Éberség, kartársak! - Botrányosan induló önértékelés az iskolákban

A pedagógusok többsége tanévkezdéskor döbbent rá, hogy közre kell működnie kollégái állami „értékelésében”. Pedig a tanárok életpályamodellje eddig is az érintettek túlmunkáján alapult.

Országszerte felálltak a PÖCS-ök a tanárikban – közel két hónapja ezen a mondaton élcelődik a pe­da­gógustársadalom és az érdek­lődő közvélemény. A tanárok jel­lem­zően augusztus végén tudták meg, hogy az Oktatási Hivatal (OH) kézikönyveinek értelmében haladéktalanul el kell kezdeni a pedagógus önértékelési csoportok (PÖCS) létrehozását, az éves és ötéves önértékelési tervek megszövegezését. Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár október 5-én, a pedagógus-világnapon tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, számára szimpatikusabb lenne a belső értékelési csoport (BECS) elnevezés. Ezzel sem lendített sokat az ügyön, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke legalábbis azt mondja, az­óta a „belső elhárítás” fogalma ho­nosodott meg az iskolákban, a tanárok egyébként sem a megalázó névválasztás, inkább az újabb adminisztratív terhek, az autonómia maradékának felszámolása és a tantestületi légkör megmérgezése miatt utasítják el az önértékelést.

Az intézkedéssel szemben nyilatkozatban állt ki a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskola és a zuglói Bóbita Óvoda, előbbi felhíváshoz nyolc további intézmény, utóbbihoz több ezer magánszemély csatlakozott. „A pedagógusok torkán különösebb ellenállás nélkül nyomták le az új köznevelési törvényt és a munkateher növelését. Sokan most ébrednek rá, hogy az oktatásirányítás vállalhatatlan célok elérése érdekében vállalhatatlan eszközökhöz nyúl, és eközben a tanárokat is felhasználja. Ehhez nem mindenki adja a nevét” – mutat rá az elégedetlenség okaira Mendrey. Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) vezetője kritizálja, hogy az önértékelés pontos metódusát nem jogszabály, hanem egy hivatali kézikönyv tartalmazza, melynek kiadása előtt velük senki sem egyeztetett. Horváth Péter, a köznevelési törvény alapján létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is úgy nyilatkozott a HVG-nek, hogy „mélyponton van a pedagógusok közhangulata, egyrészt elfáradnak a magas óraszám miatt, másrészt a tanfelügyeleti rendszer is nagyon erősen kezd rájuk telepedni”.

A tanítás utolsó szabad tere

Fotó: Rosta Tibor / MTI

Az önértékeléssel és az egész állami ellenőrzési mechanizmussal szemben gyakori panasz a tanárok részéről, hogy a kormány úgy tesz, mintha a 2010 előtti „liberális érában” senki nem ellenőrizte volna az iskolákban folyó munkát. Valójában már az első Orbán-kormány idején, Pokorni Zoltán oktatási miniszter Comenius 2000 programjával elindult az államilag koordinált iskolai minőségbiztosítás, majd egy európai uniós ajánlásnak eleget téve Magyar Bálint 2003-ban kötelezővé tette az intézményi önértékelést; ezt verte szét a 2011-es köznevelési törvény – emlékeztet Radó Péter oktatáskutató. „A korábbi intézményi minőségbiztosítási rendszer elgondolása az volt, hogy a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat közösen tárják fel a problémákat, közösen dolgoznak ki megoldásokat. A cél az intézményben folyó munka folyamatos javítása volt. Ebben szerepet kapott a fenntartó is, hiszen neki is van kötelezettsége: a minőségi munka feltételeinek biztosítása. Ő felel a személyi állományért, a pedagógusstátuszokért, a dologi kiadásokért. Ez a filozófia alapjaiban változott meg, most már tényleg az egyes pedagógusok ellenőrzéséről van szó” – magyarázza Galló Istvánné.

Értékelés, iskola nélkül

Radó Péter szerint ez nem is nagyon lehetne másként, az új ellenőrzési módszerek egyenesen következnek a NER központosítási törekvéseiből. Egy autonóm iskolában a tanítás mellett számos alapfunkció és szervezeti funkció járul hozzá az oktatás eredményességéhez: ilyen a pedagógiai program és a helyi tanterv összeállítása, a tanulásszervezés, a taneszközök kiválasztása, a szervezeti folyamatok menedzselése, a humánerőforrásokkal és az eszközparkkal való gazdálkodás, az intézmény költségvetése. A hagyományos minőségbiztosítási rendszer mindezen folyamatokra kiterjed, ezek elemzésével azonosítja a problémákat, és tesz megoldási javaslatokat a belső szabályzatok módosításától a pedagógusok továbbképzéséig. Radó úgy véli, ezek az autonóm funkciók az iskolák 2013-as államosításával – legalábbis a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) alá tartozó intézményeknél – szinte kivétel nélkül megszűntek. A Klik dönt a tanári állások kiírásáról,
a pedagógusok alkalmazásáról, az eszközbeszerzésekről; nem az egyes intézményeknek, hanem a Kliknek van költségvetése, a tankerületnek kell jóváhagynia a belső iskolai dokumentumokat, még a tankönyvrendelést is. „Ebben a helyzetben lehetetlen intézményi önértékelésről beszélni, hiszen az iskola önálló intézményként nem létezik többé” – zárja rövidre az oktatáskutató.

Egyetlen területnek maradt viszonylagos autonómiája, ez pedig a tanítás, a pedagógus osztálytermi és azon kívüli munkája. Ezt is erőteljes keretek közé szorította az új köznevelési rendszer a merev kerettantervi szabályozással, a tankönyvválaszték kiiktatásával vagy a készülő pedagógus etikai kódexszel. Az államosítás után mégis a tanítás maradt a legnagyobb szabadságot megengedő, legtöbb felelősséget hordozó, leginkább elszámoltatható iskolai folyamat. Az új (ön)értékelési rendszer nem e szabadság kibontakoztatására, inkább a korábban előírt szabályok minél teljesebb betartására, de legalábbis a teljesítés adminisztratív látszatának megteremtésére fogja ösztönözni a tanárokat.

A felállítandó önértékelési csoportoknak az egyes pedagógusokat és az intézményvezetőt kétévente kell beosztani az önértékelési tervbe, a teljes intézményről ötévente kell véleményt mondani. Az értékelés módszertana a korábbinál sokkal részletesebben szabályozott – az OH egyes intézménytípusokra kiadott kézikönyvei egyenként 90-100 oldalasak –, a központi követelményektől rá­adásul csak felfelé lehet eltérni, a köznevelési törvényben leírt 8 pedagóguskompetencia és 77 indikátor szerint mindenképp értékelni kell a tanárokat. Az eszközök változatosak: az önellenőrzési csoportba beosztott pedagógusok meglátogatják az értékelendő kolléga két óráját, elemzik óravázlatait, naplóit, a diákok füzeteit, interjút készítenek az önellenőrzés alanyával és az iskola igazgatójával, kérdőívet töltetnek ki a többi pedagógussal, a szülőkkel, és középiskolában a diákokkal is. E rengeteg vélemény begyűjtése után állapíthatja meg az önértékelésre kötelezett pedagógus a csoport segítségével az erősségeit és fejlesztendő területeit, készíthet önmaga számára fejlesztési tervet. De itt nem áll meg a történet. A PÖCS/BECS tagjai az összegyűjtött irgalmatlan információmennyiséget kötelesek feltölteni az OH adatbázisába, a hivatal lényegében minden tanárról nyit egy dossziét, az ebben foglaltak pedig komoly szerepet kaphatnak a hamarosan induló tanfelügye­leti eljárásokban és a pedagógusok előmeneteli rendszerében.

Felügyelet, felügyelők nélkül

A Magyar Bálint és Hiller István minisztersége alatt működtetett önértékelési rendszerek gyengéi közé tartozott a külső, fenntartói kontroll esetlegessége. A nagyobb és gazdagabb önkormányzatok (illetve az egyházi, alapítványi és magánfenntartók) fel tudtak kérni akkreditált minőségbiztosítási szakembereket a külső értékelésre, de Radó Péter szerint a fenntartók döntő többségének, a kistelepülési önkormányzatoknak erre nem volt erőforrásuk. Egy 2006-os oktatási bizottsági határozat nyomán – Radó vezetésével – elindult egy állami működtetésű, a decentralizált rendszerhez mégis alkalmazkodó program kidolgozása, EU-s forrásokat is lekötött erre az akkori kormányzat, ám a 2010-es kormányváltás után a pénzeket a Fidesz átcsoportosította saját tanfelügyeleti projektjeibe.

A tanfelügyelet (más néven pedagógiai-szakmai ellenőrzés) meglehetősen nehézkesen indult be, az OH tájékoztatása szerint először idén nyáron jelölték ki a 2016-ban ellenőrizendő 11 800 pedagógust, 1800 intézményvezetőt és 10 iskolát. A törvény egyébként úgy szól, hogy minden tanárnak, igazgatónak és iskolának ötévente át kell esnie a tanfelügyeleten. A tanfelügyelet ugyanazt a 8 pedagóguskompetenciát és 77 indikátort értékeli, mint a pedagógus-önellenőrzés, ily módon a PÖCS/BECS a külső ellenőrzés előretolt helyőrségének is tekinthető: egyrészt biztosítja, hogy a tanfelügyelők rendelkezésére álljanak a pedagógusról összegyűjtött dokumentumok, másrészt az erősségek és gyengeségek előzetes kijelölésével orientálhatja is a revizorokat.

A kiadott szempontokat a pedagógus-szakszervezetek szakmailag kifogásolják: Galló Istvánné szerint az óvodák kézikönyve súlyos hiányosságokat tartalmaz, Mendrey László pedig hangsúlyozza, az ellenőrzés nem pedagógiai minőséget fog mérni, csupán arra koncentrál majd, hogy a tanmenet és tanóra megegyezik-e a Nemzeti Alaptanterv követelményeivel. „Ha a mohácsi vésznél kell tartani, a pedagógus be fogja írni a naplóba, hogy a mohácsi vésznél tart, holott lehet, hogy az adott osztály összetétele, érdeklődése azt indokolná, hogy még Nándorfehérvárnál időzzön” – mondja Mendrey. Radó Péter szerint az indikátorok a pedagógusképzés kimeneti követelményeiként talán megállnák a helyüket, de egy bürokratikusan ellenőrzött rendszer elemeiként kudarcot fognak vallani. „Nem lehet értékelni, hogy a pedagógus az adott kompetenciával rendelkezik-e vagy sem, és azt sem fogja látni a tanfelügyelő, hogy adott iskolai közegben mely kompetenciák fontosak, és melyek kevésbé” – mondja Radó. Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke is úgy látja, nem a szerteágazó szempontrendszerrel van baj, nem ártana, ha a pedagógusok ezekre reflektálnának; egyszerűen arról van szó, hogy az állam az egyes munkavállalók megítélésére és besorolására érdemben alkalmatlan.

A kételyeket erősítik a tanfelügyelők kiképzésének körülményei is. Tanfelügyelői (és egyben pedagógusminősítői) feladatokra miniszteri pályázat nyomán jelentkezhettek a legalább 14 éve tanító, szakvizsgával rendelkező pedagógusok. Betanításuk 2014 tavaszától több turnusban, egy kétszer 30 órás tanfolyam keretében zajlott. Czunyiné októberi sajtó­tájékoztatóján arról számolt be, hogy 5194 szakértő kezdte meg a munkát. Ők a tanfolyam elvégzésével automatikusan az életpálya jóval magasabb fizetést biztosító mesterpedagógusi fokozatába kerültek, cserébe vállalták, hogy az OH kirendelheti őket tanfelügyeleti vagy minősítési feladatokra, azaz saját kollégáik ellenőrzésére. A szakértői tanfolyamon részt vett forrásunk szerint a hivatal felkészítését online formátumú személyiségi és jogi teszt előzte meg, a kontaktképzéseken főleg a tanfelügyelet és a minősítő vizsga eljárásrendjét gyakorolták, interjúhelyzeteket játszottak el, egymás tanfelügyeletét szimulálták videóra vett órák alapján. Radó Péter mindezt alibi képzésnek tartja, szerinte a valódi tanfelügyelet önálló szakma, egy rendes tan­felügyeleti csoportban általában több szakértő dolgozik együtt: jogász, közgazdász, oktatáskutató. „Persze, ha csak egyes pedagógusokat vegzálunk, nem kell érteni az értékeléshez. Ne tévesszen meg senkit az elnevezés: ami Magyarországon indul, az nem tanfelügyelet, azt ugyanis a megfe­lelő módszertan és főleg tanfelügyelők nélkül nem lehet bevezetni” – mondja Radó.

Átalakítás, ész nélkül

A hivatal legfrissebb kiadványa úgy fogalmaz, hogy „a tanfelügyeletnek nem célja a pedagógusok minősítése, ugyanakkor a munkáltató a pedagógusokkal kapcsolatos döntéseihez – legyen szó személyügyi döntésekről, jutalmazásról, speciális megbízásokról, továbbképzésről – fontos szempontokat kaphat a tanfelügyelet által”. A pedagógusok PÖCS-csel/BECS-csel szembeni legfőbb ellenérzése éppen abból származik, hogy az esetleges bíráló vélemények később hátrányosan befolyásolják a kollégák pályafutását. „A jó gyakorlatok közé tartozik, amikor a pedagógusok bemennek egymáshoz hospitálni, tanulnak egymástól. De amikor azzal a céllal ülnek be egy kolléga órájára, hogy a véleményük majd latba esik a minősítésnél, az komoly torzulást okozhat, megmérgezhet munkahelyi kapcsolatokat, szétverhet jól működő tantestületeket” – magyarázza Mendrey László. A kormány eredeti tervei szerint a pedagógusok minősítési eljárásában – itt a tanárok pedagógus 1, pedagógus 2, mester­pedagógus vagy kutatótanár fokozatba jelentkezhetnek, magasabb fizetésért – 50 százalékos súllyal szerepelt volna az elektronikus portfólió, 20 százalékkal a minősítési óralátogatás és 30 százalékkal az önértékelésre épülő tanfelügyelet. Egy szeptemberi rendeletmódosítás azonban – vélhe­tően a tanfelügyeleti és önérté­kelési rendszer lassú beindulása ­miatt – 60 százalékos portfólió és 40 százalékos óralátogatás arányt állapított meg a 2015-ös és 2016-os minősítési eljárásokra.

Egyelőre nem világos, a 2017-es minősítésekre vonatkozóan visszaáll-e az eredeti forgatókönyv az önellenőrzés és a tanfelügyelet beszámításáról, a bizonytalanság és a fenyegetettség hatásai azonban már látszanak. Minősítési szakértőként dolgozó forrásunk beszámolója szerint az eddigi eljárásokban részt vevő tanárok jobb esetben felesleges nyűgként élték meg a portfólió elkészítését és az óralátogatást, rosszabb esetben kifejezetten féltek a procedúrától. „Előfordult, hogy egy pedagógus elsírta magát” – meséli forrásunk. Persze, inkább a feszültség, mint a rossz eredmény miatt, rossz eredmények ugyanis nem nagyon születtek, az általunk megkérdezett mesterpedagógus szerint a minősítésen átesők átlageredménye 97 százalékos, eddig egyetlen „bukással” találkozott, azzal sem a saját praxisában. Horn György elmondása szerint az általa ismert minősítési eljárásokban egyetlen alkalommal született 93 százalékos eredmény, mindenki más 100 százalékkal vizsgázott. Horn egyébként is úgy látja, az adminisztratív követelményrendszer nem eredményezhet mást, mint hogy aki nem áll ellen, az mosolyogva megfelel a követelményeknek.

Valódi szakmai visszajelzést tehát a jelen formájában működő minősítéstől nem várhatnak a pedagógusok, és vélhetően nem lesz ez másként az önértékeléssel és a tanfelügyelet felpörgése után sem. Ellenben a hatalmas adminisztratív terhek és az esetleg rosszindulatú kollégáktól, vérszomjas tanfelügyelőktől való félelem aligha fog javítani a pedagógiai munka minőségén. Nem beszélve arról, hogy az elméletileg leginkább kompetens mesterpedagógusok többsége szakértői feladatai miatt heti egy napot az iskolától távol tölt, kötelező óraszáma az irányadó 22–26 helyett csak 18.

Varga Júlia, az MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézetének munkatársa szerint nemzetközi példák alapján az egyéni teljesítményösztönzők egyébként is mérsékelten működnek a közoktatásban. A Portugáliában bevezetett portfólió- és bérskálarendszer kifejezetten perverz ösztönzőként hatott, rontotta a tanulói teljesítményeket. „A központi-bürokratizált rendszerek még a jó szándékú pedagógusokból sem azt hozzák ki, hogy együtt, tantestületként kezdjenek valamit a gyerekekkel. Mindenki a maga előmenetelén dolgozik, esetleg a többiek ká­rára” – véli Varga. Valódi javulást akkor lehet elérni, ha versenyképes fizetéssel minél tehetségesebb pályakezdőket vonzunk az iskolákba. Ezt a törekvést nem segíti, hogy a kormány 2014 de­cem­berében eltörölte a pedagógus­bértábla minimálbérhez kötöttségét. Az ígért, öt év alatt alatt átlagosan 34 százalékos pedagógus-béremelés ezáltal ugyanúgy el fog értéktelenedni, mint a Medgyessy-kormány 2002-es 50 százalékos alapbéremelése.