Bekeményített az EU Orbánnal szemben, akit azonban a lengyelek simán megvédhetnek majd

szerző
Teczár Szilárd
publikálva
2017. máj. 17., 14:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Történelmi határozatot fogadtak ma el az Európai Parlamentben. De miről is szól?

A jogállamiság magyarországi helyzetéről beterjesztett két határozati javaslat közül a keményebbet fogadta el mai ülésén az Európai Parlament. A szocialista, liberális, zöld és radikális baloldali EP-frakciók közös javaslata az úgynevezett „hetes cikk szerinti eljárás” formális megindítására kéri az EP állampolgársági, jogi, bel- és igazságügyi bizottságát.

A hetes cikk szerinti eljárást uniós zsargonban „nukleáris opciónak” is nevezik, mert akár azzal is végződhet, hogy az érintett tagállam elveszíti szavazati jogát az EU miniszteri Tanácsában. Az eljárást emiatt még soha nem alkalmazták, Lengyelországgal szemben is csupán a hetes cikk előszobájának tekinthető „jogállamisági mechanizmust” indította be az Európai Bizottság.

A másik, végül leszavazott határozati javaslatot a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) nyújtotta be. Ez is elítélte volna a lex CEU-t és a készülő civiltörvényt, de a hetes cikk nem szerepelt benne. A durvább javaslatot benyújtó négy frakciónak összesen 361 helye van az EP-ben, ám a végszavazásnál 393 szavazatot kaptak, és volt 64 tartózkodás is. Ez alapján biztosnak mondható, hogy az EPP 216 képviselőjének egy része is Orbán ellen szavazott, vagy legalábbis vonakodott megvédeni frakciótársát.

A határozat a hetes cikk szerinti eljárás belengetésén túl felszólítja a magyar kormányt, hogy vonja vissza a menedékkérők fogva tartásával kapcsolatos jogszabályt, ne fogadja el a civileket megbélyegző törvényt, és állapodjon meg az érintettekkel a CEU további budapesti működéséről. Az EP szerint továbbá az Európai Bizottságnak szigorúbban kellene monitoroznia az uniós pénzek magyarországi felhasználását.

Ha a bel- és igazságügyi bizottság javaslata nyomán az EP valóban megindítja a hetes cikk szerinti eljárást, az elvben nem csupán a szavazati jog megvonásához vezethet. Az uniós alapszerződés úgy fogalmaz, hogy szankcióként „a szerződésekből eredő egyes jogok gyakorlásának felfüggesztése” jöhet szóba. Korábban Frank Engel néppárti képviselő úgy fogalmazott, hogy ő az uniós pénzek visszatartását választaná.

A szankciókig azonban hosszú az út. Az EP eljárást megindító döntése után a tagállamok képviselőit tömörítő Tanács négyötödös többséggel állapíthatja meg, hogy az uniós alapértékek megsértésének „valós veszélye” valóban fennáll Magyarországon. A Tanács szintén négyötödös többséggel, az EP egyetértésével ajánlásokat is megfogalmazhat a helyzet megoldására.

Amennyiben a magyar kormány nem fogadja meg az ajánlásokat, a tagállamok legalább egyharmada vagy az Európai Bizottság arra kérheti a Tanácsot, hogy állapítsa meg az alapértékek tényleges (komoly és tartós) megsértését. Itt viszont a Tanácsnak egyhangúlag kell döntenie. Az érintett tagállam – azaz Magyarország – nyilván nem szavazhat, de például az Orbán szoros szövetségesének számító lengyel kormány meg tudná akadályozni a folyamat továbbvitelét.

Ha ez mégsem történne meg, a Tanács minősített többséggel dönthetne arról, hogy a lehetséges szankciók közül melyiket alkalmazza Orbánékkal szemben.

szerző
Teczár Szilárd
publikálva
2017. máj. 17., 14:05
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Kovacs
    Kovacs
    2017. május 17., szerda 15:23
    "A szankciókig azonban hosszú az út."
    Igen. Úgyhogy valószínűleg minden marad a régiben...csak még rosszabbul.
  2. 2 yoyo
    yoyo
    2017. május 17., szerda 16:50
    Egy egész országnyi (mindenben) ludas matyi várja repesve, hogy jól elagyabugyálják a döbrögijét,

    De ha más nem lehetne akadály, végső soron majd lengyelek megvétózzák, milyen kár, mert ha az unió keresztre feszítené az orbánt, akkor megoldódna minden. Franc ebbe az inkompetens, impotens unióba...

    ááááá.......
  3. 3 rworse
    rworse
    2017. május 17., szerda 20:49
    Nem az Unió inkompetens elsősorban, hanem a magyar nép adott része, amely fenntartja az Orbán rezsimet, és a másik része, amely tűri.
    Megjegyzem, manapság már elsősorban a max 8. általánost végzettek szavaznának a Fideszre, a diplomások közül már igencsak kevesen.
  4. 4 Hóvarjú
    Hóvarjú
    2017. május 17., szerda 22:48
    Macron megválasztása után rögvest elkutyagolt Merkelhez. Határozott léptekkel kutyagolt. Új idők új dalai jönnek az unióban. A lengyeleknek ha lesz eszük, és lesz, az erősek mellé állnak. Mi pedig..., de ki is az a mi?
  5. 5 sachs
    sachs
    2017. május 18., csütörtök 08:08
    Minek izgulni. Szép hely, jó hely a Minszk. Majd megszokjuk, hogy Budapest is olyan lesz. Minszkből is milyen jól lehet védeni például az európai keresztény értékeket. Nem is értem, hogy a CEU mért Bécsbe készül, miért nem Minszkbe. Vagy Kisinyovba.
  6. 6 sachs
    sachs
    2017. május 18., csütörtök 08:14
    Ide aztán nem jön egyetlen migráns sem. Írhatnak akármit is az éppen aktuális Soros jelentésben. Mert a magyar emberek biztonsága a legfontosabb. Hány ezer év is kell ahhoz, hogy újra lakhatóvá váljon egy megfukusimázott vidék? 100? Mindegy, akkor már nem mi fogunk itt lakni. Persze egy atomerőműnek nem kellene okvetlenül felrobbannia, de ezt a Mészárosék fogják építeni.
  7. 7 sachs
    sachs
    2017. május 18., csütörtök 08:25
    Egy akciófilm részesei vagyunk, valakinek meg kell mentenie a világot. És honfitársaim, gondoltuk-e volna, hogy újra mindannyian Gyurcsány kezében leszünk. Ha előáll a bizonyítékaival, talán még észhez téríthet minket. Bár nem értem, mi szükség van bizonyítékokra. Valahol csak kell tartani a pénzt. Természetesen komoly ember svájci bankban tartja a lopott pénzt, hol máshol?
  8. 8 Cyrano
    Cyrano
    2017. május 18., csütörtök 09:20
    sachs: Nem a bankszámla léte a kérdés, hanem az, hogy ki utalt.
    Pl., ha az azeri elnök, az még a hívek többsége előtt is védhetetlen.
  9. 9 rworse
    rworse
    2017. május 18., csütörtök 09:44
    Cyrano

    Miért lenne védhetetlen a hívek többsége előtt éppen az azeri elnök utalása? A hívek többségének ő már barát. Ez itt Óceánia, Nagy Testvér, Béke Minisztérium, Igazság Minisztérium, Szeretet Minisztérium, Bőség Minisztérium. Mindenki (mármint a hívek többsége) tudja, hogy mindig is Eurázsia ellen vívtuk a honvédő háborút, Keletázsia mindig a barátunk volt.
    A hívek hívek (AIDS). Ha kiderülne, hogy az azeri elnöktől kapott pénzt a Nagy Testvér, csak megdicsérnék a hívek, hogy na ugye - mégiscsak érdemes volt az azeri nemzeti hőst (akit az eurázsiai hazug propagandában csak baltás gyilkosként emlegetnek, ez is mutatja, hogy mennyire hazugok) kiadni az azerieknek.

    Ugyebár itt is arról van szó, hogy kívülről várjuk a Ludas Matyit, ahelyett, hogy magunk intéznénk a dagadt Döbrögi ügyét.

    Aztán, hogy a lengyelek mit reagálnának egy döntési helyzetben...
  10. 10 yoyo
    yoyo
    2017. május 18., csütörtök 10:26
    Orbánt csak valami politikán, korrupción kívüli alja dolog lenne képes annyira blamálni, hogy a hívek lepattanjanak róla. De szerintem még azt is elnéznék neki, ha a felcsúti kúria kazamatáiban brutálisan megcsonkított emberi maradványokra bukkannának.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra