„Akit a parlamentben Soros György támogat, kérem, szavazzon rám” 

  • narancs.hu
  • 2017. március 13.

Belpol

„A hála nem alkotmányjogi kategória” – Megvolt Majtényi László nagy pillanata.

Megtartotta Majtényi László köztársaságielnök-jelölti beszédét délelőtt a Parlamentben.

Miután Kövér László ismertette a volt ombudsman, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetőjének életrajzát, Majtényi Lászlónak 15 perc állt rendelkezésére, hogy kísérletet tegyen államfői programjának ismertetésére.

false

 

Fotó: MTI

Köszöntötte a jelenlévőket, a kitiltottakat, majd vicceskedve Soros Györgyöt is szóba hozta.

„Nem lennék fél óránál tovább hálás az engem megválasztó pártoknak. A köztársasági elnök az alkotmány felett őrködik, márpedig a hála nem alkotmányjogi kategória” – folytatta az államfőjelölt.

false

 

Fotó: MTI

Rendszerkritikus programja van – szögezte le, majd az elviselhetetlen szegénység felszámolását, a korrupció megszüntetését tűzte ki célul, de beszélt az ellopott magánnyugdíjpénztári megtakarításokról, említette Kishantos ügyét, szóba hozta az elcsent tanszabadságot is.

Majtényi eszménye szerint

a lehető legkevesebb állam és a legtöbb szolidaritás kell. Vissza kell térni a parlamenti demokráciához; az 1989–90-es alkotmányos rendet kell visszaállítani. Egyenlő bánásmódot, egyenlő méltóságot hirdetett, beszélt a menekültpolitikáról, de arról is, hogy az országok csak békében fejlődnek, a belviszályok háborús pszichózist eredményeznek. Babits Mihályt idézve azt mondta: „Ó béke! béke! legyen béke már! Legyen vége már!”

Majtényi

nem győzte hangsúlyozni a sajtószabadság fontosságát.

Két követendő köztársasági elnöki példát említett: Göncz Árpád kíváncsiságát mindenki iránt, akit anya szült, és Sólyom László vonzó alkotmányos szigorát. „Akit a parlamentben Soros György támogat, kérem, szavazzon rám” – ironizált, megjegyezve, hogy a kormány részéről a kevesebb sorosozás, ügynöközés talán több lett volna.

Helyre kell állítani a köztársaságot,

amelyben független intézmények biztosítják alkotmányos jogainkat, olyan alkotmány kell, amelyet népszavazás erősít meg – fejezte be beszédét Majtényi. És ezzel el is illant az ő nagy pillanata.

A szavazásról

Titkos szavazást tartanak, azaz a képviselők egyenként adják le voksukat: szavazólapon, szavazófülkében. Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást kap. Ha ez megtörténik, hamarosan kiderül, ki lesz az új államfő. Ellenkező esetben második fordulót tartanak az elsőt követően nem sokkal, ahol már az egyszerű többség is elég.

Összesen 199 képviselő van. A választás első fordulójában a kétharmados többséghez 132+1 szavazat kell.

  • Áder János eddigi köztársasági elnököt a Fidesz–KDNP támogatja: összesen 131 képviselő.
  • Majtényi László volt ombudsman, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke mellett az MSZP,  az LMP, valamint a DK és a Párbeszéd Magyarországért képviselői állnak. Ők összesen 43-an vannak.
  • A 24 fős Jobbik-frakció nem állított jelöltet.

Figyelmébe ajánljuk