Spéder Zoltán FHB-vezér portréja – 2. rész

Célegyenesben

szerző
Keller-Alánt Ákos, Nagy Gergely
publikálva
2016/11. (03. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Portrénk első részében (Az osztó, Magyar Narancs, 2016. február 25.) a bankvezér útját a kezdetektől az OTP elhagyásáig kísértük. Most azokat a manővereket mutatjuk meg, melyekkel az évek során meghatározó tulajdonrészt és irányító szerepet szerzett az FHB bankcsoportban. Nyomon követjük azt is, ahogy az FHB a befolyása alá vonta a takarékszövetkezeteket – a takarékszövetkezetek ellenében, de három potens állami szereplővel, a törvényhozással, a Magyar Fejlesztési Bankkal és a Magyar Postával együttműködve.

A Földhitel- és Jelzálogbankot (FHB) 1997-ben alapította 3 milliárd forint alaptőkével négy bank (a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank, a Mezőbank, a Postabank és a Pénzintézeti Központ Bank), valamint a Pénzügyminisztérium, szakosított pénzintézetként. Ám az FHB agrárbankként nem tudott fejlődni, hiszen a földhitelezés soha nem indult be Magyarországon. Az első Fidesz-kormány 1999-es, államilag támogatott lakáshitelezése felpörgette a jelzálogalapú hitelezést, így az FHB 2001 végére már a lakásfinanszírozás egyik legfontosabb szereplőjévé vált, és az ezredforduló után a devizahitelezésből is kivette a részét. Ám ebben az időben nem sikerült valódi nagybankká válnia, ahogy a 2006-ban megalapított FHB Kereskedelmi Bank Zrt. sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket (ekkor lett a bankcsoportot irányító és tulajdonló bank neve FHB Jelzálogbank Nyrt., és jött létre az FHB Ingatlan Zrt. is). A 2008-as pénzügyi válság kitörése előtt az FHB-csoport részesedése a magyar bankpiacon nagyjából 3-4 százalék körül mozgott – és egészen a legutóbbi időkig így is maradt.

 

Tulajdonszerzéstől megbillenésig

Spéder az OTP-től 2007 januárjában távozott, s hamarosan belevágott saját birodalmának építésébe. A Spéder tulajdonában lévő A64 Vagyonkezelő részesedése az FHB Jelzálogbankban 2008 márciusára 5 százalék fölé nőtt (azt, hogy mikor kezdett részvényeket vásárolni, nem tudni pontosan, mert csak az 5 százaléknál nagyobb tulajdont kell bejelenteni), ez akkori értéken 4,7 milliárd forintnyi részvényt jelentett. Egy hónappal később már az FHB igazgatóságának elnöki székében találjuk a bankárt, aki azóta is a bankcsoport első embere. 2008 szeptemberében a bank 9,7 százaléka volt Spéder tulajdonában, és az A64-en keresztül évről évre apránként növelte részesedését. (Az ÁPV 2006-ban dobta piacra az állam 50 százalékos részesedését. Ekkor a részvények egyharmada forgott közkézen, és a legnagyobb tulajdonosok még évekkel később is – 10 százalék alatti részesedéssel – külföldi, intézményi befektetők voltak: Silvermist Estate, HSBC, Allianz, Vienna Capital Partners). 2014-ben már az FHB közel 20 százaléka volt Spéderé, 2015-ben pedig közel 24 százaléka. A 2016. március 1-jei állapot szerint az FHB Nyrt. legnagyobb tulajdonosa a bankban az osztrák Heinrich Pecina, aki 2015 végén 24,2 százalékot birtokolt Vienna Capital Partners (VCP) nevű cégén keresztül. (Az osztrák üzletemberről keretes írásunkban olvashat.) Az A64 Vagyonkezelő Kft. 23,82, az Allianz Hungária Biztosító Zrt. 10,42, a Silvermist Estate SA (Clearstream Nominee) 9,60, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 7,32 százalékkal rendelkezik; a közkézhányad ará­nya pedig 34,24 százalék.

Az alapvetően jelzálog-hitelezésre berendezkedett FHB Csoportot érzékenyen érintette a válság, valamint a bankokat terhelő számos kötelezettség, amit az Orbán-kormány 2010-től rótt ki a pénzügyi szférára. Az FHB 2007 óta nem fizetett osztalékot részvényeseinek, az utolsó nyereséges éve pedig 2010 volt: azóta több mint 36 milliárd forint veszteséget halmozott fel. Ugyanakkor – a bank saját számításai alapján – a kormányzat válságintézkedései 2010–15 között több mint 70 milliárd forintos terhet jelentettek az FHB számára. Bár a menedzsment nem elégedett az eredménnyel, a működési veszteséget elsősorban ezeknek tulajdonítja (árfolyamgát, végtörlesztés, különadó, tranz­akciós illetékek, elszámolás és forintosítás, fair bank törvény stb.).

Ahogy szinte minden magyarországi bank, úgy az FHB is átstrukturálással, illetve tőkepótlással volt kénytelen fedezni a veszteségeket, ám tőkeerős külföldi anyabank híján ez néha sajátos formát öltött. 2009-ben például az államtól – még a szocialista Veres János pénzügyminisztersége alatt – kapott 30 milliárd forintnyi tőkeinjekciót, 400 millió euró hitelt. Spéder ugyanakkor arra hívta fel a figyelmünket, hogy más bankokat sem hagyott cserben az állam: az OTP 1,4 milliárd euró, míg az MFB 170 milliárd forintnak megfelelő multicurrency hitelt kapott.

A különbség mégsem elhanyagolható: míg az OTP hitelt, addig az FHB tőkét kapott az államtól. (Arról nincs tudomásunk, hogy az OTP a hitelkeretet lehívta-e, és ha igen, milyen mértékben és mennyi időre.) Más kérdés, hogy végül ez a tranzakció a bank szempontjából kisebb zökkenővel ért véget. Az FHB az állami tőkeemelésért cserébe komoly (évi 10,49 százalékos) osztalékfizetést vállalt, de mivel az állam nem a vonatkozó uniós szabályozás szerint strukturálta a tőkeemelést és ebben az időszakban a növekedési lehetőségek is limitáltak maradtak, az FHB még az első osztalékfizetés előtt kivásárolta az államot. Mivel a bank így egy időre „ingyen” jutott állami forráshoz, az ügylet felvetette a tiltott állami támogatás gyanúját, és az Európai Bizottság végül az adófizetők védelmében úgy döntött, hogy az FHB az „ingyen használt” forrás után fizessen kamatot – miként minden más európai bank, amely a válság alatt állami támogatáshoz jutott. Az FHB végül az általa kapott tőke után 2010-ben mint­egy 900 millió forint kamatot fizetett az államnak az állam által megszerzett, majd az FHB által éven belül visszavásárolt részvények után, majd 2011-ben további 1,7 milliárd forint ellenszolgáltatást és késedelmi kamatot. Ezzel az FHB több mint 2,6 milliárd forintot fizetett az állami segítségért.

Az FHB 2010-ben vásárolta meg az Allianz Bankot is, s ez akár egymillió ügyfelet is jelenthetett volna – ám a hitelezés a mélyülő globális pénzügyi válság miatt jelentősen visszaesett. A 2011–12 fordulóján lezajló kedvezményes végtörlesztés is mintegy ötödével apasztotta a bank hitelállományát és ezzel bevételtermelő képességét.

A bank 2011 végén megvált az informatikai hátterét biztosító FHB Szolgáltató Zrt.-től. A vevő a Spéder magánvagyonát kezelő Budapesti Ingatlan Holding Vagyonkezelő Zrt. lett. A vételár 1,47 milliárd forint volt, amit Spéder egy másik cége, a BIF Nyrt. papírjaival fizetett ki. Az ügylet lényege az volt, hogy az FHB Szolgáltató Zrt. által birtokolt immateriális javak kikerültek az FHB bankcsoportból, így a csoport szavatoló tőkéje egy csapásra 9 milliárd forinttal nőtt. A vásárlás után Spéder gyorsan átnevezte a társaságot (EXO-BIT Számítástechnikai Szolgáltató Zrt.), és szinte azonnal tovább is adta egy olyan cégnek, melyet pár nappal korábban alapított Bán Zoltán – aki a portfolio.hu-t kiadó NET Média Zrt. vezetőjeként – Spéder régi munkatársa.

A veszteségektől és tőkeproblémáktól fenyegetett bank 2012-ben három zártkörű kötvénykibocsátást bonyolított le (igen magas, 10 százalék feletti eurókamatot ígérve), az első kettőt 15-15, míg a harmadikat 30 milliárd forint értékben. A kötvényeket le is jegyezték, majd az FHB – a kamatszintek csökkenésével – az első két kötvényt hamar visszavásárolta. Ezek ún. alárendelt kölcsöntőkekötvények voltak, azaz tőkévé lehetett volna alakítani őket, azt azonban nem tudni, hogy kik voltak a tulajdonosai(k). A bankcsoport mindössze annyit közölt, hogy „nem magyarországi befektetők” segítették ki ekkor az FHB-t. A 444.hu szerint az első két kötvényt az MFB jegyezte le, és azt feltételezik, hogy a harmadik, 30 milliárdos kibocsátás is az államhoz kerülhetett. A bank mindenesetre ezt a második 30 milliárdot saját tőkeelemként tartja nyilván. (A portál perben áll a Nemzeti Vagyonkezelővel, hogy kiderüljön, vajon az MNV vásárolt-e az adott esetben részvénnyé alakítható papírokból.)

 

A nagy lehetőség

Orbán Viktor már 2010 őszén arról beszélt egy gazdasági fórumon, hogy többszörösére kell növelni a takarékszövetkezetek pénzpiaci részesedését s később, egy 2012. májusi rádióinterjújában afelől sem hagyott kételyt, hogy az állami szerepvállalás ebben „egy átfogó hadművelet része” lesz. Forrásaink szerint 2012-ben Csányi Sándor és Demján Sándor mellett Spéder is eljuttatta a kormányfőhöz koncep­cióját a központosított takarékszövetkezeti integráció kialakításáról. Spéder szerint az átalakítás elsődleges célja az volt, hogy – nyugat-­európai, főként osztrák és holland példákat követve – Magyarországon is létrejöjjön egy stabil, tőkeerős, versenyképes, vidéki orientációjú pénzügyi csoport, mely – elsősorban a vidéki agrár- és kisvállalatok finanszírozásával – meghatározó szerepet tölt be a gazdaságban. „Ahhoz azonban, hogy a több évtized alatt kialakult nyugat-európai minták nyomába eredjünk, kormányzati beavatkozásra volt szükség – véli a bankár –, tekintettel arra, hogy mennyit romlott a hazai takarékszövetkezeti rendszer állapota. Az elmúlt huszonöt évben a takarékszövetkezetek száma a felére, a takarékszövetkezeti tagok száma egymillióról százezerre csökkent, piaci részesedésük pedig négy százalékra zsugorodott. A szektor tőkehelyzete nem volt megfelelő, a széttagolt intézményvédelmi rendszerek pedig nem nyújtottak kellő védelmet a betéteseknek. A takarékszövetkezetek egyszerűen nem bírták tartani a versenyt a kereskedelmi bankokkal. Emellett sok olyan esetre derült fény, amikor a rendszer hiányosságai miatt egyes takarékszövetkezetek milliárdos visszaéléseket követtek el, azaz felelőtlenül bántak a betétesek, saját tagjaik és a közös alapok pénzével.” Spéder azt mondja, az integráció egyik célja, hogy ne legyen több, a soltvadkerti, orgoványi, körmendi vagy az Alba Takarékhoz hasonló bedőlés.

Az integráció során átvilágították a takarékszövetkezeteket, és akkor derült ki, hogy a 122 szervezetből néhány valóban szabálytalanul működött. Ezek vezetői feltehetően bűncselekményeket követtek el, melyek közül több nem nélkülözi a politikai szálat sem – például polgármesterek, Kiss Szilárd agrárattasé, vagy épp Töröcskei István akkori ÁKK-vezér érintettsége révén. Az érintett takarékszövetkezetek mérlegfőösszege a teljes pénzügyi szektor néhány ezrelékét tette ki, bár az általuk okozott kár meghaladta a 100 milliárdot, és a károsultakat a betétbiztosító kártalanította.

Spéder szerint mindenesetre az integráció „valamiért”, nem pedig „valami ellen” jött létre, és „nem mások ellen szól” – a bankvezér ezzel arra utal, hogy az integrációt sokan még azok közül is egy ellen-OTP-s szerveződésnek látták, akik az integrációt amúgy a szektor túlélése egyetlen zálogának tartják. Maga Csányi Sándor 2014-ben a Figyelőnek Spéderről és a szintén korábbi OTP-s, de mára többek közt az FHB felügyelőbizottsági elnökeként is tevékenykedő Lantos Csabáról így nyilatkozott: „Van bennük egy bizonyítási vágy, hogy megmutassák: önállóan is el tudnak érni olyan sikereket, amelyekben az OTP-nél együtt volt részünk. Ezt még nem tudták bizonyítani, de bízom benne, hogy sikerül, és akkor a magyar bankszektor tovább erősödik, amivel csak nyernek az ügyfelek.”

Az önállóság árfolyama

A takarékszövetkezetek már az átalakítás előtt is több önkéntes integrációs szervezetet alakítottak, ezek közül a legnagyobb az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségből (OTSZ), az Országos Takarékszövetkezeti és Intézményvédelmi Alapból (OTIVA) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ből álló (TakarékBank) hármas volt. Az OTSZ egyesületi formában, afféle érdekvédelmi szervként funkcionált, míg a TakarékBank 1989-es megalapítása óta a legtöbb takarékszövetkezet fő számlavezetője volt. A kisbankok a termékfejlesztésben, az egységes bankkártyaüzletág létrehozásában, az informatikában próbálták összehangolni működésüket. A TakarékBank tulajdonosai közel 60 százalékban maguk a pénzintézetek voltak, az állam a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül volt érdekelt a cégben, míg a legnagyobb tulajdonos 38,5 százalék erejéig a Deutsche Zentral-Genos­sen­schaftsbank AG (DZG) volt.

Az új szabályozás ezeket a viszonyokat gyökeresen átrendezte. A szövetkezeti integrációról szóló, 2013 nyarán hatályba lépett törvény először is megalapította a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szövetségét (SZHISZ). A korábbi önkéntességet megszüntetve kötelezővé tette a belépést az integrációba: aki megtagadta volna az együttműködést, azt működési engedélyének visszavonásával és felszámolással fenyegette a jogszabály. Noha pár pénzintézet – például a Garancsi István vezette Duna Takarék, illetve a Buda-Cashhez kötődő DRB-csoport – megúszta a kényszerintegrációt, a takarékszövetkezetek többsége kénytelen volt belépni az SZHISZ-be. Az integráció alapszabályát is a törvény határozta meg, így a takarékszövetkezetek önkormányzó jellege szinte teljesen megszűnt.

Az átalakítás hatékonysága miatt a TakarékBankot is szorosabb állami felügyelet alá vonták. Az MFB 2012 augusztusában kötött szerződést a DZG-vel, hogy megszerezze annak tulajdonrészét. Módosították a TakarékBank alapszabályát, és a korábbi ígéretek ellenére az állam (az MFB-n és a Magyar Postán keresztül) – átmenetileg – többségi tulajdonba került a bankban.

Az év őszén az SZHISZ is beszállt a Postába, majd 2014 januárjában az MFB és a Posta nyilvános pályázatot hirdetett a TakarékBankban lévő 54,8 százalékos részvénycsomagjuk értékesítésére. A pályázatot – közérdekre hivatkozva – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány, így az mentesült a versenytörvény hatálya alól. A kormány még a tavaszi választások előtt le akarta zárni a pályázatot, amit úgy írtak ki, hogy nem takarékszövetkezet vagy azok tulajdonában álló vállalkozás csak akkor indulhasson rajta, ha jelentős összeget – egyes források szerint 400 milliárd forintot – letétbe helyez. E rendelkezés a nem vállalkozásként működő OTSZ számára nem volt kedvező, de helyzetbe hozta a vélhetően erre a célra létrehozott vállalkozást, a Magyar Takarék Zrt.-t (Matak). A Matakban 2014 februárjában 25 százalékos tulajdonos az FHB volt, míg 75 százalékot takarékszövetkezetek és takarékszövetkezeti vezetők birtokoltak.

A TakarékBank állami tulajdonrészéért végül egyedül a Matak pályázott. Nem is okozott meglepetést, amikor március 10-én bejelentették: megnyerte a tendert, s több mint 9 milliárd forintért az övé lett a többségi pakett. (Az üzlet során mind az MFB, mind a Magyar Posta nyereséggel adta el TakarékBank részvénycsomagját.) A tranzakció nyomán a TakarékBank többségi tulajdona a szövetkezeti hitelintézetek kezébe került, hiszen közvetlenül és a Matak révén közvetetten 86 százalékot birtokolnak a takarékszövetkezetek és veze­tőik. Az FHB 2015 szeptemberében maga is belépett az integrációs szervezetbe – így a „szövetkezeti” tulajdon majdnem 100 százalékos.

Hiába azonban a tulajdon, ha az integrációs törvény erősen korlátozza, hogy a takarékszövetkezetek miként élhetnek tulajdonosi jogaikkal, s a szórt tulajdoni hányad miatt a központ által kinevezett menedzsment viszonylag nagy szabadságot élvez. Az SZHISZ és a TakarékBank – a törvény erejével – szinte minden, a takarékok irányításához szükséges érdemi jogot megszerzett. Korlátozzák a takarékok gazdálkodási lehetőségeit, nagyobb ügyleteket csak központi hozzájárulással köthetnek, és meghatározzák üzletpolitikájukat. A takarékszövetkezeti vezetők kinevezéséhez is a központ hozzájárulása kell, a szabályok megsértése esetén pedig kizárhatják őket az integrációból, amivel egyből elveszítik működési engedélyüket is. Az integráció tagjai ráadásul egyetemlegesen felelnek egymás tartozásaiért, ezzel gyakorlatilag teljesen megszűnt gazdasági önállóságuk. A szövetkezetek pedig semmilyen jogorvoslati eszközzel nem rendelkeznek az integráció szervei által hozott kötelező, elmarasztaló vagy akár kizáró határozattal szemben (lásd: Lerohanás, Magyar Narancs, 2013. július 11.).

Az SZHISZ tagjaként az FHB elvileg lemondott önállóságának jelentős részéről – de a belépés nem csak a bonyolult kereszttulajdon­lások és az ernyőszervezetek baráti irányítása miatt lehetett jó döntés. Az integrációban van ugyanis az a 136 milliárd forint, melyet az állam a takarékok feltőkésítésére adott. A takarékszövetkezetek által összedobott intézményvédelmi alapokból is 20 milliárd forint a szervezethez került, így ha az integráció bármelyik tagja bajba kerül, rendelkezésére áll ez az összeg.

 

A bankelnök emberei

A rendszer átalakítása nemcsak a törvényhozás támogatása miatt tudott ennyire simán menni, hanem azért is, mert 2012 végétől több, Spéder környezetében dolgozó szakember került fontos pozícióba. A TakarékBank értékesítése során például az eladók (MFB, Posta), a vevő (Matak), de maga az adásvétel tárgya is Spéderhez (akár korábban) köthető szakemberek befolyása alatt állt.

A folyamat elején, 2012 decemberében Vojnits Tamás lett a takarékszövetkezeti kormánybiztos – ő egyenesen az FHB igazgatóságából ült át az államigazgatásba. A 2008 óta FHB-s Lontai Dániel karrierje 2013 szeptemberétől ívelt fel igazán: kinevezték a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénzügyi szolgáltatásokért felelős kabinet-tanácsadójává, a Magyar Posta igazgatósági tagjává, később az SZHISZ elnökévé, az MFB igazgatóság elnökének, a valamint a TakarékBank felügyelőbizottsági elnökének is (ez utóbbi tisztségéből azóta távozott). Lontai mellett négy másik, az FHB elnökéhez közeli ember került be a Magyar Posta héttagú igazgatóságába 2013 januárjában. Szarka Zsolt (a Posta új vezérigazgatója), Polacsek Csaba (az igazgatóság elnöke) és Szauer Tamás (vezérigazgató-helyettes) is dolgoztak az FHB-ban Spéder munkatársaként, míg Bulyáki Iván – ahogy korábban a Figyelő is megírta – Spéder egyik legfontosabb üzleti partnerének, Balogh Gabriellának a férje. Spéder ugyanakkor vitatja a „ki kinek az embere” találgatás jelentőségét. „Szórakoztató, ahogy néhány újságíró felelős vállalati vezetőket aszerint skatulyáz be, hogy korábban hol dolgoztak. Ezen önkényes »logika« szerint a bankszektorban dolgozó vezetők jelentős része – beleértve magamat is – az OTP érdekkörébe tartozunk, hiszen sokan lehúztunk az OTP-ben néhány évet. Magyarország kis ország, a bankpiac is meglehetősen kicsi, komolytalan dolog a szakmai életrajzok felszínes olvasása alapján hangzatos összeesküvés-elméleteket gyártani.”

