Ez már az ügyészségnek is sok – Vádat emeltek Mengyi „Voldemort” Roland ellen

  • narancs.hu
  • 2017. április 25.

Belpol

5-től 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat a fideszes képviselő.

„A Központi Nyomozó Főügyészség kiemelt jelentőségű ügyben vádat emelt Mengyi Roland országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken” – írja a hvg.hu a vádhatóság közleményére hivatkozva.

Mengyit bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérletével és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével vádolják.

Mengyi Roland

Mengyi Roland

Fotó: MTI

Konkrétan arról volt szó a vádirat szerint, hogy Mengyiék szociális szövetkezeteknek járó uniós pénzeket, összesen közel 500 millió forintot szerettek volna lenyúlni valós teljesítés nélkül. Az országgyűlési képviselő emellett kétszer 5 millió forintot is kért azért, hogy elrendezze a pályázati kiírásokat. A pályázatokat végül elutasították, így vagyoni hátrány nem keletkezett.

A hvg.hu szerint a Mengyi terhére rótt bűncselekmények büntetési tétele a halmazati szabályok figyelembevételével 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés lehet.

A Voldemort-ügyről – Mengyi állítólag Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát reménybeli bűntársaival – a 168 óra írt először tavaly augusztusban.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.