Emmi: végül a pedagógusok 1 százaléka utasította el az oltást

  • narancs.hu
  • 2022. január 3.

Belpol

Voltak, akik szakorvosi vagy miniszteri mentesítést kaptak a kötelező oltás alól. 

Korábban december 30-ig kaptak haladékot a tanárok, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcinával, miután a kormány kötelezővé tette számukra az oltást. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn azt közölte, hogy az állami fenntartású iskolákban a pedagógusoknak mindössze egy százaléka nem vette fel végül az oltást, és részletes adatokat is közöltek. 

Mint írták, az állami fenntartású iskolák 78 ezer pedagógusának 94 százaléka már felvette az oltást, 3 százalék szakorvosi ellenjavallattal, 1 százalék miniszteri mentesítéssel rendelkezik, további 1 százalék van betegállományban, illetve vár mentesítési kérelme elbírálására, mely napokon belül lezárul.

"A pedagógusok fennmaradó 1 százaléka az oltás felvételét követően térhet vissza az iskolába, kérjük és javasoljuk, hogy a tanulók védelme érdekében ők is éljenek a lehetőséggel" – írta az Emmi, vagyis a közlemény szerint mintegy 780 pedagógus az, aki egyelőre az oltás elutasítása miatt nem mehet tanítani. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk