Karácsony Gergely és Ujhelyi István levélben fordult Ursula von der Leyenhez

  • MTI
  • 2021. február 13.

Belpol

Aggódnak, amiért a kormány nem konzultál senkivel arról, hogy mire költené az uniós újjáépítési forrásokat.

Közös levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez Karácsony Gergely főpolgármester és Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője az európai újjáépítési források védelmében.

  Ujhelyi István szombaton a Facebookon tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta, az EP és a tanács a napokban fogadta el azt a rendeletet, amely az unió történelmi újjáépítési csomagjának létrehozásáról szól, és amely Magyarország számára mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatást jelent.

    Az MSZP politikusa jelezte, hogy a rendelkezés konkrét feltételekhez köti a pénzek lehívását: a kormánynak a következő hetekben be kell nyújtania egy úgynevezett nemzeti reformtervet, Magyarország újjáépítésének programját, de ehhez a dokumentumhoz csatolnia kell egy mellékletben a társadalmi partnerek - például az önkormányzatoknak, szakszervezeteknek és civil szervezeteknek - véleményét.

    "A magyar kormány ezt a tervet még a saját 133 bátor országgyűlési képviselőjének sem mutatta be a parlamentben; nem hozták be parlamenti vitára" - hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, hozzátéve, hogy a kormány nem küldte meg a részletes programjavaslatokat és a "költési tervet" sem.

    Eközben az Európai Uniónak is azt nyilatkozták, hogy széleskörű társadalmi párbeszéd zajlik Magyarországon, "mert a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy konzultájon" - mondta a szocialista politikus.

    Ezért, vagyis, hogy a kormány ne tudja "elbábozni" a szakmai egyeztetéseket és ne hazudhasson, Brüsszelnek fogalmazták meg a levelüket, a bizottság elnökének - emelte ki a képviselő.

    Hozzátette: azt kérik az bizottság elnökétől, részletesen vizsgáltassa ki, folytatott-e társadalmi párbeszédet a kormány, s azt is, hogy valóban a legfontosabb célokra fordítják-e a forrást.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.