A hivatalos magyarázat szerint a döntés - bár természetesen nem független az elmúlt hetek bűncselekmény-sorozatától - nem egyik napról a másikra született. Kuncze a múlt pénteki sajtótájékoztatón arra hivatkozott, hogy a rendőrségnél elmaradt struktúraváltás, a zavaros pénzügyi helyzet, a közbiztonság látványos romlása, a vezetésben tapasztalt személyi rivalizálások s a vélhetően mindezek következtében jelentkező morális válság együttesen vezettek a statáriumhoz.
Cirkusz
A belügyminiszter hétfő délután az Országgyűlésben nem mondott semmi újat ez ügyben. Ismételten hangsúlyozta például azt, hogy voltak eredmények is, ám e megjegyzés távolról sem a felmentettek mennybe menesztését jelentette.
Kuncze helyett megtette ezt az ellenzék egy része. A pálmát kétségkívül a Fidesz frakcióvezetője, Szájer József vitte el, amikor ország-világ elé tárta a Nagy Összefüggést. Pintér főfőrendőrt csütörtökön hallgatta meg a parlamenti Tocsik-bizottság, oszt pénteken a kormány meg kivágja. Bodrácska csütörtökön nekifogna itt rendet teremteni (pénteki sajtótájékoztatóján lefoglalt fegyverek között demonstrál), oszt pénteken a kormány kivágja. Arról már ne is beszéljünk, hogy a pártpolitika játéktere lett a rendőrség, mindkét kormánypárt befolyást akar felette szerezni, az állomány a nagy bizonytalanságban hullik szétfele. Szájer képviselő a következtetéseket persze nem vonta le, de alakítása így volt tökéletes: e konszolidált mintapolgár ezen a napon verhetetlen volt demagógiában. Õt még Boross Péter (MDF) ex-belügyminiszterelnök, az úgynevezett "férfias rendőrség" rendíthetetlen híve sem tudta überolni: nem kell csodálkozni a rendőrség bénultságán, így ő, amikor a belügyminisztert olyan párt adja, amelyik emberjogi alapon kritizálja a tárca működését és így tovább.
Torgyán József első felszólalása volt az egyetlen profi ellenzéki reakció (később aztán hozta szokásos formáját, vezéri hiúságában nyilván nem tűrhette, hogy Szájer képviselő nála is nagyobb ripacs). A menesztéseket, bár helyeselte, megkésett és elégtelen lépésnek tartotta. Szerinte, különösen ilyen nagyarányú tisztogatás esetén, a tárca vezetőjének is mennie kéne. A belügyminiszter érvei ugyanis nem állnak össze: ha, mint Kuncze állítja, a bajok régebben kezdődtek, miért nem lépett időben? Vagy netán nem léphetett idejében? Akkor viszont erről is világosan kellene beszélni. A lényeget, s ez vérciki, a parlamentben a Vezér mondta ki.
Vesztett illúziók
A rendőrségi, illetve a belügyi tisztségviselőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy Pintér és Bodrácska menesztése a "szakmát" nem érte váratlanul. Általános nézet, hogy Pintérék nem csupán a kormányzat, hanem a testület bizalmát is eljátszották. A rendőrség rendkívül zárt és mereven hierarchikus világában - mint minden fegyveres testületben - a hatékonyság egyik alapfeltétele a vezetők rátermettségébe vetett feltétlen hit. Pintért és Bodrácskát informátoraink túlnyomó többsége szakmailag jónak tartotta, emberileg azonban, vélték többen, képtelenek voltak megfelelni a feladatnak.
Pintér Sándor országos főkapitányt "önjáró és irányíthatatlan" embernek tartják; mindenben ő akart dönteni, a Belügyminisztérium (BM) utasításait, ha lehetősége volt rá, figyelmen kívül hagyta. Egyes feltételezések szerint ezt egyfajta sértettség motiválta, képtelen volt ugyanis elviselni azt, hogy Kuncze belügyminiszter 1994 végén felmentését javasolta, s Pintért azóta is többször megpróbálta lecserélni. A miniszter kifogása ugyanaz volt, állítják beszélgetőpartnereink, mint a megyei rendőrfőkapitányok egy részéé: az országos rendőrfőkapitány a "folyamatos növekedés" jegyében pazarló s indokolatlan beruházásokba kezdett. Az Állami Számvevőszék jelentése ezeket nyilvánosságra is hozta, a rendőrségi ménestől kezdve a drága pénzen beszerzett, de hasznavehetetlen golyóálló mellényeken át a Teve utcai rendőrpalotáig. Pintér és Bodrácska számlájára írják azt is, hogy - centralizációs elképzeléseik szellemében - az országos, illetve a budapesti központokat túlfejlesztve olyan "fővárosi vízfej" jött létre, amelynek a fenntartását csak a megyei főkapitányságok rovására lehetett megoldani. A központi apparátus s a már említett megalomán beruházások finanszírozása előbb-utóbb megkövetelte a költség-átcsoportosításokat, s a felső vezetés célzott támogatásokat is e területekre irányított (például az idegenrendészet fejlesztésére előirányzott keret vagy a vezetés számára elkülönített s az állományban nagy megütközést keltő nyolcvanmilliós bérkeret egy része is állítólag e rovatokban jelent meg). Belügyi tisztségviselő szerint az ésszerűtlen beruházások miatt nem jutott elegendő pénz a már meglévő struktúrák működtetésére, s ez törvényszerűen vezetett a szakmai sikertelenséghez (például a bűnüldözés területén). Ha a fentiekhez hozzávesszük az alacsony fizetéseket, az emiatti nagyarányú fluktuációt, illetve korrupciót, érthetővé válik az a "morális zuhanás", amely az utóbbi évek rendőrségét jellemzi. Ezt - optimista nyilatkozataik dacára - érzékelték persze a vezetők is, Pintér azonban úgy kívánt az összképen látványosan javítani, hogy tovább erőltette a "folyamatos növekedés" stratégiáját, amely persze a források újabb átcsoportosítását feltételezte. "Beindult egy spirál-folyamat, s ennek véget kellett vetni", összegezte véleményét informátorunk.
Kivált a Teve utcai üvegpalota építtetése keltett feszültségeket. A Narancs értesülései szerint Kuncze belügyminiszter és Békesi László akkori pénzügyminiszter 1994-ben kezdeményezték a milliárdos nagyságrendű projekt leállítását. Horn Gyula azonban, lobbiérdekeknek engedve, ehhez nem járult hozzá. Pintér Sándor tehát, állították névtelenséget kérő belügyi és rendőrségi források, mind a lobbik, mind az ő támogatását élvezte. Érinthetetlensége, az, hogy - noha a rendőrségben tapasztalható romlás legalábbis részben a számlájára írható - pozíciója péntekig megingathatatlan volt, mindenekelőtt kapcsolatrendszerének köszönhető: Kuncze belügyminiszter is ezért volt tehetetlen vele szemben.
A megfelelő pillanat
A Police Alapítvány körüli homályos ügyek, az elmúlt hetek merényletsorozata azonban nem várt szituációt eredményezett. A rendőrség becsődölt, az előre bejelentett váratlan razziák nem hoztak lényeges áttörést a kézigránát-ügyek megoldásában. Horn Gyula viszont, mint tudjuk, bizonyos dolgokra igen érzékeny: márpedig a közhangulat változása egyértelműen azt jelezte, hogy elég, valamit tenni kell. S míg a rendőrségi visszaélések, a rendőrségi vezetők vitatható gazdasági szerepvállalásai eddig, a jelek szerint, nemigen foglalkoztatták a miniszterelnököt, egyszeriben, megértve az idők (s a közvélemény) szavát, fogékony lett e problémákra is. Értesüléseink szerint Horn akkor kattant be véglegesen, amikor a legnagyobb bazmeg idején Pintér és Bodrácska is külföldön tartózkodott. Ez a döntő momentum, annak ellenére, hogy Horn véleményváltozásába feltehetően belejátszott a koalíciós partner határozott fellépése is. Kunczénak ugyanis elege lett abból, hogy az általa már régen meneszteni kívánt főrendőrök tehetetlensége miatt kell állnia az állandó támadásokat. Lényegében ultimátumot intézett Hornhoz: vagy lépnek, vagy annyi a koalíciós partner iránti lojalitásnak, például Pintér Sándor már említett érinthetetlenségéről éppenséggel lehetett volna mit mondani. Kunczénak a terepet egyébként Demszky Gábor főpolgármester készítette elő azzal, hogy a fővárosi közgyűlés nem fogadta el Bodrácska jelentését Budapest közbiztonságáról, s ugyancsak Demszky volt az, aki az SZDSZ múlt hétfői ügyvivő testületi ülésén a Kuncze melletti egyértelmű, akár a koalíció felmondásáig is elmenő kiállást szorgalmazta.
Nyugállomány
Innentől kezdve egyszerűen ment minden, a kérdés csak az volt, hogy mikorra esik a D-nap. Azóta tudjuk: péntek reggel Kuncze Hornnal egy rövid megbeszélésen végleg tisztázta a dolgot, s délután ötkor a négy főrendőr testületi pályafutása véget ért. Túrós András és Valenta László menesztése már Horn ötlete volt (a jó Gyula nyilván ráérzett a rendteremtés ízére), ami Valenta esetében logikus húzás - elvégre ő volt az országos főkapitányság gazdasági főigazgatója. Horn egyébként nem variált: a négyeket irodájába rendelte, s állítólag pár perc leforgása alatt megköszönte eddigi munkájukat, majd jó pihenést, jó szurkolást kívánva leléptette a rendőrtábornokokat.
Mint említettük, a "szakma" véleménye szerint Pintér és Bodrácska mindenképpen számíthatott erre. Ennek ellentmond azonban az érintettek őszintének tűnő meglepettsége. Pintér először képtelenségnek tartotta a történteket, s Bodrácska sem tudta megemészteni a bejelentést. (A parlamenti folklór szerint Pintér azt mondta Kunczénak, csak akkor hiszi el az egészet, ha Horntól is hallja, míg Túrós azt vágta a belügyminiszter fejéhez, hogy "engem András napján menesztettél, de te sem leszel miniszter Gábor napkor"; így anekdotázgat a mi népünk.) Kérdéses az is, hogy ha Pintérék érezték a veszélyt, akkor mi volt a céljuk múlt csütörtöki akciójukkal. Pintér ugyanis aznap nevezte ki Bodrácskát, Budapest főkapitányát Budapest főkapitányi biztosává, országos jogkört biztosítva neki a bűnüldözésben. Pintér nem egyeztetett sem Kunczéval, sem a BM más vezetőjével, ráadásul a főkapitányi biztos intézménye, állítják a BM-ben, nem létezik. Utolsó, kétségbeesett akció? Vagy a kapcsolatai miatt magát abszolút biztonságban érző országos főkapitány úgy érezte, mindezt megteheti? Az is felmerülhet, hogy horni sugallat áll az egész mögött: a miniszterelnök ekkor már tudja, hogy Pintéréknek távozniuk kell, tehát jó, ha eggyel több érv (a lépés szabályszerűtlensége) támogatja meg a menesztést, biztos, ami biztos, nem lehet tudni, az ellenzék, esetleg a maradó állomány milyen alapon és színvonalon vitatja a húzást. Ne hagyjuk említés nélkül azt sem, hogy a Bodrácska csütörtöki kinevezését kommentáló három országos napilap közül egyedül a Népszabadság nem említi azt, hogy Pintér önkényesen járt el, mi több, arról írt, hogy a kinevezés a Kuncze Gábor által említett szervezeti változtatások szellemében történt. Nehéz elhinni, hogy amit a Magyar Hírlap és a Népszava megtudott, arról a Népszabadságnak nem volt információja.
A Pintér helyére kinevezett BAZ megyei főkapitány, Forgács László Kuncze választottja. A belügyminiszter állítólag régóta szemmel tartja (hisz Pintért jó ideje el akarta mozdítani). Tény, hogy mind Kuncze lépését (Pintérék menesztése), mind Forgács kinevezését a megyei főkapitányok nagyobb része egyetértéssel fogadta. A vezetés szervezeti átalakítást ígér, az országos központ túlhatalmának felszámolását, a forrás- és feladatmegosztás decentralizálását. Kuncze mindenesetre tizenkilencre kért lapot: ha új jelöltje nem produkál látványos eredményeket, nagy valószínűséggel együtt buknak.
Bundula István
(közreműködött: György Bence)
