Akkora hülyeség, hogy Németh Szilárd sem volt hajlandó elmondani

  • narancs.hu
  • 2017. április 9.

Belpol

Semjén kifutófiúját küldték a tűzvonalba.

Leleplezőnek szánt sajtótájékoztatót tartott „Soros emberei a migránsbiznisz mindkét végén ott vannak” címmel a kereszténydemokrata Hollik István. Az érthetőség kedvéért megpróbáltuk pontokba szedve közérthetővé tenni mondanivalójának lényegét, bár tartunk tőle, hogy így is csalódást kell okoznunk.

a) Az Emberi Jogok Európai Bíróságában is ott ül Soros embere, ugyanis Sajó András, a bíróság elnökhelyettese és bírája egyúttal a Soros-egyetem alapító dékánja is;

b) Sajó András a Magyar Helsinki Bizottságnak a tiszteletbeli elnöke is;

c) A Magyar Helsinki Bizottság képviselte a bangladesi migránsokat az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt;

d) Így épül fel a migránsbiznisz, Soroshoz köthető szervezetek a migránsok nevében beperlik a magyar államot egy olyan bíróságon, ahol szintén Soros emberei ülnek;

e) Ez így egy egészen elképesztő és felháborító rendszer;

f) Magyarország egy demokrácia és jogállam, ahol mindenki elmondhatja a véleményét;

g) Akik ma a tanszabadságot féltik, illetve a Soros-egyetem (ti. a CEU – a szerk.) bezárása miatt aggódnak, megnyugodhatnak, hiszen a tanszabadságot senki sem akarja korlátozni;

h) A kormány nyitottan és jó szándékkal áll a tárgyalások elé.

Hollik sajtótájékoztatóját videófelvételen is megörökítették. Íme:

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre. 

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.