Alföldi Róbert üzenete a Momentumnak: „Fiatalemberek elindultak, és melléjük állt az egész ország”

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. márc. 15., 21:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Momentum március 15-ei piknikjén jártunk – Helyszíni beszámoló.

„Egy kiszámítható, egy virágzó és egy modern Magyarországot fogunk építeni!” – mondta Fekete-Győr András a párt ünnepi piknikjén.

A Nagyrét felé véve azt irányt, az egyik sátorból különös ordibálást hallottunk. Interaktív színházi előadás zajlott, a Momentum ünnepi programjának részeként.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A nemrég párttá alakult Momentum a szokottól eltérő március 15-ei rendezvényt szervezett, nem voltak nagy szónoklatok, hosszú követelések, tulajdonképpen semmi különös nem volt, csak egy „ünnepi piknik”, ami talán egy majálisra hasonlított leginkább. Mégis, volt abban valami baromira európai, ahogy fiatalok és idősek együtt társasoztak, fogalmazták újra a 12 pontot, vagy éppen tollasoztak a szabadban.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azt mondta a magyarnarancs.hu-nak, hogy mindebben az a politikai szándék húzódik meg, hogy „ünnepeljük március 15-ét, és ne az legyen, hogy kiállunk, és a politikai agendát toljuk át, hanem jöjjön el ide bárki, érezze jól magát a szabadban”. Ugyanakkor ebből nem következik az, hogy a későbbiekben is inkább ilyen rendezvényeket szerveznek demonstrációk helyett, sőt, azt már be is jelentette, hogy

október 23-án valami „gigantikus esemény” várható.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 


Pár száz ember gyűlt össze a délután kettőkor kezdődő pikniken, de elég gyorsan cserélődött a közönség, persze olyan fiatalokkal is szép számban lehetett találkozni, akik leterítettek egy pokrócot, s ott vitatták meg, hogyan lehet sikeres a Momentum.

E kérdés részletes megválaszolására külön sátor szolgált, ahol Donáth Anna, Orosz Anna és Kádár Barnabás, a párt képviselői válaszolgattak az érdeklődőknek. A legtöbben persze azt szerették volna megtudni, mit tervez a jövőben a Momentum, összefog-e esetleg mégis valakivel, amire a válasz megint csak a szokásos volt, hogy összefogás nem lesz, de

ügyek mentén, mint a NOlimpia-kampány során is, együttműködnek másokkal.

A viták a magyar jövedelmi szintről, a szakképzés szerepéről szóltak, de az is szóba került, hogy a Momentum hogyan akar megoldani egy dunaújvárosi útproblémát.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Kicsivel arrébb a TÁP Színház sátrába egyesével lehetett csak bemenni, bár azt senki nem tudta, mi is vár rá odabent. Annyit lehetett hallani, hogy a sátorban azt skandálják: „Ne bántsd a fákat!” A performance, ha elsőre kissé meglepő is volt, azt bizonyította, hogy egy perc erejéig is be lehet valakit vonni egy történetbe, ami éppenséggel a Ligetvédők harcát mutatta meg interaktív formában.

false

 

Fotó: Németh Dániel

 

Volt irodalmi és történelmi sátor, ahol nem sokkal öt óra előtt a kisebb csapatok

a harmadik magyar köztársaság 12 pontját fogalmazták meg,

vagyis az eredeti 12 pont szövegét modernizálták és értelmezték a ’89-es viszonyokra. Mellettük meg a családok és a kisgyerekek érezték jól magukat, legalábbis az elkészült, kézzel megalkotott huszárcsákók és kokárdák utáni mosolyokból erre lehetett következtetni. Volt olyan sátor is, ahol Alföldi Róbert és Bródy János mondta el videós üzenetben, mit is jelent neki március 15. Alföldi például úgy fogalmazott: „Fiatalemberek összeültek, elindultak, és aztán valahogy melléjük állt az egész ország. Nem véletlen mondom ezt.”

