Honfitársaim!
Köszönöm a meghívást! Köszönöm, hogy elmondhatom, mit gondolok közös ügyeinkről.
Nehéz döntés volt a nézőtérről visszajönnöm a színpadra. Hiszen legutóbb, március 15-én is itt voltam, együtt veletek. Akkor ott álltam, ebben a sokszínű sokaságban: demokraták és hazafiak között – ennyit tudtam a mellettem állókról. Azt nem, hogy miben hisznek, kire szavaznak. De azt igen, hogy jogállamban akarnak élni, és szeretik a hazájukat. Ennyi elég volt akkor, és ennyi elég most is. Elég ahhoz, hogy kiálljak erre a színpadra. Kiálljak mindazokért a dolgokért, amelyek összekötnek bennünket.
Tudom, egyszer azt mondtam, nem vagyok politikus. Akkor úgy is gondoltam. Egy normális, jól működő országban ugyanis nem kell mindenkinek politikusnak lennie. Még akkor is hittem benne, hogy Magyarország ilyen hely lehet, amikor átadtam a hivatalomat. Az elmúlt két év azonban keserű ébredést hozott. A hazánk megint olyan hely lett, ahol utcára kell menni a jövőnkért, és utcára kell menni a jogainkért. Ahol politizálnia kell annak is, aki csak egyszerű polgár, „civil” akar lenni. Politizálnom kell nekem is, nem tehetek másként. Most azért jöttem fel újra a színpadra, mert azt értettem meg és azt akarom most elmondani nektek, hogy 2014 nem csupán a következő választás éve: 2014 sorsforduló lesz!
Olyan döntés, amely újabb negyedszázadra meghatározza a jövőnket. Márpedig a következő 25 év az én nemzedékem számára az aktív élet hátralevő része; a gyerekeink nemzedékének pedig az élet legfontosabb, mindent eldöntő szakasza. És mi nem olyan országot akarunk a gyerekeinknek, amelybe egyszer talán majd jó lesz visszatérni – hanem olyat, ahonnan nincs miért elmenni.
Ezért kellett ma találkoznunk! Ezért nem hagyhatjuk, hogy a sorsunkat már megint széthúzás, megosztás, korrupció, kisszerűség vagy ostobaság döntse el! És ezért alapítottuk meg társaimmal a Haza és Haladás Egyesületet: hogy ösztönözzük, szervezzük és programmal támogassuk a változást akarók összefogását.
Biztosan tudom, sokan vannak itt olyanok, akik már 2010 áprilisában is a változásra voksoltak. Jó okuk volt rá. Alapos okuk, mert azt akarták, hogy egyszer s mindenkorra vége legyen a korrupciónak; mert meg akartak szabadulni a rossz kompromisszumoktól, a kapkodó és félbemaradt reformoktól, a beteljesületlen ígéretektől. És mindenekelőtt meg akartak szabadulni az előző tíz év állandósult politikai háborújától, amely minden kérdésben megosztott és szembefordított minket, magyarokat.
Sokan már 2010-ben sem pártokra szavaztak, hanem a változásra. Ők bíztak és megcsalattak. Általuk győztek, és most ellenük kormányoznak. Bizony: 2010 áprilisának fideszes szavazói ma már tudják, szavazatukért azt kapták jutalmul, amit a többiek büntetésül. Mert Magyarországnak olyan kormánya lett, amelyért bocsánatot kell kérnünk a világtól. De leginkább egymástól és a gyermekeinktől. Ez a kormány módszeresen, csigolyánként törte el a magyar demokrácia gerincét. Ez a kormány hűbérurai között osztja fel az országot. A hűbérurak a politikai hatalomból pénzt csinálnak, a pénzt még nagyobb hatalomba fektetik be, hogy abból végül még több pénzt csináljanak. Így megy ez, oda-vissza. Az állam a korrupció eszközévé vált.
Ez a kormány úgy osztja el a javakat, hogy a gazdag gazdagabb legyen, a középosztálybéli szegényebb. És aki szegény, az a legszegényebb. Ez a kormány egymillió új munkahellyel kecsegtetett, és most azért indít munkahelyvédelmi programot, hogy saját intézkedéseitől védje a megmaradt állásokat. Ez a kormány az oktatási reformjával a szegényeket kizárja az előrejutásból, a tehetségesebbeket pedig elüldözi az országból. Ez a kormány úgy kér újabb és újabb áldozatot a jelenben, hogy közben két végén égeti a jövőnket. Ez a kormány erősnek hirdeti magát, pedig csak erőszakos. De mi tudjuk: az erőszak a gyengék végső menedéke. Ez a kormány pedig gyenge. Nemcsak az a baj vele, hogy felrúg minden szabályt, hanem az, hogy még így is eredménytelen. Ez a kormány biztonságot, nyugalmat és gyarapodást ígért a szavazatokért. Most az országban mindenütt félelmet, kilátástalanságot és elszegényedést látunk. Ez a kormány a kudarcok kormánya. Ennek a kormánynak mennie kell!
A leváltása önmagában mégsem elég: le kell bontani azt a rezsimet is, amelyet az elmúlt két évben építettek – amellyel a hatalom az övék maradna akkor is, ha a többség mást választ helyettük. Ezért a kormányváltás nem elég: rezsimváltás kell!
Ám még ez is kevés: új politikai kultúra, új politikai korszak kell! Alkotmányos garancia, hogy a hazánkban többé ne sajátíthassa ki a hatalmat egyetlen politikus sem! Kormányváltás, rezsimváltás, korszakváltás. Ezt kell elvégeznünk, hogy a 2014-es sorsforduló új esélyt hozzon Magyarországnak!
Változást akaró honfitársaim!
Mi 1990-ben még mindannyian azt értettük demokrácián, hogy négyévente változtathatunk az irányon: hogy leválthatjuk a rosszul kormányzókat. Meg is tettük sokszor! A mostani rezsim ebből nem azt értette meg, hogy jól kell kormányozni. Hanem azt, hogy szűkíteni kell a polgárok jogait. A jogunkat arra, hogy változtassunk, ha akarunk.
Olyan választójogi törvényt erőszakolnak ránk, amelyben a pálya nekik lejt – függetlenül a kormányzati teljesítménytől. A regisztráció pedig nem más, mint megszorító csomag a szabad választásoknak. Mindez azt jelenti, hogy már a kormányváltáshoz is választói összefogásra van szükség. És kétszeresen igaz ez a hataloméhes rezsim lebontására. E furcsa polipot ugyanis kétharmadossá tett törvények és cinikus alkotmánymódosítások tartják életben.
De különösen nagy szükség van összefogásra akkor, ha a rezsimváltás nyomán új korszakot is akarunk nyitni! Olyan korszakot, amelynek alkotmánya közös ügye lehet minden hazafinak, minden demokratának. Mert közösen alkotjuk, egyaránt tiszteljük, és egy emberként védjük meg.
Honfitársaim!
2014 nem a bal- és jobboldal szokásos küzdelme lesz. 2014-ben normális országot akarók összefogása küzd majd a megosztásból hatalmat építő erőkkel. E küzdelemhez újjá kell alkotnunk, meg kell erősítenünk a politikai közepet! Új politikai közép kell, amely elég erős ahhoz, hogy kiszorítsa életünkből az olyan hatalmat, amely a nemzet megosztására épül. Új politikai közép, amely rendkívül sokféle, de egyvalamiben mégis azonos. Abban, hogy alapvetően elzárkózik a szélsőség erőitől. A kommunistáktól. A szélsőjobboldaliaktól. A hatalom megszállottaitól és kufárjaitól. Az új, erős politikai közép szereplői ugyanis a másiknak csak a megoldásait vitatják, de a létét soha.
Honfitársaim!
A kormányváltást elhozó, az új korszakot megalapozó összefogáshoz közös nevezők kellenek. Új közös nevezők.
Egyszer, 1990-ben, a kommunizmus bukásakor már alapoztuk nemzeti közmegegyezésre a jövőnket. Akkor voltak közös nemzeti céljaink. Akkor egyetértettünk abban, hogy demokráciát akarunk. Hogy a magántulajdon szentségére alapozott gazdaságot akarunk. Hogy szolidaritást akarunk és felzárkózást a Nyugathoz. Az elmúlt években ezek a vágyaink, ezek a céljaink áldozatul estek – a megosztó politika áldozatául.
Újra ki kell hát tűznünk közös célokat, amik nélkül nincs normális ország, nincs nyugodt élet! Újra meg kell állapodnunk a legalapvetőbb dolgokban. Nem mindenben, de végre valamiben. Mindenekelőtt abban, hogy Magyarországnak jogállamnak kell lennie: újra jogállamnak. Olyannak, amelyet nem korlátoz semmilyen hatalom. És amely képes korlátozni bármilyen hatalmat. Ez az alap, ebben nem lehet vita. A többi kérdésben pedig egyetértésre kell jutnunk – közös nevezőre.
Először is a nemzet kérdésében. Tíz éve azt mondták nekünk, „a haza nem lehet ellenzékben”. De ahogy itt végignézek rajtatok: a haza egyre nagyobb része kényszerül ellenzékbe. Mert mi is a haza vagyunk! Magyar itt mindenki, aki testben vagy lélekben velünk van. És persze azok is, akik a Kossuth téren hallgatnak most beszédeket. De még azok is, akik mondják a beszédeket! És azok is, akik az ünnepet a kertben vagy a családdal töltik. Mi mind, együtt vagyunk a haza: magyarságunk nem elválaszt, hanem összeköt!
Másodszor, új megállapodás kell a szolidaritás kérdésében is, mert nem igaz, hogy mindenki annyit ér, amennyije van. A szolidaritás nem kegy, hanem felelősség egymásért, és kölcsönös tisztelet egymás iránt. A fent lévők kötelező felelőssége a lent lévőkért. De cserébe az alulra születettek és az oda csúszottak felelőssége is a közös célokért. Munkával és munkakereséssel, tanulással és taníttatással; közös erőfeszítéssel.Olyan szolidáris társadalomban akarunk élni, ahol nehezebb lecsúszni, de könnyebb felemelkedni. Ettől lesz több a haza, mint az ország!
Harmadikként meg kell állapodnunk a haladás kérdésében is. Elsősorban is abban, hogy a haza és a haladás – vagyis a nemzeti hagyományok megőrzése és az ország megújítása – nem egymást kioltó fogalmak. Haza és haladás ügyében a hangsúly az és-en van. Egyetértésre kell jutnunk abban, hogy aki nem halad, az hátrál. A világban verseny van, akkor is, ha tagadják. Ám aki tagadja a versenyt, az meg sem nyerheti.
Mostanában nem is nyerjük...
Aki ezt megérti, boldogul. Aki viszont homokba dugja a fejét, elszegényedik. Valaha értettük ezt. Húsz éve még azt méricskéltük, hány év kell ahhoz, hogy utolérjük az osztrákokat. De mára feladtuk a számolást. Most lemondón nézünk még a mellettünk elhúzó Szlovákia és Lengyelország után is. Újra a régió élmezőnyébe kell kerülnünk! Van hozzá tehetségünk, ha lesz hozzá akaratunk! Egyszer már megmutattuk, hogy képesek vagyunk rá – meg tudjuk mutatni újra!
Negyedikként: új megegyezésre kell jutnunk Európa dolgában! Európa számunkra az esély, hogy boldoguljunk a szédítő globális versenyben. Európa számunkra egyszerre érdek- és értékközösség. Nemcsak támogatás, hogy felzárkózzunk a bennünk élő Magyarországhoz, hanem kultúra is. Nyugodt erő, civilizált hangnem, nyitottság és kíváncsiság. Minőség az életben. Európa sikere nekünk nemzeti érdek: a valódi nemzeti érdekeinket pedig Európában kell érvényre juttatnunk! Európaiságunk 1100 éves nemzeti hagyomány, megmaradásunk záloga. Mi itt mind Szent István örökségét hordozzuk. Több mint egy évezrede ebbe a hagyományba születünk bele, nem a turulmadárba. Ezt az örökséget is meg kell tehát védenünk!
Haza és haladás, szolidaritás és Európa. Kevés, de annál fontosabb ügy, amiben évtizedekre egyet kell értenünk! A ránk váró feladat épp ezért hatalmas: Magyarország határokon belüli újraegyesítése! Mert amíg nem tudunk egyetérteni azokban a közös célokban, amelyek védettek a hatalmi harctól, addig a nemzet határok feletti újraegyesítése is kudarcra ítélt vállalkozás! Aki a 10 milliós országot osztja meg, az lelkében a 15 milliós nemzetet is megosztja.
Változást akaró honfitársaim!
Magyarország újraegyesítéséhez elsőként a változást akarók egyesítésére van szükség. Ehhez pedig nem kell újabb, a többiekkel versengő párt. Úgy határoztunk ezért, hogy az új, erős közép megszervezésére lerakjuk az összefogás alapjait.
Erről szól a mai nap.
Ezt üzeni nekünk 1956 októbere. Ezt jelképezi ’56 sokféle hőse. Nagy Imre és Mindszenty József, Bibó István és Mansfeld Péter, Maléter Pál és Pongrátz Gergely. Sokfelől jöttek, de egy célban egyesültek: emlékük azt üzeni nekünk, hogy egy méltó cél érdekében a nemzet képes az összefogásra. És ahogy akkor, úgy most is: jöttünk jobbról és jöttünk ide balról is. Hogy középen találkozzunk! Az ország középen találkozik!
Kedves Barátaim!
Nem új pártot alapítunk tehát, hanem összefogást, ahová szövetségbe hívunk mindenkit, akikkel a céljaink összekötnek. Akikkel a korszakváltás elvében, erkölcsében, programjában közös nevezőre tudunk jutni. Akikkel meg tudunk egyezni a jogállam, haza és haladás, szolidaritás és Európa dolgában. És ha ebben megegyeztünk, akkor erre alapozva közösen kidolgozzuk a talpra álláshoz és gyarapodáshoz szükséges konkrét programot – a jó kormányzás programját.
A Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás egy ilyen, befogadó és nyitott mozgalom elindításáról döntött. Ennek a választói mozgalomnak az Együtt 2014 nevet adtuk, és programját a nemzet közös nevezőire alapozzuk. Az Együtt 2014 létrehozásával példát mutatunk az együttműködésre, és hitet teszünk amellett, hogy nemzeti közösségünk újraegyesítése a változást akarók egyesítésével kezdődik. Reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását kell megteremtenünk. És azokét is, akik nem tudnak vagy nem akarnak maguknak pártot választani.
Ebben a szövetségben szükség lesz demokratikus pártokra és politikusokra, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a rezsimet csak politikai eszközökkel lehet leváltani. A politikusoknak pedig helyre kell állítaniuk a politika becsületét. A választópolgárnak újra bíznia kell a bizalmat megszolgáló politikusokban, különben újabb éveket, évtizedeket tékozlunk el! Várjuk azokat a honfitársainkat, akik a maguk pártkötődését nem akarják megtagadni. Nem is kell megtagadniuk! És várjuk azokat, akik párthoz egyáltalán nem akarnak kötődni, de tenni akarnak a változásért. Várjuk azokat, akik a szavazatukkal támogatni akarják azt a célt, hogy befejezzük a múltat, és új politikai korszakot nyissuk Magyarország történetében! Várunk mindenkit, aki kész és képes arra, hogy szembenézzen a mostani 2 év, a megelőző 8 év és az elmúlt 22 év tanulságaival. Hogy méltányosan válassza el egymástól az egyes időszakok bűneit, hibáit és megalkuvásait – és az erényeit is!
A megújuláshoz ez a méltányosság is hozzátartozik. Az érdem szerinti számvetés; az „egyik kutya, másik eb” mondatok abbahagyása. Mert igenis van lényegi különbség a mostani 2 év és az azt megelőző 8 között. Aki ezt nem ismeri el, az nem igazságos. És igenis sok tanulsága, hibája és bűne volt a 2010 előtti évtizednek is. Aki ezt nem ismeri el, az nincs kész a korszakváltásra. A mögöttünk hagyott időszak minden kormányához lehet kérdőjelet tenni, de nem lehet közéjük egyenlőségjelet tenni. Nem lehet őket összemosni.
Több méltányosság és több önkritika kell a magyar politika megújításához. Ahhoz a politikai, erkölcsi megújuláshoz, amelynek alapja a 12 pont lehet, amelyet idén, március 15-én épp a Milla tüntetésén, együtt fogadtunk el. Ezzel adhatunk garanciát a választóknak arra, hogy felhatalmazásukat nemcsak egy „szokványos” kormányváltáshoz használjuk fel, hanem egy új korszak megteremtéséhez is. Egy új korszakhoz, amely meggátolja, hogy a jelen vagy a közelmúlt rossz politikája lopakodjon vissza az életükbe.
Kedves Barátaim!
Tudom, nehéz lesz. Nehéz lesz, mert össze akarnak majd veszejteni minket. Nehéz lesz, mert meg akarnak majd osztani minket. És azért is, mert valóban lesz száz olyan ügy, amiben nem értünk egyet. De sosem szabad elfelejtenünk, hogy van négy fontos dolog, amiben egyetértünk: haza és haladás, szolidaritás és Európa! És ezzel az egyetértéssel mi alkotjuk az ország új, erős közepét.
Nehéz lesz, mert a szívünkbe rejtett másik Magyarországnak két ellensége is van. A reményvesztettség és a csodavárás. E kettő a mi fő ellenségünk, mert mindkettő a tétlenségre sarkall. És tudjuk, „a rossz győzelméhez az is elég, ha a jók nem tesznek semmit”.
Tennünk kell tehát mindannyiunknak. Tennie szülőnek és gyereknek, nyugdíjasnak és diáknak. Tennie civilnek, jogvédőnek, bloggernek és volt miniszterelnöknek; kapusnak és csatárnak egyaránt! Nehéz lesz, de meg lehet csinálni!
Ezért hát mondjátok el mindenkinek: van remény, ha van összefogás! Gyűjtsétek össze a változást akarókat: írjatok alá, jelentkezettek be a Millánál, a Szolidaritásnál, a Haza és Haladásnál, vagy a választott pártotoknál! Tiltakozzatok és szerveződjetek. Mondjátok el a képviselőiteknek, a pártjaitoknak, hogy összefogást akartok, hogy együttműködést vártok tőlük és köztük!
Mondjátok el nekik, hogy most nem az a kérdés, kiből mi lesz. Hanem az, hogy mennyit tesz a kormányváltásért, a rezsimváltásért és a korszakváltásért. Mondjátok el nekik: ha nem tesznek meg minden tőlük elvárhatót az összefogásért, akkor az országrontó rezsim hatalmát védik. Ha szóval nem, hát tettel. Ha tettel nem, akkor mulasztással. És azért nincs bocsánat!
És közben ne feledjétek: ez a rezsim a megfélemlítésre épít! Veszélyben az állás, megbízás, szerződés. Fenyeget az adóhivatal, feketelista, Kubatov-lista, regisztráció. Magyarországon a fortélyos félelem közigazgat. De ne féljetek! Nézzetek körül: nem vagytok egyedül! Ez adjon erőt mindannyiunknak! Akkor is, ha sárral dobálnak, akkor is, ha bizottságok elé citálnak. Akkor is, ha perrel fenyegetnek, akkor is, ha háttérben üzennek. Akkor is, ha a hatalom közpénzből közgépesített hadosztályaival támadnak ellenünk. Ellenünk, akik hiszünk abban, hogy Magyarországnak meg kell változnia, és akik ezért cselekszünk.
Legyetek békések, de elszántak! Mondjátok el mindenkinek, hogy újra van remény. Mondjátok el, hogy vissza akarjuk kapni a hazánkat: a törekvő és gyarapodó országot. Amely szerethető, és ahol bízhatunk egymásban. A hazát, ahol a józan ész az úr, és a valódi problémákra érthető válaszok vannak. Ahol a teljesítmény jutalma a megérdemelt biztonság. Ahol nem az acsarkodásból épül politika, hanem a kölcsönös tiszteletből. A hazát, amelyre büszkék lehetünk.
Mi tudjuk, hogy ez a másik Magyarország létezik – ha máshol nem, bennünk. Ez a mi hazánk. Itt akarunk élni, boldogulni és gyarapodni. Itt akarjuk felnőni látni a gyerekeinket és az unokáinkat! Itt vagyunk otthon, és itt is maradunk! És ha a rossz politika tönkreteszi a hazánkat, akkor nem nekünk kell elmennünk, hanem a rossz politikának. Mondjátok el hát mindenkinek a mai nap üzenetét: nehéz lesz, de együtt meg lehet csinálni! Csak együtt lehet megcsinálni.
Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!