 

Minden kilométerkőnél

Az FHB térnyerése nem merült ki ennyiben. 2013 januárjában újabb akvizíciós „hadműveletbe” fogott, miután értesült arról, hogy több, újonnan piacra lépő szereplő fontolgatja a Díjbeszedő Holding megvásárlását. A bank és a Magyar Posta 2013 nyarán közösen felvásárolta a Díjbeszedő Holdingot: az FHB és a Posta ekkor hivatalosan is stratégiai partnerségre lépett egymással. Az FHB 2013 decemberében egy leányvállalatán keresztül 50 százalékos részesedést szerzett a Magyar Posta Befektetési Zrt.-ben, kicsit később pedig a Posta vásárolta meg az FHB Kereskedelmi Bank 49 százalékát. A 2014-ben 11 milliárd forintot meghaladó mínusszal záró, de a tranzakció előtt a Jelzálogbank 20 milliárd forintos tőkeemelésével megerősített bank kisebbségi részvénycsomagjáért 28,5 milliárd forintot fizetett a Posta. A tranzakció után az FHB-nál 10,2 milliárdot be is vontak gyorsan a veszteségekre elkülönített céltartalékba.

De nem csak ezért jó stratégiai partner a Posta. A 42 saját fiókkal mindösszesen 32 településen jelen lévő FHB az együttműködésnek köszönhetően hozzáfér a Posta országos fiókhálózatához. Ennek meg is lett az eredménye: 2015 végéig több mint 52 ezer FHB-s folyószámlát nyitottak postákon, az ott gyűjtött betétek állománya pedig több mint 30 milliárd forint volt. A tevékenységét alig két évvel ezelőtt a nulláról elindító, az FHB és a Posta 50-50 százalékos tulajdonában álló Magyar Posta Befektetési Zrt. (MPBSZ) által kezelt vagyon 2015. év végére meghaladta a 110 milliárd forintot, amelynek döntő része állampapírban van. Az újonnan megnyitott befektetési számlák száma megközelítette a 41 ezret.

2014 végén még egy előnyös lehetőséghez jutottak Spéderék. A TakarékBank beszüntette a tulajdonában álló Takarék Alapkezelő tevékenységét, és – méretgazdaságossági szempontokra hivatkozva – az FHB-hoz tartozó Diófa Alapkezelőhöz vitte át az ott kezelt eszközöket. Ez ellen nyílt levélben még Demján Sándor is tiltakozott, az OTSZ egyre kisebb hatalmú elnökeként. Az akkor még alig 20 milliárdot kezelő Diófát 2013 augusztusában vásárolta meg az FHB Csoport, ám az – köszönhe­tően az új stratégiai lehetőségeknek – egy évvel később 338,7 milliárdot, 2015 decemberében már 400 milliárd forintot forgatott. A két év alatt felmutatott hússzoros vagyonnövekedéssel a Diófa Alapkezelő hamar az FHB egyik legértékesebb leányvállalatává vált.

A teljes takarékszövetkezeti világ átvilágítása, az első konszolidált beszámoló 2015-ben, az első szektorszintű üzleti terv (2016-ra), az egységes termékfejlesztés, a több mint 1000 takarékszövetkezeti fiók hálózata, 2015 októberétől az új egységes arculat, az egységes informatikai rendszer kiépítése – sorolta Spéder lapunknak az új konstrukció előnyeit, majd hozzátette: „Mindezekhez elég sok közöm van. Kicsit hasonló a feladat, mint az OTP-ben, bár ez annyiban nehezebb, hogy itt több szereplőről beszélünk. Miközben az OTP a ’90-es évek végén szárnyalni kezdett, a Posta és a takarékok átaludták az elmúlt huszonöt évet. Ezen szeretnénk változtatni.”

