"Mélységesen felháborít, ami az egri kórházban történt velem. Reggel 6 órakor kerültem fokozódó panaszaim (fejfájás, hányás stb.) miatt az egri Markhot Ferenc Kórházba. 9 óra 19 perckor kerültem sorra. Vérvétel és mellkasröntgen után az orvos azt mondta, hogy nincs semmi komoly betegségem, menjek haza és 'masszírozzon' meg a férjem! Az éjszaka folyamán állapotom rosszabbodott, így másnap reggel ismét felkerestem a kórházat. A vizsgálatok után a felvevő orvos egész nap nem jött oda hozzám, majd délután 17 órakor szóltam egy másik orvosnak, aki közölte velem, hogy a felvevő orvos nem ér rá, hazamehetek. Egy ismerősömön keresztül jutottam el a Borsod megyei kórházba, ahol felismerték, hogy panaszaimat milyen szindróma okozza. Ekkorra már járás- és mozgásképtelen voltam, fél arcom lebénult." Alighanem a verpeléti Farkasné feljelentése futotta be a legnagyobb utat abból a
közel száz betegpanaszból,
amiket a Heves megyei kórház működése miatt idén tettek ápoltak az illetékes szerveknél. A fenti ügyben nemcsak rendőrségi feljelentés történt, hanem vizsgálódott az Országos Egészségbiztosítási Felügyelet is. Alig akad olyan család Hevesben, akinek ne lenne legalább egy hasonló egri története. Bár egy általunk megkérdezett főnővér szerint ezeket a híreszteléseket "kettővel osztani kell", kétségtelen, hogy soha nem látott mélységben van a megyei kórház megítélése.
Ottjártunkkor a Markhot egy átlagos magyar kórház kaotikus képét mutatta: a bejáratnál látszólag ok nélkül magukra hagyott idős betegek (egyikük tőlünk kért segítséget, hogy a tőle több méterre lerakott járókeretéhez hozzájusson), helyenként málló vakolatú folyosók váltakozása viszonylag épnek mondható részekkel, papírokkal rohanó orvosok, néhány (félpercenként segítségért hívott) ápolónő. Nyilatkozni senki nem akar a dolgozók közül, mondván, hogy féltik az állásukat.
Banyó Tamás urológust, a Markhotot jelenleg működtető kft. igazgatóját (a cég az alapításkor az Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kiemelkedően Közhasznú Kft. elnevezést kapta) viszont sikerült szóra bírni. A kórház "problémamentesen tudja azt nyújtani, amit egy megyei kórháznak jelenleg Magyarországon nyújtania kell", minden osztály érvényes szakhatósági engedélyekkel rendelkezik, és az is csupán híresztelés, hogy több orvos nem a szakképesítésének megfelelő területen tevékenykedne - mondta lapunknak.
Azt azonban a kórház vezetését egy évre vállaló Banyó doktor is elismerte, hogy az intézmény jelentős fejlesztésekre szorul, és mindenképpen stabilizálni kell a pénzügyi helyzetet is. Ez utóbbi érdekében elkerülhetetlen a bérkiadás csökkentése mintegy 10-15 százalékkal, amit elsősorban nem elbocsátásokkal, hanem például a cafeteria-rendszer átalakításával kívánnak elérni, míg a fizetős szolgáltatások számának növelésével a bevételi oldalt kívánják erősíteni. Az intézményvezető hangsúlyozta: a munkáltatói jogokon kívül az üzemeltető kft. nem jogutóda semmiben sem a HospInvestnek, így annak "beszállítói adósságaihoz sincs közük". Banyó Tamás igazgató szerint a kórházban "nyugodt körülmények" között folyik a szakmai munka, az intézmény körüli politikai harcok megítélése nem az ő dolguk, és eddig még "egyik oldalról sem tapasztalt személyesen politikai nyomásgyakorlást".
Márpedig a politikai huzavona továbbra sem látszik csitulni. Miután a HospInvest ellen júliusban felszámolási eljárás indult, és a cég jelezte, hogy augusztus elsejétől nem tudja vállalni a kórház működtetését, a tulajdonos megyei közgyűlés felhatalmazta szocialista elnökét, Sós Tamást, hogy tekintettel a csődhelyzetre mondja föl a HospInvesttel tavaly november 1-jén kötött szerződést. (Az előzményekről lásd: Az ördög maga, Magyar Narancs, 2008. március 27.; A végvár eleste, 2008 augusztus 7.; Banánhéjkeringő, 2009. március 26.; Túl a csúcson, április 9.; "Ha nyugodtan lehetne dolgozni", május 7.) Ezt követően alig két hét alatt jött létre a 100 százalékban megyei önkormányzati tulajdonú nonprofit szervezet, amely augusztus elsején zökkenőmentesen átvette a kórház üzemeltetését (már amennyire zökkenőmentesnek nevezhető, hogy ugyanezen a napon demonstrálók foglalták el jelképesen az intézményt). E folyamat jogszerűségét
akár perben is kész vitatni
a közgyűlés polgári frakciója (pf), mert mint Herman István, a pf vezetője kifejtette, az önkormányzat nem hozhatna jogerősen létre olyan céget, amely eleve 60 milliós veszteséggel tervezi a működését. Szerintük ez nem más, mint a közvagyon elprédálása. A pf korábban rendkívüli ülés összehívását kérte szeptemberre, amit a szocialista többség elutasított, így augusztus 28-án a pf kivonulása után hagyta jóvá a megyei közgyűlés többsége (utólag) a döntően Sós által kidolgozott új működési formulát. A szocialisták egyébként szintén perrel fenyegetik a "rágalmazó" pf-eseket, hiszen állításuk szerint ha a megyei közgyűlési többség nem lép gyorsan, akkor július 31-én a betegek a kórházból mehettek volna "a világ négy égtája felé".
Perből egyébként sincs hiány a kórház körül, hiszen Eger városa (amelynek jobboldali többségű városvezetése régóta részt követel a megyei kórház üzemeltetésében) még az eredeti HospInvest-szerződés jogszerűségét vitatja, amit első és másodfokon meg is nyert, ám az ítélőtábla váratlanul nem zárta le a procedúrát, mondván, hogy Eger "nem perképes" a megyei önkormányzat és a HospInvest közötti megállapodás ügyében.
Ugrásra készen várakoztak az úgynevezett "kórházvédők" is. Mint egyik vezetőjüktől, Pócs Alfrédtól megtudtuk, akkor indítják az egyéni kártérítési perek sokaságát a kórház és a megyei önkormányzat ellen, amint jogerőre emelkedik, hogy jogszerűtlen volt átadni a HospInvestnek a kórház üzemeltetését. Véleménye szerint csak színjáték a jelenlegi új tulajdonosi formula, hiszen a háttérben ugyanazok az emberek, gazdasági csoportok mozgatják a szálakat. Így a kórházvédő orvosok (akik közül sokan még mindig munka nélkül vannak), csak akkor térnek vissza a jelenlegi struktúra mellett a kórházba, ha osztályuk elbocsátott embereit is vihetik magukkal. (Egyébként erre is van példa: Vadnai doktor három szövettanászával együtt tért vissza a patológia élére). Pócs úgy látja, hogy az egri kórház a gazdasági összeomlás előtt áll. Betegforgalma 30-40 százalékkal csökkent, mert sokan nem mernek Egerbe jönni, inkább más kórházakban kezeltetik magukat. A kórházvédők büntetőjogi felelősségre vonást várnak az esetleges kormányváltás után, és új felállásban természetesen visszatérnének korábbi munkahelyükre. Pócs kérdésünkre egyébként személy szerint nem zárta ki esetleges későbbi politikai szerepvállalását sem.
A kórházat tavaly novemberben elhagyó orvosok többsége elhelyezkedett a szomszéd megyék kórházaiban vagy Budapesten. A munkanélküliek jórészt a távozott ápolónői karból kerülnek ki. Városi legendák szerint az orvosok közül sokan kifejezetten jól is jártak a helyzettel, hiszen (a részben általuk is továbbadott) negatív hírek hatására a betegek egy része az ő magánrendeléseikre jár a megyei ellátás helyett. Különösen a kardiológusok és a belgyógyászok tartoznak ebbe a körbe, amely területeken a legnagyobb gondjai voltak a HospInvestnek is.
A bér és jövedelem a súlyos munkanélküliséggel küzdő térségben egyébként is felülír minden politikai elvet. Így a Markhotban jelenleg zajló bértárgyalások a Narancs által is tapasztaltan lesújtóan hatnak a kórház dolgozóinak hangulatára, függetlenül attól, hogy korábban szimpatizáltak-e a kórházvédőkkel. Egyébként is komoly a bérfeszültség az intézményben, hiszen míg a felső vezetés milliós fizetéseket visz haza, és a HospInvest által idecsábított, döntően hiányszakmákban dolgozó szakemberek több százezer forintot keresnek, addig egy "mezei" orvos bére alig bruttó 200 ezer, nem beszélve az alig a minimálbér felett kereső ápolónőkről. Mindezt súlyosbítják az olyan esetek, mint például a kiszervezett izotópdiagnosztikai labor, ahol a kórháztól késve kapott kifizetésekre hivatkozva a dolgozók három hónapja nem kaptak fizetést.
A kiutat Sós Tamás - mint október eleji sajtótájékoztatóján kifejtette - a fejlesztésben látja. Ezért a megyei önkormányzat 4,8 milliárd forintos fejlesztési pénzre pályázik, amelyhez a közel 480 millió forintos önrészt korábbi kötvénykibocsátások bevételéből kívánják biztosítani, és megpróbálják bevonni Eger városát is a szerkezetátalakításba.
"A Hospinvest elsősorban a hiszékenységem áldozata lett"
Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke
Magyar Narancs: Létezik még a HospInvest?
Kollányi Gábor: A cég felszámolás alatt áll, így tulajdonképpen már csak jogi értelemben. Kollégáink a felmondási idejüket töltik, a céget a felszámolóbiztos irányítja.
MN: Megbánta, hogy belevágtak ebbe a vállalkozásba?
KG: Sok mindent másképp csináltam volna mai tudásommal, de meg nem bántam. A legnagyobb probléma az volt, hogy elhittük, elhittem: a politika komolyan gondolja az egészségügyi reformot, nem hátrál ki mögülünk. A vállalkozásban minden híresztelés ellenére is volt elegendő tőke, a 2006-ban ismert kormányzati elképzeléseken alapuló (tudniillik, hogy rendet raknak az egészségügyben) számokkal a rendszer működőképes lett volna.
MN: Mekkora adósságot hagy maga után a HospInvest?
KG: Ezt nem így kell nézni, döntő elszámolási vitánk van az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP). Mintegy 2,2 milliárd OEP-finanszírozás nézetünk szerint még nekünk járt volna az üzemeltetett kórházak után, amiért a felszámoló pert is indított. Ha ezt megkapjuk, és a cégcsoporton belüli körbetartozásokat levesszük, akkor a maradék 2,7 milliárdos beszállítói és egyéb tartozások jó része kiegyenlíthető.
MN: Az egri kórház körüli harcok sem tettek jót a cég megítélésének.
KG: Az általunk elképzelt gazdasági működési modellhez mindenképpen szükség volt egy nagy, súlyponti kórházra is. Hiszen a többi kórházunk csak városi volt, csak az egrivel együtt működhettek hatékonyan. Amikor átvettük Egert, 180 orvossal üzemeltek, holott véleményünk szerint 120 orvossal is hatékonyan működtethető az a kórház. Negyven körüli önálló szakrendeléssel magas színvonalon biztosítható a betegellátás. Egerben 120 ilyen volt! Túlzás nélkül: apró kiskirályságok. Érinthetetlen struktúrák és személyek voltak ott bebetonozva. Sok orvos a kórház gépparkjával és infrastruktúrájával bonyolított le magánrendelést. Aligha véletlen, hogy ilyen ellenállást tapasztaltunk a részükről. Sértettük az ő érdekeiket, hiszen a paraszolvencia helyére a teljesítményarányos bérezés került. Továbbá nyilvánvalóan a konkurens vállalkozások érdekének is útjában álltunk, és a beszállítói körben is rendet tettünk. E három érdekcsoport fogott össze Egerben ellenünk, megtévesztve az embereket. A politika már csak kihasználta a helyzetet, és rátelepedett az ügyre. A média kizárólag azt sugározta, hogy mi van az utcán, de arról kevesebb szó esett, hogy akik maradtak - az 1600 dolgozóból 950 maradt! -, milyen emberfeletti munkával igyekeztek jobbá tenni a kórházat.
MN: Ön szerint sikerült jobbá tenni? Hiszen műhibaesetek sokaságára panaszkodtak az ápoltak.
KG: Nézzük, honnan indultunk! Az egri kórház már érkezésünk előtt is mindenféle negatív listát vezetett: hosszú várólisták, műhibaperek jellemezték. Az önkormányzat hat éve tervezte a reorganizációját, többek között a régi telephely bezárását. Mi alig hat hónapunk alatt végrehajtottuk, a legszükségesebb eszközöket pótoltuk, belekezdtünk volna az építészeti korszerűsítésbe. Átlátható finanszírozást alakítottunk ki. Vállalom, hogy az egri kórház ma jobb, mint a HospInvest előtt volt.
MN: Külföldről hoztak orvosokat, több orvos nem a szakterületének megfelelő helyen rendelt.
KG: Ez nem igaz. Mindenki a helyén volt. Három-négy olyan orvosunk volt, aki bár külföldi, de Magyarországon szerzett diplomát. A külföldi álláshirdetésekkel nem őket céloztuk meg, hanem azt a magyar, döntően 40-50 év közötti orvosréteget, amely a jobb szakmai lehetőségek miatt külföldre távozott. 'ket próbáltuk visszacsábítani. Jó szakemberek kerültek Egerbe Magyarország más területeiről is. Működőképesen adtuk át az összes kórházunkat, így az egrit is.
MN: Azt beszélik, újra befektet a magyar egészségügybe.
KG: Nem kívánok most invesztálni erre a területre. De nem a politika vette el a kedvemet, hanem a politika által meghatározott finanszírozási keret. Lesznek még teendőim a HospInvest lezárásával, ezt követően pedig vannak külföldi ajánlataim.