Este fél hatkor, mintegy zárásként, Fekete-Győr András mondott beszédet. A Momentum számára március 15-e a tettekről, a cselekvésről és felelősség vállalásáról szól – mondta. „1848-ban leraktuk egy modern Magyarország alapjait, március 15-e pedig megmutatta nekünk, hogy

a legsötétebb órákban is van helye a bátor cselekvésnek.

false

 

Fotó: Németh Dániel


’48 tapasztalata, hogy a nemzet képes a saját kezébe venni a sorsát.” A Momentum-elnök arról is beszélt, hogy az ő feladatuk a rendszerváltás befejezése, és egy új reformkor elindítása. „Fel kell számolnunk a közönyt, ami Magyarországon uralkodik. Egy olyan országot akarunk építeni, ahonnan senki sem akar elmenni. Egy kiszámítható, egy virágzó és egy modern Magyarországot fogunk építeni!”

szerző
Gera Márton
publikálva
2017. márc. 15., 21:10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 8 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. március 16., csütörtök 15:20
    Természetesen lehet a piknikezés is egy bátor tett. Már hogyne lehetne. Csak nem most, nem Orbánnal szemben és különösen nem a Momentumtól, akik nyilvánvalóan erre a látszólagosságra építve játszották elképzelt szerepüket, miként az az első pillanattól nyilvánvaló volt.

    Üres bábjáték az egész Momentum. A magát nemzeti konzervatív oldalnak képzelő, Fideszből kiábrándult volt fidesz-hívő szülők politikai fantomfájdalmait a gyermekeik által is kompenzálni törekvő önigazoló, önfelmentő erőlködés, ami mögött csak az otthonról hozott szoci-bal gyűlölő beidegződések mozognak. Az egész olyan Kovács Zoltán-Kósa Lajos-light. Más tartalmat én nem látok a Momentumban. A sötét és süket dumán kívül semmi mást a világon.

  2. 7 rworse
    rworse
    2017. március 16., csütörtök 14:40
    KassaiSonka

    Egyébként a szándékolt irónia nélkül is lenne igazság a második bekezdésedben - talán több is, mint így ironikusan. Ugyanis egy katonai diktatúra diktátorának és holdudvarának az elnyomottak katonai ellenállása mellett legalább olyan ijesztő lehet, ha figyelem előtt lévő politikai erők civilként, emberként, polgárként (citizenként, citoyenként) viselkednek, és ez a közvélemény figyelméhez eljut. Biztos lehetsz benne, hogy sokaknak, még az m1 Híradó és a Tények függőinek is szöget üthet a fejébe, hogy jé, lehet így is viselkedni? Lehet a nemzeti ünnepünkön ünnepelni az ünnepelteket? A katonáskodás helyett?
    Példa, talán érzékletes. Mit gondolsz, a cucilizmus legvérnöszőbb korszakaiban, mely művészeti alkotásokat, például mely filmeket tiltották be leginkább? A civil műveket. Az Álombrigádot, a Tanút, az Asik Keribet, az Elfelejtett ősök árnyait, a Komisszárt... Amelyek a civil emberről szóltak. A politikai ellenzéki művészetnek sokkal nagyobb tere volt, mint a civil művészetnek. Mert egy katonai diktatúrában semmi sem veszélyesebb a diktatúra számára, mint ha a civil ember kerül a figyelem középpontjába. Lehet, hogy egy év múlva már divat lesz március 15-ikén piknikelve az ünnepet ünnepelni. És az vérfagyasztóbb lesz a diktátornak, mint a kifütyülés.
    Mindazonáltal a Vezér kifütyülése is fontos.
    Mindkettő egyformán bátor (és fontos) cselekedet szerintem, csak másképp.
  3. 6 hapci
    hapci
    2017. március 16., csütörtök 13:38
    Ó, igen. Más szavakkal: A Momentum az új Általános Szép Blablák Pártja, ízletes vattacukor a kiábrándult Fidesz-hívőknek. Semmitmondó politikai szösszeneteiket akármeddig falatozhatják, jól nem fognak lakni attól a biztos. Megjegyzem: a Kétfarkúaknak legalább humora is van.

    Előre szólok: egy olyan párt, aminek az elnöke Orbánt, a magyar történelem legkártékonyabb köztörvényes bűnözőjét képes volt hosszan, elismerő szavakkal méltatni,kizárt, hogy valaha több lehessen, mint a bukott Orbán fedőszervezete. Mivelhogy már most is az.

  4. 5 talalom
    talalom
    2017. március 16., csütörtök 12:33
    Drukkolok a Momentumnak - főként a gyerekeim érdekében.Két csapdát kerüljenek el.
    1. Ne üljenek föl minden kártékony közhelynek, még ha azok az évszázados sulykolástól igen népszerűek is.
    2. A rendszerváltás - és az azzal létrejött demokrácia - nem valamiféle másmilyen szocializmus, vagy NER, amit be fel kell építeni, és kész, lehet hátradőlni. Ez a legnagyobb erénye: a folyamatos változás, alakulás. Úgyhogy inkább ennek a FOLYAMATNAK a befolyásolását tűzzék célul. A befolyásolás mikéntjét dolgozzák ki - persze ehhez kell egy viszonylag koherens nézetrendszer, amibe belefér a nemzettudat is. Pólusok nélkül...
  5. 4 KassaiSonka
    KassaiSonka
    2017. március 16., csütörtök 10:46
    Fekete-Győr András Orbán egyik méltatója szerint: "A legsötétebb órákban is van helye a bátor cselekvésnek," amihez hozzáfűzte, hogy: "a Momentum számára március 15-e a tettekről, a cselekvésről és felelősség vállalásáról szól.

    Szó se róla, valóban a mai időkhöz méltó, példátlanul bátor cselekedet volt ez a nagyréti Momentum-piknik, a Nemzeti Múzeum előtt hazudozó Orbán össze is fosta magát ettől rendesen. Emlékszem, oda is szólt valamelyik bizalmasához, hogy "Ezek a füttyögők nekem smafuk, ettől a Momentumtól rettegek igazán. Csak ne piknikeznének olyan vad és elszánt cselekvésközpontúsággal, mindjárt nyugodtabb lennék."

  6. 3 rworse
    rworse
    2017. március 16., csütörtök 07:19
    Axxtro

    Ugye nem olvastad el a cikket (csak a becsali címet), mielőtt kommenteltél róla? Vagy elolvastad, de diszlexiásnak tetteted magad?
    Alföldi azt mondta, hogy 1848. március 15-ikén fiatalemberek összeültek, elindultak, és aztán valahogy melléjük állt az egész ország. Talán nem így történt 1848-ban? Talán nem állt a márciusi ifjak kezdeményezte forradalom és szabadságharc mögé az ország 1848-ban?
    Hogy jön ide a rendszerváltás, meg a mai baloldal?
    Kinek gurult el itt durván valamije?
  7. 2 sartorius
    sartorius
    2017. március 16., csütörtök 02:22
    Axxtro! 1848.03.15-re mondtak ezt, egy unnepen lehet ennyit szepiteni, de persze, valoszinu akkor is kozombos volt a tobbseg, de az nem befolyasolta az esemenyeket.
  8. 1 Axxtro
    Axxtro
    2017. március 15., szerda 21:24
    Az "egész ország"?

    Itt valakinek valamije durván elgurult.

    27 évvel a rendszerváltás után a baloldalnak le kéne már szoknia a "nép" meg az "egész ország" nevében történő mandátum nélküli kéretlen hazudozásról.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Demokratikus ellenzék
A 2014-es összefogás kudarca és tanulságai
Kényszermegoldás
Nyári kórházi kapacitásátadás
Vígszínház az egész világ
Marton László életműinterjúja
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra