„Soros-jelentés”, „baloldali politikai provokáció” – így jellemezte Orbán Viktor miniszterelnök, illetve Lázár János kancelláriaminiszter az Európai Parlament (EP) múlt szerdán elfogadott állásfoglalását a „magyarországi helyzetről”. Azt a dokumentumot, amely az unió történetében elsőként készíti elő hivatalosan az úgynevezett 7-es cikk szerinti eljárást egy tagállammal szemben. Ilyen eljárás akkor indulhat, ha egy tagállamban súlyosan sérülnek az unió alapszerződéseibe lefektetett értékek – az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, a jogegyenlőség, a jogállamiság –, ami akár komoly szankciókkal, például az adott ország uniós szavazati jogának felfüggesztésével járhat.
A kormányzati kommunikációt nem zavarja a reflexszerű sorosozásban, hogy az állásfoglalást nagy többséggel – 393 szavazattal 221 ellenében – fogadta el az EP. A Fidesz–KDNP saját pártcsaládjából, az Európai Néppártból (EPP) 67-en a szöveg mellett szavaztak, 40-en pedig tartózkodtak. Lázár ezt azzal magyarázta múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy „sokféle ember van a Néppártban, baloldaliak is”. Orbánt múlt pénteki rádióinterjújában arról kérdezték, mit szól Manfred Weber EPP-frakcióvezető szavaihoz, miszerint ha a Fidesz nem reagál megfelelően a figyelmeztetésre, annak következményei lesznek. „Kínában ilyet sosem mondanak, ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika” – mondta a miniszterelnök legújabb gazdasági szövetségesére utalva.
Kisebbségben
A liberális (ALDE), a szocialista (S&D), a radikális baloldali (GUE–NGL) és a zöld (Greens/EFA) frakciók javaslatára elfogadott állásfoglalás sok mindent felsorol az elmúlt évek magyarországi fejleményeiből, olyan, itthon kisebb visszhangot keltett eseteket is, mint a Roma Parlament épületének kiürítése vagy a Lukács Archívum bizonytalan helyzete. A dokumentum lényegi részében az EP a lex CEU és a menedékkérők fogva tartását előíró törvénymódosítás megsemmisítésére szólítja fel a magyar kormányt, valamint azt kéri, vonják vissza a külföldről támogatott civilek megbélyegzését célzó, jelenleg az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslatot.
Az EP továbbá arra utasítja állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy készítsen jelentést a magyar jogállamiságról „azzal a céllal, hogy a plenáris ülés szavazhasson a 7-es cikk szerinti eljárás megindításáról”. Most tehát csupán az uniós zsargonban „nukleáris opciónak” is nevezett eljárás előkészítése indult meg, az EP hivatalosan a LIBE jelentésének megszavazásával kezdeményezheti majd a folyamatot. E végső szavazáson már a képviselők kétharmados többségére lesz szükség, és a múlt heti állásfoglalás 58 százalékos támogatottságából kiindulva legalábbis kérdéses, hogy ez összejön-e majd. Ha igen, akkor a „magyar ügy” a tagállamok első számú vezetőiből álló Európai Tanács elé kerül, ahol hosszú és bonyolult procedúra végén dönthetnek a Magyarországgal szemben alkalmazandó szankciókról (a 7-es cikk szerinti eljárás részleteiről lásd keretes írásunkat). „Bár szimbolikus ereje, újdonságértéke nagy, gyakorlati értelemben minden bizonnyal a világon semmi következménye nem lesz ennek az eljárásnak” – véli Bíró-Nagy András, a Policy Solutions kutatási igazgatója.
Így a múlt szerdai szavazás legérdekesebb fejleménye az EPP egy részének látványos elfordulása volt a Fidesztől. Ez különösen annak fényében meglepő, hogy a Néppárt saját, szintén meglehetősen kritikus állásfoglalás-tervezetet is előterjesztett a „magyarországi helyzetről”. Ez nem említette külön a 7-es cikket, csak arra utasította volna a LIBE-t, hogy tegye meg a „szükséges lépéseket”, amennyiben a magyar kormány nem reagál megfelelően az Európai Bizottság még áprilisban tett kifogásaira. Nem a lex CEU teljes visszavonását, hanem az abban foglalt határidők felfüggesztését követelte, illetve azt, hogy a magyar kormány kötelezze el magát a CEU szabad budapesti működése mellett. A Néppártban lelkiismereti voksolás volt a baloldali–liberális–zöld tervezetről, és nemcsak a 67 átszavazó, hanem a 40 tartózkodó EPP-képviselő is kellett ahhoz, hogy a finomabb szövegezésű néppárti javaslat végül napirendre se kerüljön.
„Többé-kevésbé lehetett tudni, hogy átmegy a javaslatunk, de ezekkel az arányokkal nem számoltunk. A szavazás előtti este tartott egy viharos ülést a Néppárt, a kiszivárgott információk alapján 35-40 átszavazót vártunk” – mondja Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője. Jávor Benedek (Párbeszéd) szerint azért is meglepő volt az átszavazók magas száma, mert az egyik szélsőjobboldali frakció kérésére név szerinti voksolást tartottak, így az elhajló néppártiaknak nyíltan szembe kellett helyezkedniük Orbánnal. A 217 EPP-képviselő harmada így is megszavazta a keményebb állásfoglalást, nemmel mindössze 93-an, a frakció alig több mint 40 százaléka szavazott (és ebben benne volt a 12 fideszes képviselő közül 11).
„Az átszavazók személyében nincs nagy újdonság, évek óta tudható, hogy számos észak- és nyugat-európai jobbközép pártban nem nézik jó szemmel Orbán politikáját” – emlékeztet Bíró-Nagy András.
A baloldali–liberális–zöld javaslatot is a svéd, a holland, a belga, az ír, a portugál, a görög, a máltai és a luxemburgi EPP-képviselők szavazták meg nagy többséggel. Érdemes kiemelni a lengyel Polgári Platformot, Donald Tusk pártját, hiszen az ő képviselőik gyakorlatilag egyöntetűen a Fideszt keményen elítélő szöveg mellé álltak, aminek nyilván belpolitikai üzenete is van (Jarosław Kaczyński lengyel kormánypártja, a PiS Orbán legfőbb európai szövetségese, és a Fideszhez hasonlóan viszonyul az unió alapértékeihez).
Az osztrák és bolgár képviselők jórészt tartózkodtak, a francia konzervatívok mindenfelé szavaztak, viszont az olasz Forza Italia, a spanyol Partido Popular, a horvát HDZ és a német CDU/CSU újfent megvédte – illetve megpróbálta megvédeni – Orbánt. Az EPP-ben is nehezen túlbecsülhető befolyással rendelkező Angela Merkel 34 képviselőt adó pártjából mindössze ketten szavaztak a 7-es cikket is megemlítő javaslat mellett, öten pedig tartózkodtak. Bíró-Nagy ez alapján úgy látja, ha a Tanácsban szavazásra kerülne a sor Magyarországról, nagy valószínűséggel nemcsak a lengyel, de például a horvát kormány is kiállna Orbán mellett, így aligha nyílna esély a 7-es cikk szerinti eljárás szankciós szakaszának életbe léptetésére.
Még több nyomás
A szerdai szavazás mindenesetre megmutatta, hogy a Fidesz Néppárton belüli helyzete egyre nehezebben tartható, Orbán mindinkább az EPP jobbszélére sodródik, és elszigetelődik. „Orbán valódi szövetségesei gyakran nem is a Néppártban ülnek. A lengyel esetben ez egyértelmű, de az is jól látszik, hogy a kormányzati befolyás alatt álló média az osztrák elnökválasztáson leplezetlenül az FPÖ-s jelöltnek, Franciaországban pedig Marine Le Pennek szurkolt” – mondja Bíró-Nagy András. Tóth Csaba, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint a mostani EP-állásfoglalás azért is különbözik a korábbiaktól, mert eltérő politikai környezetben született. „Néhány éve a magyar kormányt elítélő nyilatkozatok könnyen tűnhettek az európai liberálisok utóvédharcának. Azonban a holland és a francia választások után, a németországi választás közeledtével az európai politika Orbánnal ellentétes irányban halad” – mondja. „Láthatóan becsődölt az a stratégia, amely szerint az európai mainstreamet Orbán a saját képére tudja formálni” – ért egyet Jávor Benedek.
Orbán EPP-n belüli növekvő elszigeteltsége nyilvánvalóvá vált már a múlt hónap végén is, amikor a Néppárt elnöksége raportra hívta a lex CEU, a civiltörvény és az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampányszlogennel megtámogatott nemzeti konzultáció miatt. Joseph Daul EPP-elnök akkori közleménye szerint arra kérték a Fideszt, hogy teljesítse az Európai Bizottság CEU-üggyel kapcsolatos kéréseit. Ezzel arra utaltak, hogy a Bizottság április 26-án kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a felsőoktatási törvény módosítása miatt. Bár a Bizottság hivatalos levele nem nyilvános, sajtóközleményükből arra lehet következtetni, hogy a törvénymódosítással a CEU-t hátrányosan érintő részeinek eltörlését szeretnék elérni.
Orbán április végén állítólag azt mondta a Néppárt elnökségének, hogy kérésüknek megfelelően fog cselekedni, ám azóta sem történt semmilyen előrelépés (a magyar kormánynak első körben május 26-ig kell válaszolnia a Bizottság kifogásaira). Sőt, a magyar miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában már így fogalmazott: „Elmegyünk a falig, ha kell, a bírósági eljárás végéig.” Ha a bíróság szerint is törvényt kell módosítani Magyarországnak, akkor azt végre kell hajtani, „de hogy a végrehajtás pontosan mit takar, az majd egy következő küzdelem lesz”. Nagyon nem mindegy, hogy a Bizottság vagy az unió bíróságának felszólítására vonja-e vissza a lex CEU-t a kormány, hiszen ha a törvény az elhúzódó bírósági eljárás végéig érvényben marad, az jó eséllyel a CEU budapesti működésének ellehetetlenüléséhez vezet.
Mindezek miatt természetesen a pártcsaládon belül is felvetődött a Fidesz EPP-ből való kizárásának lehetősége. Frank Engel luxembourgi EPP-képviselő a CEU-ügy kirobbanása után több magyar újságban is beszélt erről (többek között lapunkban: „Mennyire tart minket hülyének?”, Magyar Narancs, 2017. április 13.). A kizárásról az EPP elnöksége dönthetne minimum öt ország legalább hét tagpártjának a kezdeményezésére. Egy ilyen kezdeményezés a múlt szerdai szavazati arányokból kiindulva matematikailag nagyon is lehetségesnek tűnik, de elemzőink szerint nem valószínű, hogy a Néppárt elnöksége ki akarná rakni a Fideszt. „Jelenleg egyik félnek sem érdeke a szakítás, van még némi mozgástere Orbánnak és az EPP-nek is. Persze, a jelenlegi politikai tendenciák nem a magyar miniszterelnöknek kedveznek, ha például a szeptemberi Bundestag-választás után kereszténydemokrata–liberális koalíció állna fel Németországban, az tovább nehezítené a helyzetét” – véli Tóth Csaba.
„A mostani szavazás arra is rávilágít, hogy az EPP nem igazán tekinthető értékközösségnek.
A svéd Moderate Party bármely tagját nehéz lenne összetéveszteni mondjuk Németh Szilárddal. Az EPP célja a jobboldali többség biztosítása, és a Fidesz 12 EP-képviselője ehhez hozzájárul” – mondja Bíró-Nagy András. A valószínűsíthető kommunikációs nehézségek mellett a Fidesznek tényleges politikai károkat is okozna, ha kiesne a Néppárt védőszárnya alól. Az általános vélekedés szerint például a Bizottság néppárti nyomásra nem indította el már korábban Magyarországgal szemben az úgynevezett jogállamisági mechanizmust (a nem néppárti lengyel kormány ellen viszont folyik a 7-es cikknél amúgy szolidabb eljárás), és Navracsics Tibor uniós biztossá választásához is elengedhetetlen volt az EPP támogatása.
Kérdés, ha a helyzet odáig fajul, Orbán megvárná-e a Fidesz kiebrudalását, vagy inkább maga lépne ki az Európai Néppártból. A Kaczyński-féle Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció – amely a Brexit után el fogja veszíteni brit konzervatív képviselőit – nyilván tárt karokkal várná a magyar miniszterelnököt.
A vörös vonal
A lex CEU-ban foglalt határidők értelmében, ha október 11-ig nem születik megállapodás a magyar és az amerikai kormány között az egyetemről, az Oktatási Hivatal bármikor felfüggesztheti a CEU működési engedélyét. Az amerikai oktatási tevékenység beindítására 2018 elejéig kaptak haladékot, ha addig nem járnak sikerrel, a 2018/2019-es tanévre már nem vehetnek fel hallgatókat. E határidők lejárta előtt maximum a magyar Alkotmánybíróság – ellenzéki kezdeményezésre indított – vizsgálata pöröghet ki, a Bizottság bírósági perbe torkolló kötelezettségszegési eljárása semmiképp sem tudna megálljt parancsolni a CEU elüldözésének, és ugyanez igaz a 7-es cikk szerinti eljárásra is.
Bár a folyamathoz határidőket semmilyen jogszabály nem rendel, Niedermüller Péter szerint az év végéig készülhet el a LIBE jelentése, és arról a jövő év elején, esetleg tavasszal szavazhat az EP plenáris ülése. Ezután kezdődhet az eljárás tanácsi szakasza, aminek hosszát precedens híján szintén nehéz megjósolni, de a jogalkotási folyamat általános menetéből kiindulva éveket is igénybe vehet. „Persze, az Európai Parlament és a Bizottság sem tud kormányt buktatni, de erős üzenetértéke van az eljárás elindításának. Meghúztuk a vörös vonalat” – mondja a DK képviselője.
Az EPP-n belüli mozgolódás mellett érdemi befolyása lehet Orbán politikájára a következő, 2021-ben startoló uniós költségvetési ciklus tervezésének. Erről „legkésőbb egy éven belül” el kell kezdeni a komolyabb tárgyalásokat Heil Péter, az Altus Zrt. igazgatója, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt elnökhelyettese szerint. A pénzek eloszlását kétfajta jogszabály határozza meg az unióban. A tagállamok közötti pénzügyi megállapodáshoz konszenzust kell elérni a Tanácsban, a struktúrapolitikai rendeletek viszont rendes jogalkotási eljárásban születnek, itt tehát elvben kisebbségbe kerülhetne Magyarország. Heil szerint például ezek a rendeletek a következő ciklusban várhatóan tartalmazzák majd, hogy a 7-es cikkely szerinti eljárás is alapja lehet az uniós támogatások felfüggesztésének. Bíró-Nagy András viszont úgy látja, nem annyira a magyar jogállamiság helyzete, inkább a Brexit és a menekültválságban mutatott szolidaritáshiány lesz az oka annak, ha a keleti tagállamok 2020 után kevesebb fejlesztési forráshoz jutnak.
Már csak az uniós transzferek gazdasági növekedésben betöltött, kiemelt szerepe miatt is bizonyos, hogy Magyarországon meghatározó kampánytéma lesz Orbán számára az EU intézményeivel vívott harc. Ez vélhetően nincs is ellenére a miniszterelnöknek, jól érzékelhetően ő provokálta ki az újabb támadásokat. De nem számította-e el magát?
„Orbánnak hasznos, ha azt kommunikálhatja, hogy az ország támadások kereszttüzében áll. De ha az a kép alakul ki róla, hogy teljesen elszigetelődik Európában, ezáltal veszélyeztetve az uniós támogatásokat, az még okozhat kellemetlen időszakokat” – mondja Tóth Csaba. Jávor Benedek szerint „Orbánnak háborúra van szüksége, de győztes háborúra. Ha kitart jelenlegi politikája mellett, annak a következményeit a magyar választók többsége nem fogja támogatni. A meghátrálást pedig nehéz lesz győzelemként tálalni.” Úgy látja, a Fidesz törzsszavazói valószínűleg továbbra is vevők lesznek a brüsszelezésre, az ellenzéki szavazók pedig még jobban meggyűlölik Orbánt. „A valódi kérdés az, miként reagálnak a bizonytalan vagy politikailag passzív választók a kampányra. Az ő egzisztenciális félelmeiket mikor erősíti fel, hogy országuk Európa páriájává válik?”
| Így büntethetnek Ha az Európai Parlament kétharmaddal megszavazza a LIBE jelentését, azzal hivatalosan is kezdeményezi az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikkének első bekezdése szerinti eljárást (az Európai Bizottság vagy a tagállamok egyharmada kezdeményezhetné még ugyanezt). Ebben a szakaszban a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács azt állapíthatja meg, hogy az érintett országban fennáll az egyértelmű veszélye az uniós alapértékek súlyos sérelmének. Ilyen megállapítást a Tanács négyötödös többséggel tehet (Magyarország ilyenkor értelemszerűen nem szavaz), és be kell hozzá szerezni az EP egyetértését is. A 7-es cikk második paragrafusának értelmében a Tanács azt is megállapíthatja, hogy egy tagállam súlyosan és tartósan megsérti a szerződés 2. cikkében foglalt alapértékeket. Ezt a szakaszt azonban az Európai Parlament már nem kezdeményezheti, csak a Bizottság vagy a tagállamok egyharmada. A megállapításhoz ráadásul egyhangúságra van szükség, vagyis arra, hogy az érintett tagállam vezetőjén kívül mindenki egyetértsen. Az EP hozzájárulására itt is szükség van. Ha a második bekezdés szerinti megállapítás is megtörtént, a Tanács minősített többséggel (a tagállamok minimum 55 százaléka, amelyek az unió lakosságának legalább 65 százalékát képviselik) úgy határozhat, hogy felfüggeszti az érintett tagállam „szerződések végrehajtásából származó bizonyos jogait, beleértve a Tanácsban gyakorolt szavazati jogot”. A szavazati jog mellett leginkább az uniós támogatások felfüggesztése merülhet fel lehetséges szankcióként, a közvetlenül az állampolgárok által élvezett jogok – mint a mozgás vagy a letelepedés szabadsága – ebben az esetben sem kerülnének veszélybe. |
