Ligetvári Ferenc fellépésével egy- valami alapvetően megváltozott: a hangulat. A minisztérium alkalmazottai felszabadultabban ténykednek, nem kell heti jelentést írniuk saját munkájukról, nem gyógypedagógiai és pszichiátriai problémák foglalkoztatják őket. Nagy eredmény ez, és ha egyszer véget érnek az állandó átszervezések és íróasztal-tologatások, akkor az érdemi munka is kezdődhet újra.
Látszatbéke
Illés Zoltán, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának fideszes elnöke egy alkalmat sem mulaszt el, hogy méltassa Ligetvári Ferenc szakmai és emberi értékeit. Egyrészt, mert tényleg így gondolja, másrészt, mert Orbán idejében figyelmeztette: a pozíciójával játszik, ha a kisgazda vezetésű minisztériummal továbbra is akadékoskodik (még ha Pepó bírálata teljességgel jogos volt is annak idején). (Lásd: A szájába adták, Magyar Narancs, 2000. június 22.) Vállt vállnak vetve nyilatkozik Illés és Ligetvári a dolgok állásáról: ilyen légkörben tényleg lehetne változtatni a környezet jelenlegi állapotán, ha lenne mögöttük politikai támogatás.
Ami viszont nincs.
A kisgazdapárt vállalkozói tagozata, amely Pepó idejében uralma alatt tartotta a minisztériumot, most szétesett, tagjai egymásra kenik saját s(z)arukat (a Székely-ügy és folyományai, lásd: Rosszkor, rossz helyen, Magyar Narancs, 2000. október 19.). Ligetváriék - nyilvánvalóan politikai okokból - nem hozhatják nyilvánosságra mindazt a kárt, amit a környezetvédelmi tárcában és környékén okoztak az oda beszabadult kisgazda vállalkozók vagy mik, de az e nélkül is mindenki számára egyértelmű a tárcánál, hogy Székely Zoltán ügye csak a jéghegy csúcsa.
Alapvetően megváltozott a minisztérium és a környezetvédő mozgalom kapcsolata is. Pepó Pál a maga paranoiás módján mindenütt az ún. komcsikat kereste a zöldek soraiban, ami tökéletesen ellehetetlenítette az együttműködést. Ligetvári Ferencnek kinevezésekor a legkomolyabb feltételként szabták, hogy legyen jóban a társadalmi szervezetekkel, amire ő egyébként emberileg alkalmas is. Jóban van az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) zöld oldalával, és a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) közcélú keretének elosztása is korrekten zajlott. Számos gesztust tett a "nagy szervezetek" felé, amelyek ezt azzal hálálják meg, hogy türelmesen várják, amíg végre szakmailag is történik valami.
Osztályharc
Sikerült visszahozni szakembereket a tárcához. Kemény Attila újból vállalt pozíciót; ő már az MDF-kormány idején közigazgatási államtitkár volt, még Baja Ferenc (MSZP) is jól megdolgoztatta anno, mielőtt leváltotta. Kemény Attilának szakmai körökben mindenki örül, hiszen nagy közigazgatási gyakorlattal rendelkező, hiteles figura. A Pepó Pál által kirúgott Faragó Tibor is visszajött, hogy segítsen rehabilitálni a tárca szakmai munkáját. Csepregi István, a minisztérium törvény-előkészítő főosztályának eddigi vezetője (aki rendesen végigmászott a ranglétrán, tehát nagy tapasztalattal rendelkező káder) helyettes államtitkár lett. Vass Nándor (akit Pepó hozott, majd elüldözött) az uniós integrációért felelős helyettes államtitkári pozíciót kapta.
Kommunikációs iroda is lett, amelynek új eleme a Tudatformálási és Oktatási Főosztály és a Civil Szervezetek Programiroda. E szervezeti egységeknek nevük már van, irodájuk még nincs, keresik a helyüket az épületen belül. Azt sem tudni, hogy az utóbbi szervezet és a már meglévő Társadalmi Kapcsolatok Önálló Osztály között mi lesz a munkamegosztás.
Ez utóbbiból is látszik, hogy az átszervezés nem ment egyszerűen. Október 1-jére (tehát majdnem négy hónap alatt) sikerült összerakni a minisztérium szervezeti és működési szabályzatát, nem kis háttérbunyó árán. Kávássy Sándor politikai államtitkár, aki Pepó alatt nem alkotott maradandót, hirtelen megtáltosodott, és mindenféle ötlete támadt a tárca átszervezésével kapcsolatban. A miniszternek tudomásunk szerint Skultéty Sándor közigazgatási államtitkárral is vannak vitái, aki nem nagyon fér össze Kemény Attilával.
A legnagyobb buli a KGI körül zajlik. Úgy tudjuk, kis híján a környezetvédelmi miniszter székébe került, hogy engedte a KGI átvilágítását és vezetőinek leváltását. A volt vezetők ellen különösen nagy kárt okozó, több száz milliós sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával eljárást kezdeményez az intézet új vezetője. Csocsán Balázs, a régi főigazgató Pepó Pál végnapjai alatt önként távozott (6 misi végkielégítéssel), helyére Bácskay János került, de néhány hónap múlva neki is fel kellett állnia, mert fellázadtak ellene a kisgazdák. Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes például elfogadhatatlannak tartja, hogy az intézetben többeket kisgazda érzelmű politikai meggyőződése miatt ért sérelem, s az 1950-es évek gyakorlatát emlegeti, amiért egyeseket pártszimpátiájuk miatt távolítottak el az intézményből. Vagyis kisgazda politikusok támadják a kisgazdák vezére által jelölt minisztert, mert az nem szakember, de kisgazdapárti kádereket küldött oda, ahová valók. (A sunyiba.)
A KGI főigazgatói feladatait ideiglenesen Mujzer János látja el, aki nem FKGP-tag, amit a Belgrád rakparton többen fájlalnak. Mujzer állatorvos, ami nagy szakmai fejlődés a KGI élén, hiszen Csocsán Balázs információink szerint autókereskedő volt. Gordos Dénes, aki énektanár, kántor és rendszerszervező, és akit a miniszter elmozdított beosztásából, betegállományba vonult, felmondólevelét nem vette át, fizetését továbbra is kapja, és állami pénzen mobiltelefonál. Gordos ismét sokat szerepel, próbálja fényezni tetteit, ilyeneket mond: "Ha (a miniszter) igényt tart a munkámra, más területen szívesen segítem a kibontakozást, ha nem, három diplomámnak megfelelően igyekszem elhelyezkedni." Gordos, aki a betegállomány dacára igen aktív, a kisgazdák környezetvédelmi tagozatának ülésén "Becsülje meg jobban a kisgazdapártot!" intéssel fordult Ligetvári Ferenchez. (Gordos több korábbi írásunk hőse, lásd például: Civilek a pálya szélére! MaNcs, 2000. március 16., Feledékenység, Magyar Narancs, 2000. május 18.)
Ligetvári Ferenc tanácsadó testületének élére Tímár György (FKGP) parlamenti képviselőt nevezte ki, vagyis inkább Tímár lobbizta ki, hogy Ligetvári legyen a miniszter. Ligetvári volt a Tímár György Baráti Kör egyik szakmai oszlopa, amit kinevezésekor az Aktuális című tévéműsorban büszkén ki is jelentett. Akárhogy is, a kisgazdapártban már csak egyetlen támogatója maradt a miniszternek: Tímár György. A többiek vagy félnek, hogy Ligetvári nyilvánosságra hozza a Pepó-korszak többi botrányát is, vagy pedig nagy erőkkel komcsizzák, leninfiúzzák. (Ligetvári 1990-ben az MSZP képviselőjelöltje volt, amit elfelejtett beleírni az önéletrajzába. Persze a kisgazda politikusok egy része nemcsak őt, hanem en bloc a minisztérium apparátusát komcsizza le.)
Szakmailag a helyzet
Nem csoda hát, hogy eddig nem sikerült sokat foglalkozni szakmai kérdésekkel. A Környezetvédelmi Minisztériumi a hulladékgazdálkodási törvény végrehajtási rendeleteiből készítget párat: a települési hulladékok gyűjtéséről, elhelyezéséről, a közszolgáltató (hulladékbegyűjtő) kiválasztásának szabályairól, a közszolgáltatásért járó normatív támogatás szabályairól. Külön kormányrendeletet dolgoztak ki a hulladékdíj megállapításáról. A tárcaközi egyeztetés némelyikről már zajlik, talán az év végére elkészülnek a rendeletek. Persze így is késésben van a tárca, mert a hulladékgazdálkodási törvény január 1-jén hatályba lép ugyan, de végrehajtási rendeletek híján fabatkát sem ér.
A tervek szerint idén az a miniszteri rendelet is elkészül, amely a betétidíj-köteles hulladékok visszaváltásának új alapelveit rögzíti. Várhatóan nagy vita és lobbinyomulás lesz ezzel kapcsolatban, és egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy ennek a tárca jobban ellenállna, mint korábban.
Az utóbbi hetekben leginkább a környezetterhelési díj foglalkoztatja a környezetvédő köröket. A koncepcióval a környezetvédelmi tárca teljesen egyedül maradt, még az OKT zöld oldala sem támogatta. A tervezet mellett egyedül a Hulladék Munkaszövetség (Humusz) elnöke állt ki: Bödecs Barnabás szerint a zöld mozgalom komoly öngólt rúg magának, ha a kormány éppen az OKT állásfoglalására hivatkozva utasítja el a díj bevezetését, mert ebben az esetben több évre meghiúsulhat a "szennyező fizet" elv érvényesülése Magyarországon. Most civil zöld szervezetek is arról beszélnek, hogy a díj lakossági ellenérzést váltana ki, és a környezetvédelem ügye ellen fordítaná a közvéleményt (Levegő Munkacsoport), vagy hogy a díj a hazai gazdálkodó egységeket az európai nagyvállalatokkal való versenyben hátránnyal sújtaná, így az egész nemzetgazdaságra nézve hátrányos lenne (Magyar Természetvédők Szövetsége). A tárca és a Humusz szerint a környezetterhelési díj elvetése legfontosabb forrásától fosztaná meg a környezetvédelmet. (Cikkünk szerzője a Humusz tagja - a szerk.)
A termékdíjak körül is megy a vita: a tárca ki akarná terjeszteni az információhordozó papírokra is a kötelezettséget, amitől a lap- és könyvkiadók sikítófrászt kapnak, és fenyegetőznek, hogy áthárítják a többletköltséget a fogyasztókra. Csomagolóanyagok esetében a jelenlegi, egyébként is silány szabályozást tovább gyengítik azzal, hogy a gyártók százszázalékos termékdíjmentességet kapnak, ha igazolják, hogy csomagolásaikból a kötelező aránynak megfelelő mennyiséget újrahasznosítják. Ez anyagfajtánként változóan körülbelül 40 százalék körül van, tehát a maradék 60 százalék után sem kell termékdíjat fizetni. Társadalmi egyeztetés után csempészett bele a szövegbe a csomagolós lobbi egy olyan passzust, hogy újrahasználat esetén (például visszaváltós üveg) ne legyen százszázalékos a termékdíjmentesség, hanem csak 75 százalékos. Ezzel tehát diszkriminálják a környezetvédelmileg pozitívabb csomagolást az eldobhatóval szemben. Ráadásul egyes jogértelmezések szerint meg fog szűnni a csomagolási termékdíj-szabályozás a hulladékgazdálkodási törvény hatálybalépésekor. Más szabályozás pedig nincs előkészítés alatt, legfeljebb a nagy csomagolócégek fiókjaiban. A csomagolóipar egyébként sem szalaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy kijelentse: a jelenlegi termékdíj-szabályozás mennyire nem eurokonform, és inkább saját közhasznú társaságaiknak szeretnének önkéntesen fizetgetni, és aztán onnan pályázgatni a hulladék újrahasznosítására. A tárca középvezetői és az ipar között továbbra is harmonikus tehát a kapcsolat.
A nyeretlen kétéves
A készülő kétéves költségvetésből, úgy tűnik, a környezetvédelem nem kap annyi forrást a következő két évben, mint 2000-ben. A környezetvédelmi tárca költségvetési keretét hat százalékkal csökkentenék, pedig Orbán Viktor kormányfő a Fidesz egyik belső egyeztető fórumán még arról beszélt, hogy a tárca büdzséje jövőre 14 százalékkal növekedhet. A különbség az ISPA-támogatások miatt van (az ISPA európai környezetvédelmi támogatási rendszer); hozzá lehetne jutni a pluszpénzhez, ha sikerülne végre elkészíteni a pályázatokat, és főleg ha be tudná mutatni a kormány a szükséges 25 százalék önrészt. Illés Zoltán csalódott a csökkenés miatt, viszont bízik benne, hogy a Földművelésügyi Minisztériumnál a tervezett 7,5 milliárd forint valóban környezetvédelmi feladatokra megy majd. Ligetvári miniszter egyébként a környezetvédelemre fordítható pénzt a GDP jelenlegi 1,2 százalékáról 1,7 százalékra szeretné emelni 2006-ig, de ezzel az óhajával valószínűleg magára marad a kormányban.
Az elmúlt két évben az Orbán-kormány környezeti érzékenysége fokozatosan a nullához közelít. Ligetváriék minden jó szándéka kevés, ha nincs mögöttük politikai támogatás és költségvetési akarat. Amíg a kisgazdák alkalmatlansági vetélkedőt játszanak a környezetvédelem színterén, és amíg a kormánynak bőven elég annyi, hogy találtak egy szimpatikus és társadalmilag elfogadott minisztert a Környezetvédelmi Minisztérium élére, addig ennek a csapatnak nem lesz sem ereje, sem ideje arra, hogy szakmailag is felhozza a minisztérium munkáját a kívánatos szintre.
Szilágyi László
