Így gazdagodik Orbán saját lábon álló veje

  • narancs.hu
  • 2015. április 15.

Belpol

Már a fél országot Tiborcz István világítja, s szépen alakulnak egyéb vállalkozásai is. Holnapi nyomtatott kiadásunk Keszthelyen viselt dolgait tárja fel. Részlet.

A 2014. június 6-án bejegyzett, 3 milliós törzstőkével alapított Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. egyik alapítója a PBE Energiamenedzsment Kft., amely Tiborcz István egyik üzlettársa, Hamar Endre cége volt. E vállalkozásnak az Opten céginformációs rendszere alapján egyik ügyvezetője ugyanaz a Péter Zsolt lett, aki a szintén Tiborcz-érdekeltségű Elios Innovatív Zrt.-ben is tulajdonos. Mára Tiborcz egyszemélyes cége, a Green Investments Kft. megvásárolta a PBE-t, és helyet is cseréltek a Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-ben, amelybe – láss csodát – a keszthelyi kikötő megvétele előtt éppen egy hónappal, Tiborcz érdekeltségei mellett öt másik tulajdonos vásárolta be magát.

false

 

Fotó: Németh Dániel


A Nyugati-medence Kft. másik ügyvezetője, Lukács Krisztián a Phoenix Charter Kft.-n keresztül tulajdonosként is részt vesz a vállalkozásban. Lukács Krisztiánról az Átlátszó gyűjtése alapján annyit tudni, hogy a közbeszerzési piacon meghatározó szereplőként emlegetett Provital Zrt. egyik alapítója. A Provital számos vidéki, fideszes vezetésű önkormányzattal szerződött az elmúlt években (Zalaegerszeg, Mór, Kaposvár, Szolnok), de ez a cég írta az FTC-stadion közbeszerzési dokumentációját is. A társaság árbevétele 2009-ben – egy hónapos működése alatt – 23 millió forint volt; ez 2010-ben, a kormányváltás évében 340 millióra ugrott, és 2013-ban már 1,2 milliárd forintra nőtt. A hvg.hu 2012 májusában írt arról, hogy a cégnél helyszíni ellenőrzést tartott az OLAF, az Európai Bizottság Csalás Elleni Hivatala, majd két évvel később, 2014 végén ismét arról jelent meg cikk – ezúttal az atv.hu-n –, hogy a társasággal kapcsolatos információkat kértek az OLAF munkatársai. Lukács Krisztián 2013 áprilisában kilépett a Provitalból, amelynek többségi tulajdonosa jelenleg Antal Kadosa, aki tavaly májusban a Magyar Judo Szövetség elnöki posztjára pályázott. Támogatói között van Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató és Bánki Erik, a Fidesz EP-képviselője is. (Céges mentorai között találjuk a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, a Duna Aszfaltot vagy a felcsúti polgármester cégét, a Mészáros és Mészáros Kft.-t.) Bánki Erik több éven át tulajdonostársa volt az Aqua Holding Kft.-nek a termálfürdő-beruházásokat sorra nyerő, az Aquaplus Kft.-t jegyző György Zoltánnak; utóbbi szintén tulajdonrészt szerzett a keszthelyi kikötőcégben.

Figyelmébe ajánljuk

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.

„A Fidesz elveszített négyezer szavazatot a választókerületben” - helyszíni riport az Esztergom központú körzetből

Egy ciklus kivételével a rendszerváltás óta a Fidesz irányítja az egykori királyi várost, ezalatt megszűnt a mozi, a könyvtár, iskolát is zártak be, utak pedig nem épültek. A választókörzet megosztott, nagy küzdelem várható a Fidesz és a Tisza között. Elmentünk Esztergomba, hogy közügyekről faggassuk a helyieket, és megnéztük azt a községet is, ahol lefejezték volna Magyar Pétert.

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.