.) L. Simon 2010 előtt többször leírta: a 2002-es választást szerinte a Fidesz részben agresszív kultúrpolitikája miatt veszítette el. Amikor pedig egyes liberális véleményformálók "csúnyán beszélő" Kassák-parafrázisáért támadták, némi joggal hivatkozott arra, hogy eljárásuk nem sokban különbözik az Alföldit szidalmazó Pörzse Sándorétól.

Leendő főnöke, Balog Zoltán a kinevezése után nem sokkal egy Jobbik-kompatibilis megjegyzésével - ahhoz, hogy a színház valóban nemzeti legyen, váltásra van szükség - viszont kész helyzet elé állította friss államtitkárát. L. Simon úgy állt a vezetőváltás mellé, hogy igyekezett távolságot is tartani tőle, és mások döntéseként eladni: "Egyébként Alföldinek vannak érdemei, és vannak olyan dolgai is, ami miatt sokan támadták" - mondta abban az interjúban, amelyben pálfordulását is bejelentette. Mostanában gyakran nyilatkozza: könnyen előfordulhat, hogy a Nemzeti Színház vezetéséről szóló döntés fölötte, miniszteri vagy épp miniszterelnöki szinten születik majd meg. Az operaháznál is hasonló a helyzet: L. Simon a rendes pályáztatás híve volt, de Orbán végül úgy döntött, hogy kiveszi a kérdést a minisztérium kezéből. L. Simon államtitkárrá kinevezése után ismét nemzetközi pályázatot szorgalmazott, de valószínűleg ezúttal sem övé lesz az utolsó szó.

Bővülő mozgástér

Ez a taktika jellemző L. Simonra: "Remek párost alkothatunk Balog Zoltánnal, akinek rengeteg államtitkársága mellett, úgy érzem, a kultúrára is kellő rálátása és figyelme lesz" - mondja a múlt heti Heti Válaszban. Ezzel a mondattal nemcsak azt állítja, hogy Balognak mindenre kiterjed a figyelme, hanem egyúttal azt is: ez szinte lehetetlen, vagyis lojalitásának kinyilvánítása közben megkérdőjelezi a gigaminisztérium működőképességét. Mindeközben - akárcsak Szőcs - a jó király rossz tanácsadóit hibáztatja a kulturális intézményrendszert leépítő döntésekért, Orbánhoz fűződő lojalitását és a miniszterelnök belé vetett bizalmát nem győzi elégszer hangsúlyozni. A Narancsnak nemrég egyenesen azt a bizarr kijelentést tette, hogy meggyőződése szerint Orbán is értékeli az ő bátor különutasságát. Kapcsolatuk egyik minapi momentuma az elmúlt évtizedek atmoszféráját idézte: Orbán meglátogatta L. Simon gazdaságát, ahol munkájuk ellenőrzése közben a miniszterelnök elbeszélgetett az L. Simonnál dolgozó baracskai elítéltekkel.

Tavaly októberben kinevezték az NKA elnökévé, ahol rögtön lázas átszervezésekbe kezdett: átalakította a kollégiumokat, és radikálisan csökkentette a számukat annak ellenére, hogy a Bozóki András-féle adminisztrációt épp azért bírálta, mert valami hasonló - bár korántsem ennyire radikális - lépésre készült. Kérdésünkre, hogy miért gondolja ma ennek az ellenkezőjét, azt felelte: az eltelt hét év alatt megváltozott a kultúrafinanszírozás helyzete és az övé is, hiszen akkor még - az Írószövetség frissen kinevezett titkáraként - kívülről látta a rendszert. A változtatás során ugyanakkor az irodalmi pénzekről döntő kollégiumokba nagyrészt írószövetségi vagy Írószövetség-közeli tagok kerültek - mindhárom kollégiumban nyomasztó túlsúlyban vannak. A már megismert döntések pontosan tükrözik ezeket az arányokat. A Szépirodalmi és Ismeretterjesztő Kollégium utolsó pénzosztásakor az Írószövetség saját rendezvényeire összesen 9 milliót kapott, lapja, a Magyar Napló alapítványa további hármat, és a domináns mértékben általa irányított Tokaji Írótábor Egyesület négyet; két kisebb, írószövetségi kötődésű szervezetnek is jutott nyolcszázezer forint. A másik három nagy írószervezetnek jutó pénz - beleértve az L. Simon által alapított FISZ-t is - együtt sem közelíthette meg ezt a summát.

Államtitkári kinevezése után olyan módosítót nyújtott be az NKA-törvényhez, amely létrehozza az eddig nem létező alelnöki posztot: ezt ő fogja betölteni. A döntés nagy felzúdulást váltott ki. Ellenzéki kultúrpolitikusok, köztük Karácsony Gergely (LMP) arra hívták föl a Narancs figyelmét, hogy míg a kulturális költségvetés csökken, az NKA költségvetése nő: elképzelhető tehát, hogy előbb-utóbb az eredetileg programfinanszírozással foglalkozó testület kénytelen lesz beszállni a puszta működés pénzelésébe - L. Simon tehát erre is tartalékolhat, ez lehet a döntése hátterében. A kulturális költségvetés részaránya ugyan a nemrég megismert költségvetés-tervezetben nő, de a büdzsé a számvevőszék szerint is megalapozatlan, azaz valójában jól prognosztizálható az összeomlása, és az ezután következő zárolások, elvonások után derül ki, mi is a tényleges helyzet.

Ijesztőbb viszont a módosítás egy másik pontja, a "vétójog" kiterjesztése: eddig a bizottság elnöke vétózhatott, aki a törvény szerint lehetett a miniszter vagy egy általa megbízott személy - a gyakorlatban jobbára az utóbbi volt. E két poszt most egyesül, innentől a miniszter vagy az alelnök, tehát L. Simon államtitkár vétózhat. Eddig a "vétót" indokolni kellett, mostantól nem. Eddig a részben szakmai delegáltakból álló bizottság mondta ki ilyenkor az utolsó szót, a jelenlegi módosítás viszont megadja az esélyt a miniszternek arra, hogy ő tehesse ezt meg. L. Simon mellett Puskás Imre, a Tolna megyei önkormányzat elnöke jegyzi a módosítót; forrásaink szerint L. Simon erősen lobbizott azért, hogy Puskás lehessen az utóda a kulturális bizottságban, ezt azonban nem sikerült elérnie. Fejér megyei földije, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester veszi át a helyét, akinek sok köze eddig nem volt a kultúrpolitikához.

Karácsony Gergely, aki az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnökeként dolgozott vele együtt, úgy látja, érdemes adni neki egy esélyt. Kérdés persze, hogy L. Simonnak államtitkárként többre telik-e majd annál, mint hogy fegyelmezetten, de morgolódva hajtsa végre mindazt, amit a Legfelsőbb Akarat végrehajtani jónak lát.

szerző
Vári György
publikálva
2012/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Rossz vége lett
A Vs.hu története
A Fidelitas most
A kis bajkeverők
Interjúk
Gémesi György, Fliegauf Bence, Steven Wilson
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra