Elakadva – Mi lesz a krónikus ágyak sorsa?

Belpol

Három év alatt nagyjából 10 ezer krónikus és ápolási ágyat adna át az egészségügy a szociális szférának, az eredeti tervek szerint idén ebből már háromezer át is került volna. Olyan kórházak krónikus osztályait alakították volna át szakápolási otthonokká, melyek egyébként is különállóak. Úgy tudjuk, ebből nemhogy idén nem lesz semmi, nagy eséllyel a 2018-as választásokig sem.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár már tavasszal kihirdette reformprogramjának öt pontját, amiből az egyik a szociális ellátási feladatok leválasztása lenne az egészségügyről. Ez nem jelent mást, mint a krónikus és ápolási ágyak egy részének átadását az egészségügyből a szociális szférába, szakápolási otthonok kialakítását, feladatok és kapacitások átcsoportosítását. (Erről részletesen itt írtunk.) Az eredeti terv szerint ebben az évben háromezer ágy kerülne át a szociális szektorba, az átalakítást azonban többlépcsős folyamatként képzelik el, három év alatt nagyjából tízezer átkerülő ággyal. Ónodi-Szűcs indoklása az volt, hogy a krónikus és ápolási ágyakon fekvő betegek „csak megőrzést igényelnek”, ellátásuk nem az egészségügy feladata, így elképzelése szerint az ehhez szükséges forrás maradna is az egészségügyben. Czibere Károly szociális ügyekért felelős államtitkár az átalakítással egyetért, pluszpénzekre viszont igényt tartana.

Ónodi-Szűcs

Ónodi-Szűcs

Fotó: MTI

A koncepció szerint a 27 ezer kórházi ágyból a 15 ezer többféle besorolású és színvonalú rehabilitációs ágyhoz és a közel 250 hospice ágyhoz nem nyúlnának, az maradna a kórházaknál, 10-11 ezer ágy viszont, három körben átkerülhetne a szociális szektorhoz, körönként 3-4 ezer ággyal számolva. Első körben a szakápolási otthonokat olyan kórházakban képzelték el kialakítani, ahol a krónikus osztályok külön telephelyen, külön épületben vannak, ezért egyszerűen leválaszthatók. A szakápolási otthonok létrejöttéhez azonban szükség lenne az idősotthonok bevonására és korszerűsítésére, komfortosítására is. A cél, hogy olyan komplex intézmények jöjjenek létre, ami ötvözi a kórházak egészségügyi ellátását és a szociális intézmények komfortját, mentális gondozását, kulturális programjait. A kialakításhoz szükséges forrás nagy részét belső átcsoportosításokkal elő lehetne teremteni, az egészségügynek pedig el kellene fogadnia, hogy ha feladatot ad át a szociális szektornak, akkor valamennyi forrást is át kell vele adnia.

Az első etap már idén júniustól decemberig megvalósult volna. Erről megkérdeztük az Emmit (mind az egészségügyért, mind a szociális ügyekért felelős államtitkárságot), válaszukban konkrétumokat nem írtak, csak annyit, hogy „az a cél, hogy az idősotthonok rendszerében létrejöjjön egy olyan szolgáltatási forma, amely nemcsak szociális gondozást tud biztosítani, hanem az intenzív ápolási szükséglettel rendelkező idősek számára szakápolást is”. Időpontokról, ágyszámokról és várható intézkedésekről azonban semmiféle érdemi információt nem közöltek.

Talán nem véletlenül, úgy tudjuk ugyanis, eddig semmi nem történt, és a 2018-ig tartó ciklus végéig nem is fog. Információink szerint a program hosszú távon nem hal el, elindul majd, de sokkal lassabban, mint ahogy az eredeti terv szólt volna. Az egyszerűen leválasztható kórházi részekhez ugyanis egyelőre nem nyúlnak hozzá, inkább a másik oldalról közelítenek a probléma felé. Vagyis a szociális szféra intézményeit a következő években – EFOP-forrásokból – alakítják át, komfortosítják, illetve újakat építenek, és majd csak ezután csatlakoznak be az egészségügyi intézmények. Várni kell a pályázatok és a közbeszerzések kiírására, a cégek kiválasztására, a zöld- vagy barnamezős projektek megvalósítására, ami eltart legalább 1-2 évig. Az eredeti tervvel viszont már sokkal hamarabb, idén is el lehetett volna kezdeni a projektet. Hogy mikor és hogyan indul be az ágyak átvitele az egészségügyből a szociális szférába, hogy meg tud-e egyezni a két államtitkárság a feladatok és kapacitások átadásáról, és hogy az eredetileg háromévesre tervezett program mikorra tud teljesen megvalósulni, azt nem tudni. Viszont nagyon úgy tűnik, Ónodi-Szűcs öt pontja közül az egyik ebben a ciklusban már nem fog beteljesülni.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.