Elhatárolódik Putyin díszpolgári címétől a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi Tanszéke

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 30.

Belpol

Elfogadhatatlannak tartják az autokraták magasztalását.

„Az autokraták magasztalása elfogadhatatlan számunkra, mindennel ellenkezik, amit az egyetemi szakmai munkánk során képviselünk.” A Debreceni Egyetem Alkotmányjogi Tanszéke közleményben határolódik el az intézmény szenátusának döntésétől – szúrta ki a 24.hu – , amely díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Orosz Föderáció elnökének.

Az egyetem szenátusa azzal indokolta a cím adományozását, hogy Paks 2-vel kapcsolatban mind Oroszország, mind a magyar kormány jelentős szerepet szán az egyetemnek, így miért is ne érdemelné meg az orosz elnök a kitüntetést.

Az ügyben kis késéssel megszólaló rektor az ATV híradójában pontosította az indoklást, miszerint „Kifejezetten a Debreceni Egyetem műszaki irányba való eltolódása és abban az orosz kapcsolatok fontossága miatt került ez a cím odaítélésre, elég nagy többséggel”.

DE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék

Tanszékünk elhatárolódik a Debreceni Egyetem szenátusának döntésétől, amely értelmében az egyetem díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Orosz Föderáció elnökének. A...

„A testület döntésével semmibe vette azokat a polgárait, akik a tudományos és az oktatási szabadság versenyfeltételei között járultak hozzá az intézmény nehezen megszerezhető jó híréhez.”

De nem csak az alkotmányjogi tanszék akadt ki, sokaknak nem tetszett az egyetemi akció, egy debreceni fiatalok által alapított civil szervezet például petíciót indított a díszpolgári cím visszavonásáért, a Debreceni Egyetem Facebook-oldalán pedig rengeteg negatív komment jelent meg, valamint az intézmény értékelése is a béka segge alá esett. (Persze a kommenteket törölték, az értékelési funkciót pedig inaktívvá tették a Facebookon.)

Az egyetem szenátusa 90 százalékos szavazati aránnyal döntött a díszpolgári cím adományozásáról tíz nappal Putyin magyarországi látogatása előtt. A díjat azonban nem adták át, mert az orosz elnök nem ment Debrecenbe.

Ám, ami késik, nem múlik. A Népszava értesülése szerint az orosz elnök már jövő év elején, de legkésőbb tavasszal újra Magyarországra látogathat, hogy (többek között) átvegye a díszpolgári címet.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.