Energiaipari változások II. - Bolond szél fúj

szerző
Szabó M. István
publikálva
2006/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Energia Hivatal (MEH) a napokban kiosztotta a szélerőműprojektek létesítési engedélyeit. Ám a folyamatról még azok sem szólnak elismerően, akik amúgy végül zöld jelzést kaptak. Pedig ők vannak kevesebben.

A Magyar Energia Hivatal (MEH) a napokban kiosztotta a szélerőműprojektek létesítési engedélyeit. Ám a folyamatról még azok sem szólnak elismerően, akik amúgy végül zöld jelzést kaptak. Pedig ők vannak kevesebben.

A szélerőmű-építés technológiája - nem függetlenül az állandóan növekvő termelési igényektől - az utóbbi húsz évben látványos fejlődésen ment keresztül. Míg a 80-as évek elején egy átlagos szélturbina teljesítménye alig néhány tucat kW-ra rúgott, tavaly már 6 MW-os gépegységek gyártására is adtak megrendelést. A szélerőművek fajlagosan egyre olcsóbbá váltak, és az ezredfordulóhoz közeledve a kontinens nyugati részén mind nagyobb helyet követeltek maguknak a villamos hálózatokban. Nálunk ezt alapvetően a 2001. évi villamosenergia-törvény (vetv.) tette lehetővé, mely 2003. január elsejétől kiemelten támogatja a megújuló energiát termelőket. A több mint három éve létező kötelező átvételi ár (eredetileg 18 forint) egyre javuló feltételként csalogatta magához a szélerőmű-építésbe befektetni szándékozókat. A kellő felhajtóerő tehát a vetv. tavalyi módosítása, az átvételi ár kilowattonkénti 23 forintra emelése előtt már megvolt. A jogszabály-módosítás súlyosbító körülménye az a szakmailag óriási (egyébként máig következmények nélküli) baklövés, miszerint a törvény szövege garantálja a 23 forintnak a mindenkori infláció mértékével emelését. Ezzel az egész kontinensen egyedülálló szabályozási elv lépett nálunk érvénybe. Nyugat-Európában ugyanis - ahol előre kiszámítható, stabil jogszabályi környezet van - a technológiai fejlődés és a fajlagos költségcsökkenés éppen hogy lefelé nyomja az ilyesfajta támogatásokat. A magyar módosítás hosszú távon komoly finanszírozási problémákat okozhat, mert a támogatási alapba (az ún. KÁP-kasszába) nem folyik be akkora összeg, mint amekkorára igény jelentkezik (bővebben lásd: Áramütés szélcsendben, Magyar Narancs, 2005. október 13.). A megemelt dotáció egyenes következményeként idén jamuár végéig 1400 MW-nyi szélenergia-projekt engedélyezési kérelme feküdt a MEH illetékesének az asztalán - miközben a kiadható engedélyek összességében 330 MW-ig mehetnek.

Fújás és egyensúly

"Az a törvénymódosításkor eldőlt, hogy a szakadékba, ami mellett állunk, bele kell ugrani. Csak arról dönthettünk, hogy milyen mély szakadékba vagyunk hajlandóak ezt megtenni" - mondta Grabner Péter, a MEH villamosenergia-engedélyezési és -felügyeleti osztályának vezetője. Szerinte most is csak erősen hinni lehet, hogy a végül kiadhatónak ítélt 330 MW-ra a rendszer kellőképpen felkészíthető. (Az engedélyek 290,75 MW összteljesítményről szólnak, ami a már beépített 17,25-dal együtt is 22 MW-tal kevesebb a kijelölt határnál.) Az engedélykérelmek özönének kezdetekor nyilvánvaló volt a hozzáértők számára: a rendszer egyensúlyban tartásának az lesz az ára, hogy a kérelmezők jelentős része nem kap engedélyt. Ha ugyanis mindenkit beengednének, akit adminisztratíve "rendben találnak", akkor a villamosenergia-rendszer azonnal bizonytalanná válna. Az ok egyszerű: a szél nem fúj mindig, de legalábbis nem állandó intenzitással. A szélerőművek nem képesek állandó és egyenletes teljesítményre, így ahhoz, hogy a rendszer állva maradhasson, állandó készenlétben kell tartani bizonyos mennyiségben más forrásból származó, könnyen mozgósítható villamos energiát. Hogy mennyit, azt sokan sokféle módon számítják.

Egy adott pillanat termelési és fogyasztói oldalának azért kell egyensúlyban lennie, mert az áram a jelenlegi magyar viszonyok közepette egyáltalán nem raktározható. Egyes számítások szerint minden 1 MW szélkapacitás mellé 0,75 MW egyéb (többnyire víz vagy gáz eredetű) "betáplálást" érdemes kalkulálni. (Vannak persze rendszerek - például az észak-európai árampiac -, ahol az 1000 MW-nál is több beépített szélkapacitáshoz mindössze 10 százalék "kiszabályozói kapacitást" írtak elő.) A hazai rendszerirányításnak e szabályozáshoz alig néhány erőmű áll a rendelkezésére. A műszaki helyzetet tovább rontja, hogy a rendszer több termelőt "túlvéd" és túltámogat. Ilyen Paks, mely a fogyasztástól lényegében függetlenül folyamatosan termel, plusz érvényben vannak még a más erőművekkel kötött hosszú távú szerződések is. A szélgenerátorparkok létesítésénél további műszaki szűkítést jelentett, hogy a projektek majdnem mindegyike az észak-dunántúli területekhez kötődik, ezért a rendszerbe csatlakozás engedélyezése szinte kizárólag az E.On-ÉDÁSZ-hoz került. Mindezek tetejébe az energiahivatalnak adminisztratív eszközökkel kellett versenyszituációt imitálnia. Megválaszolatlan kérdés, hogy az uniós elvárásoknak megfelelni akaró magyar energiarendszerben ez a termelői kvóta típusú szabályozás miért nem verte ki a biztosítékot. Nagy-Britannia hasonló szituációban a verseny mellett döntött - miután államilag megszabták, hogy mekkora fizikai mennyiségre írnak ki tendert, az nyerte el az üzletet (a fix időre szóló szerződést), aki a legalacsonyabb árat ajánlotta érte. Nálunk azok, akik a legutolsó rostán sem hullottak ki, megépíthetik a szélerőműveiket. "A legjobb tudásunk szerint igyekeztünk a bíróságon is védhető megoldást megtalálni" - mondta sokat sejtetően Grabner Péter, aki azt sem tagadta túl meggyőzően, hogy tudomásul kellett vennie: a szűkös piac felosztásáért a felette lévő szinteken is öldöklő csaták indultak.

A szűkítés kérdőjelei

Noha információink szerint január végén közel 1400 MW-ra volt benyújtott engedélykérelem, a március 16-ai állapot már "csak" 1138,1 MW-ot mutatott. Állítólag többen vissza- vagy összevonták az engedélykérelmeiket. Ebben közrejátszott, hogy ismertté vált: a hivatalnak a kiadható kvóta megállapításához az összes kérelem ismeretére szüksége van. Ezzel együtt március közepére már kínossá vált, hogy emiatt olyan kész projekteket is vissza kellett tartani, melyek engedélyezési határideje réges-rég lejárt.

A rostálás gyorsítása érdekében a MEH úgy döntött: az marad bent, aki 2005. november 11. előtt kézhez kapta a hálózati csatlakozási engedélyét. További szűkítést jelenthetett volna, ha a hivatal eredeti tervei szerint csak a 2005. december 31-ig benyújtott kérelmekkel foglalkozik érdemben (így megszabadulva mintegy 400 MW-nyi "tehertől"), de ismeretlen okból ez a határidő január végére csúszott, sőt márciusban még az egy-egy torony építésére beadott kérelmeket is elfogadták. A szélerőműparkos kérelmek számára kijelölt január 31. is rugalmas dátumnak bizonyult: 35-ből 14-et feburárban adtak be és fogadtak el. Grabner Péter ezt azzal indokolta, hogy a hivatal minél több, vélhetően valóban építeni szándékozó befektetőnek akart engedélyt adni. Az osztályvezető azonban nem adott konkrét választ arra a kérdésre, hogy az egyébként is többszörösen telített jelentkezői körön túl a hivatal mi okból hozott ennyire "humánus" döntést. Az sem egészen világos, hogy miközben több, még versenyben lévő kérelemmel kapcsolatban is felmerült a gyanú, hogy a csatlakozási engedélyeket visszadátumozták (nyilván azért, hogy beférjenek a november 11-es határidőbe), a MEH vezetője, Horváth J. Ferenc néhány hete egy fórumon mégis azzal állt a szakmai közönség elé, hogy "az engedélyek kiadása független a benyújtott engedélyekkel kapcsolatban felmerülő szabálytalanság gyanújától". Egyébként a hivatal honlapján is megjelentek vélelmezhetően visszadátumozott dokumentumok azzal a kísérőszöveggel, hogy a szabálytalanságokat márpedig meg kell vizsgálni, mert a MEH nemcsak engedélyező hatóság, hanem a szolgáltatók felügyeleti szerve is. Kérdés, hogy ha kétségek merültek fel egy-egy projekt tisztaságát illetően, akkor ezek engedélyezési folyamatát miért nem függesztették fel, és hogy miért kellett a végső döntést ilyen gyorsan meghozni. Ez ugyanis a MEH-et is kínosan érintheti abban az esetben, ha az E.On-ÉDÁSZ - részben a ránehezedő nyomás miatt, részben azért, hogy a saját szélerőműves elképzeléseinek teret biztosítson - visszamondja majd a szabálytalan csatlakozási szerződéseket.

Igaz ugyan, hogy az energiahivatalnak a vetv. értelmében 90 + 30 napja van az engedélyek kiadására (és a hiánypótlások bekérésére), de többen már 7-8 hónapja várakoztak türelmesen; sőt korábban azt is elnézték, amikor a hivatal eljárási hibát vétett. A múlt héten közzétett végső engedélylista megjelenése előtt minden általunk megkérdezett projektmenedzsment biztosra vette: a döntésre csak az országgyűlési választások után kerül sor. Nem így történt.

0,5158

Grabner Péter a Narancsnak a szabálytalannak tűnő iratokról elmondta: hozzájuk is érkeztek bejelentések, hogy kinek nincs építési enge-délye és/vagy csatlakozási szerződése, illetve kinek a szerződése köttetett meg gyanús körülmények között, de a MEH nem nyomozó hatóság. "Mivel a jogszabály betűje szerint a projektkészítőknek nem kötelező a hivatalnál bemutatni az építési engedélyt, voltaképpen nem volt mit tenni" - nyilatkozott. Ez a válasz azért furcsa, mert az engedélyre várók közül többen is állították: a hivatal mindenféle papírt kért már tőlük. A MEH - vélhetően, hogy a kezdődő sárdobálásból kimaradjon - bekérte az E.Ontól a csatlakozási szerződések megkötésének körülményeit igazoló iratokat. Az áramszolgáltató ezeket tételesen meg is küldte, de kideríthetetlen volt, hogy egy-egy megállapodás valójában miként és mikor született. A szolgáltatót kötő elosztói szabályzat szerint jogerős környezetvédelmi és építési engedélye kell legyen a projektnek a csatlakozási szerződésre jelentkezéshez, de tavaly nyárig például az sem volt egyértelmű, hogy az építési engedélyt ki jogosult kiadni. Az akkor még önállóan működő területi műszaki biztonsági hivatal (tmbh) és a területileg illetékes jegyző is kiállított ilyen papírokat. A két államigazgatási szerv közti hatásköri vitába a MEH ha akart volna, sem szólhatott volna bele. Az ügyben az E.On is kellemetlen helyzetbe került, mert akiknek szabad utat adott a majdani hálózati csatlakozásra, azoktól - úgy tudjuk - több esetben is csak nyilatkozatot kért a szükséges engedélyek meglétéről. A nyilvános határozatok alapján az is világos, hogy egyes, a MEH-től is engedélyt kapott projekteknek még a környezetvédelmi engedélyük sem volt meg időben.

Azzal minden érintett projektmenedzsment tisztában volt, hogy a márciusban 600 MW-ig leszorított engedélyre váró kapacitásnál a MEH lényegesen kisebb mennyiséget fog a rendszerbe engedni. Mindenki abban bízott persze, hogy az elmúlt évek engedélyezési procedúráit nem szenvedte végig hiába (tornyonként mintegy 70 engedély és tanulmány beszerzésére volt szükség, mely a madárvonulástól a műemlékvédelemig majd' minden területre kiterjedt). Arra senki sem számított, hogy a MEH a szabálytalanságok felett lényegében szemet huny. Titkon mindenki abban bízott, hogy az előírt vagy erősen javallt tanulmányokra és mérésekre elköltött 80-100 millió forint végül megtérül - és ez a bizakodás még akkor is nagyrészt megmaradt, amikor a MEH a január végi tájékoztatójában közölte: a kiadhatóság határát 330 MW-nál húzták meg. Ezért keltett csalódást, hogy az egyedi tornyos tervek kivételével senki sem kapta meg a kívánt teljesítményre az engedélyt. A 330-hoz az energiahivatalnál hozzárendelték az évi átlagos üzemórát (2172), valamint a végül bent maradt "mintegy 600 MW-ot" - és a kvótákat lényegében ki lehetett osztani. A nem egyes tornyok építésére pályázók között a beadott teljesítménykérelmek mindegyike 0,5158-es szorzót kapott, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az erőműparktervekben megjelölt MW-nagyság felére szól engedély. Az energiahivatalban és a rendszerirányítónál úgy vélik: a külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan a megépülő magyar szélerőmű-kapacitás nem fogja elérni a 330 MW-os határmennyiséget, már csak azért sem, mert ez az érték "a rendszerben műszakilag egyáltalán lehetséges határt súrolja". Ennek ellenére több hoppon maradt engedélykérelmező is azzal nyugtatja magát, hogy a limit előbb-utóbb akár 500 MW-ig emelkedhet. Tény, hogy a kormányzat energiapolitikusai - a szakhivatalokra hivatkozva - néhány éve még a hazai szélerőművek létjogosultságát is megkérdőjelezték; tavaly viszont 150, majd 200, végül 250 MW rendszerbe állíthatóságáról szóltak a hírek, hogy aztán idén januárban eljussanak a 330 kimondásáig.

Bizonytalan, hogy a 14 beruházó között kiosztott 35 projektengedélyből mennyi valósul meg. A beruházási költségek egy MW-ra vetítve 300-400 millió forint közé esnek, és az egyedi tornyok kivételével általában 2 MW-os turbinákkal tervezett parkok - helytől függően - 27-42 millió forint éves bevétellel kalkulálhatnak megawattonként. Bár ebből még számos járulékos költség elvész, ideális esetben a megtérülést 12 évre is le lehet szorítani.

Néhány beruházó tart ugyan a kötelező áramátvételt lebonyolítani kénytelen E.Ontól, de találtunk már olyan engedélyt kapott vállalkozást is, ahol elkezdődött a banki projekthitelhez szükséges előkészítő munka. Az első 50 megawatt és üzembe helyezése a szélgenerátor építőjével a szerződés megkötését követő 12-14. hónapban várható.

Gázolás

Magyarországon a lakosság kilenctizede függ a gáztól (a legtöbb távfűtőmű és sok áramtermelő erőmű is gázzal üzemel). Ennek az energiahordozónak az ára hosszú távon prognosztizálhatóan emelkedik. Tovább rontja a helyzetet, hogy az import gáz éves szinten fix mennyiségben érkezik hozzánk, de nem kapcsolódik szervesen a mindenkori kereslethez, ami végeredményben tárolási költségeket generál.

A gazdasági miniszter az orosz gázfüggőség enyhítésére januárban új vezetéket és tározót ígért - utóbbi ideális esetben is 5-6 év múlva készül el. Ráadásul a beruházás - az elhangzott tervek 1,2 milliárd köbméteres tároló építését említik - mintegy 150 milliárd forintba kerül, melynek költségeit közvetlenül vagy áttételesen, de a fogyasztók állják. A függést kismértékben lehet persze csökkenteni azzal, amit a miniszter ígért, vagyis hogy jobb hatásfokú gépek beszerzésére ösztönzik a lakosságot; számottevő eredményre azonban akkor van csak esély, ha a fogyasztóknak a földgázhasználat komolyan vehető alternatíváját kínálják. Megválaszolatlan kérdés, hogy ha megvan a kormányzati hajlandóság egy 150 milliárdos beruházásra, akkor miért nem lehet a mainál nagyobb mértékben támogatni például a biogáziparág fejlődését vagy a lakossági egyedi fűtésre átállást, illetve a települési szintű központifűtés-hálózat vagy a távfűtés biomasszás kazánra és/vagy nap-kollektorra kapcsolását.

Egyetlen 2 MW-os szélturbina mintegy 3000-4800 MWh áramot állít elő egy évben. Ugyanezt a mennyiséget egy nagyon jó hatásfokú (~ 75 százalék) erőmű nagyjából 1440 ezer köbméter gázból produkálja. Az említett 150 milliárd egyesek szerint mehetne éppen a villamosenergia-struktúra rugalmasabbá tételére is - amelynek következtében nem lenne irreális akár 1000 MW szélkapacitás rendszerbe épí-tése sem. Az 500-550 szélturbina a téli fűtési csúcs idején mintegy 180-200 millió köbméter gázt válthatna ki. Ekkora gázos tárolókapacitás megépítése 22-25 milliárd forintba kerül, ami az 1000 megawatt szélerőművi beruházás költségének durván egyötöde. A minisztériumi szakpolitika ezeket a következtetéseket valamiért nem vonta le.

szerző
Szabó M. István
publikálva
2006/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Vesztébe rohan
Orbán és a hanyatló Nyugat
Genetika és honfoglalás
Miből van a magyar?
Interjúk
Háy János, Dresch Mihály, Eugenio Barba
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra