Jön a norvég–magyar visszavágó a civil pénzekért

Belpol

Lázár János szerint a kormánynak vétójoga lesz a Norvég Civil Alap felett, a norvégok erről hallani sem akarnak. 6,5 milliárd forint a tét.

A civil szervezetek vezetőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége vagy a külföldi pénzből is gazdálkodó NGO-k megbélyegzése talán hatásos fegyver lehet a kritikus hangok hiteltelenítésére. De a kormánynak ennél erősebb eszköze is van: épp most tárgyalnak Norvégiával 6,5 milliárdnyi támogatási forrás sorsáról. Ha minden az eddigiek szerint alakul, az összeg jelentős része kormánykritikus szervezetekhez kerülhet. Orbánék pontosan ezt szeretnék megakadályozni.

Ellentmondanak

Lázár János kancelláriaminisztert még januárban kérdezte a 168 óra a Norvég Civil Alap körüli 2014–2015-ös vitákról. A miniszter szerint Norvégia azóta hozzájárult, „hogy más játékszabályok szerint működjön a pénz elosztása”, elfogadták a magyar kormány álláspontját, és itthoni jóváhagyás nélkül nem jelölnek ki lebonyolítót a civil pénzek kezelésére.

Rákérdeztünk a Miniszterelnökségen, pontosan hogy kell érteni Lázár szavait. A sajtóosztályon megerősítették, hogy a magyar kormánynak vétójoga lesz a civil alap következő lebonyolítójának kiválasztásakor. A civil alap előző (2009–2014-es) ciklusát az Ökotárs Alapítvány vezette konzorcium menedzselte. A kormány vitatta a kiválasztásuk és a pénzosztás szabályosságát, valóságos hadjáratot indított ellenük, de egy Kehi-jelentés és a tömeges feljelentések ellenére a gyanú végül nem igazolódott.

A 2014–2021-es ciklus tárgyalásaival kapcsolatban megkerestük a norvég kormányt is. Frank Bakke-Jensen uniós ügyekért felelős miniszter szóvivője Lázárnak ellentmondva azt közölte, hogy „a civil társadalmi alap lebonyolítóit a donor országok (Norvégia mellett Izland és Liechtenstein) választják ki”. Hozzátette, hogy a civil alap kezelőjének „a kormánytól függetlennek kell lennie, releváns pályáztatási tapasztalattal és a civil szektor ismeretével kell rendelkeznie”.

Egyszer már elbuktak

Norvégia, Izland és Liechtenstein EU-tagság nélkül is hozzáférnek az unió közös piacához, ezért cserébe fejlesztési forrásokat fizetnek a közösség szegényebb országainak, így Magyarországnak is. A pénz felhasználásáról ciklusokban egyeznek meg a felek, az előző, 2009–2014-es ciklusban (ennek a megvalósítási fázisa 2016-ig tartott) Magyarország mintegy 40 milliárd forintot kapott, ebből körülbelül 4 milliárd jutott a civil társadalomnak.

A civil pénzek felhasználásáról nem a magyar kormány döntött, a norvégok közvetlenül szerződtek egy négy tagból álló, az Ökotárs Alapítvány vezette konzorciummal. A támogatók prioritásai alapján ők írták ki és bírálták el a civil pályázatokat. Lázárék először azt kifogásolták, hogy a norvégok az Ökotárs csapatát választották, holott az alap lebonyolítására mások is jelentkeztek, például a CÖF vagy a Századvég Alapítvány.

Később magában a pályáztatásban és a pénzosztásban véltek szabálytalanságokat, összeférhetetlenségeket felfedezni, ami szerintük oda vezetett, hogy a források nagy része egy „jól körülhatárolható” kormánykritikus körhöz került. A civil alap honlapján megjelent összesítésből látható, hogy olyan – nemrég újfent célkeresztbe került – szervezetek is részesedtek a pályázati pénzekből, mint a TASZ, a Transparency International magyarországi irodája vagy az átlátszó.hu-t kiadó alapítvány.

A különböző vizsgálatok, feljelentések, házkutatások azonban maximum hitelességi problémákat és némi kellemetlenséget okoztak a szervezeteknél, bűncselekményre utaló jeleket egyik eljárás sem talált. A hatósági ügyeket itt foglaltuk össze részletesen:

Egy éve vegzálja a kormány a civileket - Csak a gonoszság maradt

 

Mi lesz?

A norvég alapok előző ciklusának megvalósítása 2016-ban lezárult. A következő, 2014–2021-es időszakra a donor országok megkötötték a keretmegállapodást az EU-val, ez alapján Magyarországnak összesen 214,6 millió euró járna. Ennek minimum 10 százaléka, nagyjából 6,5 milliárd forint mehetne a civil programra, a fennmaradó tízmilliárdokat az állam pályáztathatja meg szintén előre kijelölt célok mentén (energiahatékonyság, kulturális örökségvédelem stb.).

A pontos menetrendről a magyar és a norvég kormánynak együttműködési megállapodást kellene kötnie, de ez a folyamat épp a civil pénzek körüli vita miatt lassan halad. A Miniszterelnökség szerint „pár hónap múlva” várható megegyezés, a norvégok kérdésünkre nem kívántak konkrét időpontot megjelölni. Több országgal, például Szlovákiával, Romániával vagy Bulgáriával már megszületett a megállapodás, és elindult a civil pénzek alapkezelőjének kiválasztása is, az ottani kormányoktól függetlenül.

A magyar–norvég vita vége egyelőre nem látszik. Bár a Miniszterelnökség nem válaszolt arra, hogy beleegyeznének-e az Ökotárs újbóli kiválasztásába, a civilek elleni felmelegített hangulatkeltés közepette ezt nehéz elképzelni. A jogszabályok mindenesetre a norvégokkal vannak, az egész pénzügyi mechanizmust szabályozó rendelet és az uniós megállapodás értelmében főszabály szerint a donor országok felelnek a civil programért, bár az együttműködési megállapodások ettől eltérhetnek.

A norvég kormány nem kommentálta azon kérdésünket, hogy a civil pénzek feletti vita befolyásolja-e a többi alap sorsát, de valószínűsíthető, hogy ha nem lesz megegyezés, akkor Magyarország nemcsak a civileknek járó 6,5 milliárd forinttól, hanem a teljes 200 millió eurós összegtől elesik. Ez érdekes jogi kérdéseket is felvetne, hiszen a norvégok vállalták az unió felé a pénz kifizetését, ám ez egy fogadó ország ellenállásán elvileg meghiúsulhat. Ráadásul az Euobserver cikke szerint a norvég alapok legfőbb kedvezményezettje, Lengyelország is beleszólást szeretne a civil pénzek elosztásába.

Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója sem látja a helyzet feloldását, bár szerinte az előző ciklushoz képest még erősödtek is a civil alap kormányzatoktól való függetlenségét garantáló szabályok, és bizakodásra ad okot a szlovák, a bolgár és a román pályázati kiírás is. Azt is megjegyezte, hogy a donor országok prioritásai alapvetően nem változtak, a következő években is fontos lesz a jogvédelemmel, érdekérvényesítéssel foglalkozó, a közösségi részvételt segítő szervezetek támogatása. 

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.