Fidesz-belviszály Szabolcsban: Alapszervi bajok

  • Varró Szilvia
  • 1999. november 25.

Belpol

Október 17-én több ezren búcsúztatták Zilahi Józsefet Nyíregyházán. Az elhunyt MDF-es parlamenti képviselő nemcsak a megye első számú vezetője és minden politikai erő által elismert politikus volt, de Szabolcsban keresztapaként is emlegették. A megye nagy összetartója volt, saját pártjától a Fideszen át a szocialistákig húzódó kapcsolatrendszere az ország legnagyobb és egyik legszegényebb megyéjének nyugalmát biztosította - állítják többen. Politikai örökségét barátja, Helmeczy László fideszes megyei alelnök kívánta továbbvinni. Kissé sietősen.
Október 17-én több ezren búcsúztatták Zilahi Józsefet Nyíregyházán. Az elhunyt MDF-es parlamenti képviselő nemcsak a megye első számú vezetője és minden politikai erő által elismert politikus volt, de Szabolcsban keresztapaként is emlegették. A megye nagy összetartója volt, saját pártjától a Fideszen át a szocialistákig húzódó kapcsolatrendszere az ország legnagyobb és egyik legszegényebb megyéjének nyugalmát biztosította - állítják többen. Politikai örökségét barátja, Helmeczy László fideszes megyei alelnök kívánta továbbvinni. Kissé sietősen.

Fidesz belviszály Szabolcsban

A halotti toron Áder János arra kérte Helmeczyt: az elhunyt iránti tiszteletből néhány hétig ne hívja össze a megyei közgyűlést. A következő hét plenáris hét volt a parlamentben, öt fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön ért haza Nyíregyházára. Másnap reggel kapták a hírt, hogy Helmeczy a következő csütörtökre hívta össze a közgyűlést. Kozma Péter, a Fidesz megyei elnöke pár nap múlva bejelentette: a párt hivatalos jelöltje Tóth András.

Lobbikirály

Helmeczynek egy hét előnye volt a "hivatalos" Fidesszel szemben. Tóth Andrásnak a megyei koalíciós társak (MDF, MKDSZ és két független szervezet) mellett szüksége volt a tízfős kisgazdafrakció támogatására is. Az elnökválasztás előtt két nappal a jobboldali erők Vaján, Balogh Gyula kisgazda képviselő irodájában gyűltek össze. Az MDF-esek nehezteltek a Fideszre, mert a Zilahit a listán követő fórumos képviselőt, Szalay Lászlót nem szavazták be a közgyűlésbe, a kisgazdák két alelnököt kértek. Mindenki mindenkinek mindent megígért. "Úgy álltunk fel, hogy tudtuk, mindenki hazudik, senki senkire nem számíthat" - mondta egy résztvevő. Másnap este a helmeczysták is kilátogattak Vajára. Ekkorra már megállapodtak a szocialistákkal, hogy azok tizenketten Helmeczyt támogatják.

A közgyűlés első fordulójában Helmeczy 23 szavazatot, Tóth 16-ot kapott, 7 érvénytelen volt. Mint később kiderült, a 22 fős Fidesz-frakcióból Tóthot mindössze hatan támogatták. Ennél jóval többre számítottak.

A Fidesz több hibát is elkövetett: mivel nem engedte be az MDF jelöltjét a közgyűlésbe ("Szalay helmeczysta"), átterelte a négy MDF-est a másik oldalra. Az első forduló eredményéből azt is gyaníthatták, hogy a kisgazdák egy része a megállapodás ellenére tartózkodott. Balogh Gyula a két forduló közt arra kérte Tóthékat, támogassák az ő elnökségét, ám a fideszesek ezt elutasították. Helmeczy viszont megígérte Baloghnak a közgyűlés két alelnöki helyét. A második fordulóban a kisgazdák átszavaztak: a végeredmény 32-8, győzött Helmeczy.

Néhány nap múlva Fidesz-tagok Helmeczynek a pártból való kizárását kezdeményezik arra hivatkozva, hogy Helmeczy velük nem egyeztetve hívta össze a közgyűlést, a Fidesz hivatalos jelöltjével szemben indult, és a szocialisták támogatását elfogadva vétett a párt érdekei ellen.

Híresztelések

"A Fidesz önkormányzati kampányát nem a Fidesz, hanem Helmeczy csinálta, a megyei szervezetek legalább felét ő alapította" - mondta Hamvas László (MDF). Ezt Helmeczy ellenfelei is elismerik. Tóth András azért megjegyezte: "Most majd kiderül, hogy azok valódi fideszes csoportok-e." Tóth ´97-ben kezdett politizálni a pártban, ezért sokakat meglepett, hogy őt indították az ismert és sikeres Helmeczy ellenében. Csabai Lászlóné, a város szocialista polgármestere szerint Tóth mögött nincs igazi teljesítmény. "Amikor felmerült a neve, mindenki azt kérdezgette a városban: ez kicsoda?"

Hamvas László szerint Tóth "egy a mezítlábas pártkatonák közül, akikre nyomasztóan hat Helmeczy önállósága". "Legalább már egy egyéni választást megnyertem, ellentétben Helmeczyvel, és nincsenek tisztázatlan ügyeim sem" - mondta Tóth András. Szabolcsban évek óta terjednek pletykák Helmeczy László ügyeiről. A 80-as évek végén lett országosan ismert ügyvéd, amikor a Rákosi-rendszer egyik koncepciós perének, a Pócspetri-ügynek az újratárgyalását kérte. Ügyvédi tevékenysége ellenfelei szerint ellentmondásos: ő védte a megyei egészségbiztosítási pénztár sikkasztással vádolt vezetőjét, ő tárgyalt Tocsik Mártával az önkormányzat nevében. Emlegetnek még maffiához fűződő kapcsolatokat, és egy halálos balesetet okozó juhász védelmét, aki juhokkal fizetett a felmentéséért. Ellenfelei szerint politikusként erősen vitatható az ilyen ügyek elvállalása. "Egyszer Helmeczy szóváltásba keveredett egy ukránnal, mire odaugrott egy másik ukrán, és ráordított honfitársára: nem tudod, kivel állsz szemben?" - mesélte sokat sejtetően egy "valódi" fideszes.

A sugalmazások és pletykák mellett egyetlen tény: az APEH megyei igazgatója februárban sikkasztás alapos gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Helmeczy érdekeltségi körébe tartozó Hextra Kft. ügyében. Az adóhatóság több jogellenességet állapított meg a Hextra tiszaberceli termelőszövetkezet felszámolásákor végzett tevékenysége kapcsán. (Kovács András megyei főügyész egyébként cáfolta, hogy Helmeczy ellen bármilyen büntetőügy lenne folyamatban.) Helmeczy szerint egy hasonló ügy már felmentéssel végződött. "Érdekes, hogy most politikai okokból elővették ezt. Annak ellenére, hogy Tóth András évekig a Hextra felszámolóbiztosa volt" - mondta Helmeczy László. Tóth András elismeri ugyan, hogy megbízásos szerződésben állt a Hextrával, ám - mint mondta - az ő nevéhez nem fűződtek tisztázatlan ügyletek.

Folyamatok

Mert a "hivatalos" fideszesek szerint Helmeczy kétes híre lejáratja a pártot. Azt pedig, hogy a hivatalos jelölt ellenében indult, többen megbocsáthatatlan bűnnek tartják. "Engem a párt választott ki erre a feladatra, de ha az volt a feladatom, hogy kampányoljak, akkor azt tettem. Megtehetném, hogy nem járok be bizottsági ülésekre, nem a sillabusz szerint nyomom a gombot, és ezt megtehetné még 143 képviselő. Ha legalizálunk egy Helmeczy-féle magatartást a Fideszben, akkor bárki szabadon tehet mindent" - vélte Tóth András. Balogh Gyula (FKGP) egyetért a fideszesekkel: "Ha Torgyán József azt mondja nekem, hogy Gyulukám, indítsd el X.-et, én meg elindulok X. ellenében, akkor nem érek ki a teremből."

