Ilyet is ritkán látni: a Gödör Klubba szervezett, Iskola a határon című, az Eötvös Károly Intézet által rendezett, oktatásról szóló beszélgetés nemhogy nem csúszott, hanem negyedórával hamarabb kezdődött a meghirdetett időpontnál. Persze nincs ebben semmi meglepő, a terem dugig volt érdeklődőkkel, akik csak arra vártak, hogy kiderüljön végre, milyen is lenne egy 21. századi oktatási rendszer, vagyis hogyan képzelik el a résztvevők – Ercse Krisztina, a Civil Közoktatási Platform koordinátora, Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója és Radó Péter oktatáskutató – a modern iskolát. Nos, erre hiába vártak: a beszélgetés minden volt, csak éppen vita nem, és inkább szólt a múltról meg a jelenről, mint a jövőről.
Pedig kezdetben úgy látszott, hogy éppen a lehetőségekről, a külföldi példákról lesz szó: Pukli István szerint például 10-11 évvel ezelőtt elindultunk a mai finn oktatási modell felé, bevezettük a nem szakrendszerű oktatást, és előtérbe helyeztük a kompetenciákat (amely alatt még véletlenül sem azt kell érteni, amit manapság szívesen hangoztat a kormányzat, vagyis hogy készségfejlesztés a nagy semmibe.) „És 2010-ben történt egy visszarendeződés” – mondja Pukli, és nem kell folytatnia, tudjuk, miről van szó. A mostanság sokat vegzált igazgató egyébként erőteljesen megnyirbálná a kötelező tananyagot, mert úgy gondolja, akkor lesz fejlődés, ha nem lesznek tabuk, ha meg merjük kérdőjelezni, amit az elődeink letettek az asztalra. A moderátor, Zsugyó Virág kissé naívnak tűnő kérdésére, miszerint az-e a kormányzati cél, hogy a felnövekvő generáció már kérdezni se tudjon, Pukli csak egy igennel válaszol. Aztán még elmondja, hogy a jelenlegi tanterv olyan mennyiségű ismeretanyagot kér számon, hogy a kritikai gondolkodás fejlesztésére nincs idő.
El kell menni Nyugatra
| ||
Majd jön a délután talán legmegrázóbb mondata, amikor is Pukli azt mondja: „Én minden mai diák helyében bizonyára úgy gondolkodnék, hogy el kell hagyni ezt az országot, és el kell menni Nyugatra, akár mosogatni is.” Kár, hogy épp az érintettek nem reagálnak, mert nincsenek a helyszínen: a fiatalabb korosztály tagjaival nem igazán találkoztunk a beszélgetésen.
Radó Péter úgy látja, a mostani visszatérés a 60-as, 70-es évek oktatási szellemiségéhez „brutális mértékben egyenlőtlenül fogja érinteni a legkülönfélébb tanulói csoportokat, hiszen elképesztően kirekesztő”. Radó hozza a számokat, amelyek szerint a tanulók 25 százaléka 15 éves korában még mindig funkcionális analfabéta. Tulajdonképpen arról van itt szó, hogy a jelenlegi oktatási rendszer nem segít a felzárkóztatásban, sőt, ahogy az oktatáskutató fogalmaz, mintha direkt felerősíteni szeretné a különbségeket, és közben ez a rendszer „annyit vár a pedagógusoktól, hogy legyenek bent négy óráig az iskolában”. Meg talán még azt, hogy végezzék el az adminisztrációt, és ne jártassák a szájukat – tehetnénk hozzá.
Az emberek nem hülyék
Zsugyó Virág szerint miközben a kormány látszólag elismeri a problémákat, meghatározza, hogy milyen formában lehet véleményt nyilvánítani, és aki nem így tesz, rögtön megkapja, hogy nem is szakmai kérdésekről beszél. „Hogyan lehet védekezni a politizálás vádja ellen?” – teszi fel a kérdést a moderátor. Pukli szerint túl kell élni a kormányzat vádjait, amiről talán ő tudna a leginkább mesélni, most mindenesetre csak annyit mond, hogy elég rendesen beletapostak a veséjébe, de mindig próbálta úgy felfogni, hogy minden egyes támadás plusztámogatót jelent, mert „az emberek nem hülyék”. Abban határozottan egyetértenek a résztvevők, hogy a tiltakozás közügy, ha úgy tetszik, politika, de semmiképpen sem pártpolitika. Ercse szerint azért is van ez a jelentős támogatás, mert „az emberek érzékelik, hogy nem törődnek velük, és már nem így akarnak élni.”
Pukli még elmondja, személy szerint csak azzal lenne elégedett, ha minden követelésük teljesülne, ha rendszerszintű átalakulás menne végbe az oktatásban. Radó úgy gondolja, az a kérdés, a tiltakozásban benne van-e a valódi politikai kockázat, erodálja-e a jelenlegi kormányzat támogatottságát – amennyiben igen, akkor el tudja képzelni, hogy rendszerszintű változtatások lesznek.
Intő Orbán Viktor-aláírással
A beszélgetés végén egy nyugdíjas hölgy megköszöni a pedagógusoknak, hogy „végre fölemelték a hangjukat, mert évtizedek óta várunk arra, hogy az értelmiség megnyilvánuljon olyan dolgokban, amelyek már rettenetesen nyomasztották az embereket”. Még elmondja, hogy van egy második osztályos unokája, és az iskolában, ahová jár, azzal ijesztgetik a gyerekeket, hogy „önkormányzati intőt kapnak Orbán Viktor-aláírással”. Amire hatalmas kacaj a válasz, de ha jobban belegondolunk, a helyzet abszurdabb, mint egy Kafka-regény.
Még elhangzik, hogy a beszélgetés résztvevői továbbra is kívülálló szakértőként akarnak tevékenykedni, semmilyen összetételű kormányban nem szeretnének szerepet vállalni. Sőt Pukli egyenesen azt mondja, ő már jelezte otthon a családjának, hogy amennyiben elbuknak, nem akar az oktatásban dolgozni, mivel ebben a rendszerben nem hajlandó. A másik verzió azért már nem ilyen komor: „Ha győzünk, akkor én intézményvezető szeretnék maradni, tanítani a gyerekeket, mert erre tettem fel az életemet.”
Tanítanék! Tüntetés az oktatás szabadságáért március 15-én, 15 órától az Andrássy út Hősök tere felőli végén, ahonnan a résztvevők a Kossuth térre vonulnak.
