Egy alig ismert NER-es építőipari cég tündöklése

A viharsarki üstökös

Belpol

Csaknem negyvenszeresére nőtt egy gyulai cég éves árbevétele 2010 óta. Nem valamilyen startup vállalkozás, egy korábban jelentéktelen társaság, a Futizo Kft. produkálta e mesés felfutást 2010 és 2021 között az építőiparban. A Békés megyei cég helyi versenytársai mindeközben szinte elfogytak.

„Sok keserű tapasztalattal a hátam mögött mondom, azon a közbeszerzési eljáráson, ahol elindul a Futizo Kft., ott más igazából labdába sem rúghat. Ha tudom, hogy ők beadják ajánlatukat, akkor mi azt a tendert nagy ívben elkerüljük. Esélytelenként nem szállunk versenybe, nem ölünk bele feleslegesen energiát” – mondta a Narancsnak egy viharsarki építőipari cég vezetője, aki ezzel sok más térségi szereplő álláspontját is megfogalmazta.

Szédület

A Futizo Bt. 1998-ban alakult, fő tevékenysége a közúti árufuvarozás volt. Forrásai alig haladták meg az 1 millió forintot, vesztesége 580 ezer forint volt. A cég árbevétele a 2000-es évek elején valamivel 20 millió forint felett alakult, szerény nyereség mellett. A cég 2010. június végén, három hónappal a helyhatósági választás előtt alakult kft.-vé, két tulajdonosa fele-fele részben Piskolty Tibor és testvére, Piskolty Mária. Már abban az évben szintet léptek, hiszen 173 millió forintos árbevételt produkáltak – de a nagy ugrás ezután történt. A 2021-es mérlegadatok szerint a cég éves árbevétele 6,5 milliárd forint volt, 2010-hez képest csaknem negyvenszeres növekedést felmutatva. Piskolty Tibor vállalkozó, míg Piskolty Mária a 2000-es évek közepén még titkárnő volt a Békés Megyei Önkormányzatnál, később egy pályázatíró és -figyelő céget vezetett, majd a Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének első embereként dolgozott. Egy időben betöltötte a Békés Megyei Kormányhivatal jogi és koordinációs főosztályvezetői posztját is.

A 2010-es önkormányzati választáson Gyulán a 14 képviselői helyből 10-et a Fidesz vitt el úgy, hogy minden egyéni mandátumot besöpört. Görgényi Ernő lett a polgármester, s e pozícióját máig megőrizte. Tizenhárom évvel ezelőtt három alpolgármestert választottak, közülük a parlamentbe az év tavaszán bejutott Gajda Róbert (Fidesz–KDNP) társadalmi megbízatású alpolgármester lett, s annak idején ő ajánlotta be a Fidesz-frakciónak a Futizo Kft.-t. A cég a Gyula központjában lévő lepusztult ingatlant akarta megvenni, ám erre nem volt 20 millió forintja. A kft. megállapodott a helyi Fidesszel abban, hogy a vételárat ledolgozza, s a következő években mind a tíz, fideszes politikus képviselte gyulai egyéni választókerületben különböző munkákat végeztek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk