Ellenzéki konszenzussal az egészségügy megjavításáért

Belpol

Mivel a Fideszt látják az egészségügyi reform és konszenzus gátjának, megegyeznének az ellenzéki pártok.

Gyógyítható-e az egészségügy címmel rendezett ma konferenciát a Political Capital és a Friedrich-Ebert-Stiftung, aminek második részében öt ellenzéki politikus beszélgetett arról, hogy vajon milyen változásra van szükség az egészségügyben? Vitának nehezen lehetne nevezni a panelt, a Fidesz ugyanis szokásához híven nem fogadta el a meghívást, pedig az előzetes programban még az szerepelt, hogy Rétvári Bence is jelen lesz – természetesen sem ő, sem más nem jelent meg.

Ott volt viszont Szakács László (MSZP), Szabó Tímea (PM), Lukács László György (Jobbik), László Imre (DK) és Hadházy Ákos (LMP). Bombera Krisztina kérdéseire reagálva az ellenzéki politikusok összeszedték a mai magyar egészségügy problémáit, felsorolták a szükséges változásokat, és néhány külföldi jó és követendő példát is megemlítettek.

Íme, a problémák:

– nincs mindenki számára azonos eséllyel elérhető és biztonságos egészségügyi ellátás

– rengeteg a tartósan (vagyis legalább hat hónapja) betöltetlen háziorvosi praxis, a háziorvosok több mint fele 50 év feletti, a szakma rendkívüli módon elöregedett

– óriási a humánerőforrás-hiány, alacsonyak a bérek, a négy év alatti béremelés semmire sem elég

– a gyógyszerkasszában is állandó a hiány

– az olyan háttérintézmények, mint az OEP vagy az OTH függetlenségének elvétele és az Emmibe olvasztása nagyon nagy károkat okoz

– a kórházi fertőzések száma egyre csak nő

– a tb és a kockázatközösség kinyírása azzal, hogy járulékból adót csinált a kormány, szintén nagy hiba volt

– a CT- és MR-vizsgálatok elvégzésére alkalmas méregdrága gépek ki nem használtsága

– az önálló egészségügyi minisztérium és egészségügyi miniszter hiánya, illetve az ágazat államtitkárainak súlytalansága.

A külföldi és átvehető jó példák

között a politikusok a Nyugaton bevett és sűrűn alkalmazott diplomás nővéreket említették, akiknek sokkal több kompetenciát adnak, mint nálunk, nagy terheket levéve ezzel az orvos válláról. A másik fontos, Magyarországról égetően hiányzó példa az átláthatóság volt: míg Franciaországban, ha egy adott orvosnál akarja megműttetni magát valaki, akkor az be van árazva és átlátható, hogy az összegből mennyi megy a kórház és mennyi az orvos zsebébe, addig Magyarországon a hálapénzt dugdossa mindenki a jóságos doktor úr zsebébe. Izrael pedig arra volt jó példa, hogy bár lehet az állami egészségügyi intézményekben magánrendelést lebonyolítani, kihasználva ezzel az államiban úgyis meglévő eszközöket, de mindezt számla, költségtérítés és átláthatóság ellenében, nem feketén, ahogy nálunk történik.

És hogy mi lenne az ellenzék szerint a teendő?

– a strukturális átalakítás az esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítése érdekében

– rendes, mindenki számára elfogadható béremelés

– az alap- és sürgősségi ellátás megerősítése

– a betegjogok érvényesítésének lehetősége, megfelelő információáramlás

– a kockázatközösség és a járulékrendszer, illetve a háttérintézmények függetlenségének visszaállítása

– a közép-magyarországi régió ellátásának megoldása és hathatós megszervezése (tekintve, hogy ott nem kaptak uniós forrásokat, sok tekintetben nagy a lemaradás)

– az ellenőrző funkció visszaállítása, például az Egészségbiztosítási Felügyelet újbóli létrehozásával

– a magán- és az állami szektor közötti szürke zóna kifehérítése

– az idősellátás megfelelő megszervezése.

A Jobbik képviselőjének felvetése szerint azonban mindenekelőtt egy

ellenzéki konszenzus kell,

egy olyan minimum, amiben minden ellenzéki párt meg tud egyezni, egy olyan mag, amit a választás győztese meg tud valósítani, a többi párt pedig nem támadja ezért az épp kormányon lévőt, hanem támogatja. „De ha a Fidesz marad kormányon, ide nem fogunk eljutni, a konszenzus legnagyobb gátját ugyanis éppen a mostani kormánypártban látom” – mondta el Lukács László György. Szabó Tímea ehhez hozzátette: félre kell tenni a pártoknak az egyet nem értést, a szakmai kérdésekben és részletekben később is ráérnek megegyezni, a legfontosabb, hogy azzal egyet tudjanak érteni, hogy jelenleg 400 milliárd forint hiányzik az egészségügyből, amit sürgősen vissza kell tenni.

A konszenzus megszületni látszott, a közönség soraiban ülő Kincses Gyula exállamtitkár erre megjegyezte: „Akkor már csak valakinek itt meg kellene nyernie a választást.”

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.