Borotváltan, nappal – Egy igazoltatásról

  • Dercsényi Dávid
  • 2013. szeptember 3.

Belpol

Ma átmentem az utcán egy bevásárlóközpontból a mellette lévő pékségbe. Húsz métert sétáltam, amikor két rendőr megállított, és igazoltatott. Minden rendben volt, elmentek.

Utoljára 1996-ban akart rendőr igazoltatni, mentem haza éjnek évadján egy park mellett, egy rendőrautó lelassított mellettem – akkoriban hosszú hajam volt, nagy szakállam, és szerettem használtruha-boltokból öltözködni, tehát akár hajléktalannak is tűnhettem, akiket pedig a rendőrségnek szinte kötelessége igazoltatni, hisz nekik úgyis rossz, miért ne legyen még rosszabb. A járőrautó lassított, a közeg rám nézett, én vissza rá – ennyi, a főtörzs megértette, hogy nem vagyok célcsoport, „gyerünk!” felkiáltással lépett a gázra.

Ma ápolt, frissen nyírt hajjal, borotváltan sétálva nem tudom, mi szúrhatott szemet. Tán csak nem a fűzöld nadrágom, a lila, rajzolt malaccal díszített pólóm és barna kapucnis kardigánom? Vagy csak simán semmi? Beleestem a szórásba? Nem nagy ügy.

De mégis motoszkál bennem a dolog. A rendőr érdemesnek látott megállítani, és ellenőrizni, nem vagyok-e a nyilvántartásban. Potenciális bűnözőt látott bennem, és lehet, hogy én vagyok a túlérzékeny, de ez engem zavar.

Miért kell a rendőröknek megint visszaadni a korlátlan igazoltatás jogát? A szocializmusban a rendőrállam hatalmát kellett éreztetni az állampolgár-alattvalóval, csak ne tessen itten közlekedni. Csak ne tessen úgy nagyon eleresztenie magát a kedves elvtársnak, azt majd mi eldöntjük.

Foglalkoztat az igazoltatásom. Identitást ad, hol tényleg bűnözőnek érzem magam, hol ellenállónak, Jozef K.-t megvádolhatták, de lehet, hogy épp ő maga festette fel a M.Ú.K. betűket a Moszkva téren az alvó punkok fölé. Az állam adóügyekben bevallottan bűnözőnek tekint, most már a bűnüldözés is elültette a fejemben a gondolatot.

Rendőrviccek jutnak az eszembe.

Valahogy nem így képzeltem ezt az országot, amikor Szűrös Mátyás belerikkantotta a mikrofonba a köztársaság kifejezést a Kossuth téren 1990-ben. De ez egyéni szocprobléma. Most már azt látom problémának, hogy az ország sem így képzelt engem. Bűntudatot kelt bennem, amikor semmit nem csináltam. Kell ez nekem? Kell ez bárkinek? Jó ez bárkinek?

Nem lehetne, hogy az állam kicsikét békén hagy?

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.