Tartalom

MaNcs, XI. évf. 05. szám, (1999.02.04.) (1999-02-04)

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Ripsz

Egotrip

ropsz)

Én nem vagyok a polgárok ellensége, kisebb gondom is nagyobb annál, meg szerintem nem is szép dolog az, helytelenítem. Arra sem törekszem, hogy a dinamikus, fiatalos, tettrekész kormány képét lerontsam, ezennel kijelentem, hogy a kormány igenis dinamikus, fiatalos és tettrekész.

Egotrip

Seres László: Dekóder

Hogyha az ember miniszterelnök, és szentmise után nem ad egy-két mondatos aktuálpolitikai röpinterjút egy tévés hírműsornak (mint Viktor pár hete), akkor az a szentmise nyilván megbízható, kipróbált egyháznál zajlott, régi, áhítatorientált intézménynél, ahová az ember Boross Péter társaságában megy. De ha az ember miniszterelnök, és a millenniumhoz közeledve immár nem állam és egyház szétválasztásában, hanem "együttműködésében" látja a kor lényeges hazai kihívását, ergo pénzt is ad a hitre, a büdzsé viszont szűk, akkor előbb-utóbb teológiai értelemben is meg kell néznie, melyik egyház kóser, és mire költi az állam az egyháztámogatásra szánt pénzt, ha már költi. Ettől merőben függetlenül szigorodnak az egyházalapítás feltételei, ez derült ki a Fidesz-frakció kihelyezett frakcióülése után.

Publicisztika

Publicisztika

Halmai Gábor: A "többség zsarnoksága" ellen (Az Alkotmánybíróság mint politikai döntéshozó)

Az Alkotmánybíróság kilencéves működése alatt példátlan, hogy a testület egy hónap leforgása alatt hat indítványt kapott ellenzéki pártoktól, valamennyit a közelmúlt általuk elveszített parlamenti csatái után. Vagyis arról van szó, hogy az MSZP és az SZDSZ - más eszköze nem lévén - három-három beadványával az alkotmányvédő testület előtt veszi fel az utóvédharcot az általa alkotmánysértőnek ítélt kormányzati szándékok megtorpedózásáért. Ezzel az alkotmánybírákat óhatatlanul abba a helyzetbe kényszerítik, hogy ők mondják ki a végső szót olyan kérdésekben, amelyeknek a törvényhozási alkufolyamatok során kellett volna eldőlniük.

Publicisztika

Felkészül Horn

Azt, amit az elmúlt fél évben a szocialisták műveltek tudniillik. A parlamenti frakció - akárcsak a szabaddemokratáké - tehetetlen a kormánypártok erőszakosságával szemben, pedig volt kivonulás, kísérlet különbizottságok felállítására, a NATO-ügyi alkotmánymódosítás megfúrása, hápogás a bizottságokban, alkotmánybírósági beadványok, tiltakozás és sajtóértekezlet, hogy megszakadt belé a szív. Minden, amire lehetőséget adnak a törvények és az írott parlamenti szabályok. Voltak ügyek is, közbotránynak szánt kiszivárogtatások szép számmal (amelyek mit sem rontottak a Fidesz népszerűségén), bágyadt fenyegetőzések parlamenten kívüli (ám törvényes!) aktivizmussal meg sztrájkokkal, és közben sok beszéd kiútkeresésről meg jövőépítésről.

Publicisztika

A kém, aki bejött

Utólag tekintve nem kétséges, hogy Földi László volt nemzetbiztonsági ezredes nagy szívességet tett a mostani kormánypártoknak, amikor 1997 tavaszán exponálta magát a Nyírfa-ügyben. A Nyírfa-ügyben, ha még emlékszünk rá, az Információs Hivatal emberei sasolták a keleti végeken állítólag rosszban sántikálókat, köztük helyi érdekű és országos politikusokat. Ám mivel ezt egy idő után saját szakállukra tették, az akkori titkosszolgálati miniszter, Nikolits rendet vágott közöttük. Lapátra tették az akció fejét, Földi László műveleti igazgatót is, aki aztán kitálalt egyet s mást, amiből mintha az derült volna ki: Nikolits a nyomokat takarította el, hogy fedezzen néhány prominens szocialista politikust (köztük Baja Ferencet). Lett nagy kalamajka, a Nyírfa-ügyből a gyanús szocialista smúzolások szinonimája, újabb rovás az MSZP számláján, amit a választók be is hajtottak a párton tavaly májusban.

Belpol

Belpol

"A hatalom hallgat róla" (Eörsi Mátyás (SZDSZ) országgyűlési képviselő)

Ritka az, amikor a parlamenti képviselő tényfeltár, hát még amikor nem is parlamenti bizottság tagjaként, hanem csak úgy ad hoc, pártszínekben. Eörsi Mátyás az adóhivatal jelenlegi elnökének sajátos cégügyeit próbálja hónapok óta dokumentálni, válaszul Simicska Lajos tavaly feljelentette őt, a kormánypártok meg éppen erre a feljelentésre hivatkoztak, amikor megvétózták Eörsit az APEH-et ellenőrző parlamenti bizottság élén. Interjúnkból kiderülnek az oknyomozás motivációi éppúgy, mint az, hogy Eörsi miért cégtársa egy volt ÁVH-s alezredesnek.

Belpol

Kulturális hírek

A szajha útjaCaravaggio, majd Velázquez ihlette képeinek sorát folytatván, ezúttal William Hogarth (1697-1764) A szajha útja című metszetsorozata nyomán festette meg hasonló című képeit az 1964 óta Párizsban élő Csernus Tibor. Az idén 70 éves művész 1996-97-ben készült hat festményből álló ciklusa február 14-ig tekinthető meg a Műcsarnokban.Díj Fernando Trueba La Ni–a de tus ojos (Álmaid lánya) című műve nyerte a Spanyol Filmakadémia által a legjobb filmnek ítélt Goya-díjat, főszereplője, Penelope Cruz pedig a legjobb női alakítás díját.F.

Belpol

A Tocsik-per: Ítélet előtt

Letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért Somodi János ügyész Tocsik Mártára és Liszkai Péterre, az ÁPV Rt. volt vezető jogtanácsosára. Az ügyész még tavaly novemberben több mint háromórás vádbeszédet mondott, amelyben indítványozta, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek Tocsik Mártát és Liszkai Pétert "különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mint társtetteseket", valamint Tocsik Mártát "folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mint tettest, illetve Liszkai Pétert mint bűnsegédet".

Belpol

MDF XIV. Országos Gyűlés: Nem hasad tovább

A Műszaki Egyetem bejáratánál felirat hirdeti: a rendezvény nem nyilvános, és "kérjük, tartsák tiszteletben az országos választmány döntését". Öt percet kapsz - mondta kedvesen az egyik kidobó, amikor be akartam jutni az épületbe, legalább a büféig, ahol a kollégák vacogtak éppen. Kicsit később Dávid Ibolya az 514 érvényes szavazatból 336-ot kapott Lezsák Sándor eddigi elnök, pártalapító 178-ával szemben az MDF XIV. Országos Gyűlésén, szombaton.

Belpol

Baleset Deutschlandsbergnél: A buszsofőr

Az ausztriai Deutschlandsberg közelében, egy 10-12 százalékos lejtő jobbra ívelő kanyarjában a kőszegi szakközépiskola által szervezett sítúra résztvevőit szállító busz áttért a menetiránnyal szembeni sávba, majd letért az útról, és többször megpördülve egy ház telkére zuhant. A balesetben tizennyolcan életüket veszítették. A busz vezetője túlélte a szerencsétlenséget.

Külpol

Külpol

Parasztdemonstrációk Lengyelországban: Gyaloghátrány

A lengyel parasztok múlt hétfőn reggel a mezőgazdasági termékek importja és a Buzek-kormány agrárpolitikája elleni tiltakozásul közel száz helyen traktorokkal, gépekkel, szippantókocsikkal zárták le az utakat. A gazdák a mentőkön, a rendőrautókon és a téli szünetre igyekvő diákokat szállító autóbuszokon, valamint egy fegyverrel hadonászó magányos autós harcoson kívül senkit sem engedtek át.

Külpol

Francia szélsőjobb: Új front, új harcosok

Élénk a mozgás a francia politikai színkép szélein. Miután a körülbelül ötszázaléknyi szavazó mozgósítására hitelesített két szélsőbaloldali, trockista szervezet úgy döntött, hogy közösen indul a júniusi Európa-választásokon, a túlsó térfélen a Nemzeti Front hosszas huzakodás után végleg kettészakadt. A Le Pennel szembeforduló új párt sikereket remél, de a szélsőjobb szavazótábora a jelek szerint még nem tudja, hogy Bruno Mégret oldalán van-e a helye.

Külpol

Vesztegetéssorozat a NOB-ban: Puska a falon

A Salt Lake Citybe tervezett 2002-es téli olimpia körüli botrány az olimpiai eszme beszennyezése, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bemocskolása stb. mellett komikus események napvilágra kerülésével is szórakoztat. A NOB most felütött emlékkönyvében a szexus is megjelent. Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke hétfőn korára hivatkozva utasította vissza azokat a vádakat, melyek szerint gésák jelenlétével emelt partin ünnepelte volna a naganói olimpia befejezését. Kiderült az is, hogy 1988-ban a NOB egyik küldötte Ostersundban call girlnek vélte a hozzá látogató polgármester-helyettes asszonyt.

Film

Film

Szegényebb színház (Jerzy Grotowski halála után)

Január 14-én reggel az olaszországi Pontederában meghalt egy szakállas pasas. Egy lengyel. Egy színházi rendező. 65 éves volt, és már hosszú hónapok óta igen súlyos beteg. Ez a szakállas pasas, orrán egy a 60-as évekből ittfelejtett fekete keretes SZTK-szemüveggel, a XX. századi színházművészet talán legnagyobb hatású alakja volt. Olyan figura, aki már életében legendává vált, pedig alig több mint tucatnyi rendezés fűződik a nevéhez. Jerzy Grotowskinak hívták.

Zene

Zene

Katona József Színház: Herr Haumann (Tankred Dorst: Paul úr)

Kezdjük az elméleti alapvetéssel. Ripacs kétféle van. Jó ripacs és rossz ripacs. A rossz ripacs egyszerűen definiálható, ő az, aki jó ripacs szeretne lenni, de képtelen rá, ám ezt nem látja be, és továbbra is jó ripacsként illegeti magát. Minden előadásból kilóg, nem fogadja el a játék (a rendező, a társulat, a koncepció) szabályait. Csak magával törődik, a saját pózait, bájait, tehetségét mutogatná, a néző meg nyújtogathatja a nyakát, hogy hatalmas árnyéka mögé lásson, oda, ahol az előadás zajlik. Rendszertanilag a hamis primadonna közeli rokona. A jó ripacs, az nagyjából ugyanilyen. Õ sem fogadja el a közös szabályokat, ő is csak saját pózait, játékát sózza a közönségre, csak éppen őt jó nézni, méghozzá nagyon jó. Akárhol is van, operettben vagy valami kis pincehelyiségben; unalmas hivatásosok vagy igyekvő bölcsészpipik között, ő az, aki még hordozza a színház igazi romantikus, régimódi, álságos nagyságát. Azt, amitől fenntartás nélkül egyaránt lehet szeretni mindenféle színházat mindenféle helyen, a színház, a játék, a magamutogatás gátlástalan örömét. Jó ripacs a Márkus meg a Psota és persze a Haumann Péter.

Zene

Tőlem mehet (Dub Pistols a PeCsában)

"Az első számú példaképem Jim Morrison volt, mindig is a legelszálltabb csávó akartam lenni." Barry Ashworth egykori ambícióinak eredményével a Dub Pistols koncertjén szembesülhettünk január 30-án. Az énekes-frontembernek megvalósulhatott a célja, ő a legnyúzottabb fejű clubber, akit életemben láttam.

Képzőművészet

Képzőművészet

Plusz két darab Woodstock

Most már biztos: július 16-tól Bécsújhelyen pótolhatók woodstocki hiányosságaink. Aztán egy hét múlva az USA-ban repetázhatunk - mondhatni házhoz van szállítva a harmincéves évforduló.

Tudomány

Tudomány

Törvényjavaslat a nem dohányzók védelméről: Fizikai lehatárolás

"A veszteségek együttesen elérhetik a 11 milliárd forintot." Erre a következtetésre jutott a Deloitte & Touche A nem dohányzók védelméről szóló törvényjavaslat vendéglátóiparra gyakorolt gazdasági hatásának elemzése című, reprezentatív felmérésekkel alátámasztott tanulmányában. A vizsgált törvényjavaslatot a közeljövőben tárgyalja a parlament, de vajon tényleg ekkora buktát okozhat a nem dohányzók védelme, ha a képviselők csont nélkül elfogadják?

Tudomány

Fegyverlista az interneten: Gép + fegyver

Egy olyan országban, ahol mindennapos a fegyveres támadás, rakétavetővel lövik a speeddiszkókat, és a pokolgépes merénylet az érdekérvényesítés egyik leghatékonyabb módszere, nem túl népszerű dolog a szabad, legalábbis szabadabb fegyvertartás mellett kampányolni. Pláne ha ezt az interneten teszik egy zártkörű fegyverklub tagjai: a ketchupos bomba, a viaduktról ugráló szerepjátékosok és a rendre visszatérő drog- és gyerekpornóügyek óta a média kedvenc témája "a világháló sötét oldala". A fegyverlistások szerint viszont nem ők, hanem a magyar fegyvertörvény veszélyes a társadalomra.