December végéig kitolták a pedagógusok kötelező oltásának határidejét

  • narancs.hu
  • 2021. december 19.

Belpol

A haladékról a pedagógusokat hétfőn levélben értesítik majd.

Haladékot kaptak a tanárok. December 30-ig még beoltathatják magukat azok, akik eddig nem kérték a koronavírus elleni vakcinát - erről a RTL Klub Híradója számolt be.

Az csatorna úgy tudja, hogy az erről szóló levelet hétfőn kapják meg az érintettek.

A beszámolóban arra is kitértek arra, hogy több helyen attól tartanak, a pedagógusok kötelező oltása miatt sok tanár kiesik a rendszerből és a koronavírus okozta nehezített körülmények után most a hiányzó tanárok miatt nem lesz lehetőségük a gyerekeknek a megfelelő oktatásban részesülni. Devecserben például azért tűntettek, hogy ne küldjék kényszerszabadságra a beoltatlan tanárokat, legalább folymatos teszteléssel maradhatjanak az oktatásban. A városban hét pedagógus nem kérte a vakcinát, ezért attól tartanak, hogy nem fognak tudni működni az iskola, ha ők januártól nem jöhetnek dolgozni.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter szerint a tanárok 5-6 százaléka nem tervezte beoltatni magát a novemberi adatok szerint, de januártól várhatóan ennél kevesebbeket kell majd kényszerszabadságra küldeni. Friss adatok szerint Budapesten nagyon magas a pedagógusok átoltottsága. Horváth szerint ezért itt és azokban a nagyvárosokban, ahol sok nagyobb iskola van,  csoportösszevonással és helyettesítéssel várhatóan pótolni tudják a kieső tanárokat.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.