Szeptember eleje óta zajlik a Magyarországi Református Egyház tisztújító választása, melynek során a gyülekezetek presbiterei a 27 egyházmegye és a 4 egyházkerület vezetéséről döntenek. A megyei eredményeket december 31-ig, a kerületieket január 31-ig hirdetik ki, ezt követően ül össze az egyház új összetételű zsinata. Ami a nem hivatalos eredmények alapján biztosnak tűnik: a Dunamelléki Egyházkerületben véget ér dr. Hegedűs Lóránt tizenkét éves püspöksége. De hogyan alakultak az egyházon belüli erőviszonyok az elmúlt tizenkét évben?Arendszerváltás az 1967-ben elfogadott és részben máig érvényben lévő egyházi törvénykönyv részleges módosításával köszöntött a Magyarországi Református Egyházra (MRE); például az addig élethossziglani püspöki tisztség csak hat évre szól, és a mandátum lejárta után választások vannak. A legfelsőbb posztokon bekövetkezett változás ellenére az országos, az egyházkerületi és a missziós szolgálati apparátus vezető pozícióinak jó része továbbra is az 1990 előtti irányítók kezében maradt; a hiányzó átvilágítás (a világi közélethez hasonlóan) a személyi konfliktusok rendezésének eszköze lett.
1991-ben a budapesti székhelyű Dunamelléki Egyházkerület (DMEK) püspöki tisztségét 1977 óta betöltő Tóth Károlyt dr. Hegedűs Lóránt váltotta fel, akit az MRE zsinatának elnökévé is megválasztottak. Győzelmében értesülésünk szerint kulcsszerepet játszott Németh Géza lelkész, a Királyhágó-melléki Egyházkerületnek alárendelt budapesti Erdélyi Gyülekezet megalapítója (Németh Zsoltnak, az Orbán-kormány külügyi államtitkárának édesapja, az 1992/93-as szektakampány zászlóvivője). Az erdélyi menekültek istápolásával komoly tekintélyt szerzett, bár korábbi tevékenysége miatt kétes hírű Németh mind a püspök-, mind a zsinati elnökválasztás idején "minden követ megmozgatott" Hegedűs érdekében, ám nem kért részesedést a későbbi befutó hatalmából.
Hegedűs püspök, aki 1990-ben Míg tart a ma! címmel tette közzé programját, az egyházi szervezet demokratizálását, a püspöki mandátum kétszer négyévesre rövidítését, a presbiter-zsinati elvekhez történő visszatérést, új egyházi törvénykönyv kidolgozását hirdette meg, ugyanakkor (későbbi kritikusai szerint és személyzeti politikája alapján) kiegyezésre törekedett a pártállami hatóságokkal együttműködő egyházi elittel. Hegedűs Lóránt első püspöki ciklusát a DMEK honlapján közzétett életrajza a következőképpen értékeli: "Oszlopos szerepe van a református egyház megújulásának elindításában, az egyház demokratizálódásában, presbiter-zsinati elvekhez való visszaalakításában. Irányítása alatt kezdődik meg az új törvénykönyv kidolgozása, a református egyház ősi iskoláinak visszaszerzése s beindítása, társadalmi-közéleti szerepének kiépítése." E területeken vitathatatlanul történtek előrelépések. Az elmúlt években azonban az egyházi nyilvánosságban több lelkész és világi vezető annak a véleményének adott hangot, hogy a belső demokratizálódás és az új egyházi törvénykönyv kidolgozása (a kálvini reformáció szellemének megfelelő két célkitűzés) vontatottan haladt; ezzel szemben az iskolarendszer kiépítése az egyház teherbíró képességét messze meghaladó mértékben sikerült, az egyház társadalmi-közéleti szerepe pedig Hegedűs püspök és két lelkész gyermeke jóvoltából súlyos válságba sodorta az MRE-t.
Alamizsnakérő vagy egyenrangú partner?
1990-ben az MRE számára is lehetőség nyílt a bukott rendszer erőszakszervezeteihez kötődő személyek és az örökölt gazdasági helyzet átvilágítására. Az egyház az előbbi kérdésben tartotta magát Hegedűs püspök büntetlenséget ígérő programjához, az előző (a zsinati és kerületi végrehajtó apparátusban tovább működő) vezetéstől örökölt anyagi helyzet rendezését pedig információink szerint nem annak egyházon belüli felülvizsgálatától, hanem a rendszerváltás utáni első, jobbközép kormány segítségétől várta.
Az 1991-ben elindult kárpótlási folyamatot az egyházi vezetés szorosan összekapcsolta az iskolarendszer újjáélesztésével, ám a felekezetet fenyegető anyagi csőd és annak kezelési módja kiszolgáltatottá tette az MRE-t a világi kormányzatnak: a hetvenes évek óta (!) az összeomlás szélén álló Református Lelkészi Nyugdíjalap konszolidálása érdekében - a valós helyzet egyházon belüli föltárása helyett - az MRE vezetői az Antall-kormányhoz fordultak segítségért, az pedig vállalta, hogy a 62. életévüket betöltött (tb-járulékot egyébként nem fizető) lelkészeknek a központi költségvetés terhére biztosítja a mindenkori minimálnyugdíjat.
A kérelmezői pozíció lehetetlenné tette, hogy a hazai reformátusok partnerként közelítsenek a világi politikai elithez. Számos református vezető ugyanakkor egyértelműen kötődött az MDF "népnemzeti" szárnyához, a későbbi MIÉP magjához. Mint Kádár Péter, a rendszerváltó Országgyűlés szabaddemokrata, később kereszténydemokrata képviselője a 2000-ben napvilágot látott, Egyházunk elmúlt évtizede a lelkipásztor szemével című dolgozatában megjegyezte: "Leginkább amiatt marasztalhatjuk el magunkat, hogy nem akartunk kimozdulni a kiszolgáló és alamizsnakérő egyház pozíciójából, így nem tudtunk a kormányzat hatékony partnerévé válni. Közömbösen viseltettünk az újraéledő civiltársadalom iránt, szidtuk a sajtót, és csak a lelkészek pártpolitikai szerepének a kérdésével foglaltuk el magunkat."
Az első ciklus egyházi vezetésének tevékenységével szemben éles kritikát megfogalmazó Isépy Gábor ürömi lelkész Tíz év az idő mérlegén címmel ugyancsak 2000-ben készült tanulmányában az egyház szereptévesztésének okát Hegedűs püspök világi ambícióiban látja: "Az egyház vezetése, az MDF népnemzeti szárnya felé közeledő Hegedűs Lóránttal az élen, kevesellte a kormány lépéseit, s türelmetlenné vált a kárpótlás és az állami támogatások nagyságát illetően. (...) A katolikus értelmiségre támaszkodó piarista miniszterelnök iránt bizalmatlanná vált a nyakas kálvinista püspök." A kárpótlási folyamat kritikájának alapja az volt, hogy az egyházak jórészt lelakott, felújításra szoruló épületeket kaptak viszsza, a fenntartásukhoz szükséges eszközök nélkül.
A kilencvenes évek református közéleti szerepvállalásának másik tanulsága az volt, hogy az MRE messze túlértékelte saját lehetőségeit. Az egyébként a hazai jobboldallal rokonszenvező Isépy Gábor keserűen állapítja meg: "Egyházunk hívei 1994-ben csak igen kis mértékben adták voksukat az MDF-re. A Tiszántúlon híveink vagy volt híveink többsége ösztönösen MSZP-szavazó. A lelkészi kar felelőssége abban van, hogy híveinket nem tudta vagy nem is akarta a szociálliberális veszélyre hatékonyan ráébreszteni." Ugyanerről a kérdésről Kádár Péter szociológiai problémákat is fölvetve így ír: "Kilencvennégyben önismeret és értékelemzés tárgyból intőt kaptunk. Rá kellett döbbennünk, hogy amikor nemzetről papoltunk, akkor egy történelmi ideáltípus lebegett a szemünk előtt és nem az ötvenhat után szocializálódott magyar társadalom valósága. Nem kérdeztünk, és nem válaszoltunk, csak beszéltünk és hallgattunk, az lett nemezisünk, hogy amikor megkérdezték református népünket, másként felelt, mint vártuk."
A Hegedűs-féle egyházi vezetésnek az MDF jobboldalához fűződő egyre szorosabb viszonyát jelezte a püspök mellett dolgozó főgondnokok személye is: 1991 és 1997 között ezt a posztot a Dunamelléken Czine Mihály irodalomtörténész (Pálfy G. István apósa, a Szűrös Mátyástól Csurka Istvánig terjedő népnemzeti összefogást hirdető 1993-as szárszói találkozó egyik szervezője), 1997/98-ban Für Lajos történész, az Antall-kormány honvédelmi minisztere, lemondását követően pedig Takaró Mihály pedagógus (2002-ben a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltje) töltötte be. A radikális jobboldalhoz fűződő kapcsolatai miatt az egyházi vezetés 1994 után elszigetelődött; forrásaink ezt részben a szocialisták és a szabaddemokraták "történelmi egyházakkal szembeni ellenszenvének", részben a Hegedűs család ekkor már nyilvánvaló MIÉP-es kötődésének tulajdonítják. Isépy Gábor tanulmányában például így fogalmaz: "Magyarországon a magyarság képviselete nem egyetlen párthoz kötődik, sokan gondolják úgy, hogy püspök vagy bármilyen egyházi vezető ne legyen egyetlen pártnak sem elkötelezettje és agitátora."
Bár az MRE elszigeteltsége némileg oldódott az 1996/97-es egyházi választást követően, amikor a Tiszántúli, Tiszáninneni és Dunántúli Egyházkerület képviselőinek szavazataival a TTEK püspöke, Bölcskei Gusztáv lett a zsinat elnöke. Ám ifj. Hegedűs Lóránt 1998-as országgyűlési képviselővé választásával az egyház a világi közvélemény előtt még inkább MIÉP-es kötődésű felekezet hírébe került. További bonyodalmakat okozott, hogy a dunamelléki püspökként (ellenjelöltje, Szabó Gábor bács-kiskunsági esperes diszkvalifikálása után) 84 százalékos többséggel újraválasztott, ám a zsinati elnöki tisztségből távozó Hegedűs Lóránt vezetése alatt a DMEK elszigetelődött a többi kerülettől és a zsinati vezetéstől.
Bölcskei megválasztásával az MRE a Horn-kormány szalonképes tárgyalópartnerévé vált, később pedig látványosan jó viszonyt alakított ki az Orbán-kabinettel. Ám miközben a Fideszhez ezer szállal (többek között Orbán Viktor két bizalmasa, Balog Zoltán és Tőkéczki László révén) kötődő zsinati vezetés 1998-ban tető alá hozta az Orbán-kabinet és az MRE közötti - a vatikáni alapszerződés mintájára készült - megállapodást, majd egy évvel később megegyezett az egyháznak 2011-ig visszajuttatandó ingatlanokról és a vissza nem igényeltek után járó örökjáradékról (lásd keretes írásunkat), ifj. Hegedűs Lóránt egyre hajmeresztőbb megnyilvánulásai miatt a világi közvélemény, de egyes református lelkészek részéről is komoly nyomás nehezedett a zsinatra, hogy határolódjon el a képviselő-lelkész nyilatkozataitól.
Célegyenes
Az utóbbi év történései alapján rekonstruálható, hogy a "történelmi" egyházaktól a saját neofita "konzervatív", később "nemzeti" elkötelezettségének legitimálását remélő Fidesz és a társadalmi beágyazottságának mélyülését a képviselőjelöltjeiként induló református lelkészektől váró MIÉP versenyt futott egymással, hogy lefölözze az MRE tekintélyéből adódó hasznot. A református egyház elmúlt évtizedével foglalkozó írások és nyilatkozatok az 1998 és 2002 közötti időszakról szólva nem felejtik el megemlíteni Orbán exminiszterelnök "református vallásosságát", továbbá egyházpolitikai tanácsadójának, Balog Zoltánnak, a Budapesti Németajkú Gyülekezet lelkipásztorának a nagyvonalú egyházi kárpótlásban játszott szerepét, illetve az elmúlt tizenkét év református közélete (különösen az idei dunamelléki kampány) egyik központi alakjának, Tőkéczki László történésznek a volt kormányfőre gyakorolt befolyását. Az exponált Fidesz kötődésű egyházi vezetőkkel szemben a MIÉP igyekezett előtérbe tolni a soraiban politizáló lelkészeket, akik a más egyházakkal is kiváló kapcsolatokat ápoló Fidesszel ellentétben egyedülálló lehetőséget biztosíthattak Csurkáéknak.
A Dunamellék és az országos egyházi vezetés (többek között a Károli Egyetem ügyében zajló) folyamatos vitái, a DMEK rivális hatalmi központtá válása, továbbá ifj. Hegedűs Lórántnak a "galíciai jöttmentek" kirekesztésére uszító 2001. szeptemberi írása a zsinatot is cselekvésre késztették: előbb Bölcskei Gusztáv határolódott el ifj. Hegedűs zsidózásától, majd a zsinat 2001 novemberében úgy határozott, hogy 2002. március elsejétől a politikai ambíciókat tápláló református lelkészeknek választaniuk kell: lelkészként vagy képviselőként tevékenykednek-e tovább. A zsinati határozat - mely nem a lelkészek MIÉP-es politikai szerepvállalásának, hanem általában párttagságuknak és parlamenti képviselőségüknek lehetőségét vétózta meg - nem rettentett el tíz lelkészt (köztük Hegedűs püspök két gyermekét, Lórántot és Zsuzsannát) attól, hogy nyilatkozatban jelentsék ki: a továbbiakban is "az isteni Lélek teljességének ajándékával" végzik "mind lelkészi, mind közéleti politikai szolgálatukat".
Akták és kukacok
A zsinati határozattal való szembeszegülést megelőzte ifj. Hegedűs Lóránt 2001. szeptemberi nyilatkozata, melyben a lelkész az MRE vezetésének átvilágítását sürgette. Az ügynökkérdés új frontot nyitott az MRE-n belüli küzdelemben: a DMEK közgyűlése elrendelte a kerület lelkészeinek és tisztségviselőinek átvilágítását (bár az tudomásunk szerint végül nem történt meg); a Magyar Reformátusok Világszövetsége és a Magyar Református Egyházak Konzultatív Zsinata (előbbi főtitkára Takaró Mihály, utóbbi ügyvezető elnöke Hegedűs püspök) elnöksége pedig 2001. november 19-én felszólította az MRE tisztségviselőit, hogy "az egyház és saját hitelességük érdekében kérjék átvilágításukat. Az elkövetkező tisztújításokon az egyházi tisztségviselők megválasztásának ez legyen az előfeltétele."
Az átvilágítás szorgalmazása új elem volt a dunamelléki vezetés programjában; 1990-ben püspökjelöltként épp Hegedűs Lóránt ígért büntetlenséget a pártállam kollaboránsainak (kritikusai szerint így szerezve meg támogatásukat az addigi püspökkel, Tóth Károllyal szemben), megakadályozva az egyház sokat emlegetett megújulását. Az MRE zsinati tanácsa 2001 novemberében kétharmados többséggel elvetette a lelkészek kötelező lusztrációját célzó javaslatot (a zsinati tagok értesülésünk szerint elutasították azt is, hogy a kérdésről név szerint szavazzanak). A Narancs a döntés okairól hiába érdeklődött Bölcskei Gusztáv zsinati elnöknél, a püspök lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre.
Miközben a DMEK vezetése az 1990 óta (általa is) halogatott átvilágítás felmelegítésével igyekezett morális tőkét kovácsolni a zsinati vezetéssel szemben, 2001 végén napvilágot látott az első, közvetlenül Orbán Viktor környezetéből származó jelzés, amely arra utalt, hogy Fidesz közeli református vezetők elszánták magukat a nyílt fellépésre. Tőkéczki László a Heti Válasz 2001. december 7-i számában kijelentette: "Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök pártpolitikai elkötelezettsége a református egyházat MIÉP-es hírbe hozta, noha nyugodtan állítható, hogy ez kisebbségi irányzat a reformátusok között. Kisebbségi, de hangos, és alkalmanként egyházhoz méltatlan radikalizmussal szerepel." Tőkéczki szerint Hegedűs elköteleződése "az egyház egész nyilvánosságát reprezentálónak látszhat", márpedig "sok mindent el lehet mondani a református egyházról, csak azt nem, hogy egységes volna".
A Fidesz-holdudvar egyes tagjainak támogatását maga mögött tudó zsinat 2002. február 20-án úgy döntött, hogy 2003. január 1-jétől hetvenéves korában minden református püspöknek és lelkésznek nyugalomba kell vonulnia. A rendelkezés egyértelműen az 1930-as születésű Hegedűs ellen irányult, gyakorlatilag már a választási folyamat kezdete előtt lehetetlenné téve részvételét az országos vezetésben, ám a már többször emlegetett kerületi autonómia ismét közbeszólt: a DMEK saját területén nem léptette életbe a zsinati rendelkezést, Hegedűs Lóránt pedig - mint tudjuk - hetvenkét évesen ismét jelöltette magát a püspöki tisztségre. Soha nem tudjuk meg, hogy vajon Hegedűs hatalmát megmentette volna-e, ha a MIÉP (két gyermekével frakciójában) parlamenti párt, netán a Fidesszel szemben alkupozícióban lévő politikai erő marad. Idén április 7-én a MIÉP kihullott az Országgyűlésből, a jobboldali tömegmozgalom felfuttatásán fáradozó Orbán Viktornak pedig sürgős lett a MIÉP bázisának beolvasztása.
Az egyházi választási folyamat kezdete előtt két nappal, augusztus 30-án a Budapesti Németajkú Gyülekezet templomában a nyilvánosság elé lépett Hegedűs püspök (tudomásunk szerint hosszú ideje szerveződő) dunamelléki ellenzéke. A Magyarság és reformátusság a 21. században című konferencián az MRE keretében működő több csoportosulás (így a Fidesz választási kampányában aktívan közreműködő THÉMA Egyesület, az 1990-ben még Hegedűs megválasztásának támogatására létrejött Református Megújulási Mozgalom, továbbá magánemberként a hazai kálvinizmus fundamentalista irányzatát képviselő és Hegedűs mellett a közelmúltig kitartó Bibliaszövetség főtitkára, Sipos Ete Álmos) közös nyilatkozatot fogadott el, melyben dr. Szabó István, a Buda-hegyvidéki Gyülekezet lelkipásztora, a pápai Református Teológia tanára személyében új püspökjelöltet állított Hegedűs Lóránttal szemben. Az esemény jelentőségét növelte, hogy házigazdája és (a Protestáns Fórum nevében) a nyilatkozat egyik aláírója Balog Zoltán, Orbán Viktor tanácsadója volt, a kerület világi főjegyzőjének tisztségére pedig a nyilatkozat Tőkéczki Lászlót, az exkormányfő másik bizalmasát javasolta. Megjelent maga Orbán Viktor is, aki a Magyar Fórum (korántsem elfogulatlan) beszámolója szerint "többször kiemelten nyilatkozott" Szabó István püspökjelöltről. (Talán véletlen, mindenesetre érdekes egybeesés, hogy a találkozó után néhány órával rendezett Szabadság téri polgárikör-nagygyűlésen szólalt meg Orbán beszéde alatt az ifj. Hegedűs Lóránt által vezetett Hazatérés-templom harangja.)
A végkifejlet
A szeptember 1-jén megkezdődött választási folyamat a jelek szerint már csak formalitás volt, a két nagy kerületben az egy hónapos jelölési időszak végére kirajzolódott a későbbi végeredmény: a Tiszántúlon Bölcskei Gusztáv jelölését a nyilatkozó gyülekezetek 98 százaléka támogatta; a Dunamelléken Szabó István a püspöki tisztségre leadott jelölések 57, Hegedűs Lóránt a 40 százalékát kapta. Hasonló volt a helyzet a főgondnoki, illetve a lelkészi és világi főjegyzői tisztségek jelölésénél: minden posztra a Szabóval együtt indulókat jelölték a legtöbben. A nem hivatalos végeredmény igazolta a papírformát: Bölcskeit ellenjelölt nélkül választották újra a Tiszántúlon; Szabó pedig 61:39 arányban győzte le Hegedűst.
A választásról Szabó István - a Hegedűs-szimpatizánsok által benyújtott jogorvoslati indítványok elbírálásáig - nem kívánt nyilatkozni, ígérete szerint januárban válaszol a Narancs kérdéseire. Idősebb és ifjabb Hegedűs Lóránt elhárította lapunk érdeklődését. Az augusztusi konferencia egyik, Szabó István megválasztását támogató résztvevője szerint az új kerületi vezetés a református szellemű egyházirányítás ismételt meghonosítását és a többi kerülettel fenntartott "testvéri kapcsolatok" helyreállítását tűzte ki célul. "Véget kell vetni a zsinat és a DMEK közötti állandó konfrontációnak" - jelentette ki forrásunk, aki szerint még nem dőlt el, hogy kerülete februárban állít-e zsinati elnökjelöltet Bölcskeivel szemben, ám mivel a most megválasztott tisztségviselők jó kapcsolatokat ápolnak a jelenlegi elnökkel, valószínű Bölcskei újraválasztása.
Az elmúlt években a napi politika porondjára lépett lelkészek tevékenységével kapcsolatban a most megválasztott kerületi vezetéshez közel álló forrásunk kifejtette: a lelkészek közéleti állásfoglalása elkerülhetetlen, és önmagában az sem kifogásolható, ha egyik vagy másik párt színeiben politikai szerepet vállalnak, de "ebbéli minőségükben is méltónak kell maradniuk egyházukhoz, és a hívek egyetlen rétegét sem szabad megbántaniuk". Az egyházon belüli kritikusokkal szembeni magatartás változására utal a megválasztott püspök Az MRE elmúlt tíz évének írásos értékelései című tanulmánya, melyben Szabó István kifejti: "Az elmúlt tíz esztendő legszomorúbb hozadéka, hogy tovább folytatódik a mögöttünk hagyott negyven esztendő, (amikor) az egyet nem értőt tekintették fölöslegesnek. Úgy tűnik, ez a tendencia folytatódik. Bár, adjunk hálát Istennek, immár teljességgel más körülmények között. Akkor éljük meg teljesen a változást, ha belátjuk: a megbíráltak közül sem felesleges senki. Aki igényt tart arra, hogy számítsanak rá, annak meg kell hallgatnia a másikat."
A DMEK választási bizottságához benyújtott jogorvoslati indítványok elbírálása akár egy hónapot is igénybe vehet. Az egyházkerületi közgyűlések a tervek szerint január 31-ig iktatják be a tisztségviselőket, február 28-ig az új zsinat megtartja alakuló ülését, és megválasztja az MRE országos vezetőit. Az már a jövő kérdése, hogy a református egyház lelkészei és vezetői hogyan felelnek a Kádár Péter által feltett kérdésekre: "Szeretjük-e eléggé (tehát meg akarjuk-e ismerni) magyar népünket, azt a népet, amelyik itt van, és azt a nemzetet, amelyik a határon túl nem népviseletben díszeleg, hanem olajfoltos overallt hord, és román szavakat használ a technikai eszközökre? Szeretjük-e úgy, hogy akkor is >>érte legyünkvételében, ha boldogulásunkat nem tőle vártuk, hanem az éppen hivatalban lévő emberi uralomtól."
Gavra Gábor
Kerületi autonómia és püspöki rendszer
Az MRE a reformáció óta egyházkerületek konföderációjának tekinthető. A trianoni határok meghúzását követően négy kerület maradt hazánk területén: a Dunamelléki (DMEK; székhelye Budapest), a Dunántúli (DTEK; Veszprém), a Tiszáninneni (TIEK; Miskolc) és a Tiszántúli (TTEK; Debrecen). Közülük a DMEK és a TTEK befolyása jelentősebb; a két kisebb kerület a tisztségek elosztásakor, az iskolaalapítások idején és a visszaigényelt ingatlanok kiválasztása során is alárendelt szerepet játszott.
A zsinati tanács tagjai a négy kerület püspökei és főgondnokai (ők alkotják a zsinati elnökséget); valamint a Dunamellék és Tiszántúl 3-3, a Tiszáninnen és a Dunántúl 2-2 egyházi és ugyanennyi világi küldötte. Mivel a nagy kerületek legalább egyikének szavazatai nélkül lehetetlen a tanács többségének megszerzése, az MRE első számú vezetőjét az elmúlt két ciklusban e két kerület adta; ám a (kálvini egyházszervezetben nem szereplő) püspöki rendszer és a kerületi autonómia lehetővé tette, hogy a zsinaton kisebbségbe került DMEK függetlenítse magát az országos vezetéstől.
A kálvini reformáció a katolikus hierarchia episzkopális (püspöki) rendszerével szemben a gyülekezetek választott világi elöljáróiból álló testületekre bízza az egyház vezetését (presbiteri-zsinati elv). Hazánkban a két világháború között (Révész Imre püspök részéről) felvetődött a református egyház püspöki szervezetének megszüntetése, ám a kezdeményezés kudarcot vallott. A pártállami diktatúra forrásaink szerint az egyház könnyebb kezelhetősége (kézben tarthatósága) érdekében preferálta az egyszemélyi vezetést, melynek kizárólagossága 1990-ben annyiban csorbult, hogy az addig élethossziglani püspöki hivatalt hatévente választással töltik be.
Az MRE lelkészei, az egyházmegyék élén álló esperesei és az egyházkerületeket vezető püspökök választott tisztségviselők. A lelkészeket a gyülekezetek presbitériumai választják, munkáltatójuk elvben az önálló jogi személyiséggel rendelkező gyülekezet. Hatévente az adott egyházmegye presbiterei választják meg esperesüket, az egyes kerületek presbiterei szavaznak a püspök személyéről. Utóbbiakkal együtt kerül sor a főgondnokok (a kerületek laikus elöljárói), a lelkészi főjegyzők (tulajdonképpen püspökhelyettesek) és a világi főjegyzők (főgondnokhelyettesek) megválasztására.
A választást követően (idén december 31-ig) ülnek össze a megyei közgyűlések, beiktatják a megválasztott elöljárókat, és megválasztják a kerületi közgyűlések tagjait. A kerületek közgyűlései január 31-ig tartják meg alakuló ülésüket, beiktatva a megválasztott kerületi elöljárókat, és megválasztva a zsinat lelkészi és világi tagjait (a püspökök és főgondnokok hivatalból tagjai lesznek a zsinatnak).
Az iskolarendszer
A rendszerváltás után az MRE vezetése elsőrendű céljának tekintette az egyház államosítás előtti iskolahálózatának újjáélesztését. A koncepció Hegedűs püspök azon elképzelésén alapult, mely szerint az MRE megerősödésének kulcsa a fiatalok iskolákon keresztüli megszólítása lenne. Az ezredfordulóra 81 oktatási intézmény (16 óvoda, 36 általános iskola, 24 középiskola, valamint - a teológiákat is beleértve - 5 felsőoktatási intézmény) működött országszerte. Az összes intézmény tekintetében a TTEK és a DMEK dominanciája (33, illetve 34 intézménnyel), a közép- és felsőoktatásban utóbbi egyértelmű túlsúlya figyelhető meg: itt található a 19 egyházi gimnáziumból 10 (a Tiszántúlon mindössze 5), illetve - indulásakor négy (a budapesti hit-, bölcsészet- és jogtudományi, valamint a nagykőrösi tanítóképző főiskolai) karral - a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE).
Az egyetemalapítással kapcsolatban Hegedűs Lóránt hivatalos életrajza a következőképpen fogalmaz: "[A püspöknek] döntő szerepe van abban, hogy református eleinknek négy évszázadon át tartó fáradságos munkálkodása 1993 őszére meghozhatta gyümölcsét. A magyar reformátusság több évszázados álma válhatott végre valóra: létrejött-megalakult az első magyar református egyetem, a KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM" (kiemelés az eredetiben). Hegedűs kritikusai szerint azonban a KRE, gyorsan cserélődő és "az egyházkerületi kontraszelekciótól" sújtott vezetése miatt, eddig "beváltatlan ígéret maradt". Ennél sarkosabban fogalmazott 2000-ben készült tanulmányában Isépy Gábor: "Súlyos felelőtlenség volt az egyetemalapítás. Kizárólag presztízsokok késztették erre véghezvivőit. Az egyházi iskolát azért választják a szülők, mert remélik, hogy az állami iskoláknál magasabb színvonalat és erkölcsi tartást ad. Ha mindezt nem képes nyújtani, mert anyagi szempontok miatt mindenkit felvesz, mert nem tudja jó tanárait megtartani, mert hiányoznak a tárgyi feltételek, akkor mi szükség van rá?"
2000 nyarán (hét évvel megalapítása után) megtörtént a KRE meglehetősen vontatottan haladó akkreditálása, ám az egyetem körüli huzavona nem ért véget. A KRE-t ugyanis 1993-ban az MRE zsinata alapította, ám a zsinat élén 1997-ben bekövetkezett váltás után vita robbant ki a zsinati elnökség és a továbbra is Hegedűs vezetése alatt álló DMEK között a fenntartói jogok gyakorlásáról. A zsinat 2001 februárjában engedett, a Dunamellékre ruházta az egyetem fenntartói jogait.
Az MRE és a kárpótlás
Az Orbán-kormánnyal 1998/99-ben folytatott tárgyalások eredményeként 2011-ig összesen 670 ingatlan kerül az MRE tulajdonába. A visszaigényelt ingatlanok közel fele, szám szerint 330 a TTEK, 22 százaléka (150) a DMEK, 15 százaléka (120) a TIEK, 13 százaléka (88) pedig a DTEK területén található. A tárgyalások során arról is megállapodott a kormány és az MRE, hogy a vissza nem igényelt 392 db, összesen 6,7 milliárd forint értékű ingatlan után az egyház 1998-ban 300 millió forintos, a következő évtől 1,3 milliárd forintos járadékot kap.
Az MRE egyházkerületei, de az egyes gyülekezetek is önálló jogi személyek, gazdálkodásuk független az egyházkerületek és a zsinat vezetésétől (saját vállalkozásokat is működtethetnek). A gyülekezetek kilencvenes évekbeli gazdálkodása jórészt öröklött anyagi helyzetük függvénye volt. Értesülésünk szerint a kárpótlás során - miközben a kisebb gyülekezetek szinte kizárólag lelakott épületekhez jutottak a felújításukhoz szükséges eszközök nélkül - egyes gyülekezeteknek sikerült elérniük, hogy hasznosítható ingatlanokat kapjanak vissza. A kárpótlási folyamat így tovább tágította a kis létszámú és szórványgyülekezetek, illetve a budapesti és a (főleg alföldi) nagyvárosokban lévő nagy gyülekezetek anyagi helyzete közötti ollót.
