Az Országimázs Központ és költségei: Hogyér´ a petárda?

  • Barta Balázs
  • 2001. január 25.

Belpol

az ideje, megmondja majd. Addig meg találgasson mindenki kedvére, hogy a központ által korábban bejelentett 765 millió forintos összköltségből egyes vállalkozásoknak mennyi jutott. Például az 1998-as Fidesz-kampányban kulcsszerepet játszó Happy End Kft.-nek.
az ideje, megmondja majd. Addig meg találgasson mindenki kedvére, hogy a központ által korábban bejelentett 765 millió forintos összköltségből egyes vállalkozásoknak mennyi jutott. Például az 1998-as Fidesz-kampányban kulcsszerepet játszó Happy End Kft.-nek.Amaszatolásból aztán egy kollégának elege lett: a Világgazdaság újságírója, Bak Mihály akkor döntötte el, hogy az adatvédelmi biztoshoz fordul, amikor az augusztus 20-i ünnepségekről tartott sajtótájékoztatókon Tóth István Zoltán, az Országimázs Központ (OK) vezetője nem kívánta részletesen is taglalni az ünnepségek költségeit. Ám a vita végére még most sem került pont, noha január elején megérkezett Majtényi László ombudsman állásfoglalása is, amely világosan fogalmaz: "A Miniszterelnöki Hivatal Országimázs Központja (...) közpénzek felhasználásáról dönt, az adófizetők pénzét költi, erről pedig köteles elszámolni, mégpedig nem- csak az ellenőrzésére felhatalmazott állami szervek vizsgálata során, hanem a közvélemény előtt is. Az ezzel kapcsolatos közérdekű adatkérések megtagadásának indokaként a hatályos jogszabályok alapján nem hivatkozhat az érintett cégek üzleti titkainak védelmére."

Majtényi válasza

az Országimázs Központ vezetőjének, Tóth Isván Zoltánnak az elmúlt fél évben megfogalmazott összes érvére reflektál. Amik egyébként idővel konkretizálódtak; ha emlékszünk, Tóth annak idején a bejgli-metaforával nyitott, miszerint a "nagymamánk se közli karácsony este az ünnepi bejgli árát". Az OK legfőbb ellenérve a következő volt: azért nem számol el tételesen, mert igaz ugyan, hogy a közbeszerzési törvényben foglaltak alapján történt a partnerek kiválasztása, a szerződések nyilvánosságra hozatala azonban üzleti titkokat sértene, ami hátrányos helyzetbe hozhatná a központ üzletfeleit.

Az általunk megkérdezett közbeszerzési szakértő szerint a törvény valóban ad arra lehetőséget, hogy "üzleti titoknak minősüljenek adatok". Ez azonban csak speciális esetekre érvényes - honvédelmi, bűnmegelőzési, külügyi szerződésekre/beruházásokra -, és szakértőnk egyetért Majtényi László azon megállapításával is, hogy "(...) azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek az állammal bármiféle üzleti kapcsolatba kerülnek, kötelesek az üggyel összefüggő üzleti adataik nyilvánosságra kerülését eltűrni, mégpedig olyan mértékig, hogy a közvagyonnal való gazdálkodás, a közpénzek felhasználása ellenőrizhető legyen. A közérdekű adatok megismeréséhez való alkotmányos joggal szemben ugyanis nem fűződik méltányolható érdek az üzleti adatok titokban maradásához."

A közbeszerzési törvény feltehetőleg azért engedélyezi az üzleti titkokra való hivatkozást, hogy ne ijedjenek meg a leendő alvállalkozók; igaz, e téren joghézagok vannak - mondta a Miniszterelnöki Hivatalhoz közel álló forrásunk. Értesüléseink szerint már volt arra példa, hogy leendő ügyfelek azért hátráltak meg, mert nem látták biztosítottnak védettségüket. (Itt elsősorban az üzleti kapcsolatháló, a know-how esetleges elhappolása miatti félelemre kell gondolnunk.) Azon vállalkozásoknak viszont, amelyek jelen esetben érintettek az Országimázs Központ körüli balhéban, egyesek szerint önként kellene előállniuk, és részletes tájékoztatást adni arról, hogy mennyiért húzzák a szekeret. A Happy End Kft. ezt még nem tette meg, várhatóan nem is fogja. Bár Tóth István Zoltán közvetlenül az augusztusi ünnepségek után tartott sajtótájékoztatóján elárulta, hogy a Happy End Kft. húszszázalékos jutalékért dolgozik, a kérdést, hogy minek a húsz százalékáért, azzal hárította el: az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből majd ez is kiderül.

Minden bizonnyal így lesz, mert

az Állami Számvevőszék

törvényben előírt feladata a költségvetés által finanszírozott Ország- imázs Központ gazdálkodásának a vizsgálata. A Narancs Divinyi Pétertől, az ÁSZ sajtótitkárától azt a felvilágosítást kapta, hogy a számvevők külön indítványra nem vizsgálják az imázsközpont ügyeit. "A törvényben előírt módon fogunk eljárni, és nyár végére lesznek meg a jelentések. Ebben természetesen benne lesznek, hogy a központ kinek és mennyi pénzt fizetett ki a 2000-es évben. Az ÁSZ vizsgálatai egyébként publikusak, kivétel azonban akad, ha államtitokról esne szó az anyagokban. Itt azonban nem erről van szó."

Tóth István Zoltán egyébként múlt heti nyilatkozatában már számtani síkra terelte a vitát: "Elérkezett az ideje, hogy megvonjuk az ünnepeinket utólag tönkretenni igyekvő hecckampány mérlegét. A médiumokban eddig megjelent, igaztalan, rossz hangulatot keltő sajtó-, rádió- és tévétudósítások, vélemények, jegyzetek, riportok elkészítésére és közreadására fordított forintok összege ma már biztosan meghaladja az augusztus 20-i országos ünnep költségeit."

Majtényi László szerint az eset egyik szomorú tanulsága az, hogy a magyar társadalomnak nem ér annyit az információszabadság, hogy tegyen is érte valamit. Mint elmondta, az adatvédelmi biztosi hivatal ügyforgalmában elenyésző százalékban vannak azok a beadványok, amelyek a közpénzek felhasználására kérdeznek rá. "Az Egyesült Államokban például szervezetek alakulnak emiatt, és több tízezer kérdést tesznek fel az egyszerű polgárok a közpénzek felhasználásáról. Nálunk ez elképzelhetlen" - mondta lapunknak.

Az adatvédelmi biztos szavait igazolja az is, hogy OK-ügyben a Világgazdaság újságíróján kívül nem akadt senki, aki kihasználta volna az alkotmányos lehetőségeket. Kivéve egy anonim telefontanút, akiről az Index internetes lap számolt be egy héttel ezelőtt. A lap szerint Tóth István Zoltánt feljelentették közérdekű adatok eltitkolása miatt, mert "az adatvédelmi ombudsman ajánlásával ellentétben továbbra sem hajlandó a nyilvánosság elé tárni a tavaly augusztus 20-i állami ünnepség részletes költségeit". A lap értesülését a rendőrség illetékesei megerősítették. Úgyhogy eggyel több ok van a további vizsgálódásra.

Barta Balázs

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.