Látszólag dől a lé a Jobbikhoz, de ha matekozunk egy kicsit, messzinek tűnik a cél

  • narancs.hu
  • 2017. december 9.

Belpol

Közel 9 millió forint gyűlt össze egy nap alatt.

Miután szerdán kiderült, hogy az Állami Számvevőszék szénné bírságolta a Jobbikot, pontosabban 331 millió forintra büntette a pártot, mert az idei év első felében éppen ennyi tiltott támogatást fogadott el, emellett a Jobbik központi költségvetésből esedékes támogatását szintén ekkora összeggel csökkentette a Magyar Államkincstár, így összesen 662 milliótól esnek el.

Vona Gábor ezt követően adománygyűjtést hirdetett a párt javára.

Közösségi pénzgyűjtést indít a Jobbik

Vona Gábor szerint nagyon-nagyon fél tőlük a Fidesz. „Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) mögött Orbán Viktor és a Fidesz áll, ez nem jogi ügy, hanem politikai.”

Szabó Gábor pártigazgató közleménye szerint a Jobbik felhívására tízezrektől jönnek a támogató üzenetek, és „csütörtök estétől péntek estig 1112 embertől összesen 8 970 094 forint pénzadomány érkezett”.

„Köszönjük mindenkinek a szolidaritás kinyilvánítását és az anyagi támogatását. A Jobbik és a magyar emberek közös, hosszú menetelése elindult annak érdekében, hogy a legnagyobb ellenzéki párt mégis el tudjon indulni az országgyűlési választáson, ha nem akarja engedni a Viktor, akkor is” – tette hozzá Szabó Gábor.

Ha mindennap ennyi pénzt gyűjt a párt, bő egy hónap alatt összejöhet a bünti, s kuncoghatnak az állami forintocskák vidáman. De erősen kérdéses, hogy meddig tart ki az adakozókedv.

Figyelmébe ajánljuk