Baja Ferenc, az MSZP megyei elnöke szintén egyetért azzal, hogy pártszerű politizálásra, nem pedig személyiségekre van szükség, ám szerinte ezt nem diktatórikus módszerekkel kell elérni.

"Ezek a fiúk szellemi rövidnadrágosok. Túl nagy hatalom hullott az ölükbe. Kis bolsevik módra viselkednek" - vélte az MDF-es Hamvas László. "Tóthot és családját Helmeczy tartotta el. Ezek mind hálátlanok. Amikor pártépíteni kellett, jó volt a Helmeczy, most meg hirtelen már nem kell?" - kérdezte a megye egyik független képviselője.

Nem teljesen hirtelen: idén június 6-án leváltották Helmeczyt a Fidesz megyei elnöki tisztéből. Kövér László szűk körben a választás előtt azt mondta: ha újraválasztják Helmeczyt, akkor ezt a megyét fel kell szántani és be kell sózni. Szabolcs-Szatmár-Bereg azonban megmenekült: nyert Kozma Péter, Kövér egykori szobatársa. "Megjelent a magasságos titokminiszter a kigyúrt védőivel. Oly mértékben avatkozik bele a pesti Fidesz az eseményekbe, hogy az példátlan" - mondta az egyik független képviselő. "Kövér meg se szólalt: így mindenki mert a lelkiismerete szerint szavazni" - mondta Tóth András. A "hivatalos" fideszesek véleménye szerint Helmeczy kezében tartja a fél megyét. "Amikor megválasztották elnöknek, örömujjongás volt a megyeházán. Az apparátus tudta, hogy minden marad a régiben" - mondta Tóth.

Konszenzuális rendszerváltás

"Ebben a megyében nem történt meg a rendszerváltás. Csendes, hamis közmegegyezés volt: hiába volt MDF-es elnök és Helmeczy az alelnök, az igazi irányítók a szocialisták voltak" - vélte a "hivatalos" Fidesz egy tagja. Egy szabaddemokrata politikus részben egyetért a Fidesszel: "Zilahi irányítása alatt érintetlenül maradt a megyei klientúra. Helmeczyt azért támogatták a szocialisták, mert tőle ugyanezt várják. Tóth és a mögötte állók viszont hozzányúltak volna." Zilahi mindenkivel egyformán jóban volt; kiegyezett az MSZP-vel, és arra intette a radikálisabbakat: lehet, hogy négy év múlva megint ők jönnek. Ezért lényeges változtatásokat nem végzett a megyei fenntartású intézmények élén. "A megyeházán ugyanazok az arcok vannak, mint tíz évvel ezelőtt. Itt operettellenzék van: valójában a szocialisták irányítanak" - mondta Kozma Péter.

"Ez itt eddig nem volt téma" - válaszolt a fentiekre Csabainé. A polgármester első ízben akkor beszélt Helmeczyvel, amikor az 1994-es választások éjszakáján felhívta, hogy gratuláljon neki. Csabainé állítja: mostanáig mindenki tárgyaló viszonyban volt mindenkivel.

A kisgazda Balogh Gyula szerint a szocialistákkal megkötött paktummal Helmeczy az elmúlt évek csendes közmegegyezését legalizálta. "Nem engedhető meg, hogy átjátssza a megyét a szocialisták kezére, akik most mosolyogva, karba tett kézzel nézik végig az itteni cirkuszt."

Csabainé szerint paktumról szó nincs: a szocialisták - ellentétben a kisgazdákkal - nem kértek pozíciókat. Azt kérték Helmeczytől, hogy a közgyűlések előtt egyeztessen a koalíciós és ellenzéki frakcióvezetőkkel, az irodavezetők, főosztályvezetők és intézményvezetők szakmai pályázatánál tárgyaljon a szocialistákkal, és törekedjen a szocialista vezetésű várossal való jó kapcsolatra.

"Hazudik a Fidesz, amikor azt állítja: ők nem keresték meg a szocialistákat. Csak azért nem kötöttek velük egyezséget, mert az MSZP Helmeczyben bízik" - vélte Hamvas László. A "hivatalos" Fidesz nem tagadja, hogy tárgyaltak a szocialistákkal. Az elnökválasztás előtti este elkészült egy megállapodástervezet a megyei Fidesz és az MSZP között, amelyben az MSZP a fentieket kéri Kozmáéktól is; ám a megyei Fidesz végül nem írta alá, mert túl keménynek találta a szocialisták feltételeit, és nem volt már ideje egyeztetni a pesti központtal.

"Nem kell itt álszenteskedni: a választás két fordulója között mindenki a szocik kegyeiért esdeklett" - mondta egy MDF-es képviselő. Ezt megerősítette Baja Ferenc, az MSZP megyei elnöke is: "A szünetben a Fidesz is, az MDF is, Baloghék is tárgyaltak velünk, de mi már megállapodtunk Helmeczyvel. Az volt a baj a polgári erőkkel, hogy hárman is az elnökségre pályáztak közülük, így saját érdekeik szerint szavaztak."

Baja szerint Helmeczy végül átvágta őket: a szocialisták csak utólag értesültek a kisgazdáknak felajánlott két alelnöki helyről; ezt viszont ők nem fogják megszavazni.

"Tehát megint csak a komcsik döntenek" - mondta erre egy fideszes. A szocialisták viszont nem értik a Fidesz antikommunista retorikáját, hiszen az előző ciklusban a Fidesz választotta meg Zilahit, és közös koalícióban támogatták az MDF-fel és a Munkáspárttal.

A szocialisták szerint a megyében "konszenzuális" rendszerváltás volt. "Míg Debrecenben szobrokat döntögettek az emberek, addig mi Szabolcsban szépen lassan visszaállítottuk a város eredeti címerét, lekerültek a vörös csillagok. Az előző ciklusban a kormányzó és az ellenzéki pártok együtt érték el az M3-as meghosszabbítását" - mondta Baja Ferenc, vagy ahogy nyírségi hívei emlegetik: a "mi Ferink".

A "konszenzuális" megye hívei többek szerint megrémültek Várhegyi Attila október 27-i szavaitól: a Fidesz Országos Választmányának elnöke "más típusú" megyéről beszélt. "Az intézményvezetők és polgármesterek ettől úgy féltek, mint a tömjénfüsttől. Attól tartottak: most majd jön az országos Fidesz, és kipofozza belőlük a radikális változásokat" - mondta Baja.

Híre ment Orbán egy vélt vagy valós kijelentésének is, miszerint inkább kérjünk bocsánatot a kirúgott szakembertől, mint hogy egyetlen régi elvtárs is a helyén maradjon. "Ezek a fiúk nem ismerik az érdekegyeztetést, nem ismerik fel a megye érdekeit. Ha Pesten kiadják a jelszót, hogy ki az ellenség, azonnal adaptálják. Ezért indult koncentrált támadás Helmeczy ellen" - vélte az MDF-es Hamvas.

Sérelmek

November 19., csütörtök, 20 óra, Helmeczy irodája.

Helmeczy Erika: "Apa, téged kicsinálnak."

Helmeczy László: "Mit, megölnek?"

Helmeczy Erika: "Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád!"

A Napi Magyarország cikksorozata után az írott és az elektronikus sajtó foglalkozni kezdett Helmeczy ügyeivel. "A Helmeczy elleni gyűlölethullám mindenkit elrémiszt" - mondta egy MDF-es képviselő.

A helmeczysták meglehetősen leegyszerűsítve magyarázzák a helyzetet: egy 1994-es történetet emlegetnek, amikor Helmeczy a rosszul sikerült plakátkampány kapcsán támadta Kövér Lászlót. "Csak éppen a plakátkészítés Kövér Szilárd nevéhez fűződött. Kövér pedig, mint Orbán egyszer mondta, nem felejti el azt sem, ki rúgta bokán az óvodában" - sejtetett ezúttal egy helmeczy-fideszes politikus.

