KGBéla: Nem, nem, nem és nem, és nem! És nem!

  • narancs.hu
  • 2017. július 19.

Belpol

Senkire nincs ráírva, hogy kém – így hangzik a mai nap mottója. Kovács Béla a bíróságon járt.

Azért nem jelent meg január 23-án a bíróságon, mert Abháziában kezelték vérmérgezéssel – ezt mondta Kovács Béla, a Jobbik kémgyanúba keveredett politikusa a bíróságon, ahova ma végül is elment.

false

 

Fotó: MTI

Az MTI tudósításából kiderül, ezúttal nem holmi kémváddal vagy hazaárulással vádolják Kovácsot, hanem „csak” jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával. A gyanú szerint ugyanis Kovács 2012-ben és 2013-ban négy emberrel fiktív gyakornoki szerződést kötött, amiért több mint 28 ezer eurót, vagyis 8,5 millió forintot meghaladó összeget vett fel az Európai Parlamenttől. Az ügyészség szerint a gyakornokok lényegében nem léteztek, érdemi munkavégzés nem történt, ezek fiktív szerződések voltak.

Persze azért felmerült szerdán a bírósági termen kívül is az orosz kapcsolat, amire Kovács egyszerűen azt mondta: tisztségéből adódóan természetesen találkozott diplomatákkal, oroszokkal és más nemzetiségűekkel is. Ám ezek semmi esetre sem voltak konspiratív kapcsolatok. „Senkire nincs ráírva, hogy kém”, ám ha a magyar titkosszolgálatoknak volt tudomásuk arról, hogy kémek tűntek fel a környezetében, akkor figyelmeztetniük kellett volna – védekezett Kovács.

Figyelmébe ajánljuk