Fideszes polgármester biztatta apja megpofozására az aktivistát
„A kedves fiatalember neveltségében óriási hiányosságok mutatkoznak” – elmondása szerint így értette kijelentését az a fideszes polgármester, aki az Educatio szakkiállításon tiltakozó fiatal aktivistának azt javasolta, pofozza fel saját apját azért, mert az nem nevelte meg őt rendesen.
Mint azóta kiderült, Pintér Bertalan, Nógrádsáp fideszes polgármestere biztatta édesapja megütésére azt a hallgatói aktivistát, aki több társával együtt az Educatio szakkiállításon szervezett köznevelési konferencián szólalt fel a kormány oktatási politikáját kritizálva. A tanácskozáson először Balog Zoltán miniszter előadását zavarta meg a Hallgatói Hálózat egyik aktivistája, majd Hoffmann Rózsa prezentációját követően szólalt fel több fiatal.

Fotó: nogradsap.hu
„Már az is kiverte a biztosítékot, amikor Balog Zoltán miniszter előadását is megzavarták, de azt, amit Hoffmann Rózsával műveltek, nem hagyhattam szó nélkül” – reagált a magyarnarancs.hu megkeresésére Pintér Bertalan, Nógrádsáp polgármestere, aki nem mellesleg kémiatanár. A fideszes településvezető a hvg.hu videójának tanúsága szerint a konferencián egyebek közt azt mondta a Hoffmann Rózsa előadását követő aktivista megmozdulás egyik résztvevőjének: „Te pedig szerintem hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest, hogy nem nevelt meg.”
Pintér úgy véli, a diákok nem voltak elég tájékozottak, és szerinte elfogadhatatlan, hogy még tiszteletlenül is viselkedtek. „Egy oktatási államtitkárt nem lehet letehénszarozni (az egyik aktivista Hoffmann felé fordulva azt mondta: bullshit – ez az angolszász szlengben valójában azt jelenti, hogy ami elhangzott: lódítás, baromság – a szerk.), mindezt nem hagyhattam szó nélkül, különösen úgy, hogy egy hölgyről van szó” – hangsúlyozta, majd hozzátette: utólag úgy véli, szerencsétlenül fogalmazott, amikor arra szólította fel az egyik fiatalt, hogy menjen haza, és adjon az édesapjának egy pofont azért, mert az nem nevelte meg rendesen. Pintér Bertalan elmondása szerint ezt úgy értette, hogy „a kedves fiatalember neveltségében óriási hiányosságok mutatkoznak”. „Helyreigazítani mentem ki a fiatalokat, jó szándékkal közeledtem. Azzal, hogy tanuljanak tiszteletet” – mesélte.
-
Bő egy hét színházi együttlét
"Megfér a színpadon Pintér Béla Parasztoperája,...
- Kommentek
- 0
-
Dés Márton bemutatja a középső ujját
A Ferencvárosi Művelődési Ház visszacsinálta volna...
- Kommentek
- 0
-
Hatalmas fejlődés – a Depeche Mode Budapesten
Kedd este a Depeche Mode sokkal jobb volt Budapesten, mint...
- Kommentek
- 0
Pintér Bertalan álláspontja szerint a fiataloknak a tanácskozást követő sajtótájékoztatón kellett volna felszólalniuk. Megjegyzésünkre, miszerint ott csupán egy kérdést tehettek fel, annyit mondott: egy kérdést is meg lehet fogalmazni úgy, hogy az akár több témakört is érintsen.
A pénteki esetet követően – elmondása szerint – számos olyan e-mailt kap ismeretlen emberektől, amelyben elmarasztalják őt. Ezek között olyan is akad, amelyben fasisztának nevezik, de azt is számon kérik rajta, hogy tanárként miként is mondhatta a vele vitatkozó fiatalnak, hogy adjon az édesapjának egy pofont.
Egyébként nem csak Pintér Bertalan vitázott a Hallgatói Hálózat aktivistáival, a hir.24 információi szerint a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője volt az, aki szerint azért sem kellett volna szólnia az egyik fiatalnak, mert ő még éretlen, és nem tett le annyit az asztalra. „Úgyhogy tanuljál, és legyél jó az országnak!” – állt Hoffmann Rózsa mellé Szalayné Mónus Ildikó.
|
Az igazi arculcsapás – dal született a Hoffmant védők szövegeiből A Hoffmann Rózsa előadását követő vitát Hó Márton (a Narancs könnyűzenei szekciójának egykori szerzője) énekes-dalszerző megzenésítette. A dalban szó szerint énekli mindazt, amit az államtitkár védelmezői – köztük Pintér Bertalan polgármester – mondtak a Hallgatói Hálózat aktivistáinak. A Figyelj, öcsi! című videót hétfő délutánig már több mint 28 ezren látták. |
|
Kommentek
Rendezés:-
9
- dollár
- 2013. január 26., szombat 11:29
-
Vadász Gábor:ahogy mondod.
"Bullshit" mint tehénszar...D.
Legalább bikaszart mondott volna.
Remélem, nem rettentek meg tőle a diákok.
-
8
-
- 2013. január 23., szerda 12:29
-
Tisztelt Pintér Úr!/?/
A mostani köztársasági elnök/Szájzár Jani/ az akkor regnáló miniszterelnököt/Medgyesi Péter/ a szószéken beszéde közben úgy aposztrofálta" egy rakás szerencsétlenség". Ennek ellenére a beiktatásán tavaly Medgyesi elment és gratulált. Pedig nem bigott keresztény, mert megdobták kővel és kenyérrel viszonozta. Amit ön művelt az igazi alpári kispolgári-nacionalista/fideszes/ megoldás, nem gondolja?
-
-
7
- Gordiusz
- 2013. január 23., szerda 09:24
-
Nagy piros pont a Magyar Narancsnak, hogy ezt kiderítette! Én azóta is kutattam, hogy ki ez az ember áttúrtam a napi és hetilapokat a hírgyűjtőportálokon (hírkereső, hirklikk.hu), mert ott általában fel lehet lelni az infót, de sehol sem találtam.
Amúgy én először azt hittem, hogy nyelvbotlás, és azt akarja mondani, hogy az apja pofozza meg a gyereket, de a mondat második feléből kiderül, hogy nem, így értette ő pontosan.
Nem tudok mást mondani: ez a mai magyar konzervatív, jobboldali, kormánypárti agresszív stílus, ami egy pillanat alatt a felszínre tört. Soha többet ilyet!
-
6
-
- 2013. január 22., kedd 14:12
-
A feltétel nélküli engedelmességet megvalósító pártkatonák képtelenek felfogni akkora arcátlanságot, hogy valakinek más lehet bármiről is a véleménye, mint neki és a vezérének.
Ilyen "pedagógusokra" vannak bízva a fiataljaink, ilyen polgármesterekre a településeink, akik az apjuk megpofozására buzdítják az ifjakat, mert nem nevelték a srácokat önálló gondolkodásra képtelen, sunyi, alázatos robotokká!
-
-
5
-
- 2013. január 22., kedd 03:24
-
Azért, mert valakit Pintérnek hívnak, senkit nem jogosít fel, hogy ekkora bunkó legyen!
Szégyen a falura is! Tessék mondani, a faluban ez a nevelési elv? Hurrá!
-
-
4
-
- 2013. január 21., hétfő 20:06
- A tiszteletet egyébként ki kell vívni, nem jár a ranggal automatikusan. Mondjuk olyannal, hogy a tanár úr a 20 év körüli fiatalembert nem tegezi le. Bár a stílus maga az ember.
-
-
3
- Playmen44
- 2013. január 21., hétfő 17:51
-
Pintér úr!
Őn is verte az apját? Vagy magától vált ekkora bunkóvá? A gyerek igazat mondott és inkább meg kellett volna védenie valamelyik felnőttnek, nem ilyen tahó módjára neki esni... Szégyelje magát!
-
2
-
- 2013. január 21., hétfő 16:32
- Engem is megkerdezhettetek volna a neveltetesemrol :-)
-
-
1
-
- 2013. január 21., hétfő 16:29
- Ehhez nincs mit hozzá tenni.Ez a FIDESZ!
-
Legfrissebb Narancs
- Rui Tavares EP-képviselő
- Interjú a jelentésíróval
- Hirschfeld és a nácik
- A szex Einsteinje
- Rektort választ a miniszter
- Balog és az egyetemek
Kis-Magyarország
-
Debrecen
Együttműködne a Kuruc.infóval a bíróság
A hajdúsági törvényszék potenciális partnert lát a...
- Kommentek
- 0
-
„Nem érdemlik meg” – ózdiak a Roma Központról
A helyi roma önkormányzat vezetője szerint nem volt...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
Narancs
-
Debrecen
Együttműködne a Kuruc.infóval a bíróság
A hajdúsági törvényszék potenciális partnert lát a...
- Kommentek
- 0
-
„Nem érdemlik meg” – ózdiak a Roma Központról
A helyi roma önkormányzat vezetője szerint nem volt...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
-
Csak szemfényvesztés a szemétszállítási díj csökkentése
A törvényben előírt 4,2 százalékhoz képest idén...
- Kommentek
- 2
-
Debrecen
Együttműködne a Kuruc.infóval a bíróság
A hajdúsági törvényszék potenciális partnert lát a...
- Kommentek
- 0
-
„Nem érdemlik meg” – ózdiak a Roma Központról
A helyi roma önkormányzat vezetője szerint nem volt...
- Kommentek
- 0
-
Lakjon Ön is Ócsán, a méregdrága állami lakóparkban!
Csak álom maradt az 500 darab ócsai ház – jelenlegi...
- Kommentek
- 0
-
Csak szemfényvesztés a szemétszállítási díj csökkentése
A törvényben előírt 4,2 százalékhoz képest idén...
- Kommentek
- 2
-
Lindbergh nagy utazása – Csak úgy repült
1927-ben, épp ezen a napon, vagyis május 20-án kezdte...
- Kommentek
- 0
Vélemény
-
A szerk.
Harcban
Orbán Viktor ki akarja léptetni Magyarországot az...
- Kommentek
- 4
-
Hidegvérrel – Ítélet a soproni lőtéri gyilkosságok ügyében
Ott voltunk a tárgyaláson.
- Kommentek
- 0
-
Deák Dániel
A forma dicsérete
"Az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt és az...
- Kommentek
- 0
Snoblesse Oblige
Szüret
(Király Gábor honlapjáról) még több Szüret..."Nem akartam elhinni ezt a hírt. A mérkőzés utáni adrenalin még bennem volt és a győzelmi mámor hangulatában tudtam meg ezt a hírt. Nem találok szavakat, hogy mit éreztem. A nagy Bon Jovi-val találkozhatok, akinek a zenéjére 2000 óta minden hazai mérkőzésemen melegítek, akár hol is legyek. Izgultam és boldogság öntött el. Hamar eljött az idő. Családom kíséretében izgatottan vártuk, hogy megérkezzen a rocksztár. Mindenkivel kezet fogott és én büszkén néztem feleségemre Zsanettre és gyermekeimre. A sort én zártam. Brutális érzés volt, amelyre 20 éve vártam. Így még soha nem izgultam."

Komment írásához lépj be vagy regisztrálj