Az apróbb súrlódások dacára

Tavaly év végén az FHB és az állam zökkenőmentes együttműködését kisebb incidens zavarta meg, amely nem csak azt mutatta meg, hogy Spéder hogyan tud élni a takarékszövetkezetek kínálta lehetőségekkel, de azt is, hogy ebben is vannak határok. Történt, hogy még 2015 nyarán a TakarékBank (öt takarékszövetkezettel együtt) 8,21 százalékos részesedést szerzett az FHB Kereskedelmi Bankban. A részvényeket a Magyar Postától vették, ötmilliárd forintért. Aztán 2015 utolsó napjaiban váratlanul közgyűlést hívott össze az FHB, ahol tőkeemelési felhatalmazásról döntöttek. Az igazgatóság döntése alapján zárt körben kibocsátott részvények lejegyzését a TakarékBank és 30 takarékszövetkezet vállalta, így 30,5 milliárd forintos befektetéssel befolyásuk 30 százalék (tulajdoni hányaduk 39 százalék) fölé nőtt az FHB-ban. A bank nem rossz tőkehelyzetével, hanem növekedési tervekkel és a „megmagyarázhatatlanul” szigorodó tőkekövetelményekkel indokolta a tőkeemelést.

A tőkebevonás következményeként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) 7,32 százaléka a Spéder vezette bankban 4,5-re olvadt volna. Az MNV azonnal perrel kezdte fenyegetni az FHB-t, januárra pedig a bank már visszakozott is, és közleményben tudatta: további tőkeemeléssel biztosítja, hogy az MNV fenntarthassa korábbi tulajdoni hányadát. A cégbíróság végül csak február végén, kisebb huzavona után jegyezte be a tőkeemelést. De kisebb-nagyobb bírságokkal sújtja az FHB-t a bankfelügyeletet ellátó MNB is; Csányi Sándor OTP-je pedig egyenesen Brüsszelhez fordult négy (egyes források szerint hét), a szövetkezeti hitelintézeti integrációt és az FHB-t érintő ügyben is, ahol szerinte felmerül a tiltott állami támogatás gyanúja. (Érdeklődésünkre az OTP nem részletezte az elnök szavait, de elmondták: a brüsszeli vizsgálat folyamatban van, az eredményt még várják.)

De Csányi aggodalma nem alaptalan: miközben korábban közel másfél évtizeden keresztül az OTP forgalmazta termékeit a postai hálózaton keresztül, most Spéder bankja jutott az országos hálózathoz (a postahelyeket felhasználva árulhatják az FHB termékeit), az FHB-val kiegészült szövetkezeti hitelintézeti integráció pedig – mérlegfőösszegét tekintve – az OTP mögött a második legnagyobb magyar bankká vált. Spéder Zoltánnak mindezt alig két év alatt sikerült véghezvinnie egy közepes méretű, korábban a bankpiac mindössze három-négy százalékát lefedő bank éléről. Az FHB szórt tulajdoni hányada lehetővé teszi, hogy Spédernek, illetve az általa vezetett menedzs­mentnek döntő befolyása legyen a bankban, ráadásul korábbi vagy jelenlegi munkatársai ülnek a szövetség kulcspozícióiban. Most, hogy Spéder rendelkezésére áll a takarékok majd’ ezermilliárdos likviditása, és a korábbi tőkeproblémák is megoldódtak év végén – beindulhat a gépezet. Az Orbán-kormány 1999 után ismét támogatott lakáshitelezéssel kívánja felpörgetni a gazdaságot, és az első bank, melynél fel lehetett venni a csok-ot, épp az FHB volt. Az MFB körül épül az Első Nemzeti Közműszolgáltató, mely nagyban támaszkodik a Postára és „stratégiai partnereire” (például a Díjbeszedőre). És ez még nem minden. Március elején az Országgyűlés elfogadott egy olyan törvénymódosítást, mely a Magyar Postát kivette az infótörvény hatálya alól. A tervezet még Áder Jánosnál is kiverte a biztosítékot, ezért az Alkotmánybíróság elé kerül. De bárhogy is döntsön az AB, a főbb részletek már összeálltak. Úgy tűnik, minden feltétel adott ahhoz, hogy a kormányfő régi álma, a „nem­zeti bankrendszer” célegyenesbe kerüljön, és valódi ellenpólusává váljon az OTP-nek.

A BIF-sztori

Spéder Zoltán gazdasági portfóliójának ugyancsak fontos eleme a budapesti ingatlanpiac meghatározó szereplője, az 1994-ben alapított Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) is. A céget 1997-ben privatizálták, ekkor került Nobilis Kristóf és Ungár András kettős többségi tulajdonába. A cég meghatározó alakja ezután a szociológusként végzett, ám a rendszerváltás után az ingatlanüzletre váltó, ismerői által integráló személyiségként és remek társasági emberként jellemzett Ungár lett. Ungár korai halála után BIF-es cégét, a Pió 21-et felesége, Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatónője örökölte. A BIF három meghatározó tulajdonosa ma Nobilis, Schmidt Mária és Spéder Zoltán, aki az OTP elhagyása után fél évvel kezdett tulajdonrészt szerezni a BIF-ben, s 2007 áprilisában már it-tag volt.

Míg 2012-ben a cég félmilliárdot is meghaladó veszteséget könyvelhetett el üzemi eredményként, addig ez 2013-ra 646 millió, 2014-re majd 1,3 milliárd forintos nyereséggé vált. A BIF nagyobb projektjei közt találjuk a korábban raiffeisenes finanszírozású Pasa parkot: 2009-ben a BIF árbevételének jelentős részét az itt eladott ingatlanok adták. Itt van lakása mások mellett Varga Mihálynak és Rogán Antalnak is. A BIF gazdag ingatlanportfólióval rendelkezik – iroda- és parkolóházak, vegyes funkciójú iroda- és ­lakóépületek, telkek és kastélyszálló is. Számos fejlesztéssel is foglalkoznak: ilyen például a világörökségnek számító Andrássy út 82. szám alatti projekt (itt bérbe adható irodákat és üzlethelyiséget terveznek). A Sas és az Arany János utca sarkán álló, majd 1000 négyzetméteres telekre akár lakó-, iroda- vagy igazgatási épületet, esetleg szállodát is tervezhetnek. A legfrissebb projektek közé tartozik az óbudai Harsánylejtő: a Hármashatár-hegy északkeleti részén található 37 hektáros területen a BIF összesen 175 építési telket fejleszt, ezekre lakóingatlanokat terveznek. Feltűnő, hogy a cég vezetésében több OTP-s múlttal rendelkező szakember dolgozik. A vezérigazgató Angel Gábor az OTP Ingatlannál kezdte pályafutását, majd Spéder távozása után, 2008-tól lett a BIF munkatársa. Mártonné Uhrin Enikő gazdasági vezérigazgató-helyettes korábban 10 évet dolgozott az OTP-ben, és Spédert nemcsak a BIF-hez követte, de az FHB Jelzálogbank Nyrt. felügyelőbizottságának is tagja lett. A BIF igazgatótanácsának elnöke Nobilis Kristóf, az alelnök Spéder, utóbbi az auditbizottság vezetője is egyben. Spéder érdekeltségébe még egy ingatlanportál is tartozik.

Egy régi ismerős: Herr Pecina

Az FHB részvényeinek majd negyedét tulajdonló Vienna Capital Partners alapítója és fő tulajdonosa, a 64 éves Heinrich Pecina Magyarországra vissza-visszajáró befektető. Bécsben szerzett gazdasági diplomát, majd banki karrierbe kezdett. A VCP-t 1998-ban hozta létre, majd több magyar üzletbe is beszállt: egyik leányvállalata 2001-ben előbb megszerezte a kazincbarcikai BorsodChemet, majd továbbadta egy kínai befektetőcsoportnak. A Tiszai Vegyi Kombinátba is bevásárolták magukat, majd tulajdonrészüket évekkel később eladták egy offshore cégnek. A magyar határtól mindössze 10 percre lakó Pecinának az FHB-n kívül jelenleg egy érdekeltsége van Magyarországon: a tulajdonában levő Mediaworks nem kicsi cég, a Népszabadságon kívül egy sor megyei, illetve bulvárlapot és a Nemzeti Sportot is ez a vállalat adja ki. Pecina és Spéder a ’90-es évek óta kiváló viszonyban vannak egymással, Pecina információink szerint olykor megfordul Spéder Vigadó téri irodájában – így hát abban sincs semmi meglepő, hogy ezek után Csányi Sándor múlt ősszel kipécézte magának Pecinát, amikor kétes hírű tulajdonosnak nevezte. Csányi a közgazdász-vándorgyűlésen élesen kikelt a takarékszövetkezeti integráció ellen is, mivel véleménye szerint ezt a folyamatot mesterségesen támogatja az állam, így torzítva a versenyhelyzetet a szektoron belül.

szerző
Keller-Alánt Ákos, Nagy Gergely
publikálva
2016/11. (03. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra