„Az ember államosítása” – Arató László a tankönyvbotrányról

szerző
Teczár Szilárd
publikálva
2014. ápr. 17., 12:22
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„Vagy a Hold menstruál, vagy a lányok öltenek kiflialakot” – értelmezi a kísérleti irodalomtankönyv nyilvánosságra hozott részeit a Magyartanárok Egyesületének elnöke, aki szerint a központosítás a szociális demagógia leple alatt a még durvább szelekció eszköze lesz.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: A tankönyvpiac államosításának szándéka régóta ismert. Önt meglepte, hogy a kormány végül a „javasolt kiadványok listájával” hajtotta végre az elképzelést?

Arató László: Kicsit meglepett, mert az ember nem hiszi el a rosszat addig, amíg az be nem következik. Mondták, hogy így lesz, de nem tudtam elhinni, hogy a tankönyvpiac államosítását tényleg keresztül lehet vinni, hogy a kiadóknak nincs elég nyomásgyakorló erejük ennek megakadályozására. Az egész egy szépen kidolgozott szabadságelvonási és államosítási folyamat, nemcsak a tankönyvpiac, hanem az ember, az iskola, a tanár, a gyerek államosításáról van szó. Mindez tudható volt, de a dolog speciális gusztustalanságát nem sejtettem. Azt tudniillik, hogy ez egy kétfedelű játszma: van a nagyon szép, tágas, nyilvános tankönyvjegyzék, és mint múlt szerdán kiderült, van egy javasolt lista, és arról kell választaniuk az állami iskoláknak, míg az egyházi vagy alapítványi intézmények szabadsága mérhetetlenül nagyobb. A rendeléseket ráadásul a legtöbb helyen néhány nap alatt le kell bonyolítani.

magyarnarancs.hu: Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a tanárok eldöntötték, miből szeretnének tanítani, aztán kiderült, hogy a könyv mégsem rendelhető?

AL: Abszolút, egy csomó ember egészen másból fog tanítani szeptembertől, mint amiből eddig tanított, vagy amit egyáltalán ismer. Ennyi idő nem elegendő arra, hogy a pedagógusok megismerjék a könyveket, bár a választás szempontjából ez szinte irreleváns is, hiszen ahol egy vagy két könyv közül kell választani, ott akkor sincs szabadság, ha birtokunkban van minden információ.

magyarnarancs.hu: Tartalmi aggályok eddig leginkább a történelemkönyvekkel kapcsolatban voltak. Magyarból gyakorlatilag mindenhol az Apáczai és a Nemzedékek Tudása Kiadó könyveit sorolja a javasolt lista, illetve a kísérleti fejlesztésű tankönyveket. A két nemrég államosított kiadó könyvei szakmailag milyenek?

AL: A két állami kiadó vonatkozásában magyarból különböző minőségű könyvekről beszélhetünk. Az általános iskola felső tagozatának könyvsorozatai nem a legjobbak, nem igazán korszerűek. Az Alföldy–Valaczka-sorozat kifejezetten vaskalapos, a diákra kevéssé figyelő, irodalomtörténetet ledaráló jellegű. Nagyon nem ezt képzelem a 21. század tankönyvének. A Műszaki Kiadó Turcsányi Márta-féle sorozata ellenben nyitott szellemű, sok kortárs olvasmányból szemezgető, de ez nem kerülhetett fel az ajánlott listára, hisz nem az Apáczainál vagy az NTK-nál jelent meg. Nyelvtanból is lett volna jelentősen jobb választás, mint a Nemzedékek Tudása és az Apáczai sorozata, nevezetesen a Mozaik Kiadó Sokszínű magyar nyelv című sorozata. A középiskolában a helyzet nagyon faramuci, ott nem kettőből, hanem egyből, Pethőné Nagy Csilla sorozatából lehet választani. Ez a könyv egészen kitűnő, módszertana előremutató, a kompetenciafejlesztésre, a kooperatív munkára helyezi a hangsúlyt, szaktudományosan is igen korszerű. Didaktikai szempontból pedig befogadóközpontú, interaktív-reflektív eljárásai révén a legjobb, legátgondoltabb irodalomkönyv Magyarországon. Van hozzá egy módszertani kézikönyv, amely más humán tárgyakhoz is használható. Egy nagyon klassz könyv kerül tehát a kizárólagossága miatt undorító helyzetbe. Hozzá kell tennem, hogy ez a könyv tanári továbbképzést igényel, kötelezően ráereszteni azokra, akik nem ismerik, eléggé vészes. Szakközépiskolában a Pethőné-könyvek nem igazán taníthatók, főleg így, minden közvetítés és átmenet nélkül. Nyelvezetében a sorozat kétségkívül nehezebb, mint az eddig legnagyobb példányszámban forgalmazott, egyébként jól megírt Mohácsy-féle tankönyvek, amelyek többnyire az 1960-as, 70-es évek irodalomtörténeti szemléletét képviselik, módszertani koncepciójuk pedig nemigen van. Ennek ellenére ezt a legtöbbek által tanított és sokak által szeretett sorozatot nem lehet így kivezetni az iskolákból. Pokorni Zoltánnak maximálisan igaza van abban, hogy a gyerekek és az iskolák jóval sokfélébbek annál, hogy egy vagy két könyvvel le lehetne fedni őket.

magyarnarancs.hu: A kísérleti fejlesztésű tankönyvekből csak rövid részleteket ismerünk, de éppen a kilencedikes irodalomkönyvnél ez is botrányt okozott. Ki írta ezeket a könyveket? Volt bármiféle transzparencia, esetleg konzultáció a fejlesztés alatt?

AL: Természetesen semmifajta transzparencia és konzultáció nem volt. Ezenkívül ezek a könyvek nem léteznek. Négy mutatványoldalt adtak ki, ennél egy kicsit több lehet kész, de nem sokkal. Ennek a négy oldalnak az alapján kellene rendelni, fejezetet nem ismerünk belőle, többek között azért, mert nincs megírva. Azt lehet még tudni, hogy körülbelül egy hónap van a megírásukra, míg a Pethőné-könyv megírása és korrigálása körülbelül 15 évbe telt. Kijelölték az iskolákat, amelyeknek tanítaniuk kell az úgynevezett kísérleti tankönyveket, természetesen ebbe nincs beleszólásuk a pedagógusoknak, a kísérletet végre kell hajtaniuk – a gyerekeken. Tegnap jelent meg két piarista tanár neve mint szerzőké, de nem nagyon tudom feltételezni, hogy ezt a négy oldalt ők írták, mert annyira elképesztő színvonalú a szöveg. Gügyög, nyelvhelyességi hibákkal van tele, ötödikes gyerekeknek lehet így mesélni az irodalomról. Idézem: „Látták a görögök, hogy a Hold folyton változik, és 28 naponként valami olyasmi történik vele, mint a lányokkal.” Hát ez egy tündéri mondat, valószínűleg a Hold menstruál, vagy a lányok öltenek kiflialakot, majd újhold- és teliholdalakot. Emögött persze valóságos tudás van, a Hold nőiségszimbólum, de aki ebből a mondatból megérti, hogy erre utalnak, annak fizetek. Az egésznek a tónusa rendkívül gyermeteg, mert azt hiszik, hogy a szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyerek egyben infantilis is, és neki mesélni kell. Ez nagy tévedés, azt gondolom, hogy egy 15 éves fiú vagy lány ezeket a szövegeket a legkevésbé sem fogja befogadni.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Az egész kísérleti fejlesztésnek az a filozófiája, hogy mindenkinek azonos anyagot adjanak le. Ez tükröződik az iskolák kiválasztásában, minden iskolatípusban kipróbálják a könyveket?

AL: Nem ismerem a kiválasztás szempontjait. Egyébként magában a kísérleti fejlesztés koncepciójában vannak elemek, amelyeket más körülmények között méltányolhatnánk is. Azt hangsúlyozzák, hogy ez korszerű, minőségi, nagyrészt digitális sorozat lesz, nyilván azért, mert EU-s pénzből fejlesztik. De ezzel a koncepcióval tökéletes ellentétben voltak a megjelent oldalak. Az a feltételezés, hogy az egyentankönyv elősegíti az esélyegyenlőséget, elképesztő tudatlanságról vagy szemérmetlen hazugságról árulkodik. Ugyanaz a tankönyv lehet az egyik gyereknek jó, a másiknak rossz. Ami az egyik embernek orvosság, az a másiknak méreg. Inkább a gyerekekhez kellene igazodni. A különböző, csoportra és személyre szabott tananyagok hozzák el az esélyegyenlőség lehetőségét, az egyforma anyagok egyformaságot, és nem egyenlőséget teremtenek. Ez a központosító filozófia, miközben szociális demagógiával azt mondja, hogy mindenki hozzáférhet az azonos tudáshoz, valójában a legdurvább szelekció eszköze.

magyarnarancs.hu: Nehéz tagadni, hogy a magyar oktatási rendszer nem igazán csökkentette a társadalmi különbségeket. Mi lehet akkor a jó megoldás?

AL: Nem a tankönyvekben van a kulcs, hanem arról van szó, hogy a középosztály rettenetesen védi a maga pozícióit, és eddig minden kormányzatra rá tudta kényszeríteni az akaratát, például a nyilvánvalóan szelektív hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat nem lehetett megszüntetni. Vannak országok, ahol az esélyegyenlőséget kötelező területi beiskolázással teremtették meg. Ez ellentmond a szabad iskolaválasztásnak, de például Svédországban már feloldották a korlátozást, az emberek mégis a közeli iskolákat választják továbbra is, mert annyira jóvá, differenciálásra képessé váltak a heterogén beiskolázású oktatási intézmények. Így megmaradt az, hogy iskolán belül van 70 százalékos teljesítménykülönbség, nem iskolák között, mint nálunk. Itt szemléletformálásról is szó van, és nyilván arról is, mit hogyan finanszíroz az állam. Az esélyegyenlőtlenséget úgy lehet csökkenteni, hogy a mostohább körülmények között lévő iskolákat jobban finanszírozzák, az ott tanítókat továbbképzik, speciális taneszközökkel látják el.

magyarnarancs.hu: A minisztérium minőségi szempontokkal is indokolta az államosítást? Azt jelenti mindez, hogy nem elég jók a tankönyvek, vagy azt, hogy a tanárok rosszul választanak? Ön érzékelt hasonló problémákat?

AL: Ez az elképzelés hülyének nézi a tanárokat, azt feltételezi, hogy állam bácsi jobban tudja, mi a jó tankönyv. Ezt nem tudom, honnan veszik. Ha az a kérdés, hogy vannak-e rossz tankönyvek, akkor azt kell mondanom, hogy vannak. Én például nem tartom jónak azt az anyanyelvi sorozatot, amelyik a legnagyobb példányszámban kel el, és ki lett választva a javasolt listára. Az is baj, hogy a tankönyvpiac sokszínűsége részben látszólagos, magyarból egyértelműen. Nem nagyon fejlesztettek úgy, hogy különböző fajtájú tankönyvek legyenek. Magyarországon az én részvételemmel is zajló SuliNova-kísérleten kívül például nincsen problémacentrikus irodalomtanítási koncepció, amely azt mondja, hogy a kronológia nem lehet kizárólagos rendezési elv, mert az olvasóvá nevelés és az irodalomtörténet logikája nem esik egybe. A tankönyvek már akkor is nagyjából a központi kerettanterv logikáját követték, amikor még nem egyetlen központi kerettanterv volt. Ez a szociálliberális kormányzat bűne is, mert ahol nagyon sok tanterv van, és a minisztérium nem ajánlja mintatantervként – nem kötelezőként – a néhány legjobbat, ott óhatatlanul az fog győzni, amelyik hagyományos, magyarul régimódi. A tankönyvpiac sokszínűsége tehát részben valóban látszólagos, de ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükség sokféle tankönyvre, hanem éppen azt, hogy az államnak ösztönöznie kellene a kompetenciaalapú fejlesztéseket. Ehhez ma az intézményrendszer sem igazán adott, a központosítás pedig csak rossz megoldás lehet.

magyarnarancs.hu: Mi lehet a központosítás valódi célja? Olyan értelmezés is van, amely szerint csak spórolni akar az állam. Felmenő rendszerben ingyenessé tették a tankönyvet az általános iskolában, és a jelenlegi kínálattal ezt nem bírná a költségvetés.

AL: Biztosan jelent spórolást is, mint ahogy a portfólióztatás egyik értelme is az, hogy a pedagógus 2-be kerülő tömegeket ne kelljen egyből kifizetni. Egy csomó kváziszakmai döntésnek valójában költségvetési indokai vannak. De mindemellett azt gondolom, hogy ebben a rossz és tudománytalan koncepcióban hisznek az oktatás irányítói, és az őket kiválasztó legfelsőbb hatalom is.

magyarnarancs.hu: A Nemzeti Pedagógus Karban most zajlik a jelöltállítási időszak, hamarosan összeáll a választmány. Ön szerint a bojkott a jó megoldás, vagy meg kell próbálni belülről elérni, hogy minél kritikusabb legyen a kar?

AL: Nincs jó megoldás. Azt gondolom, hogy a kötelező tagságú karnál a legkisebb esélye sincs meg a belső reformnak. Ahová mindenki be van léptetve, ott a pozíciójukat féltők, a konformisták olyan elsöprő többségben lesznek, hogy képtelenség lesz a véleményeket jól artikulálni. Persze a többség nem jószántából fogadja el a kart, hanem azért, mert félti az állását. A tanárok végtelenül kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert kicsi a társadalmi mobilitásuk, egy-két szakot leszámítva egy több évtizedes tanári karrier után nem igazán lehet a versenyszférában elhelyezkedni. Emiatt az egzisztenciális félelem miatt még ha a pedagógusok többsége nem is ért egyet a kormánnyal, nem fog szolidaritást vállalni a rakoncátlankodókkal.

magyarnarancs.hu: El tudja képzelni, hogy Hoffmann Rózsa valóban a Pedagógus Kar elnöke szeretne lenni?

AL: Semjén Zsolt azt mondta, hogy ennél is kiválóbb helyre kerül, az oktatási bizottság elnöke lesz. Ez garantálja az elhibázott oktatáspolitika kontinuitását. Azt nem hiszem, hogy emellett a Pedagógus Kar elnöke is lesz, de abban egészen biztos vagyok, hogy a karban igen lojális vezetés fog kialakulni.

magyarnarancs.hu: Mit szólna egy Hoppál Péter nevű közoktatási államtitkárhoz?

AL: Nem tudom megítélni. Abban nem hiszek, hogy csak az lehet jó oktatásirányító, aki volt pedagógus vagy igazgató. Persze nem árt, ha ismeri a közoktatás rendszerét, de könnyen el tudom képzelni, hogy például egy oktatásszociológus jobb oktatási miniszter lesz, mint egy igazgató vagy egy tanár. De ez a veszély most nem fenyeget.

szerző
Teczár Szilárd
publikálva
2014. ápr. 17., 12:22
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 3 Eva2890
    Eva2890
    2014. április 19., szombat 02:06
    Tegnap beszéltem egy kedves ismerős iskolai igazgatóhelyettessel. Nem ér rá az interneten bóklászni, mert a portfólióját írja. Nem meri nem tenni. Fél.
    Nem elég, hogy megint a nemzet napszámosaivá váltak a pedagógusok, most még félniük is kell , ha szakmai véleményt nyilvánítanának. Itt nem süket fülekről, sokkal rosszabbról van szó .
    Csak egy dologra tudok gondolni : tudatosan akarják butítani az ifjúságot is. Karámba terelni.
  2. 2
    2014. április 18., péntek 19:12
    http://www.peticiok.com/tiltakozas_a_kormany_tankonyvlistaja_ellen
  3. 1 HalápyMiksa
    HalápyMiksa
    2014. április 17., csütörtök 13:14
    "Mindez tudható volt, de a dolog speciális gusztustalanságát nem sejtettem."

    Öööö, hol tetszett élni az elmúlt négy évben?

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Mink András írása
Orbán nemzeti nagytőkései
Amit itt elértek, elég nekik
Magyar kivándorlók
Interjúk
Eötvös Péter, Nagy Bernadette
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra