Így próbálta meg a ferencvárosi önkormányzat bizonyítani, hogy az Illatos út környékén minden rendben van

Belpol

Lerohadt gyártelepen, veszélyes hulladékkal teli hordók nélkül tartatott körbevezetést csütörtökön a IX. kerületi önkormányzat. A látvány biztató, a szag szúrós, a jövő kérdéses.

Több ezer tonna veszélyes hulladék mérgezte hosszú évek óta az egykori Budapesti Vegyiművek (BVM) telepét és annak környezetét az Illatos úton. Ám főként Baranyi Krisztina az Együtt IX. kerületi képviselője hathatós, figyelemfelkeltő munkájának köszönhetően mindez mára a múlté, legalábbis látszólag. Baranyi tavaly április elején tartott először sajtótájékoztatót az ügyről, nem sokkal később – miután találkozott Orbán Viktorral és Tarlós Istvánnal is –, kinevezték Tarnai Richárd kormánybiztost és meg is kezdődött a telep megtisztítása: tavaly május végéig összesen 1005 hordót, azaz 110 tonna mérget vittek el. Az szállítás ezt követően sem állt le, januárra az Illatos úti telephely felszínéről eltűnt minden méreg, összesen 10 ezer hordónyi veszélyes hulladék. (A képviselővel az ügy kirobbanása után készült interjúnkat itt olvashatják.) Tehát míg tavaly telis-tele volt a telephely szétrepedt, kipukkant, elrozsdásodott és szétrohadt hordókkal, amelyekből ömlött, párolgott vagy kiporzott a méreg, mára úgy tűnik, megtisztították a felszínt, sehol egy hordó, azt mondják, a telephely évtizedek óta nem volt olyan „tiszta”, mint ma.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Minden szép és jó

Talán éppen ezért kezdeményezte a ferencvárosi önkormányzat azt a bejárást március 17-én, amelyet eredetileg a felszámoló cég képviselője vezetett volna, ám mivel nem ért rá, így a BVM telephely-vezetője kalauzolta az önkormányzat érdeklődő munkatársait és a sajtó képviselőit. Harkay József kedélyesen közölte, hogy pillanatnyilag egy gramm vegyi anyag nincs a telephelyen, minden egyes veszélyes hulladéknak minősülő hordót elszállítottak, majd így pontosított: noha az üzem területén található berendezések nincsenek kitakarítva, ám azok nem csöpögnek, így semmilyen veszélyforrás nincs a BVM placcain. Harkay azt mondta, hogy valamelyikben 5, valamelyikben meg 50 kilogrammnyi vegyi anyag kristályosodott ki az elmúlt években, ez változó.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ám nem ez volt az egyetlen ellentmondás a bejárás során: a telephely-vezetője kezdetben hangsúlyozta, hogy a telep állapotfelmérése zajlik, később már épp ezt cáfolta. Elmondta, hogy a talajvizsgálat 4 centiméteres mélységtől 4 méteresig terjed, a telep egész területét átnézik, sőt olyan területeket is, amelyek a BVM-en kívül helyezkednek el, meg persze a talajvizet is vizsgálják, illetve a telep saját kútjait is, amelyekkel kapcsolatban egyébként csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy azokban soha semmilyen vizsgálat során nem találtak káros anyagot. Ez nagyon szépen is a hangzik, csak a saját kutakkal az a helyzet, hogy azoknak a felszín alatti földszerkezete nagyon másképp néz ki – tudtuk meg a helyszínen dr. Csonka István vegyésztől, az ELTE Kémiai Intézetének oktatójától –, mert azoknál a kutaknál, a homokos talajréteg alatt van egy agyagos vízzáró réteg is, ami megakadályozza, hogy különféle szennyeződések jussanak tovább a földben, vagyis teljesen más a helyzet e téren, mint a talajvízzel. De ha már saját kutakról esett szó, Baranyi Krisztina felidézte, hogy mikor legutóbb az önkormányzat az ő javaslatára méréseket végeztetett az Illatos úti kutyatelep (talajvíz)kútjának vizéből, ott az eredmények kétszázezerszeres határérték túllépést mutatták ki. De az ehhez hasonló lényegi csúsztatásokon már alig akadt fent a bejáráson résztvevő, mert Harkay, a telephely vezetője azt is mondta, hogy egyébként kár azzal foglalkozni, mennyibe kerül majd a rekultiváció, mert olyan nagyon sok pénzről van szó...

Láthattuk, hogyan próbálták semlegesíteni a veszélyes hulladékok helyét. Például leszórták homokkal a betont, vagy letakarták vastag műanyag fóliával az ilyen-olyan medencék helyét, és így tovább… Ám a helynként igencsak erős, szúrós szagot nem sikerült „felszámolni”. A bejárás további pikantériája volt – ahogy az képeinken is látszik –, hogy az önkormányzat jobbnak látta, ha rendőri kíséretet is nyújt a „sétához”, így két rendőr biztosította a körbenézés zavartalanságát.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Mindeközben a BVM telephely-vezetője külön hangsúlyozta, hogy semmi takargatnivalójuk nincs most sem, de nem volt eddig sem, hisz’ mindenki tudta, mi minden és milyen állapotban van a területen.

Látványnak nem rossz (de nem is jó)

A bejáráson részt vett más kerületi önkormányzati képviselőkkel Baranyi Krisztina is, aki a Narancs kérdésére elmondta, hogy bár novemberben hangzottak el Lázár Jánostól olyan mondatok, amelyek az ügy érdemleges befejezésére engedtek következtetni, de mivel a januárra ígért kormánydöntés, amely szerint a BVM-telepet államosítják, még sehol sincs, így csak reménykedhet, hogy az ügy a továbbiakban sem kerül ki a kormány látószögéből. Szintén nem túl sok bizakodásra enged következtetni a képviselő elmondása szerint az sem, hogy információi szerint a tényfeltárás, kárfelmérés (eddig egyáltalán) nem történt meg, el sem kezdődött, mert Tarnai Richárd kormánybiztos szerint nincs rá forrás. Baranyi Krisztina úgy véli: „ez egy látványkörbevezetés volt, amit lakossági nyomásra hozott össze az önkormányzat, de érdemi előrelépés legnagyobb sajnálatomra úgy tűnik nincs”.

Baranyi Krisztina újságírói kérdésre válaszol

Baranyi Krisztina újságírói kérdésre válaszol

Fotó: Németh Dániel

Baranyi szerint valódi kérdés az, hogy a szükséges kárfelmérésre miért nem különítettek még el pénzt, amely nemcsak a BVM-telepen lenne igen fontos, hanem a környező területeken is, ez kb. 200-300 millió forintos tételt jelentene, nem beszélve arról, hogy az államnak nem ártana megteremtenie a feltételeket ahhoz is, hogy be tudjon avatkozni a BVM ügyeinek alakulásába. Nos, ehhez kellene az a bizonyos kormánydöntés, csakhogy az államosítás feltehetően 4-5 milliárdos ráfordítást jelentene.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Az kétségtelen, hogy a közvetlen veszély elhárult, de Baranyi Krisztina megpróbálja a továbbiakban is nyomás alatt tartani a kormányzatot, mert ez így még kevés, az Illatos úti történetet a veszélyes hulladékkal teli hordók elszállítása nem oldotta meg teljesen.

Figyelmébe ajánljuk