A vár esze - Arthur J. Finkelstein, a Fidesz politikai tanácsadójának pályaképe

szerző
Rényi Pál Dániel
publikálva
2013/7. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nixon mellett tanulta a szakmát, ő tette szitokszóvá a "liberális" jelzőt, és ő a szellemi atyja az izraeli közép- és szélsőjobb kormányszövetségének is. Az amerikai tanácsadók legszűkebb élvonalához tartozik, és a negatív kampányok keresztapjaként ismert a Fidesz első számú politikai stratégája.

Az elmúlt három hónapban, amióta visszatérésének híre ment, a Fidesz és a kormánybarát sajtó az MSZP kampányát segítő izraeli politikai tanácsadón, Ron Werberen köszörüli a nyelvét; jobboldali körökben Werber személyétől várják a "gyűlöletkeltő" kampány visszatértét. Kevesebb szó esik viszont arról, hogy a Fidesz legalább öt éve topkategóriás New York-i konzultánsok kottájából politizál, akiknek ráadásul több évtizedes rutinjuk van a negatív kampányok megtervezésében. Lehet Werber bármily furmányos kampányszakember, a nemzetközi politikában és a negatív kampányüzenetek célba juttatásában szerzett tapasztalataival bizonnyal eltörpül a Fidesz fő kommunikációs stratégái, az amerikai Arthur J. Finkelstein és George E. Birnbaum mellett.

Egy régi kép

Egy régi kép

 

2012 tavaszán elsőként az index.hu adott hírt arról, hogy a Fidesz - hivatalosan a kormány fő think-tankjén, a hárommilliárdos kormányzati tanácsadói megbízással rendelkező Századvég cégcsoporton keresztül - legkésőbb 2008 óta együtt dolgozik a két magasan jegyzett amerikai szakértővel. A Magyar Narancs ősszel irodáik székhelyén, New Yorkban több alkalommal próbált kapcsolatba lépni Birnbaummal és Finkelsteinnel egy interjú reményében, ám megkereséseinkre nem érkezett válasz. Hogy mégis megismerhessük a tanácsadók és a kormány közti munkakapcsolatot, a Századvég munkatársainak segítségét kértük. A cégcsoport kommunikációs titkárságáról két hét vacillálás után végül az a válasz jött, hogy az említett tanácsadók tevékenységéről, illetve élő szerződéseikről "nem áll módjukban tájékoztatást adni". (A Narancs azért kiderített néhány részletet Finkelsteinék budapesti kapcsolatairól, erről a Finkel-think Budapesten című keretes anyagunkban olvashatnak.)

A két tanácsadó közül egyértelműen Finkelstein a nagy fogás: két évtizeddel több a tapasztalata a szakmában, mint Birnbaumnak, és nagyobb kaliberű ügyfelek nevei sorakoznak noteszeiben. Finkelstein az elmúlt tíz évben azonban - és különösen a kelet-európai térségben - csakis Birnbaummal közösen vállal munkát. Kormányközeli forrásaink is megerősítették, hogy a magyar ügyfelekkel folytatott egyeztetések alatt is Finkelstein dominál, Birnbaum inkább a kutatások és kampányok operatív szervezésével foglalkozik. Finkelstein kezében összpontosulnak a stratégiai kérdések: ő értelmezi a számok közti összefüggéseket, ő tesz javaslatot az üzenetek megfogalmazására és azok közvetítési technikáira. Finkelstein az agy.

Kaiser Sozé

Arthur J. Finkelstein New York-i zsidó család gyermekeként, közelebbről egy brooklyni taxisofőr fiaként látta meg a napvilágot, 1945-ben. A Columbia Egyetemen és a Queens College-on matematikát és statisztikát tanult. Tanulmányai befejezése óta - negyven éve - az amerikai politika élvonalában dolgozik, a legdörzsöltebb republikánus kampányguruk között tartják számon. Korábbi republikánus munkatársai és megbízói valóságos lángelmének tartják: a Republikánus Párt (Grand Old Party - GOP) berkeiben páratlan matematikai készségéről, egyedi meglátásairól és kiváló politikai ösztöneiről ismert. Alfonse D'Amato, aki Finkelstein munkájának is köszönhetően majd tizennyolc évig volt New York állam republikánus szenátora, a "valaha látott legragyogóbb politikai elmeként" emlegeti. Egykori kollégái közvetlen és inspiráló emberként beszélnek róla, de a Fidesz stratégáival folytatott kommunikációs egyeztetések menetét testközelből követő forrásunk is állítja: "Arthur kedélyes, jó humorú és megnyerő ember, aki nagy kedvvel anekdotázik világszerte összegyűjtött élményeiről magyar ügyfelei előtt is." "' az a típus, aki inkább a színfalak mögött marad, és hagyja, hogy a politikusok szerepeljenek - szemben az új generációs elemzőkkel, akik szeretik a Fox Tv-ben fényezni magukat" - nyilatkozta róla tavaly ősszel Larry Weitzner New Jersey-i konzervatív tanácsadó, utalva arra, hogy legyen bármily barátságos figura is, Finkelstein szinte soha nem mutatkozik nyilvános politikai porondokon. Régi vágású háttérember: az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag nem készült róla nyilvános fénykép, és interjút is csak ritkán ad. Demokrata körökben emiatt egyfajta "démonizált" kép alakult ki róla: Jonathan Karl, a CNN újságírója egy 1996-os tudósításában a Közönséges bűnözők című film karakteréhez, Kaiser Sozéhoz hasonlította, akit ugyancsak soha senki nem látott, ellenfelei épp ezért rettegtek tőle. De más oka is van, amiért a demokrata think-tankekben tartanak Finkelsteintől, akit csak a "piszkos politika keresztapjaként" (the godfather of dirty politics) emlegetnek. Finkelstein kíméletlen, és ezért hatékony: precízen dolgozik és minden áldozatra hajlandó a győzelem érdekében. "Az ő politikai szocializációját alapvetően meghatározta Richard Nixonnak az 1968-as első, és főként az 1972-es újraválasztási, a piszkos trükkjei miatt később 'Tricky Dick' néven elhíresült kampánya" - mondta róla egy anonimitást kérő washingtoni demokrata tanácsadó a Narancsnak. Szerinte Nixon fellépése inspirálta Finkelsteint, hogy ne ragadjon meg a számok világánál, és foglalkozzon stratégiai tervezéssel is. (1968-ban Finkelstein még az NBC News stábjánál elemezte az exit-pollok eredményeit, 1972-ben viszont már Nixon stábjában dolgozott pollsterként, azaz a célzott közvélemény-kutatások elemzésében vett részt.) Országos hírnévre 1979-ben tett szert, miután kutatáselemzőként kulcsszerepet kapott Ronald Reagan republikánus előválasztási kampányában, de személyes politikai tanácsadóként már a hetvenes évek elejétől ismertnek számított. Hamar beépült a GOP körüli think-tank hálózatba és elképesztő hatékonysággal dolgozott: pályája első húsz éve alatt egyetlen fontos összecsapást sem veszített el.

Libsizz!

Kis-Magyarország
Finkelstein első komolyabb ügyfele a kiszólásairól elhíresült Jesse Helms volt. Nagyrészt Finkelsteinnek köszönhetően Helms öt cikluson keresztül, harminc évig volt a washingtoni szenátus észak-karolinai szenátora. A 2008-ban elhunyt szenátor büszke volt arra, hogy "Senator No" néven és a legkonzervatívabb republikánusként emlegették. Nevét onnan kapta, hogy nyíltan vállalta rasszista, homofób, feminista és abortuszellenes nézeteit.

Helms 1972-es sikerét annak köszönhette, hogy a bevándorlásellenes közhangulatra alapozta kampányát. Finkelstein mérései ugyanis azt mutatták, hogy a térségben növekvő munkanélküliséget a helyiek az immigránsok növekvő számával indokolják. Helms végül azzal verte meg demokrata ellenfelét, hogy visszatérően a liberális jelzőt aggatta rá - miközben untig célozgatott vetélytársa görög származására -, és magát csak mint "Amerika jelöltjét" emlegette. Howard Fineman, a Newsweek újságírója egy későbbi elemzésében megállapította: Finkelstein már első, saját kezűleg megkomponált kampánya során rátalált a tuti republikánus receptre. Eszerint a lényeg az, hogy "az ellenfélre fókuszálj, ne a jelöltedre. Használj bármilyen foszlányt az ellenfél múltjából, ami alapján liberálisnak címkézheted. A hirdetésekben használj egyszerű szavakat, és Armageddon-szerű kifejezéseket, hogy növeld a jelöltek között lévő ideológiai szakadékot. Figyelmeztess arra a káoszra, amit az ellenfél kormányzása eredményezhetne. Szüntelenül ismételd a szlogeneket minden csatornán." Helms - vélhetően Finkelstein jóváhagyásával, vagy épp a bátorítására - szenátorként sem fogta vissza magát: folyamatosan ellenezte a melegek és a fogyatékosok egyenjogúságát. Egy alkalommal nyíltan lebuzizta a New York Times és a Washington Post komplett szerkesztőségét. Helms és Finkelstein gyümölcsöző szakmai kapcsolatát mégsem zavarta meg, amikor 1996-ban a Boston Magazine nyilvánosságra hozta, hogy Finkelstein férfi párjával két gyermeket nevel massachusettsi otthonukban. Ugyanebben az évben Helms - Finkelstein egy másik kuncsaftjával, Lauch Faircloth-szal együtt - egyike volt azon négy szenátornak, akik nem szavazták meg a melegek jogait érintő antidiszkriminációs törvényt a szenátusban. Ám ez sem ingatta meg kettejük kapcsolatát, Finkelstein egészen 2003-as visszavonulásáig támogatta a homofób Helmst. 2004-ben aztán Finkelstein - köszönhetően Massachusetts liberális jogalkotó hagyományainak - összeházasodott a férfi párjával. (2006-ban az esetre utalva Bill Clinton nekiment Finkelsteinnek, amikor az épp felesége, Hillary Clinton ellen kampányolt a New York-i szenátusi kampányban: "Ez az ember vagy a saját pártját nem veszi komolyan, vagy csak valamiféle undort érez saját magával szemben.")

Demokrata elemzőknél különös visszatetszést váltott ki, hogy Finkelstein az 1996-os incidens után is tudatosan az antliberális retorikára építette kampányait. "Ez az úgynevezett Finkelstein-formula: címkézz valakit liberálisnak, építsd hozzá a nevéhez valahogy a jelzőt, és ismételd a végtelenségig" - nyilatkozta Finkelsteinről a kilencvenes évek végén Mark Mellman, egy washingtoni demokrata elemző cég, a Mellman Group vezetője.

A szakmai körökben ezután csak Finkel-thinkként emlegetett taktika pompásan működött. Mint Jonathan Karl idézett összeállításából is kiderül, 1992-ben D'Amato így verte meg a "reménytelenül liberálisnak" címkézett demokrata Robert Abramst, 1994-ben pedig George Pataki ugyanezzel diadalmaskodott a "túl hosszú ideig túl liberális" Marco Cuomo szenátor felett. "Ez Jack Reed. Ez rossz. Ez liberális. Üzend meg Jack Reednek, hogy a jóléti programja egyszerűen túl liberális neked" - szólt egy másik Finkelstein-féle szlogen az 1996-os Rhode Island-i szenátorválasztás előtt. A "libsizéssel" Finkelstein rendre az egzisztenciális félelmeket is célba vette. A fő üzenet sokszor az volt, hogy a demokrata jelölt adóemeléssel akarja megfinanszíroztatni a hátrányos helyzetűeket és a kisebbségieket egyenrangú csoportként kezelő egészség- és társadalompolitikát.

Finkelstein a felmérései során különös figyelmet fordít az egyes társadalmi kisebbségekkel szembeni előítéletek kitapogatására, és gyakran rájátszik az ezen csoportok elleni sztereotípiákra. "Onnét pedig már csak egy lépés mindent azokra a liberálisokra kenni, akik nem osztoznak ezekben a negatív érzésekben" - érzékeltette a Narancs kérdésére washingtoni konzultáns forrásunk.

E taktika országos szinten azonban már nem működött. Az 1996-os elnökválasztási kampány során a Finkelsteinnel együtt dolgozó republikánus elemzők szerint épp az egyre átlátszóbb Finkel-think vezetett Bob Dole republikánus jelölt vereségéhez Bill Clintonnal szemben. Finkelstein unszolására - utalva a várható adóemelésekre - Dole folyamatosan a spend and tax liberal jelzővel illette Clintont, azaz olyan "liberálisnak" bélyegezte, aki azért, hogy osztogathasson, feszt adóztatna. Emiatt azonban túlzottan is agresszív, ellenszenves képet festett magáról a barátságos kisugárzású Clinton ellenében. A Finkel-think épp akkor bukott el, amikor kitalálója a csúcsra érhetett volna.

Teljes meghasonulás

1996 óta a demokrata tanácsadók és republikánus riválisai Finkelsteint csak úgy emlegetik, mint a "hipokrita". Nemcsak azért, mert fény derült arra, hogy Finkelstein meleg létére homofób kampányok megtervezésében vett részt, hanem mert a Dole-kampány során ismertté vált korábbi munkamódszere is.

A 96-os republikánus előválasztás előtt még reális esély mutatkozott arra, hogy Dole az egykori dél-karolinai kormányzót, Carroll Campbell Jr.-t teszi meg alelnökjelöltjének. (Abban az évben - az elnökjelölt idős korára tekintettel - az alelnökjelölt kiválasztását különös figyelem kísérte.) Finkelstein azon dolgozott, hogy Dole-t reménybeli elnökként, Campbellt pedig alelnökként futtassa meg a választáson. Általános vélekedés volt a GOP-guruk köreiben, hogy Dole-nak akkor lehet reális esélye a győzelemre, ha sikerül megszólítania a Clintont támogató zsidó közösségek jelentős részét. A GOP elnökjelöltje végül részben azért hátrált ki Campbell mögül, mert riválisai bedobták a köztudatba, hogy az 1978-as dél-karolinai képviselő-választási kampány során a Campbellnek dolgozó, közismerten zsidó származású Finkelstein "rádolgozott" demokrata ellenfele, Max Heller zsidó származására. Finkelstein nem nyilvános kérdőíves kutatása során ugyanis azt kérdezte a választóktól, hogy befolyásolná-e őket a választásukban, ha Hellerről kiderülne, hogy a) zsidó, b) külföldön született zsidó, c) külföldön született zsidó, aki nem hisz Jézus Krisztus feltámadásában. Az eredmények azt mutatták, hogy egyedül a harmadik válasz befolyásolná negatívan Heller megítélését - az viszont jelentősen. (A vitatott felmérésre Alan Baron demokrata elemző oknyomozása nyomán derült fény 1986-ban, de az ügy csak az 1996-os kampány során kapott nagy nyilvánosságot.)

Finkelstein trükkje az volt, hogy az álüzenetet - Heller külhonban született zsidó, aki nem hisz Jézus feltámadásában - nem a Campbell-kampányon keresztül, hanem indirekt módon juttatta el a választókhoz. Finkelstein igyekezett elkerülni, hogy jelöltje "gyűlölködő" színben tűnjön fel, ezért inkább megosztotta az információt Don Sprouse, a Harmadik Párt jelöltjének kampánycsapatával - végül ők tülkölték tele a helyi lapokat az álhírrel. Campbell, aki az álhír elterjesztése előtt még hátrányban volt, ha csak hajszállal is, de végül győzött.

A Narancs beszélt olyan amerikai elemzővel, aki szerint sok ügyfélnek imponál, ha egy tanácsadó a végsőkig elmegy a győzelem érdekében. Ezzel együtt Finkelstein személyisége nagyon megosztja a szakmát. "Egy vállalati jogász vagy egy védőügyvéd a praxisa alatt olyan ügyeket is kénytelen képviselni, amelyekkel egyébként magánemberként nem azonosulna. Egy politikai tanácsadó esetében nincs ilyen kényszer. Ez ugyan kegyetlen piac, de ezen a piacon is vannak olyan morális pillérek, amiket nem döntesz le" - kommentálta Finkelstein megoldásait washingtoni tanácsadó forrásunk. Szerinte az, hogy a tanácsadók 99 százaléka - köztük Finkelstein is - egyértelműen kötődik valamely politikai platform közösségéhez, mutatja, hogy a hivatástudatnak része egyfajta értékközösség vállalása is. Matt Dorf, a demokrata alapállású washingtoni Rabinowitz/Dorf Communications tanácsadó cég vezetője a Narancs kérdésére úgy kommentálta a Campbell-esetet, hogy "Finkelstein méltán lett híres arról, hogy - politikai vetélytársaihoz mérten különösen - vadul feszegeti az etikus magatartás határait".

A Campbell-ügy azonban nem tántorította el az izraeli jobbközép Likud párt miniszterelnök-jelöltjét, Benjamin Netanjahut attól, hogy Finkelsteint kérje fel a saját és jobbközép pártja, a Likud 1996-os kampányának megtervezésére.

Az ígéret földje

Finkelsteinnek a 80-as évek elejétől egyre aktívabb kapcsolatai voltak az izraeli jobboldallal, és Clinton győzelme után a legjobbkor érkezett számára Netanjahu felkérése. Ekkortájt került munkakapcsolatba a szoros izraeli kötődésű, amerikai-izraeli kettős állampolgár Birnbaummal, aki a Dole-kampányban pollsterként dolgozott.

Az izraeli jobboldal válságos éveken volt túl, az Amerikában elhasználódni látszó Finkel-think pedig új piacot keresett. 1996 májusában Finkelstein úgy vezette győzelemre Netanjahut, hogy ellenfele, a munkáspárti Simon Peresz az év eleji felmérések alapján még 20 százalékkal vezetett. A siker egyik kulcsa az volt, hogy Finkelsteinnek televíziós hirdetésekkel sikerült elhitetnie a választók leginkább bizonytalan rétegeivel: amennyiben Simon Peresz győz, békét köt a palesztinokkal, "beengedi" őket a Szent Városba, és - a kampányszlogen szerint - "ketté fogja osztani Jeruzsálemet".

Finkelstein a kilencvenes évek közepe óta máig az izraeli jobboldal legbefolyásosabb háttérembere. Már Netanjahu első ciklusa alatt mélyen bedolgozta magát a Likudba: 1996 és 1999 között kollégája, Birnbaum az ő ajánlására lett a miniszterelnök kabinetfőnöke. Noha hivatalosan már nem dolgoznak együtt, Netanjahu máig minden fontos stratégiai kérdésben számít Finkelstein véleményére, sőt egyes izraeli lapok arról cikkeznek, hogy már-már fanatikusan hisz a stratégában.

Könyv
Finkelstein Likud-befolyását mutatja, hogy Ariel Sharon hatalomra kerülésével is megőrizte pozícióját a tanácsadói székben. Sharon 2003-as - a baloldali Amram Mitznával szemben győztesen megvívott - kampánya során terjedt el az a Finkelstein-idézet, miszerint "ha az emberek válaszhatnak a korrupt és a hülye között, a korruptat választják". Miután 2005-ben Ariel Sharon távozott a Likudból és megalapította a centrista-liberális Kadima pártot, Netanjahu visszatért a Likud élére - az izraeli jobboldal azonban így is szétesett, Ehud Olmert és a Munkáspárt alakíthatott kormányt 2006-ban. Finkelstein magára vállalta az ellenzékbe szorult izraeli jobboldal újraszervezését és egységesítését.

A Likud 2005-től észlelhető lassú, ám annál egyértelműbb jobbra tolódása és közeledése az Avigdor Lieberman vezette revizionista-nacionalista Yisrael Beiteinu párthoz egyértelműen Finkelstein stratégiai elképzeléseit tükrözi. Finkelstein még Netanjahu első ciklusa alatt bizalmi viszonyt alakított ki Liebermannal, aki akkoriban a Likud tagja, egyben Netanjahu kabinetfőnöke volt. Lieberman 1999-ben távozott a Likudból, hogy megalakítsa nyíltan szélsőjobboldali pártját. Finkelstein a 2000-es évek második felében már hivatalosan is Lieberman tanácsadójaként dolgozott, aminek azért is volt különös jelentősége, mert Lieberman 2006-tól miniszterelnök-helyettesként helyet kapott Olmert kormányában.

Lieberman nacionalista kiszólásaival permanens diplomáciai konfliktusokat okozott, mondhatni, belülről bomlasztotta a baloldali kormányt. Egy esetben konkrétan megfenyegette az Izraelben élő arab közösség tagjait, hogy megvonja szavazati jogukat, amennyiben nem tesznek hűségesküt Izrael állam mellett; 2006 őszén pedig terrorista kollaboránsnak nevezte és kivégzéssel fenyegette a Kneszet azon arab tagjait, akik találkoztak a Hamász képviselőivel. Lieberman és Finkelstein három év alatt a harmadik legerősebb pártot faragta a szélsőjobboldali alakulatból, így 2009-ben a Finkelstein-Netanjahu-Lieberman trió végül együttesen hatalomra jutott, és megvalósult a Likud-Yisrael Beiteinu-koalíció. A jobboldali kormány - élén Lieberman külügyminiszterrel - magas hőfokon tartotta az Iránnal, Egyiptommal és a Palesztin Hatósággal fennálló konfliktusait; Izrael diplomáciai elszigetelődése és a nemzetközi feszültségek kiéleződése pedig nagyban segítette a jobboldal egységesítését célzó törekvéseket.

A New York-Tel-Aviv-Budapest-tengely

2012-ben kézzelfogható közelségbe került Finkelstein ideája: az addig koalícióban működő izraeli jobboldal egységesítése.

Finkelstein politikájának "természetes" betetőzése volt Netanjahu tavaly őszi bejelentése, miszerint a Likud és a Yisrael Beiteinu közösen indul a 2013-as választásokon. Tavaly Finkelstein kivételesen adott egy interjút a Channel 2 izraeli csatornának; arról beszélt, hogy a két jobboldali jelölt együttes indulásával még erősebb lesz a jobboldal: 45 helyet valószínűsített a 120 fős Kneszetben. Csalódnia kellett: a Likud-Yisrael Beiteinu összesen 31 helyet szerzett a januári választáson, ami a lehetséges koalíciós partnerekkel együtt is csupán egyfős többséget adott a jobboldalnak. (Volna persze más megoldás a kabinet stabilizálására - például egy nem tisztán jobbos koalíció a centrista Yesh Atid bevonásával.) A jobboldal földindulásszerű győzelmét vizionáló Finkelsteint és Netanjahut azonnal elővették a pártban a buktával felérő eredmény miatt. A gyenge eredmény első magyarázatai szerint a jobboldal túlzottan is az iráni konfliktusra fókuszálta kampányát, miközben a választók többségét inkább a magas ingatlanárak és az egyéb egzisztenciális kérdések foglalkoztatták.

Finkelstein az elmúlt években ideje jelentős részét ugyan Izraelben és Kelet-Európában töltötte, de nem adta fel amerikai munkáit - jelenleg is vannak ügyfelei a kongresszusban. Finkelstein a tavaly novemberi elnökválasztás előtt magabiztos, 4 százalékos Mitt Romney-győzelemre számított, és ezzel biztatta izraeli ügyfeleit is. Romney érthető okokból - nyilvánosan - nem vállalta, hogy Finkelsteintől is kap tanácsokat, de egy szeptemberi adománygyűjtő rendezvényen egy rejtett kamera előtt elszólta magát. "Remek csapatom van, különösen tapasztalt, elképesztően sikeres tanácsadókból, akik a világ minden táján dolgoztak már. (...) Dolgoznak Bibi Netanjahunak is. Figyelik, mely reklámok, milyen módszerek működnek a legjobban, és vannak ötleteink, elképzeléseink, hogy mit csinálunk majd a kampány hátralévő részében. Elmondanám nektek, de akkor le kéne, hogy lőjelek titeket" - hencegett vicceskedve a GOP elnökjelöltje az egybegyűltek előtt, elemzői körökben pedig egyetértettek abban, hogy Romney csakis Finkelsteinre és Birnbaumra utalhatott.

A 68 éves Finkelstein munkabírását mutatja, hogy az elmúlt években - Birnbaummal az oldalán - immár Kelet-Európában is a legkeresettebb tanácsadók között tartják számon. 2004-ben ők segítették kormányra a román konzervatív-liberális Calin Popescu-Tariceanut és kormányát, és nagy szerepük volt a cseh Mirek Topolánek és jobboldali kabinetje 2006-os hatalomra jutásában is. A Finkelstein-Birnbaum páros az európai térségben lazábban kezeli az értékválasztást: az említetteken túl csak Orbán Viktor és pártja ismert jobboldali ügyfélként. Hashim Thaci jelenlegi kosovói vagy Szergej Sztanisev egykori bolgár miniszterelnök egyaránt baloldali párt élén győztek, de nem nevezhető kifejezetten jobboldalinak az amerikai duó első számú szerb kuncsaftja, a nyolc éven át elnökösködő Boris Tadic sem. Megkérdeztük washingtoni forrásunkat, vajon egy ilyen kaliberű szakembert mi motivál abban, hogy kis kelet-európai országok pártjai mellett dolgozzon. "Az ilyen toptanácsadók hozzászoktak ahhoz, hogy a politikusok bálványozzák őket, és hogy növekvő, idővel korlátlan beleszólást nyernek egyes országok irányításába. Pontosan olyan addikció ez, mint a politikai hatalom és az abból következő befolyás - annyi különbséggel, hogy nem kell elszenvedni vagy épp kiélvezni a nyilvánosságból adódó hátrányokat és előnyöket. Hozzászoknak a győzelmek okozta eufóriához, a hátbaveregetésekhez, s mindig újabb és újabb elismerésekre, trófeákra vágynak. Ez élteti őket."

Finkel-think Budapesten


Finkelstein és Birnbaum 2008 óta dolgozik a Fidesznek, arról ugyanakkor nincs elérhető információ, hogy Orbán Viktor pártja kinek az ajánlására vagy közvetítésével került kapcsolatba a két stratégával. Birnbaum cége, a GEB International honlapja szerint már dolgoztak a 2008-as népszavazási kampány és az azóta lezajlott önkormányzati illetve országgyűlési választások kommunikációs előkészítésében is. Tevékenységük természetesen nem korlátozódik kizárólag kampányidőszakokra: értesülésünk szerint Finkelstein és Birnbaum átlag öt-hat hetente járnak Budapesten, látogatásaikat pedig a környező országokban lévő ügyfeleikhez igazítják. Ezek az alkalmak a választások közeledtével minden bizonnyal sűrűsödnek. Az első számú kapcsolattartó a miniszterelnök főtanácsadója, a pozíciót ugyan nem viselő, ám a Századvég Alapítványt informálisan irányító Habony Árpád, akivel döntően tolmácsokon keresztül zajlik a kommunikáció. Magyarországi tartózkodásaik során Finkelstein és Birnbaum "csoportos foglalkozásokat" tartanak: ezeken az üléseken a Fidesz kommunikációjában kulcsszerepet játszó vezető politikusok - köztük Orbán Viktor is - vesznek részt. A Narancs információi szerint Orbán kifejezetten jól megérti magát Finkelsteinnel. "Ritka, hogy az amerikaiak egészen konkrét kampányötletekkel hozakodnának elő. Hiányzik a helyismeretük, ezért néha vannak olyan felvetéseik, amiket nem is érdemes mérlegelni. Viszont szűz szemmel és óriási tapasztalattal a hátuk mögött nézik a magyar politikát. Olyan szempontokat és ötleteket vetnek be, amikre senki nem gondolna. A jelenlévők általában csodálva figyelik Finkelstein profizmusát" - szemléltette a munkakapcsolat jellegét belső informátorunk. Finkelstein a legritkább esetben utasít írásban, döntően verbálisan kommunikál. Finkelsteinék tanácsadási tevékenysége immáron egészen konkrét gazdasági tárgyú ügyekre is kiterjed, a Narancs értesülései szerint "a kötvénykibocsátásnál egy olyan cég is dolgozott, amelyet az amerikai konzultánsok ajánlottak".

Konkurens amerikai tanácsadók arról beszéltek a Narancsnak, hogy Finkelstein élből elutasítja a fókuszcsoportos megoldásokat, survey alapú (kérdőíves) kutatásaihoz pedig olykor az indokoltnak tetszőnél is szélesebb, ezres nagyságrendű mintákat rendel meg. Főként negatív mintákra fókuszáló attitűd-vizsgálatokat végeztet, és ezek alapján javasolja az egyes üzenetek megfogalmazását is. Rendszeresen méri az egyes társadalmi csoportokat érintő sztereotípiákat és előítéleteket. Meg nem erősített információink szerint ezeket a nem nyilvános, belső felhasználású méréseket a magyar ügyfél (tehát a Századvég) felkérésére a Kód Piac-, Vélemény- és Médiakutató Intézet végzi. (Írásban érdeklődtünk az intézetnél arról, hogy van-e szerződéses megállapodásuk akár a Századvég cégcsaláddal, akár bármely állami szervvel, de kérdéseinkre nem érkezett válasz.) A kutatások és a kampányok operatív szervezése többnyire Birnbaum feladata, Finkelstein pedig elsősorban a számok közti összefüggések értelmezésére, az üzenetek megfogalmazására és azok közvetítésének technikáira koncentrál.

 

szerző
Rényi Pál Dániel
publikálva
2013/7. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    2015. május 16., szombat 23:09
    Ez az egész politikájuk - amit csinálnak - az emberek megvezetéséről szól. Egyenesen undorító !

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Kajakos doppingbotrány
Kokszolt-e Dombvári?
Honnan jöttek, kik ők?
Kopaszok a Ligetben
Simon Róbert orientalista
Az iszlám fundamentalizmusról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra