Egy férfi felállt, hogy egy valódi problémáról kérdezze Németh Szilárdot, mire lehurrogták

  • Gera Márton
  • 2018. február 7.

Belpol

Az exrezsibiztos és Stefka István megbeszélte, hogy miért kell győznie a Fidesznek. A válasz: mert csak.

„A tét. Miért kell győznie a Fidesz–KDNP pártszövetségnek a tavaszi választáson? Elbírja-e a Nyugat és a hazai ellenzék a Fidesz esetleges negyedik győzelmét?” Többek között ilyen hangzatos mondatokkal invitálták az embereket Németh Szilárd és Stefka István közös beszélgetésére, amelyen mindenekelőtt azt próbálták a valószínűleg eleve fideszes hallgatóság tudtára adni, hogy csak a Fideszre számíthat ez az ország. A meghívó, úgy tűnik, sokakat meggyőzött, mert kedd este tucatnyi nyugdíjaskorú érdeklődő jelent meg a Polgárok Házában, ahol Stefka István, az ancien régime idején és manapság is jól fekvő újságíró rögtön azzal indított, hogy „Magyarország célkeresztben van, nincs más út, csak a Fidesz–KDNP”. Ettől az állítástól pedig sem a kérdező, sem a Fidesz-alelnöke nem tágított, így a nagyjából hatvanperces rendezvény tele volt féligazságokkal, csúsztatásokkal, de leginkább összeesküvés-elmélettel.

Az est sztárjai

Fotó: magyarnarancs.hu

A fideszes világkép: Nyugat-Európa=Afrika

Egy-egy ilyen rendezvénynek az a lényege, hogy senki sem kérdőjelezi meg a fideszes világképet, ezért a sztárfellépő bármilyen hülyeséget mondhat, nem lesz ellenvetés. Ez hatványozottan igaz volt erre az estére is, így Németh Szilárd közbevetés és kétkedés nélkül sorolhatta fel a kormánypropaganda legismertebb szólamait: a tudjukkik támadják az országot, a belga miniszterelnök zsarolja a V4-eket, pedig anno ők gyarmatosítottak erőszakosan Kongóban, az ellenzék nem az ország érdekeit nézi, Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázat, az ENSZ meg a Soros-tervet képviseli.

Stefka István láthatóan nagyon beleélte magát a szekunder fideszes szerepébe, a közönség talán még soha nem látott ilyen alákérdezést: volt egy pont, amikor kerek perec kijelentette, hogy a magyarok már nem szeretnek Nyugat-Európába járni, mert az olyan lett, mint Afrika. Majd gyorsan helyesbített, és hozzátetette, hogy Afrikával nincs semmi gond, ha valaki oda akar menni. Még ezen a ponton sem szólalt fel senki, így Stefka nyugodtan továbbmehetett, és úgy festette le Magyarországot, mint „a béke és biztonságot szigetét”, amely szerinte ugyanúgy a „béke szigete”, mint 1938 és 1944 között volt. Többet erről nem mondott, de tényleg érdekes, hogy ma egy fideszes megmondóember azt az időszakot állítja példaként a hallgatóság elé, amikor a lakosságot zsidótörvények sújtották, és amikor a korábbinál is jobban felerősödtek az antiszemita hangok.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

„Hazaellenes szembenállás”

A Németh Szilárd-féle érvelés az este alatt leginkább arra alapozott, hogy ők Magyarország érdekeit képviselik, ezért nem is lehet semmiféle kérdés azzal kapcsolatban, hogy helyes-e, amit tesznek. Ez a régóta használt axióma, miszerint a kormány egyenlő Magyarországgal, végig jelen volt. „Három nemzeti konzultáció és egy népszavazás. Pont” – utalt a Fidesz-alelnök a sokmilliárdnyi közpénzt felemésztő kormányzati propagandahúzásokra, melyek szerinte felhatalmazták a kormányt. És Németh Szilárd tényleg bármit el tudott mondani a rendezvényen, mert a közönség szinte végig helyeselt, vagy épp a fejét rázta, amikor például az ellenzék viselt dolgairól értekezett a korábbi csepeli polgármester. Simán elmondhatta például azt is, hogy talán Soros Györgyöt is mozgatják olyasvalakik, akik a „nemzetállamok ellen” vannak. De Stefka is nyugodtan mondhatta azt, hogy az ellenzék „hazaellenes szembenállást” képvisel, senki nem kérdezett vissza, hogy ez mégis mit jelent.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

Németh Szilárdék világmagyarázata szerint Magyarország minimum végveszélyben van, és azok az emberek, akik idejönnek erről beszélni, az utolsó reménységet jelentik. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy amikor a közönségkérdésekre került sor, senki nem kérdezett rá olyan témákra, mint az oktatás vagy az egészségügy, mindenki csak a migrációról, Sorosról, esetleg a rezsicsökkentés kulisszatitkairól érdeklődött Némethnél. Volt, aki csak simán elmondta a véleményét Szél Bernadettről, aki nem magyar érdeket képvisel, egy idősebb úr pedig „Soros vidéki hálózata” miatt aggódott, és arra volt kíváncsi, mit tesz utóbbival szemben a kormány. Őt valószínűleg megnyugtatta a Fidesz politikusa, amikor elmondta, hogy jövő héten szavaznak a „Stop Sorosról”, és sokan többféle szigorító javaslatot is a kormány figyelmébe ajánlottak az egyébként teljesen zagyva törvénycsomaggal kapcsolatban.

Nyolc év alatt nem történt semmi

A már-már lakossági fórumba torkolló estének egyetlen meglepő pontja volt: egy férfi nem a menekültekről, nem Brüsszelről, de még csak nem is Soros Györgyről szerette volna kérdezni Németh Szilárdot, hanem egy olyan, a saját életét is érintő problémáról, ami valóban hatással van a mindennapjaira. A XVII. kerületi lakos arról beszélt, hogy a repülőtér közelsége miatt egyre nehezebbek a mindennapok, zavarja őket a zaj, és hiába ígérgettek korábban megoldást a fideszes politikusok is, nyolc év alatt semmiféle változás nem történt.

false

 

Fotó: magyarnarancs.hu

A problémát vélhetőleg tényleg lehetetlen megoldani, és talán a kormány sem tudna érdemi lépéseket tenni, elvégre repülőgépek mindig lesznek, de ez a pár másodperc tökéletesen megmutatta, mi történik akkor, ha valaki a fideszes narratívától eltérő kérdéssel áll elő, és ráadásul némi kritikát is megfogalmaz a kormánnyal szemben. A kérdező férfit Stefka igyekezett leállítani, rövidre fogni, a közönség tagjai közül többen is elégedetlenségüket fejezték ki, közbevágtak, aztán valaki meg is jegyezte, hogy „költözz el, öreg”, és többen már várták, hogy Németh visszatérjen a favorit témáira. Amikor a férfi újra visszatért a témára, Németh szánt rá ugyan néhány szót, de gyorsan ugrott is, így ismét lehetett olyan fontos kérdésekről beszélni, mint az ENSZ Soros-tervhez hasonló menekültügyi tervezete, vagy Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázata.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?