Baleset Deutschlandsbergnél: A buszsofőr

szerző
Fodor Sándor
publikálva
1999/5. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ausztriai Deutschlandsberg közelében, egy 10-12 százalékos lejtő jobbra ívelő kanyarjában a kőszegi szakközépiskola által szervezett sítúra résztvevőit szállító busz áttért a menetiránnyal szembeni sávba, majd letért az útról, és többször megpördülve egy ház telkére zuhant. A balesetben tizennyolcan életüket veszítették. A busz vezetője túlélte a szerencsétlenséget.

Az ausztriai Deutschlandsberg közelében, egy 10-12 százalékos lejtő jobbra ívelő kanyarjában a kőszegi szakközépiskola által szervezett sítúra résztvevőit szállító busz áttért a menetiránnyal szembeni sávba, majd letért az útról, és többször megpördülve egy ház telkére zuhant. A balesetben tizennyolcan életüket veszítették. A busz vezetője túlélte a szerencsétlenséget.

Időközben az osztrák hatóságok elrendelték a sofőr előzetes letartóztatását, mert a műszaki vizsgálat eredményei szerint tudnia kellett a fékhibáról, másrészt rosszul választotta meg a sebességfokozatot. Kolcsár József kórtermét rendőrök vigyázzák. A buszvezető még mindig nem tudja, hogy valójában mi történt, hogy tizennyolcan meghaltak.

Kollégák közt

Nekivadult szél rángatja az utcai lámpákat, ugrál a fény a falakon. Nehezen találom meg Kolcsárék házát, becsengetek, fiatal lány jön kaput nyitni, fázósan toporog, "éppen itt vannak apu kollégái, de jöjjön csak be", biztat, és máris ott állok a konyha közepén.

Két férfi méreget gyanakvóan, és amiatt morognak, hogy az újságírók nem kímélnek senkit. "Az arcomhoz tolták a kamerát, elkezdtem beszélni, de másik tévések is nyomultak már be az ajtón", meséli halkan, fáradtan egy középkorú nő, aki a fűtőtesthez húzott széken ül. Hellyel kínál, a sofőrök szemén látom, hogy ez nem az én fuvarom. Hallgatunk.

Kinga, aki talán már meg is bánta, hogy beengedett, a konyhaszekrénynek dőlve ácsorog, a kollégák az asztal körül ülnek, a nyolcéves Krisztina pedig szelíden rám mosolyog. A konyha falán festett tányérok, emlékek azokból a városokból, ahol Kolcsárék megfordultak. Kolcsár Józsefet ugyanis minden hosszabb útra elkísérte valaki a családból: ételt készíteni, kimosni a kimosnivalókat, kitakarítani a buszt. Most is úgy volt, hogy a kicsi, vagyis Krisztina és az édesanyja elmennek. Aztán mégis otthon maradtak.

Az egyik sofőr próbálja megtörni a csendet, elmondja, hogy járt a baleset színhelyén, az a lejtő maga a szörnyűség. Teljesen alkalmatlan arra, hogy ott turistákat szállító buszok közlekedjenek. Arról próbál meggyőzni, hogy akármerre járnak, az ilyen veszélyes útszakaszokon mindenhol létezik egy harmadik, menekülő sáv, ami mellett még földhányás vagy domboldal is van, hogy baj esetén annak lehessen vezetni a buszt.

A kollégának nincs kétsége, hogy "a Jóska el fogja ismerni a hibáját. Õ olyan ember, aki nem tér ki a felelősség elől." A fékezési technika rejtelmeibe avat be, a retarder hibáinak jellegzetességeibe. Van egy különös hang, amit ilyenkor hallani lehet. Állítólag az utasok is észlelték ezt, és azt is mondták, hogy a busz hátsó részében füstszagot éreztek, ami a sofőr szerint annak lehetett a következménye, hogy hiba esetén szikra keletkezhet a rendszerben. Azt is megtudom, hogy ha valaki rosszul választja meg a sebességfokozatot, és meglódul a busz, akkor már képtelenség visszakapcsolni alacsonyabb fokozatba. Azt viszont mindkét pilóta elismeri, hogy Kolcsár Józsefnek abban a pillanatban két rossz közül kellett választania. Előtte kocsisor haladt, jobbra tőle pedig egy szakadék tátongott. Õ úgy ítélhette, hogy az utóbbi a kisebbik rossz.

Kolcsárné ül a fűtőtesthez húzódva, keresi a magyarázatokat, bár tudja, hogy magyarázat nincs. Aztán sírni kezd. "Tudom, hogy az égvilágon semmit nem jelent, ha én azt mondom az áldozatok hozzátartozóinak, hogy őszinte részvétem, és borzasztóan sajnálom. Tudom, hogy ez nagyon kevés. Nekem is vannak gyermekeim, a legszörnyűbb, ami egy szülővel történik, hogy elveszíti a gyermekét."

A sofőrök szedelőzködnek. Kinga kikíséri őket, Krisztina a konyhaasztalra hajtja a fejét. Kolcsárné elmeséli, hogy a televízióból értesültek a balesetről, s a lányával azonnal nekivágtak Ausztriának, bár fogalmuk sem volt arról, hogy hová induljanak.

"Biztos voltam benne, hogy nem kapjuk életben aput - mondja Kinga -,de én sem mertem mondani anyunak, és ő sem nekem. Azt sem tudtuk, hogy melyik kórházban keressük, de szerencsére mindjárt az elsőben, Grazban megtaláltuk. Ott derült ki, hogy életben van."

*

A kolozsvári szövőgyár

sofőrjeként dolgozott Kolcsár József a nyolcvanas évek végéig. Korábban taxizott, sőt autóversenyzőként is megismerhették Romániában.

Kinga hároméves kora óta cukorbeteg. Eleinte Kolozsváron kezelték, aztán egy rokoni kapcsolat révén eljutottak Szombathelyre, ahol Cholnoky professzor kezdte gyógyítani a kislányt. Kicsit javult az állapota, s a család úgy döntött, hogy Kinga gyógyulásának érdekében végleg átjönnek Magyarországra.

Kolcsár Józsefet korábban Magyarországon műtötték, és orvosi ellenőrzésre hivatkozva kért útlevelet. Meg is kapta, el is utazott Magyarországra. A Hősök terén akkoriban rendezett tüntetés miatt azonban visszavonták felesége és a kislánya útlevelét, így ők Romániában rekedtek.

Kolcsár Miskolcon kezdett el dolgozni a Volánnál, pénzt ugyan nem tudott hazaküldeni, de ruhával és főként élelemmel megpakolt csomagokat viszont igen. Több mint egy év után a biharkeresztesi határátkelőnél találkoztak.

"Nagyon apás vagyok - idézi fel Kinga a napot -, amikor megláttam az állomáson édesapámat, nem törődtem se a kalauzzal, se a vámossal, leugrottam a vonatról, és az ölébe szaladtam."

Miskolcon súlyosbodott Kinga állapota, ezért úgy döntöttek, hogy Szombathelyre költöznek, ahol már kezelték a kislányt. Kaptak egy komfort nélküli lakást, amely egyetlen szobából állt, egy lavór jelentette a fürdőszobát, és kint az udvaron volt a WC. Kolcsár József a Vasi Volánnál lett buszsofőr, egy idő után különjáratos buszokkal is közlekedett.

Akkoriban élték aranykorukat a velencei, monacói pizsamás járatok. Amikor Kolcsár József hazaért egy-egy útról, és napközben aludni akart, Kingát az édesanyja sétálni vitte. Kolcsár József nem sokáig húzta a Volánnál, 1991 májusában közös megegyezéssel felbontották a munkaszerződését. Egykori volános kollégái nagy munkabírású, kemény, belevaló emberként emlegetik. Nem ivott, komoly fegyelmi problémája nem volt, bár, mint mondják, a cégen belül "bizonyos fegyelmi korlátokat gyakran súrolt a viselkedése". Kolcsárné sem tagadja, férje gyakran odamondogat, ha valami sérti az igazságérzetét, de szándékosan soha senkinek nem ártana.

A különjáratok ritkulása miatt a Volán bérbe adott néhány buszt. Kolcsár József egy meglehetősen lerobbant 256-os Ikarust vett bérbe.

Egyéni vállalkozó lett,

futott a megrendelések után, nappal szállított, éjszaka pedig javította a buszt.

Közben megszületett Krisztina, Kolcsárné pedig elvégzett egy tanfolyamot. Biztosítási ügynökként próbált szerencsét, de a férje állandó távolléte, Kinga betegsége és a vállalkozással járó egyéb gondok miatt nem tudta teljesíteni a társaság elvárásait. Fölmondtak neki, beiratkozott egy újabb tanfolyamra, de azt már be sem tudta fejezni, mert egyre gyengébbnek érezte magát.

Kiderült, hogy rákja van. Megműtötték, leszázalékolták, később viszont megvonták tőle a rokkantnyugdíjat, elmondása szerint azért, mert most jók az eredményei.

Kolcsár József addig járt az önkormányzat nyakára, amíg sikerült egy összkomfortos, nagyobb alapterületű lakásba költözniük, a város szívébe, egy vendéglő feletti tetőtérbe. A vendéglős később szemet vetett a tetőtéri lakásokra, és felajánlotta Kolcsáréknak, hogy amennyiben megvásárolják az önkormányzattól kedvezményes áron a lakást, ő azonnal kifizeti érte a teljes vételárat. A vendéglősnek az sem okozott problémát, hogy egy rendelet szerint az 1990 után felújított önkormányzati lakásokat nem lehetett megvásárolni. Márpedig ezt a lakást ebben az időszakban újították föl. Kolcsár József hajlott az üzletre, hiszen az akkor már az egy 17 éves Mercedesszel járó fuvarozót állandóan megbüntették a belvárosban, amikor a buszok részére fenntartott parkolóba állt be.

Megállapodtak a vendéglőssel hárommillió forintos vételárban, és napokig járták a várost, hogy találjanak egy olyan házat, amelynek az udvarára busszal is be lehet járni. Végül a város szélén rábukkantak egy meglehetősen lepusztult épületre, aminek gyorsan ki is fizették a foglalóját.

Utána már csak amiatt rettegtek, hogy a vendéglős visszalép az üzlettől, és akkor a foglaló is elúszik. "Soha nem felejtem el - meséli Kolcsárné -, a férjemmel vártuk, hogy az illető úr hozza a pénzt, el is jött, de azt mondta, hogy most nem az a kabát van rajta, amibe a hárommilliót szokta hordani". Aztán megkapták a pénzt, de ez is kevés volt a ház megvásárlásához, ezért hitelt kellett fölvenniük.

Jött egy új rendelet, ami előírta, hogy a nemzetközi járatokon az ABS mellett retardernek is lennie kell. Emiatt kénytelenek voltak eladni a Mercedest. Megint kezdődött a keresgélés, és Szarvason vettek

egy húszéves Neoplan

buszt, amit Szigetszentmiklóson műszakiztattak le. A busz teljes vételárát nem tudták kifizetni. Ezzel is adósok maradtak.

A Neoplant Kolcsár József egész nyáron javítgatta, később új gumikat vásárolt rá, mert nem akart elveszíteni egyetlenegy fuvart sem. Az asszony elmondása szerint manapság már az is előfordul, hogy a teljesen irreális 130 Ft/km-es árnak is aláígérnek néhányan.

Mielőtt a kőszegi csoporttal elindultak volna az egyhetes sítáborba, Kolcsár József a szervezőkkel végigjárta az utat. Amolyan főpróbát tartottak. "Sokat vezetett már korábban is hegyi utakon, de amikor megjött, szokatlanul nyugtalan volt" - állítja Kolcsárné. "Katasztrofális az az út, mondta, de aztán mégis elindult. Előtte még Pesten volt egy fuvarja, elég későn ért haza, úgyhogy másnap kicsit el is késett."

*

A nyolcéves Krisztina összetolt székeken alszik a konyhaasztal mellett. Szépen, egyenletesen lélegzik. Kinga arról beszél, hogy két helyen is dolgozik, de bírja, mert az utóbbi időben stabilizálódott az állapota. Naponta négyszer-ötször ad be inzulint magának.

Kolcsárné megtörten mondja: "A férjem még mindig nem tud semmit. Kérdezte, hogy mit keres itt, és kérte, hogy vigyük haza. Csak annyit mondtak meg neki, hogy baleset történt, és vannak sérültek is."

*

A deutschlandsbergi buszbalesetben meghaltak: Végh Zoltán 40 éves, Wiegl Tamás 25 éves, Varga Eszter 22 éves, Bezzegi Pál 22 éves, Sepper Zsolt 21 éves, Mekota Eszter 20 éves, Havas László 19 éves, Kanizsai Balázs 18 éves, Németh Ivett 18 éves, Vági Milán 18 éves, Parádi Zsófia 15 éves, Venyigei Veronika 15 éves, Horváth András 15 éves, Szabó Gergely 15 éves, Kiss Mihály Vencel 13 éves, Csordás Evelin 13 éves, Õri Luca 12 éves, Õri Zsolt 8 éves.

*

A temetés utáni nap délutánján a kőszegi temetőkben még mindig sokan állnak a friss sírhantok körül. A fejfákat szinte alig látni a megfagyott koszorúktól. Két szőke lány jön, meg egy szemüveges fiú. Az egyik lány mécsest vesz elő a kabátjából, meggyújtja a gyertyát, és a földre teszi.

Lent a városban, a Szentháromság-szobor tövében virágok és koszorúk. Széltől fölborult mécsesek, csonkig égett gyertyák. Az autók antennáin fekete szalag. A Strucc Szálló ablakában egy fekete csíkkal átragasztott fénykép egy fiatal fiúról, aki gördeszkát tartva az ölében mosolyog. Osztálytársak kiragasztott verse és egy nagy papír, rajta kézzel írt fölirattal: "Õérte és a többiekért egy-egy gyertya égjen".

Fodor Sándor

szerző
Fodor Sándor
publikálva
1999/5. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra