Feljelenti a Párbeszéd a puncs.hu-t kerítés, valamint prostitúció elősegítése miatt

  • narancs.hu
  • 2017. október 21.

Belpol

Weiler Péter meg megfestheti.

A Párbeszéd Magyarországért feljelenti a sugar daddyk és sugar babyk közvetítésére szakosodott társkereső weboldalt, a puncs.hu-t – közölte Hegyesi Beáta, a párt elnökségi tagja Facebook-oldalán.

Hegyesi bejegyzése szerint a Párbeszéd a puncs.hu-t nemcsak ízléstelen, de rendkívül károsnak és törvénybe ütközőnek is tartja, ezért a pártja nevében feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen ismeretlen tettes ellen kerítés, valamint prostitúció elősegítése bűncselekmények gyanúja miatt.

A PM-es politikus idézi a Btk.-t, amely szerint aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekményre megszerez, az bűntettet követ el, márpedig az oldal azáltal, hogy összekötő felületet biztosít térítés ellenében kvázi kuncsaft és prostituált között, megvalósítja a megszerzést, és többek között a prostitúció elősegítésének bűntettét is azzal, hogy ezt a cselekményt társadalmilag elfogadhatónak állítja be.

Hegyesi mindehhez hozzáteszi, hogy a portált működtető cég – a cégháló felrajzolása alapján – a tevékenységét vélhetően a Széchényi Tervhez kapcsolódó uniós forrásokból fedezi.

(hvg)

Kortárs művészek tiltakoznak Weiler Péter sugar daddy és sugar baby közvetítő oldala ellen

Kerítés vagy társkeresés folyik?

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.