Magyar Narancs: Milyen pénzosztó tapasztalataik vannak?
Móra Veronika: Mind a négyen (Ökotárs Alapítvány, Autonómia Alapítvány, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány - B. Zs.) alapvetően adományozó alapítványok vagyunk. Közös gyökereink vannak, hiszen a rendszerváltás utáni években amerikai magán- és állami források szétosztására jöttünk létre, és az amerikai adományozási kultúrát igyekeztünk meghonosítani. De van tapasztalatunk külső támogatási rendszerek lebonyolításában is. Például részt vettünk PHARE- és HEFOP-programok vagy a Központi Környezetvédelmi Alap civileknek szánt pénzeinek az elosztásában. Az Ökotárs saját adományai évi 20-50 millió forintra rúgnak. Az, hogy most 2011-ig négy területen összesen közel 6 millió eurót (1,5 milliárd forintot) oszthatunk el, a saját támogatási programjainkhoz képest is nagyságrendi ugrás.
MN: Hogyan bízták önökre ezt a feladatot?
Béres Tibor: Egy meghívásos tenderre nyújtottuk be közös pályázatunkat, amit a Norvég Finanszírozási Mechanizmus brüsszeli irodája (FMO) írt ki magyarországi szervezetek számára abból a célból, hogy segítsenek a pénzek továbbosztásában. Nagy szó, hogy civil konzorcium nyerte el a lehetőséget. A lebonyolítás során mindegyikünk a maga területét fedi le. A négy témakör (környezetvédelem és fenntartható fejlődés; civil szervezetek kapacitásfejlesztése; szociális kohézió, gyermek- és egészségvédelem; kulturális örökség védelme - B. Zs.) elvben azonos mértékben részesedik az alapból, de a beérkező pályázatoktól függően lehetnek kisebb különbségek az egyes támogatási célra kifizetett keretek között. Számításaink szerint idén témakörönként 15 nagyprojekt (25-80 ezer euró) és 25-30 kicsi (5-25 ezer euró) támogatható.
MN: Grant típusú támogatásra, amikor közvetett módon osztanak el pénzeket, a civil szektorban is volt példa. Miben lesz ez más, mint a korábbiak vagy egyéb uniós és állami pénzelosztó rendszerek tevékenysége?
BT: A civil szervezetek jelentős része finanszírozási vagy szervezeti szempontból nem volt és nincs készen arra, hogy helytálljon az uniós pályázati rendszerben. Ugyanakkor a rendszer sem rájuk volt szabva. Már a PHARE sem a rugalmasságáról volt híres. Mára pedig egy nagyon merev és túlbürokratizált rendszer alakult ki, amely sok szempontból diszfunkcionálissá vált, miután a tevékenység keretei, az elszámolást érintő elvárások az érdemi munka elől kötik le az erőforrásokat.
MV: Azt szoktuk mondani, hogy papíralapon működik a rendszer. Az, hogy megvan a 86. számlánk kiadási pénztárbizonylata az elszámolásban, alkalmasint nagyobb súllyal esik a latba, mint az, hogy a végrehajtott projekt ténylegesen elérte-e a célját.
BT: Gyakori, hogy a támogatást osztó szervezet képviselője, amikor a monitoring során felkeresi a támogatott szervezetet, nem is találkozik a célcsoporttal, csak 5-6 órán keresztül bogarássza a papírokat. Minap mesélte felháborodva egy barátom, aki példaértékű szakképzési projektet hajtott végre és sikerült is elhelyeznie az embereket, hogy a helyszíni ellenőrzés során senkit nem érdekelt, mi történt a projektben, vagy hogy megkérdezzék erről a benne részt vevő embereket.
MV: Szerintünk úgy lehet jól segíteni egy projekt végrehajtását, ha szakmai alapon nyugvó, élő, bizalmi a kapcsolat a támogató és a támogatott között. Ha nem úgy sikerül a projekt, ahogy eltervezte, akkor is merje megmondani. Mert ezekben az uniós és állami rendszerekben az adományozottak nem merik bevallani, ha valami nem teljesen a tervek szerint alakul, mert akkor mindenféle visszafizetési retorzióra számíthatnak. Holott lehet, hogy a projekt öt részéből csak egy volt kudarc, de attól még az egész sikernek tekinthető.
MN: Milyen feltételei vannak a pályázatok benyújtásának?
BT: Azon kívül, hogy a négy tematikus területen kell a projekteknek megvalósulniuk, nem akartuk megkötni senkinek sem a kezét. Mindenkit inkább arra biztattunk, hogy merjenek kreatívak, innovatívak lenni, és azt mondtuk, hogy ide azt a projektet is nyugodtan beadhatják, amit máshova nem mernének, vagy amit már száz éve meg akarnak valósítani, de sosem volt rá forrás. A célokat rábíztuk a pályázókra, mert a helyiek tudják felmérni az igényeket, és ők vannak tisztában a saját kapacitásaikkal is.
MV: Áprilisban tájékoztató fórumokat tartottunk az összes megyeszékhelyen, meg még sok más településen is, ahova meghívtak minket. Feltűnő volt, hogy sokan nem tudnak elszakadni a beléjük ivódott gondolkodási sémáktól. Kérdésként nem az merül fel, hogy egy adott problémára milyen válasz adható, hanem hogy például lehet-e számítógépet kérni ebben a pályázatban.
BT: Sok civil a merev pályázati rendszer miatt így szocializálódott, és most nehezen élnek a hirtelen jött szabadsággal.
MN: Hogyan szűrik ki azokat a szervezeteket, melyek legfeljebb egy falunapot szerveztek eddig, és nincsenek felkészülve ennyi pénz értelmes elköltésére?
MV: Nyilván mérlegelni fogjuk a pályázó kapacitásait, mekkora nagyságrendű pénzeket kezeltek eddig, milyen tapasztalataik vannak. A kisprojektek támogatásának alsó határa ötezer euró, ez is szűri a szervezeteket. Ha úgy látjuk, hogy valaki túlvállalja magát, akkor nem fog támogatást kapni, illetve lesz egyfajta előmonitorozás. Tehát ha további információra van szükség, akkor kérdéseket teszünk fel még az értékelés előtt. Rugalmas, humánus lebonyolítást szeretnénk.
MN: A Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatásainak az orszlánrészét az NFÜ kezeli. Az első pályázatokat már két éve kiírta, de a lebonyolításnak nincs igazán jó híre.
BT: Minden egyes fórumon rákérdeztek, hogy mi a Norvég Alap és a Norvég Civil Alap lebonyolítása közötti kapcsolat. Semmi.
MV: A Norvég Alap keretében az NFÜ eddig főként nagy projekteket támogatott. Az adminisztrációjáról rosszabbak a tapasztalatok, mint az EU-s pénzek elosztásánál. Életszerűtlen, majdhogynem kitölthetetlen pályázati űrlap volt az egészhez. Kismillió papírt kellett beadni, amiket mi egyáltalán nem kérünk vagy csak szerződéskötés esetén. Jellemző, hogy vannak olyan, 2006-ban benyújtott pályázatok, melyek csak most jutnak el a szerződésig. Az NFÜ a panaszoknál arra hivatkozott, hogy a norvégok miatt van szükség az előírt eljárásrendre. A történethez hozzátartozik, hogy amikor a Norvég Civil Alap lebonyolítására pályáztunk, tanakodtunk, hogy az FMO valóban ragaszkodik-e majd az uniós bürokratikus eljárásrendhez, vagy javasolhatunk mást. Tibor fogalmazott úgy, hogy akkor "uniós bürokrácia legyen vagy rock and roll?". Azt mondtuk, rock and roll. Az FMO megértette, és szó nélkül elfogadta.
MN: Mitől humánus a pályázati rendszerük?
BT: Elsősorban amiatt, hogy könnyen lehet pályázni, egyszerű az eljárásrend. Nagyon kedvező például az önrész, hiszen a teljes költségvetés tíz százalékában állapítottuk meg, amiből a pályázók nyolc százalékot természetben tehetnek bele, és csak két százalék a készpénz. Ehhez tudni kell, hogy a magyar civil szektornak nincs nagyon saját forrása: állandóan projektek között csoportosítgatnak át, ami nem igazán szabályos. Vannak az eljárásrendünkben olyan tételek, amikre nagyon büszkék vagyunk. Vállaljuk például, ha valaki benyújt hozzánk egy beszámolót, és mi nem élünk kifogással, akkor az harminc napon belül automatikusan elfogadottá válik. Tehát a saját munkánkat is olyan értelemben korlátozzuk, hogy itt nem lesz aktatologatás és packázás a kedvezményezettekkel.
MN: Az uniós projekteknél állandó volt a kifizetések csúszása. Mi alapján mernek vállalni 10 napos fizetési határidőt?
MV: Az a szerencsénk, hogy az FMO és az Ökotárs között jött létre a szerződés, és a támogatási összeg is közvetlenül a mi számlánkra jön tőlük. Eddig az a tapasztalat, hogy az FMO a saját ütemezéséhez képest pontosan utal, és ha a pénz a számlán van, tíz napon belül szoktunk mi is fizetni.
MN: Hogyan ellenőrzik a projektek hasznosulását?
MV: Igyekszünk úgy válogatni, hogy teljesíthető projektek kerüljenek be a támogatási körbe, de az ellenkezőjét sem lehet teljesen kizárni. Az összes nagy projektet és a kis projektek egy részét legalább egyszer a helyszínen ellenőrizzük, de emellett regionális találkozókat is tervezünk, ahol a támogatottak ismertetik tevékenységüket, és egymás között is kicserélhetik tapasztalataikat.
BT: Amikor elkezdtük, a magunk számára is pontosítottuk, hogy mit jelent monitorozni. Mi nem csendőröket és értékelőket akarunk odaküldeni. Úgy fogjuk fel, hogy partneri viszony van a támogató és a támogatott között. A két fél közös munkáján múlik, hogy lesz-e sikeres projekt. Ha jó szándékú szervezeteket és jó projekteket tudunk kiválogatni, akkor ez a partneri viszony fogja sikerre segíteni a kezdeményezéseket. Ettől még lehetnek bedőlő projektek, de ezt majd közös erővel próbáljuk megoldani.
MN: A Zuschlag-ügy óta az uniós pénzek szabálytalan felhasználóit a pénzek visszavételével és súlyos szankciókkal próbálják elijeszteni, ami sokak szerint a napi elszámolás gyakorlatára is kihat. Magyarán: a kelleténél is szigorúbbak.
MV: Ha nyilvánvaló, hogy valaki pénzt akar elsíbolni, az már a rendőrség és a bíróság hatásköre, nem a miénk. De ha arról van szó, hogy nem ötszáz, hanem négyszáz kiadványt adott ki egy pályázó, de meg tudja magyarázni, hogy miért, akkor mi nem fogunk ebből problémát csinálni.
MN: Ha ez a pénzosztó mechanizmus bejön, akkor önök szerint arra is van esély, hogy másfajta támogatások elosztása is állami körön kívülre kerüljön?
BT: Én komolyan hiszek abban, hogy példát mutathatunk főként állami támogatást osztó szervezeteknek. Nemcsak hasfájósan vagy adott esetben slendrián módon lehet támogatást osztani, hanem úgy is, hogy közösen definiálunk célokat, célcsoportot, és utána rábízzuk a végrehajtást olyan szervezetekre, amelyek mégiscsak e célcsoportokhoz állnak közel, és értelmes eljárásrendet tudnak kidolgozni. Az így megvalósuló közvetett támogatásnak (global grant) egyébként számos európai példája van (Anglia, Spanyolország), és elvileg a negyedik negyedévben itthon is indul ilyen program. Meglátjuk azt is, hogy a működésünk milyen ellenérzéseket fog kiváltani, hiszen óriásiak a különbségek az ún. overhead költségek között. Nekünk nincs óriási apparátusunk, ilyen-olyan hivatalaink és százmilliókat felemésztő tanácsadói hátterünk.
