Fidelitas: Botrányok a szervezetben, gyanús ügyletek a környékén

  • narancs.hu
  • 2016. május 19.

Belpol

A szervezett tagok nemcsak a Fidesz által kijelölt ellenzéki politikusokat, hanem olykor egymást is aprítják. A Fidelitas néhány volt tisztségviselője úgy szórja az uniós forrásokat, hogy arra már Brüsszel is felfigyelt.

A fideszesek vagy nem tudják, vagy nem is érdekli őket, hogy kik ténykednek a párt politikuskeltetőjében, amely Rogán Antal és Szijjártó Péter óta nem tudott kibocsátani meghatározó arcokat. Megkérdeztük majdnem az összes fideszes képviselőt, mit gondolnak a Fidelitasról, ám töredékük válaszolt, és ők is többnyire udvarias semmitmondással reagáltak, vagy – mint például L. Simon László és Bencsik János – egyenesen megmondta, hogy nincs rálátása az ifjúsági szervezet működésére. Föltűnő viszont, hogy a válaszolók egyike sem említett olyan fidelitasost, akit tehetséges politikuspalántának tartana.

Van viszont rakás botrány az ifjak körül. Cikkünk a már megismert, nemegyszer a kabaré és/vagy a jó ízlés határát súroló esetek („provokátorfigyelő”, verekedés a wellness-disznóvágáson, lájkgyűjtés egy kisgyerek súlyos betegségét kihasználva) mellett a Fidelitas környéke felé bőséggel áradó HUF-okat is számba veszi. Például pro forma nem a Fidelitas égisze alatt működik, de a Fidesz ifjúsági szervezetének több korábbi vezetője is asszisztált a kormány által még az előző ciklusban létrehozott Új Nemzedék Központ (ÚNK) körüli botrányokhoz. Ezekre először 3,3 milliárd forintnyi uniós forrást – a pályázatot Mihalovics Péter volt Fidelitas-alelnök tervezte meg – kapott az ÚNK, és olyan jól tudtak gazdálkodni, hogy jutott 310 millió forint a volt fidelitasos Kuna Tibor cégének, a Young and Partners Kommunikációs és Tanácsadó Kft.-nek, vagy 8,1 millió forint a Fidesz-frakció jogi szakértőjének. A látványos pénzszórás miatt előbb az Emberi Erőforrások Minisztériuma, majd az Állami Számvevőszék is kénytelen volt vizsgálatot indítani. A gyanús ügyletekre uniós szinten is felfigyeltek, ám mindezek ellenére újabb támogatások landoltak az ÚNK-nál az 5 milliárd forintos összértékű Komplex ifjúsági fejlesztések – új nemzedék újratöltve című, uniós forrásból finanszírozott programból. Többek között nettó 24,8 milliós megbízást kötöttek rendezvényszervezésre azzal a Humán Telex Kft.-vel, amelynek egyik tulajdonosa Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

További részleteket a legfrissebb Magyar Narancsban olvashatnak.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Dal a farkasoknak

Június 12-én Orbán Viktor exkluzív élő „interjút” adott Menczer Tamásnak a Harcosok Klubja tagjai számára a Fidesz békeharcáról. A miniszterelnök feltehetően úgy vélte, hogy saját online zászlóalja is gondban van, amikor az állandóan háborúban álló békekormány ideájának belső ellentmondását kell valahogyan feloldania azok számára, akiknek ebben a vakhit nem siet a segítségükre.