Neelie Kroes digitális ügyekért felelős uniós biztos a napokban nyilatkozik a magyar médiatörvény módosított szövegéről - azt egyelőre homály fedi, kér-e újabb változtatásokat a kormánytól. Január 17-én Strasbourgban a médiatörvény miatt összehívott rendkívüli bizottsági ülésen Kroes három elvárt változtatást jelölt meg. Az Európai Bizottság (EB) néhány nappal később írásos formában is továbbította kifogásait az illetékeseknek; fölvetéseikre Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes január utolsó napján reagált (lásd erről keretes írásunkat). A magyar küldöttség február 7-én prezentálta javításait, és a hírek szerint a felek nem állnak távol a közös megoldástól. Mindeközben az Európai Parlament (EP) liberális és zöld frakciója minden tőle telhetőt megtesz, hogy melegen tartsa a törvény körüli vitát - ám a hezitáló szocialista frakció nélkül erre reális esélyük aligha lesz. Fordulhat azonban a helyzet, ha a magyar kormány az itthoni nyilvánosságban továbbra is ellenségként kezeli a törvény kritikusait, és kicsinyes játszmákba bonyolódik az EB szakértőivel.
Okos enged
A kezdeti kormányzati keménykedést követően január elején Orbán Viktor nyilatkozatban, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pedig az EB-nek címzett levelében vállalta, hogy "amennyiben azok indokoltnak bizonyulnak", a kormány minden, a bizottság által elvárt módosítást elvégez a médiatörvényen. A kormányzati álláspont puhulását egymástól független brüsszeli forrásaink szerint ugyanaz a dolog magyarázza, ami miatt az uniós alapjogokat érintő kérdésekben illetékes Viviane Reding mindeddig nem emelt szót a törvény ügyében: José Manuel Barroso EB-elnök és Orbán Viktor január elején megállapodtak az ügy békés rendezésének részleteiről. (A bizottságnak amúgy is elég fejtörést okoz a gazdasági kormányzás irányvonalának meghatározása meg az euró válsága.) Az EP-ben otthonos informátoraink szerint Orbán vállalta, hogy Kroes elvárásainak megfelelve a technikai kérdésekben módosítja a törvényt, miként azt is, hogy az uniós elnökség ideje alatt semmiképp nem indulnak hatósági eljárások. (Ez magyarázná, miért került a törvénybe indoklás nélkül az a bekezdés, mely szerint a hatóság kifogásolt médiatartalmaknál július előtt nem kezdeményezhet eljárásokat.) Cserébe Barroso biztosította a magyar miniszterelnököt arról, hogy a bizottság semmiképp nem veti fel egy bizottsági eljárás lehetőségét.
Reding háttérben maradását a Fidesz és a kormánybarát sajtó a "médiatörvény első győzelmeként" könyvelte el, mondván, a hivatalos uniós kritika szerint a törvény nem fenyegeti a sajtó- vagy a véleménykifejezés szabadságát. A kép ennél persze árnyaltabb; egykori versenyjogi biztosként Kroes a multik rettegett ellenfeleként vált ismertté, ezért is akasztotta rá a sajtó (a keménységére utaló) Steely Neelie becenevet. Kroes a vizsgálat elején figyelmeztetett, hogy "az említett három kifogás csak kopogtatás volt a magyar kormány felé" és további módosítási kérelmeket helyezett kilátásba, sőt nyitva hagyta Reding későbbi szerepvállalásának lehetőségét is.
A Liberális Frakció és a Zöldek Reding hallgatása mögött az EB elvtelen alkuit és töketlenségét próbálták láttatni. Az EB belső politikai viszonyait jól ismerő forrásunk szerint viszont Reding - aki Kroes illetékességére hivatkozva a 17-i rendkívüli bizottsági ülésen sem vett részt - azért nem emelt szót a médiatörvény ellen, mert a franciaországi romakitoloncolás ügyében korábban rengeteg kritika érte. Akkor késve és erélytelenül reagált - így most furcsán vette volna ki magát, ha egy kevésbé fajsúlyos ügyben egyből exponálja magát. "Lehet, hogy Reding attól is tartott, ha idő előtt beleártja magát, az ügy eszkalálódik és végérvényesen politikai kérdésként rögzül. Az ő megszólalásának - mivel szerződésszegési eljárásra a francia romák ügyéig nem volt precedens - komoly súlya van" - magyarázta brüsszeli forrásunk, miért irányították lapunk kérdéseit Reding titkárságáról közvetlenül Kroes szóvivőjéhez. Az sem mellékes, hogy négy éve maga Reding hajtotta keresztül - a jelen vizsgálatok alapját képező - az audiovizuális médiaszolgáltatásokat szabályzó irányelv (AMSZ) elfogadását az EP-n. Már akkoriban vihart kavart, hogy ez az irányelv hivatkozási alapot teremt egyes online videotartalmak szabályozásához.
Okos nem provokál
Reding és Barroso tartózkodása felszabadította és kissé elbizakodottá tette a magyar kormánypárti képviselőket. Jól szemlélteti mindezt, hogy bár az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a médiaszabadság kérdésében egyetlen kompetens kormányközi szövetség már júniusban - és azóta visszatérően - kifejezte aggályait a médiacsomag első törvénymódosításai miatt, a magyar kormány csak idén januárban, a csomag elfogadását követően hívta Budapestre a képviselet küldöttségét. Dunja Mijatovic, az EBESZ médiabiztosa látogatása során a Narancsnak diplomatikusan azt mondta: "Örülök a magyar kormány meghívásának, de úgy fest, nem ártott volna részletes vitát folytatni a törvény elfogadása előtt." A jelek szerint a kormány mégsem változtat. Orbán januári harcias strasbourgi fellépése kimondottan rossz benyomást keltett az EP-ben, és nem csak a balos frakciókban. Kiváltképp azért, mert noha nyíltan vállalta az elvárt szempontok szerinti törvénymódosítást, feltűnően agresszívan lépett fel a bírálókkal szemben.
A rendkívüli bizottsági ülésen Navracsics Tibor azzal reagált az első kritikákra, hogy "azok a törvény nem kellő ismeretéből fakadnak", és megismételte azt a bizonyítottan hamis állítást, miszerint nincs olyan paragrafusa a médiatörvénynek, ami ne fordulna elő más tagállamok jogszabályaiban. Ugyanitt a Fidesz EP-frakció munkatársai a kormánybarát Nézőpont Intézet elemzéseit osztották szét a jelenlévők között, amit a megjelentek okkal furcsálltak. A frakcióhivatalok elemzései rég a rendelkezésükre álltak, ráadásul Kroes bizalmatlanságra hivatkozva a kormány által készített törvényi fordításokat is visszautasította. Kovács Zoltán kommunikációs kérdésekben illetékes államtitkár üdvözölte, hogy a bizottság "a szólás- és sajtószabadsággal összefüggő kérdéseket fogalmazott meg", és hasonlóan nyilatkozott Pálffy István, a KDNP médiapolitikusa is - noha decemberben a Hír TV-ben még elismerte, hogy "képtelen volt végigolvasni a törvényt". Navracsics a Kroesnak címzett januári válaszlevelében legalább elegánsan fogalmazott, de a kifogások közül egyetlenegyet sem ismert el indokoltnak. Orbán Viktor pedig hétfői parlamenti felszólalásában is olyan megjegyzésekkel borzolta a strasbourgi kedélyeket, hogy "megtámadták Magyarországot", és "a támadók érveit nevetségessé tettük".
Ezek nem csak magukban erős kifejezések. A médiatörvény - ahogyan Orbán elnöki politizálása en bloc - súlyos vitákat keltett a konzervatív lapok hasábjain csakúgy, mint az Európai Néppárt berkeiben; jól mutatja ezt, hogy a bizottsági ülésen Navracsicsnak több néppárti képviselő kritikus kérdésére is felelnie kellett. Berlusconi médiamonopóliuma és Sarkozy médiacsörtéi miatt persze a Néppártnak aligha áll érdekében, hogy a média szabadságának (pláne pluralizmusának) kérdését napirenden tartsa. A faramuci helyzet mégis az, hogy január elején a Néppárthoz tartozó UMP vezette francia kormány is elítélte a magyar médiakoncepciót, míg az Európai Néppárt politikáját meghatározó CDU első embere, Angela Merkel többször bírálta a jogszabály szellemiségét. A maga diplomatikus stílusában az alapjogok tiszteletben tartására hívta fel Orbán figyelmét Wilfred Martens, a Néppárt regnáló elnöke is. Az ügy olyan alapvető európai értékeket érint, amelyek az EP-ben eddig is állandó vita tárgyai voltak; rendre felmerül az az ellentmondás, hogy míg az unió roppant szigorral vizsgálja a csatlakozni kívánó országok médiaszabályozását, addig a már csatlakozott tagországok jogalkotásának felülvizsgálatára nincs érdemi eszköze. Ráadásul a direktíva hiányosságai az EP és az EB szakértői számára éppen a magyar médiatörvény tükrében váltak nyilvánvalóvá, a tiltakozó frakciók pedig az unió médiaszabályozási koncepciójának teljes felülvizsgálatát sürgetik. Kroes szóvivője, Jonathan Todd már ennek hatására kezdeményezte az összes uniós tagállam médiaszabályozásának - az AMSZ alapján történő - átfogó vizsgálatát. Ebben a tiltakozók partnerre találtak az EB szakértőiben, ami könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatja Barrosót is.
Okos politizál
A múlt héten Daniel Cohn-Bendit és Rebecca Harms, a Zöld Frakció társelnökei kritikus hangvételű határozattervezetet nyújtottak be az EP illetékeseihez. Hasonlóan elutasító javaslatot dolgozott ki a Guy Verhofstadt vezette Liberális Frakció és az Egyesült Európai Baloldal is - megpendítve egy uniós szerződésszegési eljárás eshetőségét is. A Martin Schulz vezette szocialisták vélhetően egy szintén kritikus, de követeléseiben visszafogottabb deklaráció elfogadtatását forszírozzák majd az EP csütörtöki ülésén. Ennek oka, hogy noha Schulz a nyilvánosság előtt támadta Orbánt, valójában igyekszik nem konfrontálódni a Néppárt prominenseivel - ezért nyíltan aligha feszegeti egy esetleges eljárás szükségességét. Schulz belső körökben azzal érvel, hogy ilyen súlyos szankcióhoz - a Lisszaboni Szerződés értelmében - akkora többséget kellene biztosítani az EP-ben (és az Európai Tanácsban is), ami néppárti szavazatok nélkül elképzelhetetlen. Márpedig egy (minden valószínűség szerint) sikertelen eljárás erőltetése komoly presztízsveszteség lenne a szocialista frakció - és nagy győzelem Orbán - számára. Schulz eredetileg még azt sem támogatta, hogy az EP külön ülésen és határozatban foglalkozzon az üggyel, és ezen álláspontjától valószínűleg csak a szocialista frakciótagok nyomására tért el. A frakciók közötti mozgásokat jól ismerő brüsszeli forrásunk szerint Schulz óvatosságának prózai oka van: szeretné jövőre megpályázni az EP elnöki székét, amihez szüksége lesz néppárti szavazatokra is.
A tiltakozó frakcióknak csak akkor van esélyük a többségi szavazatok begyűjtésére, ha meggyőzik a legnépesebb baloldali tömörülést, a mandátumok 26 százalékával rendelkező szocialista frakciót. S bár egy EP-határozat nem kötelezi a bizottságot semmire, politikai alapot szolgáltathat a téma napirenden tartásához, és nyomás alá helyezheti a testületet. A hangsúlyok ugyan eltérnek, összességében mégis valószínű, hogy az eddigi bizottsági fellépést elégtelennek tekintő frakciók megállapodnak egy mindenki által elfogadható szövegtervezetben. Ellenkező esetben a médiatörvény lekerül az EP napirendjéről, ami különösen fájó lenne a liberálisoknak és a zöldeknek, ők ugyanis visszatérően elvi ("minek az alapjogok, ha nem törődünk velük; minek az alapjogi eljárás, ha nem alkalmazzuk") alapon közelítenek a vitához. És persze a rég várt nyilvánosságot is meghozta nekik a médiatörvény körüli fölhajtás. (A zöldek sajtórészlege például a frakció fennállásának egyik legnagyobb médiasikereként értékelte a törvénnyel szembeni fellépést.) Forrásunk emiatt is egy puhább ellenvetéseket megfogalmazó közös deklaráció elfogadását jósolja.
Ha a magyar kormány nem változtat eddigi magatartásán, és némi belpolitikai haszon reményében hisztériát kelt az (esetleges) újabb módosítási javaslatok miatt, könynyen felbőszítheti az egyébként sem nyugodt szereplőket, és újabb frontot nyithat az ügyben. Ez még akkor sem lehet érdeke, ha a kormányzati retorika érezhetően a "Nyugattal" szembehelyezkedő irányt követ. A hivatalos menetrend szerint ugyanis Kroes akár évekig húzódó szabálysértési eljárást is kezdeményezhet, aminek e feszült helyzetben a közvetlen politikai következményei igen súlyosak lehetnek. Brüsszeli forrásunk szerint a Fidesz-kormány eddig minden fajsúlyosabb politikai döntést - köztük a magánnyugdíjpénztárakat érintő manővereket és a válságadók foganatosítását is - előzetesen "megszondáztatott" EP-képviselői környezetében, így mérve föl azok esetleges nemzetközi hatását. A médiatörvénnyel azonban már az első körben csúnyán elszámították magukat: a kérdés most már az, hogy Orbán és kormánya mennyire képes reálisan érzékelni kommunikációs hazárdjátékuk következményeit.
Technikai jellegKroes a levelében három ponton kérte a médiatörvény módosítását, ám csak részproblémákra fókuszált, és számtalan egyébként kifogásolt paragrafusról nem nyilatkozott. A kritikák elégtelensége abból az egyszerű jogi alapvetésből fakad, hogy "a Bizottság csak olyan esetekben jogosult egyes paragrafusok vizsgálatára, amennyiben azok uniós alapjogokat érintenek". Ezt lapunk kérdésére Jonathan Todd, Neelie Kroes szóvivője megerősítette, elismerve, hogy noha Kroes korábbi nyilatkozataiban pedzegette, a bizottság "nem jogosult vizsgálni a hatóság függetlenségét, erre vonatkozóan ugyanis az uniós jog nem tartalmaz konkrét rendelkezést". Ezt fölvetésünkre Bayer Judit médiajogász annyiban pontosította, hogy "a francia romák kitoloncolása a személyek szabad áramlásának uniós alapelvébe ütközött, amelyet a 2004/38/EK irányelv részletesen szabályoz, ezért volt lehetséges a bizottság eljárásával való fenyegetés. A médiával kapcsolatos irányelv azonban a médiajognak csak néhány aspektusát szabályozza. A véleménynyilvánítás szabadsága az Alapjogi Charta 11. cikkelyében ugyan szerepel, ám ez is csak annyiban kérhető számon, amennyiben a tagállam uniós jogot alkalmaz - azaz a médiaszabályozás esetében csak abban a szűk körben, amelybena magyar törvény az audiovizuális média irányelv, a letelepedés szabadsága és a verseny szabadsága uniós jogával harmonikus kell, hogy legyen. Tehát a bizottság általánosságban a szólásszabadságra hivatkozva nem követelhetné a törvény megváltoztatását, szélsőséges esetben (az alapjogoknak az EU működéséről szóló szerződés szerinti tüzetes vizsgálatakor - R. P. D.) is csak ennél súlyosabb, politikai szankciókat alkalmazhatna - mint például egyes tagállami jogosultságok felfüggesztését."
Emiatt a bizottság csak olyan passzusokat kritizált, amelyek közvetve érintik valamely uniós alapjogot. A Kroes-elemzés problémásnak találta a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének túlzott kiterjesztését, amit a magyar médiatörvény a lekérhető szolgáltatások - a weben és egyéb digitális jeleken közlekedő videotartalmak - esetében is indokoltnak tart. Itt a vita azon kérdés köré szűkült, vajon a jogalkotó tudja-e biztosítani, hogy a kiegyensúlyozottság kritériuma csak egyes intézményes keretek között működő szolgáltatásokra vonatkozzon, és ne érinthessen privát videoblogokat. Kroes csupán ezen blogoknál hivatkozik az Alapjogi Charta vonatkozó cikkelyére, mert az AMSZ irányelvével összevetve csupán erre jogosult. Ebben tehát Navracsics ellenérve megállja a helyét: az AMSZ ugyanis több ponton együtt kezeli a lekérhető tartalmak szabályozását a hagyományos audiovizuális médiumokkal. Az e kérdés körüli vitának csak politikai jelentősége lehet, ettől a törvény nem lesz kevésbé hatékony.
A második kritizált pont szerint a médiatörvény a hatósági bírság kiszabásának lehetőségét próbálja fenntartani más országban székelő, de nálunk is elérhető elektronikus médiumokkal szemben. A "származási ország elvéről" azonban rendelkezik az AMSZ: ez garantálja az egységes európai piacot az elektronikus sajtó számára, a magyar törvény pedig sértené a letelepedés szabadságára vonatkozó uniós alapjogot. Ebben a Bizottság érvei szilárdak, és azokból aligha enged.
A harmadik kritizált pont lehet a politikai vita fő tárgya: ez a médiaregisztrációs kötelezettség kritériumainak pontosítására (szűkítésére) vonatkozik, amit Kroes az alapítás szabadsága, illetve a szabad szolgáltatásnyújtásra vonatkozó alapelvekkel ellentétesnek tart. A törvény alkalmazása szempontjából ez releváns kérdés, hiszen a törvény számos kötelező érvényű elvárást köt a regisztrációhoz, a regisztráció megvonása pedig jogosultságok megvonásával járhat. Ebben a kérdésben a bizottság konkrét kritériumok meghatározását várja a kormánytól. Ha a jogalkotó ebben enged, akár hosszabb időre lezárhatja a vitát - ellenkező esetben a labda a bizottság térfelére kerül. |
