„Csak budapesti lakcímkártya jó?” – kérdezi egy középkorú férfi, mire az egyik aktivista bólogat, hogy igen, sajnos csak az. A férfi elsiet a szentendrei HÉV felé, de egyre többen jönnek a pulthoz; fiatalok, idősebbek egyaránt. Péntek délután fél öt van, a Szentlélek téren állunk a NOlimpia aláírásgyűjtő standjánál. Óbudán két idősebb úr aktivistáskodik, de hiába szólítjuk meg őket, beszélni nem akarnak, azt mondják, ők nem nyilatkozhatnak, ezt értsük meg.
Egy nyugdíjas hölgy beszédesebb: ő az aláírásgyűjtés kezdete óta itt van, úgy segít, hogy buzdítja a járókelőket, akiket láthatólag meg is győz, mivel sokan kezdenek kérdezősködni, hogy mi is ez itt.
„Ne legyen itt olimpia” – mondja egy siető nő,
amikor pedig megkérik, hogy írja alá, azzal érvel, hogy rohan, de később mindenképpen megteszi. Vannak viszont, akik kifejezetten ezért jöttek el ide. „Szerintem simán meglesz, én is direkt jöttem erre, mindenki tudja, hogy gazdaságilag nem éri ez meg” – mondja egy nő, aki csak azért megy erre haza a munkából, hogy aláírhassa az ívet. Szerinte másra kellene a pénz, magáról a népszavazási kezdeményezésről pedig a Facebookon hallott. Amikor befut egy szerelvény a megállóba, hosszabb sor alakul ki a stand előtt, de úgy tűnik, mintha mindenki tudná, miről van szó, célirányosan a kis pult felé jönnek. Egy fiatal férfi nagyon örül, hogy elindult ez a kezdeményezés.
„Felháborítónak tartom, hogy a kormány el akarja hallgattatni a vele ellentétes hangokat”
– mondja, és a végén hozzáteszi: „Megvan a kemény véleményem, most csak azért voltam ilyen finom, mert a sajtónak nyilatkozom.” Közben megint kialakul egy kisebb sor, a segítő hölgy is mondja a járókelőknek, a HÉV-re igyekvőknek, hogy ne szaladjanak annyira, írják alá. „Amikor rohannak a HÉV-hez, akkor azért nehéz” – jegyzik meg mosolyogva az aktivisták, akiknél éppen egy szentendrei nő szomorkodik, hogy ezért jött be Óbudára, de most kiderült, a lakcímkártyája nem jó, így nem írhatja alá. Nem szeretné, hogy olimpiát rendezzünk, szerinte
csődbe menne az ország miatta.
| ||
Majd nem sokkal öt előtt elhalad egy férfi a pult mellett, jól megnézi magának, és annyit mond: „Ilyen baromságra nem szavazok! Legyen!” Mire az önjelölt aktivista annyit tesz hozzá: „El kell fogadnunk más véleményét is.” Újabb HÉV, újabb sor, lassan sötétedik, amikor elindulunk egy másik aláírásgyűjtő hely felé.
Az Árpád hídi aluljáróban éppen nem ír alá senki. Este fél hat van, két fiatal gyűjti az aláírásokat. Az egyikük, egy lány, a 444.hu-n látta, hogy indul a kampány, aztán jelentkezett is. Arról beszél, hogy ma is nagyjából annyi aláírást gyűjtöttek, mint csütörtökön, az első nap, tehát egyelőre
nem érezni a visszaesést.
Majd jön egy metró, és máris kisebb sor alakul ki itt is. Két férfi beáll a sorba, s amikor az egyiküktől megkérdezzük, hogy mit gondol a budapesti olimpia ötletéről, rögtön rávágja: „Hülyeség!” Kicsit bizonytalan, hogy meglesz-e a 138 ezer aláírás, de reménykedik, és szerinte még
a Fidesz is beállhatna gyűjteni, ha számít nekik az emberek véleménye.
Az itteni aktivisták azt mondják, bár jönnek olyanok, akik megkérdezik, hogy mi ez itt, a legtöbben tudják, miért gyűjtik az aláírásokat. Ilyen az a srác is, aki miután végzett, sietne is, de megkérdezzük, hogy mit gondol egy budapesti olimpiáról. „Eleve az, hogy itt vagyok, elmond mindent” – válaszolja.
Néhány villamosmegállóval arrébb, a Puskás Ferenc Stadion mellett is áll egy stand. Az aktivisták a minilámpáikat szerelik össze, mert közben teljesen besötétedett. Közben a járókelőknek magyarázzák, hogy a lakcímkártya is kell, a személyi nem elég. Egy hátizsákos nő érkezik a lányával: szándékosan jött erre, tudja, miről van szó, és azért írja alá, hogy jelezze, nem ért egyet a budapesti olimpiával. Egy idősebb nő bevásárlótáskával jön, ám látszólag nem tudja, mi a helyzet, így amikor megszólítjuk, elmondjuk, hogy népszavazást akar a mozgalom. „Nem tartom helyesnek az olimpiát egy olyan országban, ahol
a lakosság szegénységben él, egy réteget kivéve.
Nálunk ne legyen olimpia” – mondja.
| ||
Este José Carreras-koncert van az Arénában. Az aktivisták elvileg nyolcig vannak a helyszínen, de azt mondják, az előadás miatt valószínűleg maradnak tovább. Ameddig jön valaki aláírni, addig itt lesznek. Ha kell, éjszaka is.
Amikor eljövünk, már működik egy-két minilámpa, a standot kisebb fény veszi körül, s megint többen állnak a sorban, hogy aláírhassák az ívet. Úgy tűnik, mintha ez most többről szólna, mintha sokan ezzel a szignóval akarnák kifejezni, hogy nagyon elegük van abból, ahogyan a dolgok mennek ebben az országban.
