Hirtelen kibékült egymással Botka László és Molnár Zsolt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. július 31.

Belpol

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje árulással és kollaborációval vádolta párttársát.

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és Molnár Zsolt, a párt országos elnökségének tagja között az a megállapodás született hétfőn, hogy Molnár Zsolt „teljes mellszélességgel” támogatja a szocialisták szövetségi politikáját. Ezt Botka László közölte az MTI-vel, miután a két politikus Szegeden egyeztetett.

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje lezártnak tekinti az ügyet. Közölte, a szövetségi politikát a párt májusi kongresszusa fogadta el egy határozatban. Ebben az szerepelt, hogy nem indulnak együtt a 2010-es vereséget előidéző politikusokkal. Botka idesorolja Gyurcsány Ferencet is, Molnár Zsolt azonban nem ragaszkodott volna hozzá, hogy a volt kormányfő lekerüljön a közös listáról.

Botka László tájékoztatása szerint Molnár Zsolt, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke is, azt közölte vele, hogy ezután csak biztonságpolitikai szakkérdésekkel kíván foglalkozni.

A két politikus között azután élesedett ki a konfliktus, hogy Botka László a 168 Óra című hetilapnak adott, a múlt héten megjelent interjúban azt mondta, nem tűri pártjában az árulást és a kollaborációt a Fidesszel. A szegedi polgármester az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak egy a szövetségi politikával kapcsolatos nyilatkozatát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.