Márpedig Kozma Péter "köztudottan" Kövér meghosszabbított keze.

Helmeczy az elnökválasztás előtt azt mondta: ha azt akarjátok, hogy a Kövér-vonal érvényesüljön a megyében, szavazzatok Tóth Andrásra.

A Helmeczy ellen folyó kampány kapcsán többen a Nyírfa-dossziét emlegetik. Egy budapesti fideszes politikus szerint Zilahi és Helmeczy jó kapcsolatokat ápoltak az ukrán maffiával, továbbá "benne vannak a Nyírfában is". A Nyírfa-ügy egy szabolcsi ismerője szerint a Helmeczy ellen felhozott ügyek logikája kísértetiesen hasonlít a Nyírfa-dosszié szerkezetéhez, amelyben több mint száz oldal foglalkozik Helmeczyvel. (1995-ben Földi Lászlót, az Információs Hivatal akkori műveleti igazgatóját bízták meg a keleti határ menti térség korrupciós kapcsolatai, a csempészet és a szervezett bűnözés felderítésével. A Kelet-Magyarországon működő külföldi gazdasági érdekeltségek ellenőrzése mellett információkat gyűjtöttek - többségében kormánypárti - politikusokról is. Nikolits István, a Horn-kormány titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztere 1997 márciusában feljelentést tett a katonai ügyészségen jogosulatlan adatkezelés és államtitoksértés miatt. 1999 márciusában a Fővárosi Bíróság felmentette Földi Lászlót és két társát, a bíróság szerint a Nyírfa-akció "hasznos és jó volt", az abban szereplő politikusok pedig csak "mint melléktermékek kerültek az anyagba". A Nyírfa-ügy lezárult, a megbízók ismeretlenek, a dosszié 1700 oldalából ötven oldal hiányzik.)

A szabolcsi közvélemény nem sokat tudott a Nyírfáról, de annál mélyebben az emlékezetébe véste: nem véletlen, hogy Helmeczy hívei szerint most az abban található (dez)információkkal élnek vissza ellenségei. "Hogy használhat fel egy párt saját párttársával szemben titkosszolgálati eszközöket?" - mondta egy megyei képviselő.

Nyíregyházi lakosokat hallgatva úgy tűnik: semmilyen dosszié nem szükséges a Helmeczy elleni harchoz, a felhozott állítólagos ügyek közismertek a megyében.

Csak épp nem bizonyítottak.

Múlt pénteken hat képviselő lépett ki a Fidesz nyíregyházi városi frakciójából. Indoklásuk szerint azért, mert "Helmeczy ellen koncepciós eljárás folyik", a helyi pártvezetők módszerei diktatórikusak.

A szombati megyei választmányra három városi képviselője maradt a Fidesznek. Az ülés első napirendi pontja Helmeczy kizárása volt. Kozmáék biztosak voltak abban, hogy Helmeczy Lászlót kizárják a pártból. Helmeczy biztos volt abban, hogy nem.

Az aktus

November 20., szombat, 14 óra, Fidesz megyei választmány.

"Mindenki nyúljon magához" - szólította fel Fáky László az egybegyűlteket, hogy tartsanak önvizsgálatot, mit tett Helmeczy ezért a pártért.

"Ez a nagy fideszes demokrácia" - ordítottak többen.

"A frakcióban maradt Szabó István a nyolcvanas évek végén önként lépett be az MSZMP-be" - kiabálta túl a levezető elnököt Fáky, majd a közönséggel együtt megtapsolta önmagát.

"Azt gondolom, ez nem ügyrendi kérdés" - próbált a józan észre hatni Kozma Péter levezető elnök.

"De lényeges" - vágott vissza Fáky. (Tapsvihar.)

"Ott volt az MSZMP-ben" - csapkodta térdét egy lehúzott sliccel ülő úr.

"Te ezt vajon honnan tudod, ott voltál?" - kérdezett vissza Mádi László.

"Tudom" - vörösödött el az előbbi.

"Szeretném elmondani a tévékamerák előtt, hogy nem kaptam meg a 40 ezer forint kampánypénzem. Ellopták a kampánypénzem" - fojtotta bele a szót Kozmába egy lila zakós, sárga virágos nyakkendős jelölt.

"Szavazzunk titkosan és egyenként" - javasolta sivító hangon egy körömcipős, festett szőke jelölt.

"Fel kell vennünk a napirendi pontok közé a..." - kezdte újra Kozma Péter.

"És ha nem, mi lesz? Körmöst kapunk?" - aratott tapsvihart egy kopaszodó bajuszos.

"Rosszabbak vagytok, mint a komcsik" - nevetgélt egy küldött.

"Hol van a pénzem, a kampánypénzem?" - ordította rendületlenül a lila zakós.

"Még a bűnözők is megkapják a vádiratot, csak velem felejtették el közölni a mai ülés célját" - mondta nyugodtan Helmeczy,

"Időben megküldtük" - válaszolta Kozma.

"Mondjon le az elnökség" - kiabálták többen.

Kiábrándulás és mítoszgyártás

A választmány 69 tagjából 39-en írtak alá egy levelet, amelyben az elnökség lemondását követelték. Kozma emelt hangon próbálta megértetni: az alapszabály értelmében az elnökség nem visszahívható. A levezető elnök felolvasta Orbán Viktornak a párt megyei elnökségéhez címzett levelét, amelyben a miniszterelnök elítélte, hogy Helmeczy nem a Fidesz, hanem más párt támogatásával lett a megyei közgyűlés elnöke.

A közönség dühét azonban a pártelnöki levél sem bírta csillapítani. "Büdös picsát! Ez már nem az a Fidesz, amibe beléptünk" - méltatlankodott a hátsó sorokból egy vörös arcú.

A választmány 48-24 arányban elvetette a Helmeczy kizárásáról szóló indítvány megszavazását. Az ülést ezennel bezárom" - jelentette be fulladó hangon Kozma Péter. Tapsvihar, Helmeczy hívei gratulálnak a mesternek. Kozmáék kisebbségben maradtak a választmányban is. "Megvette mindet" - mondta egyikük.

"Ez az arrogáns, pimasz, diktatórikus viselkedés, amit ezek megjelenítenek, már nem az a Fidesz, amelybe beléptem. Engem emberileg undorít ez az egész" - mondta Turcsik László, a városi Fidesz-frakció egyik kilépettje. Tóth András szerint viszont lehet, hogy most nem tesz jót a Fidesznek a Helmeczy-ügy, de "ezután ez egy megtisztult Fidesz lesz, és a közvélemény tudni fogja, mi történik ebben a megyében."

"Tőlem csak ne tisztuljon meg, nem vagyok leprás" - reagált erre Turcsik László. A Fidesz nyíregyházi elnöksége és frakciója szerint a távozók előbbre valónak tartották Helmeczy egyéni ambícióit, mint a választók akaratát. "Én háromszor nyertem egyéniben, a frakcióban maradt három ember egyszer sem. Akkor milyen választói akaratról beszélünk?" - kérdezett vissza Turcsik.

A kilépettek a párt alapszabálya értelmében automatikusan kizárták magukat a pártból, amit ők nem bánnak. Valószínűleg Együtt Nyíregyházáért néven új frakciót alakítanak a városban. Lapzártánk idején biztosnak látszik, hogy Helmeczy László is követi őket. "Én döntöm el, mikor lépek ki, ezek semmit nem szabhatnak meg nekem" - mondta a megyei közgyűlés elnöke.

"Így lesz népi hős Helmeczyből. A megyei közvélemény számára most ő a mártír" - mondta egy nyíregyházi tanár.

Varró Szilvia

(Nyíregyháza)

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.