Legalábbis így tartják a szakmában. Sőt: egy lapunk birtokába jutott feljegyzés szerint a kormányzati koncepciók között valóban feltűnt a párlatként vagy hidegen kevert szeszes italokként forgalmazott alkoholok skandináv vagy ausztrál módszer szerinti korlátozások alá rendelése, "szakboltokba" terelése. A szóba jöhető megoldások legradikálisabb változata a kisboltoknak az utolsó kegyelemdöfést adná, ám a kormányzat számára készült szakértői feljegyzés megengedőbb megoldást javasol: nemzeti szeszkvótát, illetve annak nagybani terítéséhez kapcsolódó koncessziós rendszert.
"A szeszforgalom új szabályozásának lehetséges módjainak kialakításakor messzemenőkig figyelembe kell venni a kormány azon alapvető célkitűzését, amely szerint a társadalom egészségének javítása érdekében, különösen a fiatalkorúak esetében a károsító termékek piacát fokozatosan korlátozás alá kell vonni. Ezen túl szintén kiemelt cél a kereskedelmi célú szeszpiac megtisztítása az adóelkerülő elemektől, különösen az illegális importáru kiszorítása. A piaci szereplőktől kapott információk szerint a szektoron belül akár a harminc százalékot is elérheti az ilyen típusú kereskedés. Ugyanakkor a kereskedelem jelenlegi helyzetében nem tartjuk kedvezőnek az előzetesen számunkra kidolgozásra javasolt, kiskereskedelmi egységekből való teljes kitiltást, mert annak a kívántnál nagyobb mértékű munkaügyi, vállalkozási és egyéb szempontú hátrányos következményeivel kellene számolni. (...) A dohánytermékekhez hasonló mértékben károsítóan ható áruféleségek a szeszes italok, különösen az úgynevezett ipari jellegű aromásított szesztermékek, amelyek korlátozó rendszerbe vonása különösen indokolt. (...) A lehetséges megoldások mérlegelésénél figyelembe kell venni a miniszterelnök úr által többször hangoztatott alapvetést, amely szerint a házi jellegű pálinkapárlat-készítés jelenlegi szabályozásának fenntartásának igényét, mivel a nevezett körben készülő italok készítése és mértékletes fogyasztása nemzeti kulturális örökségünk része és a kutatások szerint az egészségre is kevésbé ártalmasak, mint a hideg szeszipari termékek. (...) A szakértők becslése szerint mintegy 150 milliárd forintra tehető a magyarországi szeszforgalom mértéke. Ennek az utóbbi évben többször emelt adótételek után mintegy 55-65 milliárd forint jövedékiadó-tartalma van, amihez még külön tételként járul a forgalmi adó, amelynek becsült értéke meghaladja a 40 milliárd forintot. A szabályozás kialakításánál tehát figyelembe kell venni azt is, hogy ez a két tétel a költségvetés számára valamilyen módon lényegesen ne csökkenjen. (...) Javasoljuk annak mérlegelését, hogy a nagybani forgalmazás legyen valamilyen koncessziós alapú nemzeti szabályozás része. A kiskereskedelem és a vendéglátás (kitüntetetten az italmérések) számára az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek. A forgalmazás alapja az elmúlt évek adózott hektoliterfok összege alapján számítható nemzeti kvóta lehetne, amelyhez az eddigieknél szigorúbb ellenőrzést kell rendelni. (...) A hazai fogyasztást a legális belső termelés fedezi."
Az idézett mondatok a gazdasági tárca számára készült szakértői feljegyzésből származnak. A kormányzati latolgatás lényege az, hogy miként lehetne az úgynevezett élvezeti piac kitüntetett szektorának jelenlegi, meglehetősen laza forgalmát az eddiginél erőteljesebb kormányzati ("nemzeti") ellenőrzés alá vonni.
Kvázikocsmák
Szakértő forrásunk úgy fogalmazott, hogy első megközelítésben "a kiskereskedelem dohánykoncessziós jellegű bevonása látszott a legkézenfekvőbbnek a finn, norvég vagy az ausztrál modell szerint". Azaz bizonyos alkoholféleségeket csakis az arra kijelölt szaküzletekben, bizonyos időkorlátok között lehet vásárolni. A jogot az árusításhoz az állam adja ki, a termékeket terhelő adók pedig brutális mértékűek: Finnországban például a mi fogalmaink szerinti "feles" ezer-ezerötszáz forint alatti áron nem kapható, az élelmiszer-kisüzletekben pedig a "féldekás" szesz fogalma gyakorlatilag ismeretlen.
Magyarországon egészen más a helyzet: a kisboltok jelentős részében kulcsfontosságú a szeszforgalom. Akad olyan üzlet is, ahol az egyéb termékek forgalma másodlagos, haszon is alig akad rajtuk, viszont gyakorlatilag kocsmaként üzemel: bár elvileg szigorúan tilos, a vendégkör helyben (jobb esetben a bejárat környékén) fogyasztja az alkoholt. Kisfalusi, külkerületi közegben megszokott látvány: beszélgető emberek, kezükben palackkal. Ezt a helyzetet részben az ellenőrzés korlátozott kapacitása miatt megengedőn kezelik a hatóságok, mert az eladott termékeknek komoly adótartalmuk van.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lapunkhoz eljutott legfrissebb statisztikái szerint 2012-ben az úgynevezett vodkaalapú termékek körében 12 643 millió hektoliterfoknyi mennyiséget értékesítettek Magyarországon. A forgalmi listán a második hely az úgynevezett szeszes italoké (hidegen kevert aromás alkoholoké), amelyekből 1631 ezer hektoliterfok fogyott el a legális forgalomban, míg a pálinkatermékek eladott mennyisége még a milliós értéket sem éri el (881 ezer hektoliterfok). (A hektoliterfok a százszázalékos - hivatalosan száz térfogatszázalékos - szeszre vonatkozik, ha ezt hígítják a forgalomban kapható 25-60 százalékos mértékre, akkor értelemszerűen a tartalmazott alkohol mennyisége után kell a gyártónak befizetnie a jövedéki adót.)
Ma Magyarországon a szeszipar, ha válságban még nincs is, meglehetősen kiélezett piaci helyzetben működik. Prekopné Orosz Erzsébettől, a Miskolci Likőrgyár vezérigazgatójától azt az információt kaptuk, hogy a jövedéki adó háromszori emelése után a termékek árában 80 százalék körüli az adótartalom. 2011. november 1-jétől volt egy ötven-, majd az azt követő évek januárjától újabb 15-15 százalékos jövedelemadó-srófolás. Legutóbb a jövedéki adó egy liter 100 százalékos alkoholnál a korábbi 2899 forintról 3334 forintra emelkedett. Mindezek nyomán a szeszgyárak jövedelmezősége romlott, az adatok (2-3 százalék) a dohány-kiskereskedelemben regisztrált mértékre emlékeztetnek.
Felépítés, módszer
A hazai szeszipar felépítése is hasonlít a dohánygyártás modelljéhez. Van néhány kitüntetett gyár (Miskolc, Győr, Kisvárda, valamint a Zwack-üzem), közülük külföldi (szlovák) többségi tulajdonú a kisvárdai, a Zwack pedig valódi multinacionális cég, sok tulajdonossal. Az alapanyag - az alkohol - gabonaalapú szesz, amelynek zöme két üzemből, a szabadegyházi lepárlóból és a győri gyárból származik. Jelen van még tucatnyi kisebb gyártó is, de a piacot az említett nagyok uralják. Mármint a legális forgalomban: a szakértői feljegyzésben szereplő egyharmados feketekereskedelmi arány létezését minden forrásunk reálisnak tartja.
Az áru terítését mintegy 40-50 nagybani viszonteladó, illetve a gyártó cégek logisztikai hálózata tartja kézben: tőlük vásárol a mintegy 30 ezer kiskereskedelmi üzlet, illetve a nagyjából 75-80 ezer vendéglátóhely (elsősorban a kocsmák, alacsony besorolású étkezdék, amelyek közül sok igazából nem is forgalmazhatna alkoholt).
A rendszer tehát viszonylag jól átlátható, miként a jövedelmezőségi viszonyok is. Ebben a gyárak állnak pillanatnyilag a legrosszabbul: az említett szerény nyereségszázalékukkal szemben a nagybani forgalomban 10, a kiskereskedésben 20-60 vagy 100 százalékos árrés is előfordul. Konkrét példával: egy ferencvárosi nagykerben jelenleg 120 forintos bruttó áron lehet beszerezni azt a 0,5 centiliteres vodkát, amelyet a gyártó 105 forintért szállít le, a kiskereskedők pedig 150-200 forint közötti ösz-szegért adnak el a vevőknek.
A lapunk által megismert koncepció a terítési fázist veszi célba. Az adóhatóság viszonylag jól kontrollálható adatai alapján tényleg megállapítható valamiféle nemzeti alkoholkvóta, amelynek felosztására kiírható egy konceszsziós pályázat. Az elképzelés egyszerű: a magyarországi gyártás és értékesítés felosztására jelentkezni kell a legális piac szereplőinek. A dohánytermékekhez hasonlóan a terítőknek minden hazai legális gyártó termékét be kell fogadniuk, de az eladásban a korlátot a megszerzett hektoliterfok-szám jelentené. A jelenlegi zárjegyrendszer lényegében életben maradna, de a koncessziót nyert cégek valamilyen megkülönböztető jelölést kapnának, hogy egyből kitűnhessen: ez a nemzeti alkoholforgalmi rendszerből származó termék. Szakértők szerint e módszer kiszűrné az illegális szeszimportra alapozó kisebb cégek termékeit. Amelyek aztán vagy pályáznak a legális forgalom egy-egy szeletére, vagy befellegzik az általuk főként kocsmákba szállított "vodicskáknak" és "szlivodrinkeknek" - amiken általában díszeleg valamiféle zárjegy, de a vámosok megfelelő leolvasókészülékkel pillanatok alatt képesek kiszűrni a mégoly ügyes hamisítványokat is.
Becsülni sem lehet
Ha a szeszpiac kitisztítását célzó koncepciót a kormány komolyan gondolja, akkor a házipálinka-szabályozás még gondot okozhat. Már ha ez a regula - az orbáni gazdasági "szabadságharc" kitüntetett területe - érvényben marad. Az Európai Bizottság ugyanis 2013. április 26-án kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben az alkoholtermékek jövedéki adójával összefüggésben. A testület szerint Magyarország jogtalanul alkalmaz két különböző adókulcsot az etil-alkoholból készült termékekre, hiszen az Európai Unió a minimumadószint meghatározása mellett csak egyetlen adókulcs alkalmazását teszi lehetővé. A magyar kormány álláspontja szerint azonban komoly egészségügyi kockázatot jelent az alkoholfogyasztás, ezen belül kiemelten a finomszesz és mesterséges aromák felhasználásával készült úgynevezett "kommersz" szeszes italok nagy meny-nyiségű fogyasztása - legalábbis ez olvasható a kabinet közleményében.
Arról viszont egyelőre nem esik szó, hogy a házi pálinka vajon kevésbé butít-e, vagy a szabály lehetőséget ad-e jelentősebb adóelkerülésre. Az előbbire nyilvánvaló a válasz, és a legális piac szereplőinek egyértelmű állásfoglalása szerint az utóbbival is érdemben kell számolni. A NAV már említett adatai szerint a Magyarországon előállított és regisztrált 15 millió hektoliterfok alkoholmennyiséggel szemben sokkal nagyobb a ténylegesen elkészült alkohol. Az adóhatósági összegzés szerint ebből a pálinka 40-45 százaléknyit tesz ki. Pálinkából viszont mindössze 881 ezer hektoliterfok volt kereskedelmi főzésű, vagyis a többi szesztermékhez hasonlóan leadózott termék, míg a bérfőzés teljesítménye ennek csaknem a tízszerese, mintegy 8,174 millió hektoliterfok. Ez utóbbiból összesen 22,8 millió forint jövedéki adó folyt be - a liberalizáció előtti évben, 2009-ben is nagyjából ennyi párlatot főztek a bérfőzdék, de akkor 8 milliárd forint jövedéki adóhoz jutott csak e szektorból az állam.
Ezek az adatok a bejelentett főzésekre vonatkoznak. Ezek, ugye, nem kerülnek kereskedelembe (pedig dehogynem), így az utánuk fizetendő általános forgalmi adó is kiesik az állami bevételek köréből - becsülni sem lehet, hogy mennyi, de hogy milliárdos tételről van szó, az biztos. Egyes számítások szerint, ha a törvény és a NAV által használt hektoliterfokot átváltjuk a napi gyakorlatban leginkább elfogadott 50 százalékos pálinkára (a prémium minőség általában 37,5 százalékos), akkor több mint 12 millió liter olyan adó- és járulékmentesen előállított pálinka fordulhat meg a hazai fogyasztásban, amelynek sem egészségügyi, sem társadalompolitikai hatásairól nem beszél senki.
Ráadásul e mennyiség bizonyosan nem lesz része a központilag megállapított nemzeti alkoholkvótának. A háznál főzött szesz - óvatos becslések szerint - fele-harmada változatlanul a piacon kel majd el, éppen úgy, mint az agyonadóztatott legális termékek.