„Elég volt a lopásból” – Felcsúton tüntettek a korrupció ellen

  • narancs.hu
  • 2017. május 20.

Belpol

A demonstrálók játék pénzt vittek Orbán Viktornak, majd Mészáros Lőrincet is meglátogatták, ahol a felcsúti polgármester pogácsával kínálta a népet.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Több százan kiabálták a miniszterelnök háza mellett, hogy „Orbán, takarodj!” azon a korrupcióellenes tüntetésen, amelyet Vágó Gábor és a Kellesz-Korrupcióellenes Szövetség szervezett Felcsútra. A tömeg a Puskás Akadémia és Orbán kertje közötti parkolóban gyülekezett, majd nem sokkal három óra előtt elindultak a miniszterelnök kapujához, ahol többen azt skandálták, hogy „Konzultálni jöttünk” és „Elég volt a lopásból!”.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Vágó Gábor, az esemény szervezője Orbán Viktor háza előtt elmondta: szerinte a miniszterelnök úgy kezeli az országot, mintha a saját tulajdona lenne. A tüntetők játék pénzeket vittek Orbánnak, majd a levegőbe dobták a címleteket, aztán Kovács Gergely, az „ellentüntetést" szervező Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke is beszélt, közölte: ő fenntartható korrupciót szeretne, illetve azt, hogy a korrupciót le lehessen írni az adóból, majd nagyjából három órakor elindultak a tüntetők a polgármesteri hivatal és Mészáros Lőrinc háza felé.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A helyiek inkább visszahúzódva figyelték a vonulást, az udvarok üresek voltak, az ablakokban sem lógtak. Próbáltunk több felcsútit is megszólítani, de sokan nem akartak nyilatkozni, aztán egy fiatal elmondta, hogy nincs ellenére a demonstráció, neki sem tetszik a stadion, de nem tudnak mit tenni. Egy idősebb férfi közben azt mondta: nem is tudja, miért tüntetnek náluk az emberek, és ő örül a stadionnak is. Egy fiatal lány szerint a „tüntetés a gusztustalan, nem pedig az, amit Orbán Viktor csinál”, hozzátette: „Én is ugyanezt tenném, megszedném magam, a családom és ennyi. Szerintem te is ezt csinálnád.”

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Időközben a tüntetők megérkeztek a polgármesteri hivatalhoz, ahol Vágó Gábor beszélt Váradi Andrásról is, aki 2014-ben, az önkormányzati választások előtti napon halt meg máig tisztázatlan körülmények között. Egy perc néma csenddel emlékeztek az alcsútdobozi juhászra.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A hivatal kerítésére valakik – minden bizonnyal a Fidelitas aktivistái – kitűztek egy molinót, amelyen ez állt: „Üdvözöljük a Soros-fiúkat”. A tüntetők elindultak néhány házzal lejjebb, a Mészáros és Mészáros Kft. irodájához.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Közben a 444.hu helyszíni tudósítója megszólított bámészkodó felcsúti önkormányzati képviselőket, akik nem akartak nyilatkozni. A Mészáros és Mészáros Kft. irodája előtt Vágó elmondta: „Valójában Mészáros Lőrinc csak egy pénztáros”, egy stróman. Négy óra előtt tíz perccel a felcsúti polgármester háza felé vették az irányt, közben ezt kiabálták: „Gázszerelőt keresünk!”

Mészáros hatalmas birtokáról pont ma mutattunk légi felvételeket, amelyek idekattintva böngészhetők.

A Mészáros háza felé tartó demonstrálókat elég sok rendőr kísérte. Fő a biztonság!

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Megérkeztek a felcsúti polgármester házához, ahol a Mészáros és Mészáros Kft. alkalmazottai várták az embereket. Készültek ásványvízzel és pogácsával, az egyik tüntető megkérdezte: „Paleós?” Az üvegekben naná, hogy a Vivienvíz termékei vannak, ez Mészáros Lőrinc egyik cége. Vágó Gábor újabb beszédet tartott, arról a cikkünkről is beszélt, amelyben leírtuk, hogy a felcsúti milliárdos Bicskén elkerített egy 45 hektáros területet, amely közepén egy tó található, illetve két luxusház. A tüntetők itt is játék pénzeket dobtak a levegőbe. „Vegyetek még magatoknak valamit” – mondta egy nő, aztán felsöpörték a pénzt. Meglepő, de Mészáros Lőrinc házát láthatóan több rendőr védte, mint Orbán portáját.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Mészáros háza után a kisvasút megállója volt a célpont. Délután ötre oda is értek a vonulók, itt először a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akciózott. A párt elnöke a Felcsútra tervezett űrállomásról beszélt, Kovács Gergely elmondta, hogy augusztusra végeznek a beruházással, amely most kezdődött el, hiszen az űrállomás „alapchipjét” pont akkor engedték fel.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

A tüntetés menetelős része véget ért, következtek az ellenzéki politikusok, de előbb össze kellett szerelni a színpadot.

Juhász Péter, az Együtt elnöke beszélt először, elmondta, szerinte Rogán Antal bűnöző, és minden olyan fideszes vezető is az, aki kiszolgálja a korrupciós kormánytörekvéseket. Egészen abszurd volt, ahogy Juhász állt a színpadon, és mögötte éppen ott dekkolt az uniós százmilliókból épült kisvasút egyik szerelvénye.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea arról szólt, úgy véli: ez a kormány már 2018-ban is leváltható, majd a gyerekotthonok ügyét feszegette. A fóti gyerekotthont is megemlítette, szerinte a „fóti gyerekvárosra Mészáros Lőrinc rátette a kezét azért, hogy ott egy újabb szállót építsenek”.

Egy újabb társelnök, az LMP-s Hadházy Ákos a hatvanpusztai majorság ügyét fejtegette. Az épületegyüttest a miniszterelnök édesapjának cégétől Mészáros Lőrinc bérli úgy, hogy ott Orbán Viktor családja tartózkodik. „Hiába vannak milliárdjaik, sajtójuk, de mi fogunk nyerni, mert nekünk van igazunk” – közölte.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Orbán Viktor 27 év, Mészáros Lőrinc 10 év – ennyi ideje halmozzák a vagyonukat közpénzből ezek az emberek, de ezekkel a számokkal legközelebb a bíróság előtt fognak szembesülni – mondta Demeter Márta korábbi MSZP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő. Amelyik miniszterelnök zsarolható, Demeter szerint azt azonnal le kell váltani.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Törley Katalin az oktatás folyamatosan csökkenő színvonalára hívta fel a figyelmet és arra, hogy szándékosan butítaná el az embereket a kormány. Végül Horváth András volt NAV-alkalmazott buzdított mindenkit arra, hogy ne féljenek, merjenek kiállni a NER rendszere ellen.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

A tüntetés valamivel hat óra után ért véget, addigra már lehet, hogy Orbán Viktor is megérkezett Szlovéniából, hiszen 20 óra 30 perctől a Videoton játszik rangadót a Ferencvárossal Felcsúton. Meg lennénk lepve, ha a miniszterelnök nem ülne majd ott a Pancho Aréna VIP-páholyában.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.