Az ÁSZ megüzente a Jobbiknak, hogy 15 napjuk van fizetni

  • narancs.hu
  • 2018. január 8.

Belpol

A teljesen független szerv nem kegyelmez.

Közleményt adott ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ), melyben jelzi, hogy nem fogadta el a Jobbik érvelését, és 15 napot ad a pártnak, hogy befizesse a 331 millióst büntetést. A szerv gyakorlatilag megismétli a decemberi jelentéstervezetet, amikor leírja, hogy „a párt nem igazolta a közpénzekkel való átlátható és elszámoltatható gazdálkodását, valamint akadályozta a számvevőszéki ellenőrzés program szerinti lefolytatását, emellett az ÁSZ hatósági kockázatjelzés alapján feltárta, hogy a Jobbik 2017 első félévében működéséhez a jogszabályt megsértve, tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el”.

Az ÁSZ szerint Vona Gábor pártja nem cáfolta hiteles ellenőrzési bizonyítékokkal a szervezet megállapításait, így a törvényi előírás alapján az ÁSZ 2018. január 8-i dátummal felhívással fordult a pártelnökhöz, hogy a párt a tiltott vagyoni hozzájárulás értékét tizenöt napon belül fizesse be a központi költségvetésnek. A számvevőszék 331,5 millió forintra büntetné a Jobbikot, illetve 331,5 millióval csökkentené a párt állami támogatását tiltott pártfinanszírozás miatt.

Domokos László, az ÁSZ elnöke

Domokos László, az ÁSZ elnöke

Fotó: MTI/Kovács Attila

Majd a közlemény végén szerepel a nap legszebb mondata, az ÁSZ ugyanis azt írja, hogy „a politikai élet tisztasága érdekében különösen indokolt a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodásának ellenőrzése, amit az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente végez, így kiemelt szerepet tölt be és felelősséget visel a pártok feletti társadalmi kontroll érvényesítésében”.

Mint ismert, az Állami Számvevőszék tiltott kampányfinanszírozás miatt 663 millió forintos büntetést szabott ki a Jobbikra, mivel szerintük a párt a piaci árnál alacsonyabban vásárolt plakáthelyeket.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.